Szerintem teljesen természetes, ha az ember véleménye, hozzáállása, érdeklődési köre idővel változik. Pont ezért nem merek újraolvasni régi nagy kedvenceket, és hagyok el szokásokat, amikről akár még pár hete is azt gondoltam, hogy nem fogok tudni létezni nélkülük; és persze veszek fel újakat is útközben.Van pár dolog, ami az utóbbi időben nagyon elkezdett hiányozni: először is, hogy újra a sajátommá tegyem az olvasás élményét. Amióta ugyanis blogolok, valahogy olyan, mintha beköltözött volna a világ a kanapémra, és bár tudom, hogy ilyen mélységig nem érdekel senkit, mégis olyan érzés, mintha figyelnének, hogy mit olvasok, kellően haladok-e, okos könyvet olvasok-e, okos-e a véleményem, mindent megteszek-e, hogy minél hamarabb poszt szülessen belőle, ami persze okos, szórakoztató, elgondolkodtató. Baromság, de attól az érzés még itt volt. Kezd elmaradni, szerencsére, de még nem az igazi.
A másik meg, hogy ne úgy nézzek egy könyvre, hogy xy szerint ez jó volt, vagy rossz, vagy hogy egyáltalán nagy átlagban jókat vagy rosszakat olvastam-e róla. Valaha élmény volt, hogy a könyveket bloggerekhez tudtam kötni, és hogy úgy gondoltam, megóvom magam a rossz élménytől, és adok helyette jókat, és észre se vettem, hogy ez a hozzáállás alattomban megfosztott a felfedezéstől, mert már eleve elkönyveltem ilyennek vagy olyannak a könyvet.
A legutolsó kellemes emlékem saját felfedezéssel, amikor rárepültem az egyik szandiban Eriksonra és Martinra, és helyből megvettem a sorozatukból az első két-két részt, otthagyva ezzel egy rakat pénzt, de mindkettőt imádom a mai napig. Persze, ez még a net előtt volt, meg jóval a blogolás előtt, és eszembe se jutott, hogy bárkinek a véleményét kikérdezzem, mielőtt megveszem.
Hogy mindez a blogolás ellen, így a saját blogom ellen is szól? Valóban. :D Lehet persze fanyalogni, hogy megint egy tipikus bloggerrinya, de ez a kőkemény igazság: ha független akarsz maradni, mindenféle befolyás nélkül, nem csak a blogokat kell elkerülni, hanem a netet is, mindenféle ajánlókkal, reklámokkal, felhívásokkal együtt, mert ha valamit sokat tolnak az arcodba, az idővel akkor is elkezd érdekelni, ha nem akarod.
Tinikoromban (is) rengeteget olvastam, és nagyapám egyszer megjegyezte, hogy majd leszokok róla, ha nagyobb leszek. Ezt akkor elképzelhetetlennek tartottam, viszont később jött egy nyűgösebb időszakom, amikor semmi nem volt jó (valószínűleg egyszerűen kifogtam pár béna könyvet), és ez az érzés nekem annyira idegen volt, hogy megrémültem, még majd igaza lesz.:D Szerencsére nem lett.
Merthogy volt egy olyan pozitív hozadéka is a blogolásnak, hogy rengeteg könyvvel megismerkedtem, és még ha nem is tágította a végtelenségig a határaimat, sokkal bevállalósabban olvasok a blogolás óta, mint előtte. Meg persze jóval nagyobb a választék is, ami a látóterembe kerül, és nem csak azért, mert több a könyv, hanem mert tudatosan többféle műfajra odafigyelek.Régebben pl. helyből elutasítottam a magyar írókat és a szépirodalmat, ma már eljutottam odáig, hogy fenntartom a lehetőséget, hogy Grecsót vagy Dragománt olvassak. (a szándék megvan, csak még a megfelelő lelkiállapot nem jött elő hozzájuk:D)
Régen elvi kérdés volt, hogy végigolvasom, amit elkezdtem, mára simán félbehagyok bármit, és ehhez az kellett, hogy rájöjjek, nem feltétlen tud írni mindenki, akinek könyve jelent meg, és nem feltétlen nekem írták, még ha betű is van benne. Egykor hatalmas alázat volt bennem a könyvek iránt, ez mára az írói tehetségre szűkült.
Volt idő, amikor nagyon szerettem volna megosztani az élményeket, akár pozitív, akár negatív volt, és ezt meg is tettem. Az utóbbi időben erre már nincs igényem, azt gondolom, tökmindegy, mit gondolok.:D Perpill nekem sokkal érdekesebbek ezek a témázós/gondolkodós dolgok, minthogy egy könyvben mi volt a jó vagy a rossz, érdemes-e másnak olvasnia valamit, vagy nem.Többek között ezért is mondtam le a recikről, amit már ezerszer körbejártunk, nem tenném meg ezeregyedszerre. Anno nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt mondom, de könnyebb az életem, mióta félévente csak egy reci talál meg.
Azt hiszem, hogy a szokások, ízlések változása nem választható el a blogolástól, nem csak nálam, hanem en bloc, senkinél sem, aki blogol. Ha nincs a blog, egyrészt kevesebb vagyok élményekkel, emberi kapcsolatokkal, és ezek formáló hatásaival, másrészt jóval beszűkültebb lenne a lista, amiből választanék. Úgyhogy hiába próbálok a blogos létemtől elvonatkoztatni, amikor pro és kontra előveszem a múltat, egyszerűen nem megy. Úgy tűnik, többféle szinten is nagyobb hatása van, mint azt sokan elismernék, vagy mint amire kapásból gondoltam volna. Ha úgy kellene elgondolkodnom ezen a változásos kérdésen, hogy közben nem lett volna blogom, nem tudom, mit gondolnék másképp, mit szeretnék jobban, mennyire lennék nyitottabb a mostanihoz képest, pláne, milyen könyveket olvastam volna, mennyi újdonság, érték és értéktelenség jutott volna el hozzám.
Ami még hatalmasat változott, az a blogolvasásomhoz kapcsolódik. Régen minden reggel a blogokkal kezdtem. Végigmentem szépen a friss posztokon, és minden reggel volt is mit olvasni. Baromira érdekelt, kinek mi a véleménye az aktuális olvasmányáról, mit ajánl, mi lesz a következő olvasmánya, és ami a legfontosabb volt, hogy nekem is lenne-e akkora élmény, mint másnak.
Hát ma már ezt nem csinálom. Egyrészt nagyon kevés blogger olvas olyasmit, ami engem is érdekel (ami valóban érdekel, és nem csak a tömeghype miatt figyelek rá), másrészt ezek a blogok sem frissülnek naponta, de még csak hetente sem.
Ezzel egy időben megfordult az érdeklődésem a kiadókat illetően, és annál a pár kiválasztottnál, akiket szeretek, nagyon figyelem, miket hoznak ki. Régen ez egyáltalán nem foglalkoztatott, mivel a rengetegféle könyv rengetegféle kiadótól jött, de egyik se hozott ki annyi engem érdeklőt, hogy érdemes legyen külön figyelnem őket.
Ami a borítókat illeti, abban viszont nagyot változtam. Anno nem ítéltem meg a borítókat, nem gondolkodtam rajta, passzol-e a könyvhöz, ízléses-e, tetszik-e. Annyira borzalmasan rondák és síkegyszerűen stílustalanok voltak, hogy nem is nagyon volt miért figyelni erre. Olyan volt, amilyen, aztán annyi. Ma már azért elcsodálkozom, ha visszaköszön ez az igénytelen 80-90-es évekbeli stílus, és inkább vállalom, hogy felszínes vagyok, minthogy csendben tudomásul vegyem, amikor ilyen jön velem szembe. Ennek nincs köze a blogoláshoz, egészen egyszerűen másképp nézem a könyveket, komplett egésznek, amibe beletartozik nem csak maga a mű, hanem a csomagolása is, a fülszöveggel együtt.Egészen másképpen gondolok az e-könyvekre is, mint pár éve. Ma már az életem része, de nem volt ez mindig így. Szeretek haladni a korral, nem okoz gondot felvenni a lépést a kütyükkel, de ez a reader-kérdés nekem sokáig nem is volt kérdés: hát persze, hogy nekem nem kell. Abban a hitben éltem, hogy a könyv papírból van, lapozni lehet, és egy idő után annyi lesz belőle, hogy újabb és újabb szekrényeket kell miatta vásárolni. Hát jó nagy hülye voltam. A legnagyobb áldás, hogy léteznek e-readerek, és bár most is elgyengülök egy-egy szebb könyvessor láttán, az utóbbi időben rengeteg papírkönyvemtől megszabadultam. Még így is van elég, nem fenyeget a dolog, hogy valaki betér, és azt gondolja, itt soha nem olvasnak, de már nem az az első gondolatom, hogy úristen, hova fog elférni, ha veszek még egyet.
Végeredményben eléggé megváltozott bennem sok minden az elmúlt évtizedben. Kiábrándultam egyes dolgokból, másokra sokkal jobban figyelek, egyetlen dolog tartja magát, szinte azóta, hogy az eszemet tudom: soha egyik íróról sem akarok tudni semmit, se intimet, se felszíneset, se közelit, se távolit. Maradjon csak személytelen, és ismeretlen. Nem a személyükért rajongok adott esetben, hanem az alkotásaikért, és még csak véletlenül sem akarnám a gyarlóságaik alapján megítélni egyetlen könyvüket sem, tisztán önző okból: az én kedvemet ne vegye el egyetlen allűr sem semmitől.
Többiek változásai:
