Joe Abercrombie - A Hősök

Az Unió királya féltékeny szomszéd, és nem hajlandó mosolyogva nézni, ahogy Fekete Métely még feljebb kapaszkodik. Megszületett a parancs, és a seregek máris Északföld sarában caplatnak előre. Több ezer ember gyűlik össze egy elfeledett kőgyűrű körül egy haszontalan dombon, egy jelentéktelen völgyben. És bizony sok éles fémet hoztak magukkal.
Három véres napon át tartó csatában döntenek Északföld sorsáról. Mivel azonban mindkét seregben dúl az ármány, az intrika, az ellenségeskedés és a kicsinyes féltékenység, valószínűtlennek tűnik, hogy éppen a legnemesebb lelkek, vagy akár a legerősebb karok győzedelmeskednek.
Könyvmolyképző

A Hősök egy nagy domb, amit mind a két fél el akar  foglalni. Érzelmi jelentőséggel az északiaknak bír, viszont ha az Unió be tudja venni, övék észak.
Az egész könyv egy véres csatamező, és Abercrombie nagyon  jó benne (miben nem?), hogy elvegye a háború romantikus élét, és szembesítse az olvasót a negatívumokkal: az állandó eső, a soha meg nem száradó ruhák, az ehetetlen kaja, a járhatatlan utak okozta problémák, a bajtársak elvesztése, és hogy a hozzá nem értő parancsnokok nagyobb pusztításra képesek a saját embereik között, mint az ellenség.
Nem feledkezik meg a szereplőkről sem, mindkét oldalon olyan karakterek vonulnak fel, akik miatt nem egyértelmű, az olvasó melyik oldalra is szeretne állni.
Az északi embereket Fekete Métely vezeti, Reszkettel az oldalán, aki mostanra odáig jutott, hogy a saját emberei is tartanak tőle. Nem bánt ő senkit, csak ha muszáj, és akkor sem leli benne élvezetét, hanem csak olyan mindegy neki. Monza mellett minden emberség és érzelem kiveszett belőle, plusz még ehhez hozzájön a kiégetett szeme miatti félelmetes külseje is.
Az Unió kötelékébe tartozik a király kegyeiből kiesett Bremer dan Gorst ezredes, a hatalmas, bikanyakú és kislányhangú harcos.(:D) Úgy küzd, mint egy dzsinn, rá is szólnak időnként, hogy ha harcra kerül a sor, hagyja már a többieket is érvényesülni. Konkrétan mindenki utálja a fickót, akárcsak az északiak megölt királyának fiát, Caldert. Calder simulékony politikus alkat, gyűlöli a veszélyt, ha csak teheti, kivonja magát a háborús helyzetek alól, és a legnagyobb győzelem közepén nem átall a béke mellett szólni. Inkább okos, mint erős, pont ezért nem sikerül tiszteletet kivívnia a harcos északiak körében.
A nagy háborúskodás mellett jut hely az apró emberi tragédiáknak is. Gorst reménytelenül szerelmes, Calder igyekszik lavírozni az életben maradásért, Jalenhorm tábornok saját alkalmatlanságával szembesül, Begy küzd, hogy bármi értelmet találjon a háborúban, és a mellékszereplők, a nevesített kisember-katonák pedig igyekeznek túlélni, és viselik a kellemetlenségeket.
A. remek női karaktereket tud összehozni. Az előző kötetben ott volt ugye Monza, ebben az északiak oldalán Gyönyörűség, a déliekén pedig Kroy ezredes lánya, Finree. Mindketten messze elmaradnak Monza mögött, de egyiküket sem mondanám tipikus nőnek. Gyönyörűség egy férjet meg pár gyereket hagyott otthon, hogy csatába vonuljon, Finree pedig sok esetben lepipálja az unió seregének jópár vezérkari tisztjét, olyan taktikusi vénája van.
A könyv 3 háborús nap története 600+ oldalban, tömény csataleírásokkal, de azt kell mondjam, csodásan van megírva. Egy pillanatra sem ül le, és bár a hulló embereket, végtagokat, egyebeket nem olyan kellemes magunk előtt látni, Abercromie-nak az apróságokhoz is tehetsége van, így éppúgy tudjuk követni Begy alvezér csata közbeni gondolatait, mint amikor a penge utat vág magának az esőcseppek között. És ezek azért nagyon is élvezetes dolgok.