... avagy belső kényszer a rosszra.
Miért is nem olvasok én rossz könyveket? Mert nekem az olvasás legyen élmény, szórakozás, kellemes időtöltés. Azért olvasok, mert jól akarom érezni magam, esetleg jobban, mint mielőtt a könyvet a kezembe vettem volna.
Nem is értem ezt a  perverziót, ami sokakban benne van, hogy végigolvasnak minden szart, válogatás nélkül, és szenvednek, de nem teszik félre.
Könyörgöm, miért nem?! Mi ebben az élvezet? Nem látom értelmét. Nem vagyok az a típus, aki arra vár, hogy majd jobb legyen, nekem már az első oldaltól bizonyítania kell.

Időnként persze ráveszem magam, hogy kicsit folytassam, és ne akarjam azonnal eldobni, amint nem tetszik. Nincs értelme. Később sem fog tetszeni. Ennek lehet sok oka, az éppen aktuális lelkiállapotomon keresztül, egészen addig, hogy a könyv egészen egyszerűen szar. Persze lehet árnyalni, hogy a témája távol áll tőlem, meg a megfogalmazása, meg az akármije, a lényeg, hogy ne az én idegeim rongálja, ha lehet. Inkább másét, az úgyis szórakoztatóbb.
Merthogy, és ez nem elhanyagolható érv a szar könyvek olvasása mellett, remek posztok szoktak születni - szegény bloggerek szenvednek kicsit miattunk, mi meg nagyon jól érezzük magunkat nem csak a szórakoztató posztok miatt, de azért is, mert megkíméltek bennünket Valami Nagyon Rossztól.

Életem legrosszabb könyve a Korg Polaris volt. Minden olyan elem ellenkezőjét képviseli, amit én jónak tartok egy könyvben. Stílustalan, dedós fogalmazás, faék módon egyszerű, ostoba... nem is sorolom. Borzalom volt, semmi nem tudja überelni.
Nem volt sokkal különb a Shakespeare, a halhatatlan sem. Nevetséges és gagyi az egész, úgy, ahogy van.
Egy örök élmény lesz a Kárpátok vámpírjai második része is, mert nem emlékszem, hogy valaha is olvastam volna ennyire szar, primitív fordítást. Semmi gond nincs ezzel a sorozattal, azt, hogy megbukott, egyedül a fordításnak meg a borítónak köszönheti.

Vannak dolgok, amiket minden könyvben keresek, és ha az okos szereplők sziporkázó párbeszédei helyett ostoba szereplők még ostobább szószaporítását kell olvasnom, az mindig kihoz a sodromból. Lehet, hogy másnak istenkirályság minden, ami abban van, lehet az romantikus, szépirodalom, vagy valami langyi szórakoztatónak szánt könyv, ha egyszer nekem meg kevés. Meg nyűglődök. Meg a hajam tépem. Kell ez nekem? hát nem.

Azt is szeretem, amikor írók nekiesnek az olvasóknak egy-egy nemtetszés kinyilvánítása után. Effektíve erőszakkal próbálják meg meggyőzni szegény olvasót, akinek amúgy is tropára ment az idegrendszere a könyv után, hogy nincs igaza, az a könyv remek, elsőrangú, és minden pozitív jelzőre jogosult. Minden ilyen írót a Korg Polaris sorozatos olvasására ítélnék.

Olvastam valami olyasmit nemrég, hogy a szubjektív véleményt nem szabad összekeverni az irodalomkritikusok ítéletével, aminek, szemben a szubjektív véleménnyel, egyetemes joga van a létre. Hümm. Én azt gondolom, nekem, mint olvasónak, igenis lehet utálni bármit (sőt, az egészséges szellemi fejlődés elengedhetetlen kelléke a kritika), ami az irodalomkritikusok, vagy bárki más szerint tökéletes, mérvadó, jelentős, vagy bármilyen. És imádhatom, ami szerintük értéktelen, mert nekem nem kell feltétlenül a nap 24 órájában nagyon okosnak lenni. Nekik az a dolguk, hogy a jövő nemzedékének megőrizzék azokat az értékeket, amikről azt gondolják, hogy fenn kell maradniuk, nekem meg az a dolgom, hogy szórakoztassam magam.

... eddig voltak a szó szerint hulladékok, de a junk reads olyan, mint a junk foods, egészségtelen, de finom ...

Így akkor kellene írnom olyan könyveket, amiket mások tartanak értéktelennek, nekem meg nagyon bejönnek, de nem olyan egyszerű ezeket kiválogatni, mert hiába rónak fel hiányosságokat bizonyos könyveknek, ha én azokat nem látom. Ott van pl. a Georgina Kincaid sorozat. Hogy ostoba lett volna Georgina? Fogalmam sincs, én nagyon jól elvoltam vele. vagy hogy a Holtodiglan idegesítő és bosszantóan hatásvadász? vagy hogy a Sírkertek királynője unalmas, a Halhatatlanban meg baromságok vannak? Előfordulhat,  és ha így is van, engem nem érdekel, nem tűnt fel, vagy ha fel is tűnt, nem zavart.
De mint ahogy minden szupernőt un valaki, úgy minden szar könyvet szeret valaki (és minden jó könyvről gondolja azt valaki, hogy szar. ez már csak ilyen.)
Az igazi junk read, amit élvezettel olvastam, pedig tisztában vagyok vele, hogy gáz, és a saját mércém szerint is legalja-könyv, de ettől függetlenül is bejött, az Sylvia Day Crossfire-sorozata volt. Nem tudom megindokolni.:D Egyszerű pornókönyv, teli tragédiának álcázott művi lelki drámákkal, idegesítő női szereplővel, hiteltelen férfiszereplővel. kiírandó mellékszereplőkkel, semmi történettel, életszerűtlen környezetben, mégis érdekelt, pedig kiszámítható, amennyire csak lehet.
A másik pedig Maya Banks. Tőle még csak kettőt olvastam, eddig 50-50% az eredmény, de látok benne lehetőséget, hogy időnként hozzon valami élvezeteset. Kicsit életszagúbb, mint Day, bár teljesen konkrétan pornósabb is. Day azt mondta a Crossfire-ről, hogy ő nem pornót írt, hanem azokat a lelki finomságokat igyekezett megmutatni, ami egy ilyen alá-fölé rendelt kapcsolatot jellemez. Ez nem igazán sikerült, Banks viszont nem is próbál kifogást keresni, ő egyből a mély vízbe dob bennünket, igaz, felemás sikerrel. Ha túlzásokba esik, az nekem már nem jön be, de amíg megtartja a szereplőket és a történetet egy viszonylag reális talajon, addig jóban leszek vele.
És hogy miért épp ők ketten, ráadásul úgy, hogy sem a pornót, sem a romantikát nem csípem? Valószínűleg pont azért. Ez a két író hozza azt, amiért kézbe veszek egy ilyen könyvet. És azt is, amiért nem veszek kézbe túl sűrűn ilyesmit. Lehet, (sőt, biztos), hogy másnál is megvannak ugyanezek, de nem fogok egy rakat könyvet elolvasni, hogy kiderüljön. Nekem ők ketten épp elegek.

Rég olvastam rossz könyvet, ösztönből le is teszem azonnal, ahogy a kezembe kerül (olyan 20 oldal után),  de azért nem ártana végigrágnom magam legalább ötévente egy hulladékon. Szóval mondjatok nekem rossz könyveket, mondjuk olyanokat, amikbe azért nem fogok belehalni, és ha lehet, ne legyen romantikus.  Valami vagány hulladékot szeretnék, ami után büszke lehetek magamra, hogy ez is megvolt.

A többiek rosszaságai: