A rossz könyvekről

Ez egy nagyon érdekes téma, úgyhogy ha megihlettelek benneteket, ne habozzatok, akár ide kommentbe, akár saját posztba, de írjátok le ti is, mit gondoltok erről.

Van az úgy, hogy nem találunk egymásra, én, meg a könyv. Ennek sok oka lehet, vagy a téma nem jön be abban a pillanatban, vagy egyéb más nyűgöm van épp, azért nem tudok ráhangolódni, vagy nem az én korosztályomnak szól, szóval ilyenkor tudok sok okot, hogy miért nem tetszik a könyv, de olyan igazán bűnrossz könyvet még nem sokat olvastam életem során.

Mi kell hozzá, hogy kiérdemelje valami ezt a  jelzőt? Számomra mindig összefonódik az írói stílus és a téma, ez a kettő támogatja egymást általában. Van, hogy az egyik erősebb, van, hogy a másik, de igazából természetesnek vesszük, hogy mind a kettő jelen van valamilyen szinten a könyvben, pedig nincs ám ez így feltétlenül.
Vannak a megélhetési írók, én nem tudom másnak nevezni azokat, akik a semmiről képesek nemhogy több száz oldalt összehozni, de akár több kötetre is futja belőle, náluk van az, hogy igazából egyik sincs. Ötletkezdemények észrevehetők, de itt vége is van mindennek, ami pozitívum. Stílusról meg már ne is beszéljünk, bár vannak, akik képesek ezt is pozitívan szemlélni, és úgy vélik, a stílustalanság is egyfajta védjegy. Olyan a stílusa, hogy nincs stílusa, így született, de szerintem inkább csak szimplán tehetségtelenek.

Talán az még egy fokkal rosszabb, amikor az író maga sem tudja, hogyan is írja meg, ami mindenképpen kikívánkozik belőle, és csapong, hol ilyen, hol olyan, és ez általában abban nyilvánul meg, hogy a szereplői viselkedése, gondolkodása változó: nyugis pacákból idegbeteg állat, majd vissza a zenbe, netán a visszafogott lányból lesz őrjöngő, embereket aprító őrült, vagy nimfomán bige, majd, mint aki jól végezte dolgát, visszaváltozik kisbáránnyá. Ilyenkor a szereplők személyiségét hozzák fel kifogásként az írók, de még a legmegátalkodottabb pszichopata sem viselkedik így, nemhogy egy kitalált figura. Ez számomra arra utal, hogy az írónak nulla emberismerete van, és fogalma sincs, hogyan épül fel egy valós személyiség, így kitalálni sem tud egy hiteles alakot sem, vagy egyszerűen csak nem veszi a fáradságot, hogy rendesen kidolgozza a szereplőket, mondván meg lehet magyarázni azzal, hogy az a bizonyos szereplő ilyen. Pedig az a szereplő csak olyan tud lenni, amilyennek az alkotója megírja, és ha nem jól írja meg, akkor ott az alkotó rontott el valamit, nem pedig a szereplő milyensége a bűnös. Olyanok ezek a karakterek, mint a gyenge vázlatok, akiken nem csak hús nincs, de a csontváza is hiányos.

A logikai bakikat én általában nem veszem észre, fogalmam sincs, miért. Nem áll rá az agyam, hogy ezzel foglalkozzak, mert a hézagokat kitöltöm pár saját képpel, és ha a történetet egyébként élvezem, akkor nem akadok fenn ilyesmiken, kivéve persze, ha egyébként is van bajom a könyvvel. Akkor még azt sem találom odavalónak, amit más könyvekben simán elfogadok.

Amit nehezen viselek, az a hiteltelenség. Ez általában akkor jön össze, amikor a szereplők és a történetek nem passzolnak egymáshoz, plusz van egy olyan gondolati szál, ami egyikhez sem passzol, és ez az egész így nem illeszthető bele egyik világba sem, se a valósba, se a realitáson túliba. És ugye a már fent említett karakterek gyengesége is hiteltelenné tud tenni bármit.

Nagyon el tudja rontani még a legjobb történetet is, ha valaki nem tud fogalmazni, vagyis inkább úgy mondom, hogy úgy ír, mintha az általános iskolai padban ülne. Ilyen iszonyatos borzadály a Korg Polaris, kerüljétek messzire. Azért maradt nekem ennyire emlékezetes ez a könyv, mert ez volt az első eset, hogy ilyet nyomtatásban láttam, és fizettem érte. Ott is hagytam barátnőmnél, adja tovább, biztosan lesz valaki, akinek ez a szíve vágya, én látni se bírom.

És ahogy a képeket keresem a poszthoz, meglepődve látom, hogy hány ember megihlettek már a rossz könyvek.