Elena Ferrante - Briliáns barátnőm | Keményfedél

Elena Ferrante - Briliáns barátnőm

Két nápolyi lány, Lila Cerullo és Elena Greco évtizedeken át tartó barátságáról mesél, az ötvenes évektől napjainkig.
A tetralógia első könyve, a Briliáns barátnőm a két főszereplő kislány- és kamaszkorát, valamint számos mellékszereplő életét írja le Nápoly egyik szegény lakótelepén. A szerző lépésről lépésre követi a két lány nővé érését, személyiségfejlődését, egymásra gyakorolt hatását, szövetségük és rivalizálásuk történetét, a jó és rossz érzéseket, melyek évtizedeken át alakítják szoros barátságukat. Bemutatja továbbá több mint ötven év kulturális és szociális változásait, melyek hatásai átalakítják a városrészt, Nápolyt, Olaszországot és kettejük viszonyát.
Amikor ez a kötet befejeződik, ahogyan Lila és Elena gyermek- és kamaszkora, újabb nagy változások küszöbén állunk, melyek összekuszálják a két szívbéli barátnő életét. Az elkövetkező időket, a fiatalságtól egészen az időskorig, további három regény mutatja be. 


Ferrantétől már megszokhattuk, hogy kényes témákat vesz elő, az olvasó csak feszeng, meg kényelmetlenkedik, Ferrante meg komoran (legalábbis így képzelem, miközben ír, szigorú és eltökélt, hogy ő márpedig megmutatja) mélyre ás, legyen az anya-lánya kapcsolat, vagy egy széthulló házasság, vagy, mint itt, a gyermek és kamaszkor, és a barátság.
A két kislány eleinte olyan, mint két kislány: Elena óvatos, visszafogott, Lila meg nem fél semmitől. Elena követő, szinte alig van önálló lépése, és ez így is marad az egész köteten át. Amikor elmozdul a holtpontról, az vagy Lila miatt történik, vagy valami külső hatás (leginkább tanár) kényszerítő ereje mozgatja. Létezik, hogy valaki ennyire tökéletlen legyen, másrészről meg ennyire elcseszetten tökéletes?
Ferrante a maga kegyetlen látásmódjával visz végig minket két kislány nagylánnyá érésén, megmutatva közben mindent, ami ilyenkor érheti az ember lányát. A kellemetlen nőiesedés, aminek a hiánya is pont olyan kellemetlen, a kerekedő testek, a pattanások, a kinek van nagyobb melle, és kinek hányszor vallottak szerelmet periódusok, ami egészen addig érdekes csak, amíg az ember kivételezett helyzetben van miatta, a barátok időleges elválása, a féltékenykedés, hogy a másik miért érdekesebb, majd a büszkeség, hogy mégiscsak ő a legjobb.

Elena ... szóval kicsoda ő? Élete minden pillanatában a létezése Lilához viszonyított. Bár Elena fejében vagyunk, Lila az, akit a lelke legmélyebb bugyráig megismerjük (vagy legalábbis azt gondoljuk), persze csak Elena szemén és érzésein át.
Nem igazán kedveltem egyiküket sem. Elena majmoló személyisége bizonyos korig még elfogadható, egy idő után inkább csak fárasztó, Lila elemi vadsága és a kiváltott hatása meg rémisztő. Viszont a miliő lenyűgöző. Az '50-es évek Olaszországának lenyomata, ahol a lányok többet tesznek a családjukért, ha otthon maradnak és az anyjuknak segítenek, mintha tanulnak (gondolták ezt akkoriban). A nápolyi külvárosi telepen óriási a szegénység, bár a gyerekek ezt nem teherként élik meg, hanem inkább a felbukkanó lehetőségek tárházaként. Ilyen lehetőség ők ketten egymásnak, szinte versenyeznek, ki miben jobb, ki mit ér el először, és ahova az egyik eljut, oda a másik is menni akar. Elena igazából fel sem fogja, mekkora kiváltság, hogy tanulhat, Lila viszont, bár a primitív vadsága eltakarja, képes önállóan követni, sőt, lekörözni is Elenát, még ha neki nem is adatott meg, hogy továbbtanulhasson. Őt belső erő hajtja a tudás felé, az egyetlen külső tényező, ami inspirálja, az Elena, ő az, aki utat mutat, hogyan tovább. Nagyon hangsúlyos a regényben a tudás, nem csak a barátságuk alapja, de a telepről ez az egyetlen kivezető út.
Az '50-es években a telepi taposómalom feszültsége otthon csapódik le, és gondolkodás nélkül elagyalja bárki az asszonyt vagy a gyereket (Lilát is kidobja egyszer az apja az ablakon, pedig egyébként nem tűnt egy szörnyű apának), az etikett is megbújik a sorok között, ami a férfi-nő kapcsolatokban az olasz mentalitást jellemzi már egészen fiatal kortól, és a külvárosi szegénység annyira elhatárolódik a városi középrétegtől, hogy még egy kirándulás a tenger mellé is hatalmas lehetőség valami újra és különlegesre.

Ferrante remek író. Az volt már a nápolyi-hiszti előtt is, és nem igazán értem, miért kellene tudnunk, ki van a név mögött. Írjon, legyen ő bárki is, mert egy élmény olvasni, még ha időnként fájdalmas vagy kínos, akár valaki más lelkében vájkál, akár időutazunk egy fél évszázadot visszafelé. Ismeri az emberi lelket, és nem fél megmutatni, nem hazudik, és nem takar el semmit.
Google+

About Tara Nima

    Blogger Comment
    Facebook Comment

8 komment:

  1. a végén a plebszes bekezdésről mit gondolsz? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem jobban leírta a plebs jelentését a legutolsó mondat, a cipőről.
      egyébként nem tudom, egyetértek-e vele. mert ha igen, akkor a plebs rengeteg embert jelent, azokat is, akik azt gondolják, nem tartoznak oda.

      Törlés
    2. a cipősre nem emlékszem, de engem nagyon mellbe vágott és meglepett az a gondolat. Felért a lélekboncolással...:D Főleg, hogy Elena 14-15 évesen gondolta. (Aki amúgy nagyjából Ferrante maga.) És nagyon pontos, hogy azokat is jelenti, akik nem is gondolják, hogy őket is :)

      Törlés
    3. (a férje cipője volt az ellenség lábán.)
      engem a tanárnő nyers hozzáállása lepett meg inkább. fura volt a szinte teljhatalom, amit a szülők felett is gyakorolt, és élt is vele, gondolkodás nélkül.
      nem tudom még, mi vágott nálam húsba, de mindenképp Lilához fog kapcsolódni, úgy érzem.

      Törlés
  2. hú, sajnos könyvtári példányt olvastam, nem tudom visszanézni. Arra gondolsz, hogy elküldte nyaralni meg munkát szerzett a lánynak stb? Vagy mire?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem csak arra, hanem amikor megjelenik otthon, és közli a szülőkkel, hogy a lánynak tovább kell tanulnia. meg latint, meg görögöt kell tanulnia. és nincs ellentmondás, a szülők tudomásul veszik, hogy tanulnia kell. nem zavarják ki az ajtón, hogy hagyja őket békén.

      Törlés
    2. ja, igen. Egyébként én ezt nem tartom rossznak. Vannak olyan családok, akiknél nagyon is elkelne az ilyen határozott irányítás: egy olyan személy, akiben megbíznak és esetleg felnéznek rá és aki tényleg segíteni akar nekik, főleg, ha arról van szó, hogy tehetséget lát az egyik gyerekükben és próbálja egy többet ígérő jövő felé terelgetni. De manapság akkora a PC meg a jogok, meg az önrendelkezés, meg a miközömnekem a másik életéhez, hogy ez már majdnem nácizmus...

      Törlés
    3. jaja, sajna nincs mindenkinek olyan szerencséje, mint Elenának.

      Törlés