Témázunk - Azok az ijesztő magyar írók
Mai témázásunk a jó magyar írókról szól, vagyis hogyan találtunk rá kedvenceinkre, és miért őket olvassuk, és nem másokat.
Finoman szólva is nagyon óvatos voltam mindig, ha magyar írót láttam a könyvre nyomtatva, pedig erre se a neveltetésem, se a gyerekkori tapasztalataim nem adtak okot. Egy jóideje meg akkor vagyok óvatos, ha magyar író nem a saját nevén jelentet meg könyvet. Hja, nehéz a kedvemre tenni.
Gyerekként imádtam László Endre Szíriusz kapitányos könyveit, Janikovszky Éva mesekönyveit, Bálint Ágnest, később Mág Bertalant, akikre emlékszem. Azt hiszem, ebben az időszakban elég sok külföldi névvel rendelkező magyar írótól olvastam, csak akkoriban ez nem érdekelt.
Olvastam Leslie L. Lawrence-et is, bár őrá pár könyv után ráuntam, amikor feltűnt a sablonossága. Azt mondjuk nem tudom, mikor jöttem rá, hogy ő Lőrinc L. László, nekem ez a két név már ősikdőktől fogva összefonódik.
Aztán megváltozott az érdeklődésem, elkezdtem az antikváriumokat járni, és szerintem nem túl sok magyar író került a kezembe, meg akkoriban egyáltalán nem gondoltam, hogy nekem erre figyelnem kellene.
Utána blogger lettem, és ez azzal is járt, hogy elkezdtem másképpen nézni a könyveket, pl. néha-néha felfigyeltem apróságokra, például a fordításra. Tudom, nem apróság, sokszor minden ezen múlik. Meg a szerkesztőn. Van néhány kedvenc fordítóm, de közülük csak Kleinheincz Csilla írt könyvet is. Nála biztos voltam benne, hogy aki így tud fordítani, az biztosan könyvet is így tud írni, úgyhogy szemernyi kétely sem volt bennem, olvassak-e tőle. Annyira, hogy még dedikáltattam is vele.:)
Azt lehetne gondolni, hogy akkor ez adott egyfajta lendületet, hogy a hazai írók felé forduljak, pedig nem, sőt, csak kritikusabb lettem. Főleg, mert egy időben egyre-másra kaptam felkéréseket még (vagy azóta sem) meg nem jelent íróktól, hogy olvassak és véleményezzek. Ezeket mindig visszautasítottam, két okból: az illető valószínűleg csak annyit látott, hogy nahát egy blog, ahol megjelenhet, de azt már nem nézte meg, milyen típusú blog, mert a legtöbbje romantikus írás volt, én pedig nem vagyok az a kísérletező alkat a kedvenc műfajaimban sem, nemhogy pont romantikus regényt véleményezzek. (Arra most ne térjünk ki, hogy ezzel valószínűleg nem csak a saját idegrendszerem kíméltem meg, de az alkotóét is.)
A másik pedig, amin nagyon el sem kellett gondolkodnom, adta magát: én a kiforrott írásokat kedvelem, a kész terméket, amik már átmentek egy kiadó szűrőjén, (vagyis jópár ember már olvasta, bár még ez sem biztosíték semmire), és jónéhány komolyan vehető olvasóén is. A külföldi írók helyzete emiatt sokkal egyszerűbb, több vélemény és nézőpont áll a rendelkezésünkre, ha dönteni kell. Nem szeretnék az első néhány ítész egyike lenni, akinek kritizálnia és indokolnia kell, gondolatokat hozzáfűznie, logikai buktatókat felismernie, hiányosságokra figyelmet felhívni, amikből az író okulni és tanulni tud. Én azért olvasok, hogy jól érezzem magam, ha ezt megkapom, az remek, ha meg nem, ne kelljen már kisdoktori elemzésben megindokolnom, mi miért jó vagy nem jó. Nem vagyok sem lektor, sem szerkesztő, és nem vagyok kibiztosítva felőle, hogy a történet kárpótol a belefeccölt energiáért. Hogy csúsztam-e le emiatt valami jóról? Egészen biztosan.
A következő név, ami felmerül a múltból, Jónás Zsolt. Mondjuk ő rácáfol a fentiekre, nem volt kipróbálva mások által előttem, egyszerűen megfogott a történettel, a táltossal és a horroros beütéssel. Azóta is sajnálom, hogy nem írt többet, szívesen olvasnék még tőle.
A másik nagy kedvenc, aki szintén kipróbálatlan volt, amikor kézbe vettem, Gaál Viktor. Ő azóta is rendszeresen alkot, hogy az Archét olvastam, a 'mit vegyek elő legközelebb' képzeletbeli listámon mindig rajta is van. Pont ezért kicsit gondolkodtam is egyébként, hogy akarok-e én erről témázni, pedig az én ötletem volt, mert annyi mindenki rajta van ezen a listán, hogy ha kicsit következetesebb lennék, és nem ad hoc olvasnék, ez a poszt is több íróról szólna.
Sansa volt az egyedüli, még meg nem jelent, akivel kivételt tettem, de csak mert egy baromi izgalmas és érdekes sci-fi világot teremtett meg, ráadásul több köteten át, amiket szépen követtem is végig. Azóta már kiadták, de jóideje nagy róla a hallgatás, igazán azt sem tudom, meddig jutott a megjelenés. Emlékszem, a végefelé behozott pár olyan dolgot, ami nekem már nem jött be, és előkerültek azok a tipikus író-olvasó ellentétek, amik minden közelebbi kapcsolatot tönkrevágnak. Egy író ne várja el, hogy mindennel egyetértsek, én mint olvasó meg ne akarjam, hogy máshogy történjenek dolgok, mint ahogyan az az író fejében létezik. Az író dolga, hogy írjon, aztán ha kiadta magából, amit ki kell, engedje el a történetét, és hagyja, hogy az olvasóból egészen mást váltson ki, mint amit ő képzelt, hogy ki kellene. Tanulságos időszak volt, azóta távol tartom magam a közvetlen író-olvasó kapcsolatoktól, még akkor is, ha alapvetően nagyon kellemes és érdekes eszmecseréket folytattunk, igazán negatív dologra nem emlékszem. (remélem, Sansa sem.:D)
Biztosan van, aki azonnal vágta, hogy On Sai kit takar, én sokáig inkább nem kutakodtam, csak idővel tisztázódott a helyzet, hogy ő Varga Bea, a Kmk szerkesztője, aki mellesleg baromi jó humorérzékkel van megáldva, és azóta is várom az új Calderon regényt. Tudom, van Szivárgó sötétsége is, azt is akarom majd folytatni, ott a listán, de az én nagy kedvencem az űrkapitány. Felidulásból elkövetett vásárlás volt egy karácsony előtt (időnként dacosan úgy döntök, hogy akkor én most veszek könyveket. és veszek könyveket. az év nagy részében visszafogom magam.), és éjszakába nyúlóan olvastam, annyira élveztem.
Gaura Ágnes könyveivel már némileg hadilábon állok, elég hullámzó, mennyire tudja érdekesnek megírni. Mármint számomra érdekesnek, mert a téma ( vámpír és táltos keverése) baromi jó lenne, de mintha nem találná az egyensúlyt a magyar hitvilág, a humor, és a könnyedség között, valahogy mindig úgy billen a mérleg, hogy ami igazán érdekes, az elsikkad. De lehet, hogy csak én vagyok a hibás, mint olyan olvasó, aki nem rendelkezik kellő érdeklődéssel mások szerelmi élete iránt, nem tudom.
A Novum kiadó egy magánkiadó, aki itt megjelenik, kemény pénzeket fizet a kiadásért, hogy aztán ebből mennyi térül meg... leginkább szerintem semmi.
Loranys Creighton egyike volt azoknak, akik tehetséget éreztek magukban a könyvírásra, és tudjátok mit? Meg is van benne. Hogy Anita Blake koppincs lenne? Lehet, ettől LC még nagyon jól összerakta ezt a könyvet, van humora, végig pörög, egyszer sem ül le a történet, és minden megvan benne, hogy elszórakoztassa az olvasót úgy, hogy az közben nem akar hibákat keresgélni. Hogy koppincs, az lehet, de ebből a szempontból lényegtelen, mert lehet, hogy az ötletet Hamilton adta, de a megvalósításban már nem segített, ahhoz LC tehetsége kellett. Ő is egykönyves író lett, gondolom, éli az életét, mert mintha akkoriban végzett volna a gimiben, amikor megjelent a könyve.
Baráth Katalinnal szintén magánkiadásban ismerkedtem meg, ő azóta az Agave írója lett, szerencsére. Szerintem az igazán jó írók és a kiadóik megtalálják egymást idővel, ő is aztán annyi regényt írt, hogy egyelőre csak rendesen le vagyok belőle maradva.
Remek írók még Harrison Fawcett és Anthony Sheenard, akiket ugyanúgy lehet Fonyódi Tiborként és Szélesi Sándorként is látni. És ha már elsőre a sc-fi - fantasy vonal merült fel, nem lehet kihagyni Raana Raast, Görgey Etelkát, aki szintén fordító is, meg lelkész is, és bár hatalmas rajongótábora van a Csodaidők sorozatnak, mégsincs egyszerű dolga a kiadókkal. Írói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, a témájával viszont nem tudunk egymásra hangolódni.
És hogy kicsit komolyabb irodalmat is elővegyek, Lugosi Viktóriát mindenképpen meg kell említenem. Több szempontból is kedvencem, egyrészt úgy ír szépirodalmat, hogy nem akarok magamon eret vágni tőle (talán nem is igazi szépirodalmár? eléggé bizonytalan vagyok, ki is a szépíró), másrészt nagyon bejönnek a témái, amiből sosem marad ki egy kis zsidóság.
Csabai Lászlót majdnem kifelejtettem, pedig igazi élmény olvasni a könyveit. Olyan jellegzetes hangja és írásmódja van, amitől abszolút minőségi időtöltés lesz, bármit is ír, történelmi krimit (Szindbád-sorozat), vagy novellákat.
És hogy ennyi jóság után mire fel a posztcím? Mert úgy alapból a magyar írókkal sokkal kritikusabb vagyok, nem véletlenül. Időnként kirobban egy-egy botrány, ami figyelmeztet, kinek a könyvét kerüljem messzire, ki az, aki nem tudja helyén kezelni a kritikákat, meg persze arra, hogy ki az, aki még nemhogy nincs kiforrva, de nem is biztos, hogy írással kellene foglalkoznia.
Vannak aztán persze olyanok, akikre nagyon kíváncsi vagyok, csak még nem jött a belső késztetés, hogy pont őt, és nem mást: Benyák Zoltán, Száraz Miklós György, Moskát Anita, Bán Mór, Hász Róbert, Goldenlane. Meg persze a fentebb felsoroltak többi könyve, amiket még nem volt időm kézbe venni.
Finoman szólva is nagyon óvatos voltam mindig, ha magyar írót láttam a könyvre nyomtatva, pedig erre se a neveltetésem, se a gyerekkori tapasztalataim nem adtak okot. Egy jóideje meg akkor vagyok óvatos, ha magyar író nem a saját nevén jelentet meg könyvet. Hja, nehéz a kedvemre tenni.
Gyerekként imádtam László Endre Szíriusz kapitányos könyveit, Janikovszky Éva mesekönyveit, Bálint Ágnest, később Mág Bertalant, akikre emlékszem. Azt hiszem, ebben az időszakban elég sok külföldi névvel rendelkező magyar írótól olvastam, csak akkoriban ez nem érdekelt.
Olvastam Leslie L. Lawrence-et is, bár őrá pár könyv után ráuntam, amikor feltűnt a sablonossága. Azt mondjuk nem tudom, mikor jöttem rá, hogy ő Lőrinc L. László, nekem ez a két név már ősikdőktől fogva összefonódik.
Aztán megváltozott az érdeklődésem, elkezdtem az antikváriumokat járni, és szerintem nem túl sok magyar író került a kezembe, meg akkoriban egyáltalán nem gondoltam, hogy nekem erre figyelnem kellene.
Utána blogger lettem, és ez azzal is járt, hogy elkezdtem másképpen nézni a könyveket, pl. néha-néha felfigyeltem apróságokra, például a fordításra. Tudom, nem apróság, sokszor minden ezen múlik. Meg a szerkesztőn. Van néhány kedvenc fordítóm, de közülük csak Kleinheincz Csilla írt könyvet is. Nála biztos voltam benne, hogy aki így tud fordítani, az biztosan könyvet is így tud írni, úgyhogy szemernyi kétely sem volt bennem, olvassak-e tőle. Annyira, hogy még dedikáltattam is vele.:)
Azt lehetne gondolni, hogy akkor ez adott egyfajta lendületet, hogy a hazai írók felé forduljak, pedig nem, sőt, csak kritikusabb lettem. Főleg, mert egy időben egyre-másra kaptam felkéréseket még (vagy azóta sem) meg nem jelent íróktól, hogy olvassak és véleményezzek. Ezeket mindig visszautasítottam, két okból: az illető valószínűleg csak annyit látott, hogy nahát egy blog, ahol megjelenhet, de azt már nem nézte meg, milyen típusú blog, mert a legtöbbje romantikus írás volt, én pedig nem vagyok az a kísérletező alkat a kedvenc műfajaimban sem, nemhogy pont romantikus regényt véleményezzek. (Arra most ne térjünk ki, hogy ezzel valószínűleg nem csak a saját idegrendszerem kíméltem meg, de az alkotóét is.)
A másik pedig, amin nagyon el sem kellett gondolkodnom, adta magát: én a kiforrott írásokat kedvelem, a kész terméket, amik már átmentek egy kiadó szűrőjén, (vagyis jópár ember már olvasta, bár még ez sem biztosíték semmire), és jónéhány komolyan vehető olvasóén is. A külföldi írók helyzete emiatt sokkal egyszerűbb, több vélemény és nézőpont áll a rendelkezésünkre, ha dönteni kell. Nem szeretnék az első néhány ítész egyike lenni, akinek kritizálnia és indokolnia kell, gondolatokat hozzáfűznie, logikai buktatókat felismernie, hiányosságokra figyelmet felhívni, amikből az író okulni és tanulni tud. Én azért olvasok, hogy jól érezzem magam, ha ezt megkapom, az remek, ha meg nem, ne kelljen már kisdoktori elemzésben megindokolnom, mi miért jó vagy nem jó. Nem vagyok sem lektor, sem szerkesztő, és nem vagyok kibiztosítva felőle, hogy a történet kárpótol a belefeccölt energiáért. Hogy csúsztam-e le emiatt valami jóról? Egészen biztosan.
A következő név, ami felmerül a múltból, Jónás Zsolt. Mondjuk ő rácáfol a fentiekre, nem volt kipróbálva mások által előttem, egyszerűen megfogott a történettel, a táltossal és a horroros beütéssel. Azóta is sajnálom, hogy nem írt többet, szívesen olvasnék még tőle.
A másik nagy kedvenc, aki szintén kipróbálatlan volt, amikor kézbe vettem, Gaál Viktor. Ő azóta is rendszeresen alkot, hogy az Archét olvastam, a 'mit vegyek elő legközelebb' képzeletbeli listámon mindig rajta is van. Pont ezért kicsit gondolkodtam is egyébként, hogy akarok-e én erről témázni, pedig az én ötletem volt, mert annyi mindenki rajta van ezen a listán, hogy ha kicsit következetesebb lennék, és nem ad hoc olvasnék, ez a poszt is több íróról szólna.
Sansa volt az egyedüli, még meg nem jelent, akivel kivételt tettem, de csak mert egy baromi izgalmas és érdekes sci-fi világot teremtett meg, ráadásul több köteten át, amiket szépen követtem is végig. Azóta már kiadták, de jóideje nagy róla a hallgatás, igazán azt sem tudom, meddig jutott a megjelenés. Emlékszem, a végefelé behozott pár olyan dolgot, ami nekem már nem jött be, és előkerültek azok a tipikus író-olvasó ellentétek, amik minden közelebbi kapcsolatot tönkrevágnak. Egy író ne várja el, hogy mindennel egyetértsek, én mint olvasó meg ne akarjam, hogy máshogy történjenek dolgok, mint ahogyan az az író fejében létezik. Az író dolga, hogy írjon, aztán ha kiadta magából, amit ki kell, engedje el a történetét, és hagyja, hogy az olvasóból egészen mást váltson ki, mint amit ő képzelt, hogy ki kellene. Tanulságos időszak volt, azóta távol tartom magam a közvetlen író-olvasó kapcsolatoktól, még akkor is, ha alapvetően nagyon kellemes és érdekes eszmecseréket folytattunk, igazán negatív dologra nem emlékszem. (remélem, Sansa sem.:D)
Biztosan van, aki azonnal vágta, hogy On Sai kit takar, én sokáig inkább nem kutakodtam, csak idővel tisztázódott a helyzet, hogy ő Varga Bea, a Kmk szerkesztője, aki mellesleg baromi jó humorérzékkel van megáldva, és azóta is várom az új Calderon regényt. Tudom, van Szivárgó sötétsége is, azt is akarom majd folytatni, ott a listán, de az én nagy kedvencem az űrkapitány. Felidulásból elkövetett vásárlás volt egy karácsony előtt (időnként dacosan úgy döntök, hogy akkor én most veszek könyveket. és veszek könyveket. az év nagy részében visszafogom magam.), és éjszakába nyúlóan olvastam, annyira élveztem.
Gaura Ágnes könyveivel már némileg hadilábon állok, elég hullámzó, mennyire tudja érdekesnek megírni. Mármint számomra érdekesnek, mert a téma ( vámpír és táltos keverése) baromi jó lenne, de mintha nem találná az egyensúlyt a magyar hitvilág, a humor, és a könnyedség között, valahogy mindig úgy billen a mérleg, hogy ami igazán érdekes, az elsikkad. De lehet, hogy csak én vagyok a hibás, mint olyan olvasó, aki nem rendelkezik kellő érdeklődéssel mások szerelmi élete iránt, nem tudom.
A Novum kiadó egy magánkiadó, aki itt megjelenik, kemény pénzeket fizet a kiadásért, hogy aztán ebből mennyi térül meg... leginkább szerintem semmi.
Loranys Creighton egyike volt azoknak, akik tehetséget éreztek magukban a könyvírásra, és tudjátok mit? Meg is van benne. Hogy Anita Blake koppincs lenne? Lehet, ettől LC még nagyon jól összerakta ezt a könyvet, van humora, végig pörög, egyszer sem ül le a történet, és minden megvan benne, hogy elszórakoztassa az olvasót úgy, hogy az közben nem akar hibákat keresgélni. Hogy koppincs, az lehet, de ebből a szempontból lényegtelen, mert lehet, hogy az ötletet Hamilton adta, de a megvalósításban már nem segített, ahhoz LC tehetsége kellett. Ő is egykönyves író lett, gondolom, éli az életét, mert mintha akkoriban végzett volna a gimiben, amikor megjelent a könyve.
Baráth Katalinnal szintén magánkiadásban ismerkedtem meg, ő azóta az Agave írója lett, szerencsére. Szerintem az igazán jó írók és a kiadóik megtalálják egymást idővel, ő is aztán annyi regényt írt, hogy egyelőre csak rendesen le vagyok belőle maradva.
Remek írók még Harrison Fawcett és Anthony Sheenard, akiket ugyanúgy lehet Fonyódi Tiborként és Szélesi Sándorként is látni. És ha már elsőre a sc-fi - fantasy vonal merült fel, nem lehet kihagyni Raana Raast, Görgey Etelkát, aki szintén fordító is, meg lelkész is, és bár hatalmas rajongótábora van a Csodaidők sorozatnak, mégsincs egyszerű dolga a kiadókkal. Írói kvalitásai megkérdőjelezhetetlenek, a témájával viszont nem tudunk egymásra hangolódni.
És hogy kicsit komolyabb irodalmat is elővegyek, Lugosi Viktóriát mindenképpen meg kell említenem. Több szempontból is kedvencem, egyrészt úgy ír szépirodalmat, hogy nem akarok magamon eret vágni tőle (talán nem is igazi szépirodalmár? eléggé bizonytalan vagyok, ki is a szépíró), másrészt nagyon bejönnek a témái, amiből sosem marad ki egy kis zsidóság.
Csabai Lászlót majdnem kifelejtettem, pedig igazi élmény olvasni a könyveit. Olyan jellegzetes hangja és írásmódja van, amitől abszolút minőségi időtöltés lesz, bármit is ír, történelmi krimit (Szindbád-sorozat), vagy novellákat.
És hogy ennyi jóság után mire fel a posztcím? Mert úgy alapból a magyar írókkal sokkal kritikusabb vagyok, nem véletlenül. Időnként kirobban egy-egy botrány, ami figyelmeztet, kinek a könyvét kerüljem messzire, ki az, aki nem tudja helyén kezelni a kritikákat, meg persze arra, hogy ki az, aki még nemhogy nincs kiforrva, de nem is biztos, hogy írással kellene foglalkoznia.
Vannak aztán persze olyanok, akikre nagyon kíváncsi vagyok, csak még nem jött a belső késztetés, hogy pont őt, és nem mást: Benyák Zoltán, Száraz Miklós György, Moskát Anita, Bán Mór, Hász Róbert, Goldenlane. Meg persze a fentebb felsoroltak többi könyve, amiket még nem volt időm kézbe venni.
Többiek kedvenc magyarjai: