2015/03/11

Megjelenős-várós lista

Mona Bright, a volt zsaru lelkét csúnya horzsolások csúfítják. Az anyja kilenc éves korában egy sörétessel vetett véget az életének, az apja pedig egy igazi rohadék, akitől jó messzire kellett menekülnie, hogy ha már boldog nem is lehet többé, de legalább valamiféle békével teli életet élhessen. Most azonban mégis szembe kell néznie a múltjával, az öreg ugyanis beadta a kulcsot. Ráadásul kiderül, hogy Mona ezzel örökölt egy házat, ami még az anyjáé volt fiatalon. Fiatalon és boldogan egy olyan korszakban, amiről ő semmit nem tud. Kíváncsisága csillapíthatatlan, hiszen a boldogságot sosem ismerte, de talán a múltban most megtalálhatja.
Mona két nagy akadállyal szembesül: a ház az új-mexikói Winkben található, ami viszont egyetlen térképen sem szerepel. Ezt az akadályt még sikerül leküzdenie. A másik viszont annál nehezebb: épp egy rejtélyes gyilkosság után érkezik a klasszikus amerikai álmot megtestesítő, idilli kisvárosba, amit hamarosan egy újabb követ. Ráadásul nem csak az emberek viselkednek vele roppant furcsán, hanem a város létezésében is kifejezetten aggasztó dolgokat vél felfedezni, melyek végül rádöbbentik: léteznek horzsolások, melyek sokkal súlyosabbak és fájóbbak annál, mint amit ember ép ésszel elviselhet.
A gr nagyon ajánlgatja nekem, hogy ha már tetszett Hill NOS4A2-ja, akkor ez is fog. Remélem, igaza lesz.

Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.
Az első rész már megvan, várok a következő kettőre e-ben, mert sztem ezt csak egyben érdemes lenyomni.

Mi értelme gyilkosok után nyomozni, ha hamarosan úgyis mind meghalunk? 
Hank Palace nyomozó már számtalanszor szembesült ezzel a kérdéssel, mióta a 2011GV1 jelű aszteroida megjelent a kutatók radarján. Többé ugyanis nincs esély a megmenekülésre, nincs remény. Csupán hat hónapnyi drága idő maradt a becsapódásig, aztán a Föld elpusztul. A visszaszámlálás során lenyűgöző képet kapunk az apokalipszisbe rohanó Egyesült Államokról: gazdasága összeroppant, a termény a földeken rohad. Zsúfoltak a templomok, zsinagógák. Az emberek világszerte hagyják félbe munkájukat – de nem úgy Hank Palace. 
Ő a végére akar járni egy látszólagos öngyilkosságnak, abban a városban, ahol hetente tucatjával történik ilyesmi – csakhogy ez az egy valamiért gyanús neki. Ő az egyetlen, aki mindenáron tudni akarja az igazat, ám nyomozása során sokkal keményebb kérdésekkel is szembesülnie kell annál, mint hogy „ki a bűnös”: Milyen alapokon áll civilizációnk? Mit ér egy élet? Mit tenne bármelyikünk, mit tennénk igazából, ha tudnánk, hogy napjaink meg vannak számlálva?
Érdekes kérdéseket feszeget,egy próbát mindenképp megér. 

Val McDermid - A klastrom titka (Jane Austen nyomán)
A HarperCollins kiadó Austen-projektjében népszerű kortárs írók kaptak felkérést arra, hogy modern köntösbe öltöztetve írják újra Jane Austen csodálatos regényeit. Az első variáció, Joanna Trollope Értelem & érzelem című kötete magyar fordításban 2013-ban jelent meg a Kossuth Kiadó gondozásában. Ezt követi most Val McDermid Northanger Abbeyje, azaz A klastrom titka.
Egy nem hétköznapi életre vágyó hétköznapi lány, a tizenhét éves Catherine „Cat” Morland teljes biztonságban élt a falusias Dorsetben, minden vágyott romantika és izgalom nélkül. Amikor módos szomszédjai, az Allen házaspár magukkal hívják az Edinburgh-i Fesztiválra, Cat biztos benne, hogy várja a nagy kaland.
Eleinte Edinburgh nem szolgál különösebb izgalmakkal: Susie Allen mániája a vásárlás, Andrew Allené az alternatív színházak fesztiválja. Egy skót tánciskolában azonban Cat új ismerősre tesz szert: Henry Tilney sápadt, sötét szemű úriember, akinek otthona az izgalmas Northanger Abbey. A természetfölöttivel foglalkozó regények rajongója, Bella Thorpe pedig Cat ideális barátnőjének ígérkezik. Csakhogy Bella bátyja, az ellenszenves bankár, John közönséges viselkedésével akadályt gördít Cat Henry iránti egyre fokozódó vonzalma útjába.
Szerencsére van kiút. A rideg és tartózkodó Tilney tábornok meghívja Catet Northangerbe Henry fiához és Eleanor lányához. Cat képzelete elszabadul: egy ódon apátság épülete, roskadozó tornyok, titkos termek, kísértetek… és Henry! Mi lehetne romantikusabb?
Ám Catre nem az vár a skót határ közelében lévő, elszigetelt helyen, amire számított. A regények oldalain túl létező külvilág jóval felkavaróbb, mint a képzelt álomvilág…
McDermid elsősorban krimiket és thrillereket ír, úgyhogy függetlenül attól, hogy nem szeretem Austent, kíváncsi vagyok rá. 

Brian McGilloway - Határvidék
Észak- és Dél-Írország határán, néhány nappal karácsony előtt megtalálják Angela Cashell, egy helyi kamaszlány holttestét. A nyomozást a kétgyerekes családapa, Benedict Devlin felügyelő vezeti, és mindössze két nyom áll rendelkezésére: egy aranygyűrű az áldozat ujján és egy régi fénykép. Nem sokkal később újabb tinédzsert gyilkolnak meg, és a helyzet még tovább bonyolódik, amikor Devlin rájön, hogy aktuális esetének köze van egy prostituált huszonöt évvel korábbi eltűnéséhez. Miközben a havazás egyre erősödik, nemcsak az észak és dél, hanem a jó és rossz, a bosszú és igazságszolgáltatás közötti határ is elmosódik.
Észak, havazás, gyilkosság, baromi jó borító, és már kell is.

Maya Banks - Sóvárgás (Mámor 1) 
Három vonzó, gazdag, sikeres férfi. Három jó barát és üzlettárs, akik hozzászoktak, hogy ők irányítanak a tárgyalóteremben és a hálószobában egyaránt. Az ő történetük szálait gombolyítja, szövi rafináltan a magyar olvasók körében is jól ismert Maya Banks a Mámor-trilógia egy-egy kötetében.
Az első kötet azé a Gabe Hamiltoné, aki mindig mindent megkap, amire csak vágyik. Mégis létezik valami, amihez nem juthat hozzá. Pontosabban valaki: a legjobb barátja húga, Mia. A tiltott gyümölcs. Tisztában van vele, hogy sötét tervei a lánnyal egyszer még pokolra juttatják, mégis úgy érzi, eleget várt ahhoz, hogy végre a vágyai szerint cselekedjen. És Mia sincs másképp. Gyerekkora óta bálványozza a férfit, és bár tudja, hogy sosem lehet elég jó számára, nem tud ellenállni vonzerejének. Magába szippantja a férfi különös világa, ahol nem mindennapi elvárásokkal szembesül. Amikor mindketten felismerik, hogy viszonyuk több izgalmas szexuális kalandnál, már nem tudnak szabadulni a tiltott kapcsolatból...
Banks az én guilty pleasure-öm. Tud nagyon jó és nagyon rossz lenni, hogy ez melyik lesz, majd elválik. 

Jessie Burton - A babaház úrnője
Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.
Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte. A Brandt-ház ugyanis szívfacsaró titkokat rejt. Nella kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, miközben újfajta rettegés költözik az életébe: felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha az ő sorsát igyekezne egyengetni. Mintha ismerné a lány által csak tudni vágyott rejtélyeket…
Inkább az eredeti fülszöveg miatt érdekelne.

11 megjegyzés:

  1. Jeee, megjelenéses poszt! Megettem volna a kalapom, ha nem érdekelnek az új Agavék. :) A Gyilkosság világvége előtt és a Horzsolások jól hangzik, a Wayward Pines nem ragadott meg annyira, de lehet, hogy majd egyszer mégis. a Babaházért odavagyok ;)
    Austenből thrillerféle? :D wow

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. tűkön ülök, hogy jelenjen már meg az összes wayward. a második még mindig nem jött ki e-ben. bah.
      austen nekem nagy élmény lesz thrillerben. :D kíváncsi vagyok, a rajongók mit fognak majd szólni hozzá. (tegnap beszereztem az eredetit is. majd lehet, hogy összehasonlítom.)

      Törlés
  2. A Horzsolások nagyon jól hangzik, majd megnézem magamnak közelebbről :)

    A Wayward Pines első részét most olvasom, még nagyon az elején vagyok, egyelőre vegyesek az érzéseim, mindenesetre rejtélyesnek eléggé rejtélyes. Azt hiszem ez az első olyan könyv aminek nem olvastam el a fülszövegét, csak tudtam, hogy kisvárosos (ami a gyengém) és nagyon megtetszett amikor beleolvastam a könyvesboltba. És most is megtudtam állni, hogy elolvassam a fülszöveget, tök büszke vagyok magamra :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a waywardnak én sem olvastam még a fülszövegét. :D
      mondjuk láttam a sorozat trailerét, az eldöntötte a dolgokat, mert meg akarom nézni, előtte viszont el akarom olvasni, ha már ilyen gyorsan kiadják a részeket.

      Törlés
  3. Engem az első és az utolsó érdekel, meg talán a klastrom, az volt a második legkevésbé tetszős Austen-regényem, hátha feljavítják =)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zerge, egy Maya Banks-szel nem akarnál megpróbálkozni? :D

      Törlés
    2. Szerinted? :D de képzeld, nyolcadikban még el-elolvastam ilyesmit is :D

      Törlés
  4. Sci-fi terén, esetleg érdemes megpróbálkoznotok a vadi új fordítású Neuromancerrel William Gibsontól ;) Ajkay Örkény, a saját fordítását dolgozta át és javította. Magyarul, Neurománc címmel jelent meg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi, tervben is volt. :) azt hiszem, most jön majd talán könyvhétre. (mondjuk én megvárom az e-t belőle)

      Törlés
    2. Ebből lesz e?o.O Wazz, én meg egy ötmázsás kőtáblával rohangálok :D Előljáróban annyit, hogy marha jó:)

      Törlés
    3. én gyanítom, hogy lesz, nem volt olyan könyv az agavénál újabban, amiből ne lett volna. nem figyeled a dibook-ot? tedd le a kőtáblát, csak sérved lesz. :D

      Törlés