Franck Thilliez - Gataca

Az E-szindrómánál hiányoltam a sorozat elejét, úgy tűnt, hogy csak úgy belecsapott a kiadó a közepébe; majdnem, de nem egészen. Thilliez ebben a két regényében foglalkozik az erőszakkal, ez amolyan kis kétrészes kitérő a nagyobb egészben, nem mellesleg az előző rész a Sharko-Hennebelle nyomozói együttműködés kezdete.

Holtan találnak egy tudósnőt, aki a genetikával, evolúcióval foglalkozik, egészen pontosan a balkezességet kutatja, és a szakdolgozatára készül. Elsőre úgy tűnik, egy csimpánz ölte meg, de sose higgyünk az elsőre egyértelműnek látszó dolgokban.
Azt lehetne gondolni, hogy nincs semmi különös a balkezességben, mi érdekes lehet ebben, hogy kutatni kelljen? A regényben tudományos alapossággal megmagyarázzák a balkezesség és az erőszakos tettek közötti összefüggést, előkerül négy holttest egy jeges barlangból, ami 30ezer évig el volt zárva a külvilágtól, benne egy cro-magnoni és három neandervölgyi múmiájával, valamit egy érdekes festménnyel a barlang falán. A börtön falán is van néhány érdekes festmény, csak az összefüggés nem teljesen világos eleinte.

Az előző kötet végén eléggé vérfagyasztó pillanatban hagytuk magára Lucie-t és Sharkot, és aggódtam is picit, hogy lesz ez folytatva, nem akartam, hogy átmenjen valami romantikusan csöpögős krimibe. Hát nem ment át, nagyon nem.
Vázlatosan tudomást szerzünk az elkövetkező egy évről, majd amikor előkerül Eva holtteste, és kutakodni kezdenek a múltjában, felvesszük a fonalát újra az egy évvel ezelőtti eseményeknek. Miközben hullák és gyilkosok kerülnek elő mindenféle helyekről, rengeteg tudományos magyarázatot kapunk a dns és az evolúció kapcsolatáról, az emberi fejlődés összetettségéről, a balkezesség és az erőszak lehetséges összefüggéseiről.
És ezt imádom ebben a könyvben. nem akarja a gonoszt semmiféle misztikus ködbe burkolni, hanem tudományosan igyekszik megmagyarázni a "létét". Állítólag nincs erőszakosságért felelős gén. Mondjuk, hogy elhiszem, bár ha konkrétan minden megfeleltethető a génállományban egy betűsorozatnak, nem tudom, miért pont ezt ne lehetne megtalálni.
Az előző kötetben az agresszió és erőszak agyra gyakorolt hatása került elő - az amigdala összemegy, és előkerült a tömeges hisztéria, ami a nulladik betegtől, az erőszakhordozó agresszorból kiindulva egyfajta vírusként terjed végig a környezetén, megfertőzve, és erőszakra kényszerítve a körülötte levőket. Ezek a folyamatok a laborban nem tesztelhetők, viszont a filmek, rejtett képek agyra gyakorolt hatása beindíthatja a folyamatot, persze, ha a megfelelően beteg képekkel bombázzák az agyat. (azért elég félelmetes belegondolni, hogy ha a reklámokkal működik, és ösztönözni lehet vásárlásra, választásra, akkor miért ne működhetne ez az erőszakos vonulat. egyre több az elborultan gyilkoló ember...)
Ebben a kötetben nem az agresszió-gént keresik, csupán génszinten és evolúció-történetileg vizsgálják a különösen erőszakos embereket a jelenben és a múltban is, és találnak is összefüggést.
És itt jön az, hogy nem tudom, mennyire megalapozott ez az egész tudományosan. Nem szeretik a nagyközönségben a feszkót kelteni, nem is kell nekünk mindent tudni, ezért nem is szerepel ilyesmi a mindennapi hírekben, Thilliez viszont rengeteg előadáson vett részt, és teljesen hihetőnek tűnik minden magyarázata és következtetése. Logikusan és érthetően végigvezeti az olvasót a szakmai részén, már-már el is hiszem magamról, hogy értem a dns felépítését és az evolúció mikéntjét.

A tudományos élet mellett persze nem feledkezünk meg a nyomozásokról sem, van régi és új elkövetőnk is, halott és élő is, ahogyan az kell, jól összekuszálva a szálakat. Shark és Lucie kapcsolata pedig egészen más szinten mozog, mint az első részben. Nagyon jól csinálta Thilliez, hogy ez a szál csak úgy ott van, szinte a háttérben, nem oka semminek, egyszerűen csak nagyon emberi lesz tőle az egész.
Thilliez kedvenc lett, a borítóink pedig egyre rondábbak, de fene bánja.

– A másik fontos dolog, amit tudatosítania kell magában: az összes ma élő ember az evolúció terméke. Ön, hozzám hasonlóan, egy olyan élőlény, aki hihetetlenül jól alkalmazkodik a környezetéhez, de ugyanezt elmondhatja magáról a világvégi falujában, kőkorszaki körülmények között éldegélő afrikai is.
– Nem igazán szoktam azt érezni, hogy különösképpen sikeres volnék az alkalmazkodásban.
– Pedig ez a helyzet, higgye el. Az, hogy él, azt jelenti, hogy az idők kezdete óta egyetlen őse sem pusztult el azelőtt, hogy szaporodott, hogy utódot nemzett volna. Felügyelő úr, több mint huszonötezer generáció alkotja azt a folyamatos, megszakítás nélküli láncolatot, amelynek a végén ön áll.