KEMÉNYFEDÉL

Mindig olyan jó érzés írni ezt a posztot, visszatekinteni egy év távlatára, keresgélni legeket, meg egyáltalán, végiggondolni, jutottam-e előre, amiben kell, vagy akartam, meg hogy hogyan tovább.



Kezdjük a jó dolgokkal.
Nagyon pörgött a témázásunk, jó ötleteink voltak, meg szórakoztató posztjaink, azt hiszem, talán csak egyet hagytam ki.
Nem mondom, hogy szárnyaltam az idén angolul olvasás tekintetében, de elolvastam két egész könyvet (Ilona Andrews - Kate Daniels 2 és a Fated Jackától ), három képregényt (Blacksad), ami kábé egy negyed könyvnek (se) felel meg, és belekezdtem kettő másikba. Az egyik a Feverborn (Moning, remélem, nem kell mondani), ami egy kicsit lefárasztott, egyelőre nem érzem a flowt, hogy annyira leterítene, mint az eddigieknél. Pár nap, és megjelenik a Feversong, hátha majd az ad egy kis lökést a kedvemnek.
A másik Kristen Callihantól a Firelight, ami egy érdekesen induló történelmi pararománc, lassan, de biztosan haladok vele.
A GR-es kihívásban az előre belőtt 57 könyvet egy kicsit túlolvastam (68), szóval elégedett lehetek. (nem mintha nem lenne mindegy.) De olyanokat is megtudtam az év végi gr-es összegzésben, hogy a legrövidebb könyv 56 oldal volt (Blacksad), a leghosszabb 1132 (11-22-63). Az olvasott oldalszámokat is megmutatta, el is rettentett (25.616). Szerintem ha belegondolnék év elején, hogy hány ezer oldal áll még előttem, inkább csak sorozatokat néznék.

A kihívásokkal viszont nincs szerencsém.
A várólistacsökkentést simán elbuktam. A 12-ből 6-ot sikerült elolvasni. Pedig jó ötletnek tűntek először, amiket összeszedtem, csak aztán már nem érdekeltek. Ha lehetne ilyen 'azonnal betöltöm az agyamba' módon olvasni, talán sikerült volna. Ha előre gyártanék egy havi listát két könyvvel, szerintem azt sem sikerülne teljesíteni. Én már csak ilyen kis lázadóan olvasgatok, amihez épp kedvem van. Az esélytelenek nyugalmával indulok neki minden ilyesminek, mert listázni jó, és hátha egyszer összejön. Épp ezért vcs-zek jövőre is.:)
Nem sikerült Miamona kihívása sem, pedig először az is érdekesnek tűnt, csak aztán már nem akartam ilyen mindenféle szempontok szerint olvasni.

Csináltam féléves összegzést, a lényeg nagyjából év végén is ugyanaz:
A legnagyobb meglepetés, és a legkiemelkedőbb könyv idén minden szempontól King 11-22-63-ja lett, a Shifterst pedig nem sikerült alulmúlnia semminek (esetleg csak Baráth Kata Arkangyalos könyvének. mindenesetre ezek ketten vetekszenek a legrosszabb könyv címkéért.)
A két véglet között meg megint volt egy csomó nagyon jó, meg egy másik csomó kihagyható regény, mint ahogy az mindig is szokott lenni. Ha kedvencet kellene választanom, az a Nagyrészt halott lenne, nagyon várom már a folytatást.

Ami alapján most a könyveket értékelném, az, hogy mennyire volt meghatározóan karizmatikus és bevésődő.
Számomra is meglepő, mert amennyire nem szerettem, annyira bennem maradt a Minou szigetének  hangulata és az események. Nem úgy gondolok rá, mint egy értelmetlen zagyvaságra (mert szerintem ettől függetlenül az), hanem mint egy nagyon fura utazásra, amire nekem nem kellett volna elmennem.
A Könyörtelenek húsbamaró élménye mellett Minou minden negatívuma eltörpül. Egy erőszakos élet krónikája. Nem tudom hova tenni, egyszerre utálom, és csodálom, ami és ahogy meg lett írva.

Az év talán legfurább élményét a Vér és méz adta. Ahogy az ír mitológia életre kel, ahogy átszövi az átlagosnak tűnő mindennapokat, ahogyan összekeveredik a valóság és a természetfeletti, és ahogy ez az egész meg van fejelve a valós történelmi eseményekkel, egyszerűen lenyűgöző.
Lionel Shriver és Herman Koch nem tévedhetnek, bár óvakodnom kell a túlfogyasztásuktól, Kochtól a Vacsorát félre kellett tennem, mert azonnal megláttam a párhuzamokat közte és az úszómedencés nyaraló között, és nem akartam elrontani vele az élményt. Úgyhogy majd jövőre Vacsorázok. Elég sűrűn eszembe jut kedvenc háziorvosom kalandja az élettel és a komfortzónáján kívüli létezéssel, és jókat vidulva találom meg közte és a valóságos orvosok között a párhuzamot.
Shriver Nagytestvére meg mindig eszembe jut, akárhányszor valami velvetes hírt látok.

Nézem a GR-es 2016-os listám, és megakad a szemem Scalzi Vörösingesein, és elbizonytalanodom, hogy ezt most én tényleg olvastam? Hát biztos, ha már egyszer bejelöltem... teljesen kiesett a fejemből. Valószínűleg ez volt az a könyv, amit totál felesleges volt elolvasnom. Úgy tűnik, Scalzi nem képes rám semmiféle hatást gyakorolni, anno a Vének háborúját is ilyen semmilyen érzettel tettem le. A másik, amire viszont sajnos nagyon is emlékszem, az Arkangyal éjjel volt. Nem kellett volna. Megírni sem, de ha már, akkor meg elolvasnom. Jövőre jobban ügyelek, mi kerül a kezembe.

Van egy sorozat, ami mindig mosolyt csal az arcomra, és nagyon megmelengeti a szívem. Ez Carriger Napernyő protektorátusa. Biztosan ismeritek az érzést, amikor megláttok valamit, ami alapból nem jut eszetekbe napi szinten, de megörültök, amikor igen, mert annyira kellemes érzéseket hoz elő. Nem tökéletes a sorozat, el kellene még olvasnom párszor, hogy minden névhez tudjak szereplőt társítani (vagy esetleg nem kellene a részek megjelentetése között éveket hagyni), de egyszerűen annyira szeretem Tarabottit meg a lordot, meg az egész világot, meg a fílinget, meg hogy így is lehet írni, és ennyire jól is le lehet fordítani valamit, szóval egyben van minden az imádathoz. Alattomosan addiktív, egészen más módon, mint mondjuk Moning, ahol a hímeknek nagy a vonzerejük. Ennek más a vonzereje. Nagyon színes, képileg is, nyelvileg is, humoros, amolyan angolkisasszonyosan inspiráló módon.

Természetesen most sincsenek nagy terveim a jövő évre vonatkozóan.
Annyit talán szeretnék, hogy megint legalább olyan 2-3 könyvet angolul olvassak. Mondjuk ha a két megkezdettet meg a Feversongot elolvasom, már elégedett leszek. Annyi könyv van magyarul is, ami érdekel, hogy pazarlásnak érzem az időt, amennyit elnyünnyögök egy angol könyv felett.
Jó lenne, ha a könyvvásárlást legalább ott tudnám tartani, mint az idén: 17 beszerzett könyv, amiben nincsenek benne a recik, meg Kisnima könyvei. Pár éve marha büszke lettem volna magamra ilyen számmal, most inkább csak meglepődtem, hogy milyen sok könyvet vettem. Közben valahogy nem tűnik fel, hogy mondjuk két hete már vettem kettőt, és minek most még egy harmadik, még a többit se olvastam el.
Terveztem egy könyv újraolvasását idén, majd talán jövőre. Vagy az után.:D Amíg vannak jók, amiket még nem olvastam, vétek újraolvasással tölteni az időt. Nagyobb vétek, mint angolul lassan olvasni. Szóval nem tudom még, mi lesz ebből, pedig nagyon húz a szívem a Sógun felé.
Jó lenne esetleg a vcs-t teljesíteni, de ha mégsem, hát annyi baj legyen. A jó könyv mindig nagy élmény, ha meg rossz, annak mindegy, bármilyen kihívásba is teszem bele.

Lelakatolt ajtók, szokatlan fények, mutáns csótányok.
Nate lakásával valami nincs rendben. De a gondolatait most más köti le. Utálja a munkáját, a bankszámlája lassan kimerül, és még barátnője sincs. Elképzelni sem tudja, mit vár az életétől. Új lakása nem éppen ideális, de legalább élhető, és megengedheti magának. A bérleti díj egészen alacsony, a házkezelő cég ügynöke szuperbarátságos, és a rendellenességek inkább csak idegesítőek, mint nyugtalanítóak.
Egészen addig, amíg a férfi nem találkozik Mandyvel, a szomszédjával, és fel nem fedezi a lány lakásának furcsaságait. És a másik szomszédjáét, Xela-ét . És Tim és Veek lakásáét is.
Merthogy a régi, Los Angeles-i téglaépület minden egyes bérlakása szolgál némi rejtéllyel. Olyan rejtélyekkel, amelyeknek a története több mint száz évvel korábbra nyúlik vissza. Némelyik furcsaság szembeötlő, míg másokat zárt ajtók rejtenek el a kíváncsi tekintetek elől. Viszont ha e különös rejtélyek összeadódnak, az akár a véget is jelentheti Nate és barátai számára.
Vagy az egész világ számára…

Poros padlásokon a legjobb kutakodni, kincsekre bukkanhatunk, hát még ha egy egész bérház vár felfedezésre, az mekkora kaland már. Lelakatolt ajtók, elektromos furcsaságok, foszforeszkáló csótányok, soha véget nem érő liftakna, és ahány lakás, annyiféle elrendezés. Mindez a Kavach-épület, ahol baromi olcsó az albérlet, és egy szigorú gondnok vigyázza a rendet: ne kérdezzen senki, ne kutakodjanak, amin lakat van, az maradjon zárva.
És hát persze, hogy a lakók nyilvántartást vezetnek a furcsaságokról, és amikor megjön Nate, kimondatlanul is megteszik vezetőnek, így végre van valaki, aki összefogja az infókat, és vezeti a felfedezőutakat.

Ilyen kezdetek után mit vártam? Valami misztikus cuccot, szellemeket, démonokat, ijesztő bohócokat, szekrényből előugró valamiket, tudomisén. Valamit, aminek úgy alapvetően semmi értelme, mégis a frászt hozza az emberre. Aztán amikor több, mint a negyed könyv eltelt, és még egy nyamvadt kísértet sem lepett meg senkit, kezdtem gyanakodni. Meg reménykedni. Hátha ez olyan nagyon különleges lesz, amit imádni fogok, ami úgy ijesztő, hogy majdnem igaz.
Mondjuk a majdnem igaz az hatalmas túlzás, de a hivatkozások nagyon is létezőek. A múltból előbukkanó szereplőket nem lőném le, legyen meglepetés, de van, aki valóban létező személy volt. A tudományos részéhez nem tudok mit hozzáfűzni, de nem is szeretnék rá magyarázatot kapni, hogy ez most így oké volt-e avagy sem. Nekem megfelelt, még ha maradtak is bennem kérdések.
Remek utolsó könyv az idénre, ki lennék békülve vele, ha jövőre ennél csak jobbakat tudnék olvasni. Persze nem fog összejönni, ilyen zseniálisan összerakott történet nem terem minden bokorban. Az volt a legjobb, hogy Clines nem akart elkápráztatni semmiféle meglepő megoldással, nem akarta, hogy egyik pillanatról a másikra leessen az állam. Ő csak utamra engedett, és hagyta, hogy megtörténjenek a dolgok, mindenféle mesterségesen előidézett csavar vagy erőltetett megoldás nélkül. Mondjuk, ami a 14-es ajtó mögött volt, azon azért megdöbbentem rendesen, meg volt még pár dolog, aminél elfelejtettem levegőt venni, de összességében teljesen egymásba simultak az események. Mint amikor odafenn tombol a vihar a tengeren, és kicsivel alatta meg ott a mélysötét nyugalom, amit semmi nem rendíthet meg. Azért azt is meg kell mondjam, hogy voltak benne kiszámítható események, de hát vannak dolgok, amik csak egyféleképpen történhetnek. Itt most a végén elmarad a dráma, mert elsülhetett volna ez rosszabbul is.

Exkluzív válogatás On Sai novelláiból
Bölcsesség, derű, kínzó önvizsgálat, rakoncátlan, pajkos humor, hatalmas vállalás. On Sai világokat alkot számunkra, hogy megkönnyítse létünket a teremtett világban, és hogy ablakokat nyisson világainkra, ajtókat belső útjainkhoz. Hol képet kapsz, hol gondolatbonbont, nyugtalanító kérdést; hol egy üde ötletet, felszabadító élcet.
Tizenhárom történet, tizenhárom feledhetetlen élmény, mely elkísér! 

Hogy ez milyen jó volt! Mondjuk annyira nem meglepő, amit On Sai kiad a kezéből, az egészen biztos, hogy elvarázsol és magával ragad, bár itt volt annyi hátulütője a dolognak, hogy mivel novelláskötet, tuti lesz valami hiányérzetem. Végülis nem volt, bár tudnék ötleteket adni, hogy miből kellene rendes könyvet csinálni (leginkább az összesből), és feltétlenül írnia kell Beának egy szexkönyvet is.:D
A novellákból mindenféle, már ismert történet visszaköszön, kicsit átírtan, más formában, de felismerhetően.Találkozhatunk nősülni vágyó vérfarkassal; a legkisebb herceggel feladatokkal, és egy elvarázsolt segítővel; orkokkal és varázslókkal, ufókkal és angyalokkal, de leginkább mágiával mindenhol és mindenkiben.
Nagyon tetszett, ahogy a jövőnket meghatározó cyber-lét és a fantasy összeolvadt,és ebben még a Sátán is feltalálta magát.
A szexnek is megtalálta a maga érdekes útvonalait: voltak persze a szokásos mágikus egyesülések, de volt fürdőkád is, egyre növekvő libidóval és némi identitás-kereséssel.
A kedvencem a címadó novella, az Esővágy lett, vagy a Hogyan ölne Jung, még nem tudom, viszont a legcukibb a Sose szólj be egy varázslónak.
Talán egy novella lógott ki kicsit a sorból, a Mentsd meg Krisztust, amiről nekem végig Gore Vidal könyve jutott az eszembe (pedig nincs egymáshoz közük).
Imádom az egészet, úgy, ahogy van.

Kicsit elhamarkodottan posztoltam az előzőt, azt hittem, itt majd vége is a sornak, de ha már így alakult, akkor nézelődtem még kicsit, kitől mik jönnek.


1893 karácsonyán az aranybányászatról ismert Abandon városában minden férfi, nő és gyermek nyom nélkül eltűnt. A vagyontárgyaik érintetlenek maradtak, az ételeik megfagytak az üres faházakban — és ami a legfurább: a maradványaik soha nem kerültek elő. Azóta, egyes szóbeszédek szerint a területet kísértetek lakják…

Cuttert nem kell már bemutatni senkinek, a Mélység és A falka szerzője óriási népszerűségnek örvend az olvasóink körében. Az új, Little Heaven című regénye az eddigi leghosszabb és leginkább felkavaró: három sötét múlttal rendelkező ember évtizedeken átívelő története, melyben a közösen átélt borzalmak kötnek össze mindenkit. Akik szeretik az igazán vad horrorokat, azok megint brutális éjszakákat élhetnek át. Apróbb hasonlóságok fedezhetőek majd fel Cormac McCarthy Véres délkörök és Stephen King Az című művével.

Simmons epikus horrora a Franklin-expedícióról letaglózó erejű mű, ráadásul az AMC nagyköltségvetésű sorozatot forgat belőle Magyarországon. Érdemes lesz várni ezt a könyvet, mert nagyon jó, de előre szólunk mindenkinek, hogy készüljön: nem rövid. 

Jön még persze egy csomó más is, de engem ezek érdekelnek. 
Lesz majd az Én, Lívia párhuzamregénye, a Palatinus domb lányai; Amy Schumer, akit rendszeresen plus-size-oznak, és aki ezt rendszeresen vissza is utasítja, mellesleg joggal; aztán lesz egy új horror, ami még nem tudom, mennyire fog érdekelni, de Beukes kedvencelése miatt nagyon gondolkodom rajta, hogy megnézem majd közelebbről.

Ide jött volna még egy Delta Visionös lista is, de eltüntették a jövő évi terveiket. Ha majd kipakolják, frissítek, mert jön majd Reynolds, meg Greg Keyes, amikre így hirtelen emlékszem.

És megvan a lista a DV-től is. 
Az Istár hajója már előkészületben is van, de ne dőljünk be nekik, sztem nagyjából már három éve készül. Még az is lehet, hogy engem is érdekelni fog. Nem mintha ez a pár év garantálná a tökéletes munkát, mert tudjuk, hogy ez náluk egyáltalán nem garancia, sőt, de ha az ember sokat néz valamit, egy idő után érdekelni kezdi. Viszont legalább a borítója biztos, hogy jó.
Lesz új Brandon Sanderson (a Leszámolókat és a Ködszerzetet folytatják), meg Gemmell (Jon Shannow 2-3), Greg Keyes a Tövis és csont folytatásaival, aminek remélhetőleg megint baromi jó borítókat csinál valaki.
Nagyon sokan várjuk, hogy valaki folytassa a Reynolds-könyveket, de nézve pl. az Istár hajóját, és tudva, hogy a Júdás elszabadul fordítása milyen lett, nem tudom, mennyire örüljünk (túl azon, hogy ne akarjak már mindig mindenbe belekötni, a tényekkel nehéz vitatkozni). Egyszercsak majd jön a Blue Remembered Earth, egy teljesen új sorozat.
Ugyanez igaz Scott Lynch sorozatára, ezt is a szandi kezdte el, aztán valamiért le is álltak vele (gondolom, mert külföldön fizetni kell, ha tetszik, ha nem), de ha minden igaz, a DV megment bennünket. Még nem olvastam az első részt, de PL szerette, és én hiszek neki. Az első részt újrázzák, hogy miért, nem tudom, de ez van.
Ami még érdekel a listából, az Dave Duncan királypengésének harmadik része, a Kardok ege. Igazán kíváncsi vagyok, mivel gyarapítják ezt az eklektikus borító-sorozatot. :)
Bár a listában nincs benne, mert még sehogy nem állnak vele, de a fórumon írták, hogy Erikson Malazai bukottak sorozata is hozzájuk került. Ha jól értettem, ezt is elölről kezdik. Dejó. Vagy nem. 8 rész jött ki eddig, hosszú évek alatt. Inkább nem mondok semmit, mert eszembe jutott az Istár hajója. Próbálok inkább örülni, csak hogy ne mindig a csomót keressem a kákán. És csak remélem, hogy ha már egy (kettő, három, öt...) szerkesztő átrágja magát szerkesztés gyanánt az első 8 részen, a maradék kettő fordítását csak nem sikerül majd elrontani...

Az Agave kitette a blogjára, milyen könyveket fognak hozni jövőre, azonnal ki is szúrtam néhányat.

A jól ismert skandináv mítoszok a történetmesélés nagymesterének elképesztő átiratában. Gaiman keze alatt a régi poros mítoszok újra élettel telnek meg. A regény mesteri és szellemes prózája kiemeli az istenek versengő énjét, megmutatja hajlamukat arra, hogy átverjenek másokat, és őket is átverjék, valamint megismerteti az olvasót azzal a tulajdonságukkal, hogy a szenvedélyt mindig hagyják felülkerekedni a józan eszükön.


Gonosz erők és bizonytalan próbálkozások ütköznek meg, sárkányok sziluettje hasítja az égboltot, barátok és váratlan szövetségesek fognak össze, titokzatos mágusok járják a vidéket, és még egy császárnő is készülődik valahol a távolban, minden tengereken túl. Nem csak a világ, de a szereplői is nagyon emlékezetesek.



És nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy januárban jön az új Lehane, Az éjszaka törvénye. 

 

Világsiker ​​volt 1925-ben Anita Loos regénye, olyannyira, hogy címe: Szőkék előnyben, szlogenné vált az idők során. A regényből színpadi változat is készült, több ízben megfilmesítették. Legutóbb 1953-ban, Marilyn Monroe-val a főszerepben. A történetet egyes szám első személyben elbeszélő hősnő „örök típust” testesít meg: mindig voltak és lesznek ártatlannak látszó, csacska, szőke, kék szemű szépségek, akik a férfiakat leveszik a lábukról, s miután kihasználták, eldobják őket. Haragudni rájuk mégis csupán a vetélytársak, a nők képesek. A Szőkék előnyben főszereplője páratlan tehetséggel tudja eljátszani a „védelemre” és „oktatásra” szoruló szende szüzet, akit gazdag és befolyásos pártfogói mindenféle luxussal, ékszerekkel halmoznak el. Gyilkosság, csalás, szélhámoskodás – mindezen úgy lép túl, hogy még ő tűnik áldozatnak. Annyi bájjal, önfeledt önzéssel gázol át mindenen, hogy aki látja, mit művel, az sem akar hinni a szemének. A regény New Yorkban, Londonban, Párizsban, Bécsben és Budapesten játszódó epizódjaiban valóban élt hírességek is felbukkannak, mint pl. Griffith, a filmrendező, vagy Freud. A naplóját író hősnő pikáns kalandjait a stílus teszi különlegesen mulatságossá, hiszen mohóságát, műveletlenségét, gátlástalanságát maga leplezi le előttünk, miközben soraiból árad a meggyőződés, hogy mindennek az ellenkezőjét teszi. A könnyed, izgalmas, szórakoztató olvasmányt Hatvany Lily fordításában adjuk közre.

Mit is mondjak, a fülszöveg abszolút helyénvaló, és lehetne akár a mi Mancink is, de ő az amerikai testvére. A Szőkék előnyben főszereplője a gyémánt, de csak a nagy, mert a kicsi az csak vacak kavics, meg a hírnév, és a csillogás, meg persze a szellemi továbbfejlődés, hiszen hősnőnk ingadozik, hogy mozicsillag legyen-e vagy híres író. De addig is, amíg eldönti, bájosan röpköd egyik gazdag úriembertől a másikig, némelyiknek pénze van, másoknak hírneve, egy a közös bennük, mind a szőkét akarja.

Este kilenc óra volt csak és semmi dolgom. Próbáltam Gerryt Bostonban felhívni, de nem kaptam meg az összeköttetést. Lulu próbált a Mah–Young játékra megtanítani, de annyira nyomasztott voltam, hogy nem bírtam odafigyelni. Azt hiszem az a legokosabb dolog, amit tehetek, hogy elmegyek Mme Frances-hoz és rendelek pár új esti ruhát.

Írni abszolút nem tud, viszont álnaiv kiszámítottsággal vonul át férfiak tömegén. Így papíron nem igazán lehet utálni, inkább szórakoztató, ahogy lehúzza a pasikat, akik sokszor csak egymásra licitálva tudnak talpon maradni a kinek van nagyobb kavicsa versenyben. Igazán bájosak voltak az illusztrációk (by Ralph Barton) is, bár a szöveg nem hagyott kétséget a korszakot illetően, a rajzok erre csak rásegítettek.
Nagyjából egy órás szórakozás, annyira rövidke.

Küldött egy egész vastag könyvet Etikettről, mert azt mondja, Angliában és Londonban nagyon sok Etikett van és jó lenne valamit tanulni róla. Hát fogom is tanulmányozni, mert gyakran szeretném tudni, hogy például ha egy fiatalember, akivel egy fiatal leány csak az imént ismerkedett meg és szállt taxiba, a taxiban rögtön bizonyos ajánlatot tesz, akkor mit illik felelni. Persze engem az ilyesmi bosszant, de azért az az elvem, hogy nem szabad kérlelhetetlennek lenni, ha úriemberről van szó.

Minden mondata aranyköpés, pillanatok alatt megtanuljuk belőle, hogyan lehetünk gazdagok közkedvelt szőkéje ebben az anyagias világban.:)

Jól befaragtam az idei várólista csökkentésemmel, de ez végülis egyáltalán nem vette el a kedvem, egyik könyvet sem bántam meg, amiket elolvastam miatta. A jókat főleg nem, de amiket nem szerettem, azokat sem. Úgyhogy mit veszíthetek egy újabb listával, nem? :)
Inkább csak az a kérdés, milyen szempontok alapján válogassak. Az idénre próbáltam sokféle műfajt összeszedni, hogy tudjak váltani, ha épp nincs kedvem egyikhez vagy másikhoz, de a legtöbb választásom nem volt épp szerencsés, nem feltétlen egy huszas listával kell feszegetnem a komfortzónám apró kis buborékját. Úgyhogy most igyekszem biztosra menni, pont ezért az alternatív lista csak 6 könyvből áll. Ha túl sok a választás, az csak összezavar. Jó lenne az összeset elolvasni, de tavaly is abban a biztos tudatban listáztam, hogy kizárt, hogy ne sikerülne, hát mi ez nekem. Aztán tessék. :D
Lobo újra meghirdette, lehet rá jelentkezni dec.31-ig.

Emily Kaldwin császárnő kettős életet él Dunwallban: az uralkodói teendői mellett apja, Corvo Attano képzi a lopakodás, harc és orgyilkosság művészetében. A birodalom ismét sötét idők elé néz: nemrég egy titokzatos férfi érkezett a városba, és a Cetvadászok élére állt, méghozzá olyan képességek birtokában, melyeknek a létezése már éppen kezdett feledésbe merülni. Emily és Corvo életre-halálra folyó hajszába veti magát: ha nem lebbentik fel a fátylat rejtélyes ellenségükről, akkor minden igyekezetük dacára bekövetkezik az elkerülhetetlen pusztulás.
Az első Dishonored videojáték 2012-ben jelent meg, és egy olyan kitalált viktoriánus kori világban játszódik, amiben egyaránt létezik a mágia és a technológia, játékosok milliót ejtve rabul. Az elnyomó rendszer és a vele járó korrupció, a bálnazsírral való fekete kereskedelem az ipari negyedben, a patkányok által terjesztett halálos betegségek, valamint a különleges birodalmi katonák, fedőszervezetek és aktivisták rendkívüli élettel töltik meg ezt a világot, amely immár regény formájában is elkápráztatja a rajongókat.

Egy közönséges halandó a vámpírok kitüntetett figyelmét, a hirtelen haragú és goromba főnököt és az állandó életveszélyt is átoknak tartaná, ám Borbíró Borbála számára mindez a hétköznapi élet része. Amikor azonban Magyarország egyetlen még aktív szolgálatban lévő vámpírológusa szégyenszemre vérszívók és vérmedvék védelmére szorul, hogy ne váljon a saját ügyetlensége áldozatává, és egy jövőlátó médium már napi szinten próbálja rábírni, hogy meneküljön, kénytelen beismerni, hogy valami nincs rendben körülötte. Ráadásul már a főnöke taplóságában sem bízhat - Attila kezd egyre különösebben viselkedni. Peche mindenkinek lehet. Ilyen mérvű balszerencsét azonban csak egy átok okozhat. Elkezdődik a versenyfutás az idővel, és Bori túlélési esélyei egyre halványulnak - ám felvágott nyelvére a végsőkig számíthat... Magyar nyakba magyar szemfog!

A könyv hatalmas balszerencséjére, az előző részből konkrétan semmire nem emlékeztem, csak hogy van benne egy Borbíró Bori, meg egy Attila nevű főnök. Hogy aztán ezek hogyan s miként kapcsolódnak egymáshoz, pláne mi történt, pláne ki a többi szereplő, na az kiesett. Nagy nehezen rájöttem (na, annyira nem volt nehéz, benne volt a könyvben), hogy Attila táltos. De a pasi még mindig nem került a helyére, mert ki az az Eszter? És mikor jönnek össze Borival? Főleg, hogy Eszter a felesége...? és ki az a Fehérholló? meg vannak benne IQvámpírok. Feltételezem, ők az agyasak. (basszus, volt ilyen az első részben?!) van könyvtáruk is. (???!!!) Géza? Az ki? Ja, a Bori pasija. (van neki?!) és akkor mi van Attilával? ja, neki felesége van. Ezek és még hasonló meglepetések értek.Mivel nem éreztem késztetést, hogy újraolvassam, megelégedtem az út közben felszedett infókkal. Nagyjából olyan volt, mint egy in medias res felütés, kicsit jobban kellett figyelnem az átlagnál, de ez semmit nem volt le se a könyv, se a történések értékéből.
Hogy ez ebben az esetben mennyire pozitívum... hát nem tudom.

Baromi jól szórakoztam olvasás közben. Attila meg Bori párosa egyszerűen überel minden mást a könyvben. Alapból ez egy remek dolog lenne, de ha nincs történés és hasonlóan karakteres mellékszereplők, amiken felül lehet kerekedni, ez nem olyan nagy dicsőség. Történik egy kis sebesülgetés, némi kis bénázgatás, elröppen egy-két golyó, némi szex, egy kis szélroham itt-ott, de az igazán ütősek azok a párbeszédek Attila és Bori között. Imádom őket. Gyanítom, eltelik két hét, és semmire nem fogok emlékezni a könyvből, csak hogy van Attila meg Bori, akik igazán remek társaság, és van valami a vámpírokkal is, de az mindegy.
Komolyan, ha még valami története is lett volna, megkapná a csillagosötöst, bár még így is az egyik legszórakoztatóbb magyar sorozat, amihez bátran nyúlhat az ember, azt kapja, amit várt: néhány óra pihentető röhögést, és sziporkázó két főszereplőt.

Alex Woods jól tudja, hogy nem éppen átlagosan kezdődött az élete. Azt is sejti, hogy egy érzékfeletti képességekkel megáldott leányanya, az édesanyja, nem teszi rokonszenvessé az iskola rémei előtt. Tudja továbbá, hogy az életben a legképtelenebb dolgok megtörténhetnek - a fejét elcsúfító forradás tanúskodik erről. Azt azonban ő sem látta előre, hogy a mogorva, megözvegyült remetével, Mr. Petersonnal való ismeretsége barátság lesz. Az idős férfi arra tanítja, hogy az életben egyetlen nagy dobásunk van, és hogy ezért jól, a lehető legjobban kell dönteni. Így hát, amikor a tizenhét éves Alexet Doverben megállítják a vámtisztviselők 113 gramm marihuánával a kocsija kesztyűtartójában, meg egy urnával az utasülésen, miközben az egész ország felbolydult miatta, halálosan biztos abban, hogy jól döntött. 

Kellett valami kikapcsolódás a tömény feminista irodalom után, és egészen véletlenül esett a választásom pont erre. Igazán örülök, hogy nem hagytam magam elmenni mellette, mert bár YA, valahol a Harry August és John Cleaver között tudnám belőni a stílusát és a hangulatát, megspékelve egy kis Könyörtelenekkel. Szóval nem kimondottan tinikönyv, bár az események egy tizenévessel történnek, de a narrátor hangja jóval érettebb.

Alexet 10 évesen eltalálta egy, a házukba becsapódó meteordarab, emlékezetkiesése és epilepsziája lett,valamit bonyolult élete, amit iskolatársai sem könnyítettek meg. Rengeteget olvas, imádja az orvostudományt, a csillagászatot, és a fizikát. Egyszóval nem elég, hogy sebhelyes a feje, még intelligenciájával is kilóg a primitív diákközegből. Nagyon élvezetes, ahogyan az epilepsziás időszakának időtöltését leírja, és igencsak hatásosan tolmácsolja az iskolai bántalmazást is.
Őszintén szólva én a falnak megyek az olyan hülye szövegektől, hogy a verekedés nem old meg semmit, meg jajistenem, mit mondtál, ilyet nem szabad, meg hogy nem kell lealacsonyodni a másik szintjére. De, időnként csak az segít, ha már a felnőttek csak elnézően diákcsínynek és egy kis rosszalkodásnak képesek betudni az ilyesmit, főleg, hogy még a bántalmazott a hibás, amiért agresszióra vetemedett a fizikai és lelkiterror ellen.
Azért ez jó, hogy fel tudott mérgelni. Jól van megírva.
Pont egy üldözés volt az, ami Mr. Petersonnal összeismertette. Inkább elvállalta, hogy ő verte szét az üvegházát, viselve ezzel a büntetését, minthogy kiderüljön néhány titka. Ezt követően eljárt az öreghez segíteni ebben-abban, ami épp adódott, cserébe az okozott károkért, és közben szépen lassan barátságot kötöttek.

Jó volt figyelni Alex fejlődését, ahogy a nagyon naiv fiúból már egy kevésbé naiv srác lesz. Szerettem, ahogy fogalmaz: kimérten, kíméletlenül precíz logikával, és nagyon kiművelt szóhasználattal. A kommunikációját a kicsit autista érzelmi távolságtartás jellemzi, viszont a narrációja képes volt érzelmeket kiváltani belőlem. Remek párosítás, még ha nem is a hidegvérű társalgás jellemzi az emberi közegben, inkább valami bájos balfaszság. Soha nem találja meg a megfelelően hatásos szavakat, amikor meg  igen, azért meg büntetést kap. (Kicsit fura, hogy nem értem, mi olyan szörnyű abban a szóban, túl azon, hogy tényleg ronda. Csiszolnom kell még a szociális érzékenységemen, mert még az agresszor is elsápadt a szó hallatán.)
Bár a finom (és olykor elég fekete) humor miatt könnyednek tűnik, nem az a könyv, amin csak úgy átrohan az ember. Hagyni kell hatni a történéseket, Alex stílusát, a gondolatait, az eseményekhez és emberekhez való viszonyát, és a többi szereplőt. Külön tetszett az a rengeteg könyves utalás, ami előkerül (mivelhogy Alex rengeteget olvas), különösen Vonnegut fogja meg.
Minden szempontból meglepetés nekem ez a könyv. YA, mégis kortalan, élveztem is, okos könyv is, és hatással van az olvasóra anélkül, hogy elcsépelt mozzanatokkal manipulálna.

(van viszont egy ordas nagy félrefordítás a könyvben. a magyar szerint kétévente jár Alex vizsgálatokra dr. Enderbyhez, eredetileg ez félévenkénti (biannual), ami indokolja a köré szerveződött körülményeskedést. a kétévenkéntire nem kellene ennyit készülni, ezért volt fura nekem, úgyhogy megnéztem eredetiben. nem egyszeri melléütés, hanem következetesen rosszul írták magyarul. ha másnak is fura lesz, hát ezért.)

Nem ért nagy meglepetésként, amikor már az első oldalakon belefutottam a feminizmus emlegetésébe, hiszen ki más látná meg a szépségkultusz mögött a nők elnyomását, ha nem egy feminista.
Ettől függetlenül teljesen igaza van, én is ugyanezt látom, innen az antifeminista oldalról. De nem is a feminizmus most a téma, inkább csak érintőlegesen, hanem elsősorban a média (és meglepő módon a jogalkotás) által gerjesztett szépségideál nők életére gyakorolt hatása. És persze a feminizmus. Hát mit is gondoltam...
Meg kell jegyeznem, nem érzem, hogy az én életemre közvetlenül bármilyen hatást gyakorolna bármelyik is (boldogok a lelki szegények...?), de ezért kell ilyen könyveket olvasni, mert rajtam kívül senki nem éli az életem, és másoknak más tapasztalatai vannak, ráadásul Amerikában ez egészen másképpen csapódik le a mindennapi életben. Elképesztő, hogy egy bíró az alapján ítéljen szexuális zaklatás ügyében, hogy szerinte a zaklató felesége csinosabb, miért zaklatta volna akkor a feljelentő hölgyet a főnöke? Ilyenkor azért leesik az állam, hogy ilyen létezik? Mert ez nálam nem is szexizmus kérdése, hanem egyszerűen intelligenciáé. Arról nem is szólva hogy minden jónőt un valaki, szóval miért is ne lenne lehetséges?

Nagyon könnyű szexizmust emlegetni bármikor bárkivel szemben, és mostanra már nagyon nehéz leválasztani ezt a szexista-feminista szemléletmódot a valódi értékekről. Egyrészről nők küzdenek a (vélt vagy valós) tárgyiasítás ellen, másrészről nők küzdenek bimbójuk szabadságáért. Ha szigorúan nézem, mindannyian a feminizmus táborát gyarapítják, és ez csak két kiragadott példája az egymásnak totálisan ellentmondó feminista szemléleteknek. És a kettő között, vagy talán inkább párhuzamosan mellettük ott vagyunk mi, akik  a partvonalról nézik ezt az egészet, és akikért állítólag ez az egész van.
Kicsit eltértem a tárgytól, de annyira érdekes ez a téma, főleg, ha egy csomó dologgal nem ért egyet az ember, hogy akarva akaratlan előkerülnek mellékvágányok.

A könyvben szó van a médiában megjelenő szépségideálról, és annak káros hatásairól, ami alól már a mi gyerekeink sem tudják kivonni magukat: anorexia, bulimia, fogyókúra tízévesen, aztán ha nagy nehezen 15 lesz, simán elmegy szegény gyerek egy kicsit leharcolt huszonötösnek. Beszél az önértékelési zavarról, ami egész életére elkíséri a nőt, aki bekerül az ördögi körbe, és fontosabb lesz neki a külseje, mint a fejében és lelkében lévő dolgok, amit ha túlsúly takar, át is kerül a nemlétező kategóriába.
Szépnek lenni nehéz, soványnak vékonynak is nehéz, bár az elismerő pillantások biztosan kárpótolnak az elszenvedett kínokért, egészen addig, míg egy összeaszalódott, szottyadt öregedő nő nem lesz belőlük, akire aztán senki rá sem fog nézni. (Azért merem ezt ennyire elvonatkoztatni magamtól, mert engem ez a veszély nem fenyeget. Hogy sajnos-e vagy nem, azt majd még eldöntöm.)
De addig a jó a plasztikai sebészetnek, míg ezek a nők elégedetlenek magukkal, és a magazinok szilikonnői gerjesztik is ezt a körforgást, így a nők igyekeznek minél később aszalódott állapotba kerülni. Ennek jó része nevetséges végeredményt produkál, és tényleg borzasztóan kíváncsi lennék arra, hogy mit látnak azok a nők a tükörben, akikből mi csak a plasztika által eltorzult vonásokat vesszük észre, ami már nem is emlékeztet a valódi arcvonásaikra. Elégedettek magukkal? Milyennek látják magukat? Egyáltalán,látják még magukat?

Egyébként én azt gondolom, a férfiakon sem kisebb a nyomás, csak talán ők annyira nem érzik magukra kötelező érvényűnek a látottakat, hiszen minden nap kisportolt tűzoltók meg rendőrök fotói néznek szembe velük, meg gatyamodellek, megspékelve egy kis potencia- és faroknövelő reklámmal, meg cikkekkel arról, hogy milyennek kell lennie egy pasinak a nők szerint, míg nagy nehezen eljutnak kedvenc autós oldalukig. De simán belefuthatnak egy pornóreklámba is, ahol a pasi farka akkora, mint egy lóé, és biztos nem a puffadtra sírt arcú állapotában teszik be a csajt, aki épp meglovagolná. Röhejes, hogy bárki is ekkora farokra vágyna, akár pasi, akár csaj, de a látvány nem kevésbé kényszerítő és letaglózó, mint amikor szembesülünk vele, hogy a saját tükörképünk mennyire messze áll a magazinok lányaiétól.

A fejlett országokban élő, jómódú, tanult, felvilágosult nők, akik nemük számára mindeddig elképzelhetetlen szabadságot élveznek, nem érzik magukat olyan szabadnak, mint amennyire szeretnék.

Hát ezen megállapítás felett azért érdemes kicsit elmerengeni...
De ez se semmi:

...amikor lányok a férfikultúra könyveit olvassák, a (szépség)mítosz felforgatja e történetek mondanivalóját. A gyerekeknek tanított, helyes értékekről szóló mesék értelmetlenné válnak a lányok számára, amint a mítosz munkába lép. Vegyük például Prométheusz történetét, mely a harmadikos amerikai gyerekeknek szánt Sullivan képes olvasókönyvben szerepel. A történet a nyugati kultúrában szocializálódott gyereknek azt tanítja, hogy a nagy ember mindent kockára tesz a szellemi bátorságért, a haladásért és a közjóért. De mint jövőbeli nő, a kislány azt tanulja belőle, hogy a világon a legszebb nő mesterségesen készült, és hogy az ő szellemi merészsége hozta az emberiségre a betegséget és a halált. A mítosz szkeptikussá teszi az olvasó lányt kultúrája történeteinek erkölcsi összefüggéseivel szemben.

Rátok bízom a konklúziót.

A könyv szellemiségével csak kis részben tudtam azonosulni, de baromi érdekes dolgokat mesél a médiáról, a törvényhozásról, a gyógyszeriparról, az orvosokról és a mindennapokról, köztük a munkahelyről, az öltözködésről, és mint fent látszik, a kultúráról is. Nincs az életnek olyan aspektusa, amit ne járna körbe a témát elemezve, és természetesen mindenhol talál valamit, ami bizonyíték arra, hogy mi, nők, egy globális összeesküvés célpontjai vagyunk; ha negatívan emlegetnek minket, azért, ha meg pozitívan, akkor meg azért.
Komoly kérdéseket is feszeget, mégis azt érzem, a legnagyobb probléma, hogy a nőket és a szépséget egy mondatban használhatja egy férfi, és ezzel megalázza a női nemet, sárba tiporva minden szabadságjogot, és a feminizmus által eddig elért eredményt.
De ha negatív megjegyzést tesznek pl. egy női politikus, vagy magas posztot betöltő nő külsejére, az is probléma. Mondjuk ennek van egy olyan aspektusa is, hogy Amerikában elég hatásvadász címeket és cikkeket lehet a főoldalra tenni csupán a példányszám fogyásának növelése érdekében, és ha ezt úgy tudják megtenni, hogy egy ronda, de sikeres nő képének azt a címet adják, megér-e ennyi pénzt, hát megteszik, szívfájdalom nélkül.(de ki tudja, mire vonatkozott a kérdés. a szalagcímek olykor félrevezetőek és megtévesztőek.) Nálunk talán még nem született meg az újságíróknak ez az elfajzott rétege, akiknek semmi sem szent, és akik a szólásszabadság címén bármit megengednek maguknak.

Szóval nagyon érdekes témák kerülnek elő, és hoz is példákat dögivel, némelyik vicces (oké, kell hozzá egyfajta humorérzék), de vannak szomorú és elképesztő dolgok is. Hogy ebben mennyi a valós, és mennyi a bolhából elefánt... Amikor valaki kijelenti, hogy nem akar úgy kinézni, mint az anyja (van, aki akar?), akkor Wolf azt a feminizmus megtorpanásának látja, annak, hogy a nő teste még mindig nem a nőé. Amikor egy munkáltató kiköti, hogyan nézhetnek ki a munkatársak, vagy alapvetően a nőnek milyennek kell lennie (gondoljunk bele, mi lett volna a Playboyból, ha nem csak vékony és szőke nők halmaza lenne), azt ő a nő, a feminizmus és a szabadságjogok elleni támadásnak véli.
Szóval vannak benne elég fura kijelentések, amit nem tudok hova tenni, sőt, szinte csak ilyenekkel van tele, de érdemes elolvasnia mindenkinek, akit érdekel feminizmus, a nemi diszkrimináció, és a nők helyzete, mert Wolfé is csak egy álláspont.
A könyv 1990-ben jelent meg odakinn, tehát már egyáltalán nem friss, az akkor harmadik hullámos generációnak nevezett feministák lassan megöregednek (jujj, ilyet szabad mondani?), hogy a negyedik hullámban mi történik, nem tudni, azt sem, hogy egyáltalán vannak-e. Számomra még az is kérdés, hogy magának a feminizmusnak van-e ma létjogosultsága, hiszen sok probléma nem a szexizmus, feminizmus, vagy bármilyen izmus kérdése, csak ha mindenáron azt szeretnénk belőle csinálni. Nem kizárt persze, hogy én gondolom nagyon rosszul, de én szeretném, ha a nők a női wc-t használnák, a férfiak meg a férfit, és mindenki maradna a saját terepén.



Az Artemisz Könyvek sorozat indításával a kiadónak az volt a célja, hogy minél több emberhez eljuttassák nemi szerepek témáit, épp ezért nem értem ezt a ronda borítót egy szépségről szóló könyvön. Most komolyan, jobb ötlet nem volt hasonló árban? Na mindegy, úgy tűnik, állandó harcot vívok az ízléstelenséggel, de ha már a bimbóimnak nem adok szabadságjogokat, valamivel el kell ütnöm az időm.

Aki végigolvasta ezt a baromi hosszú agymenést, azt most nagyon megdicsérem. :)

Nem tudom, ti mennyire vagytok képben, de nekem teljesen kiesnek a környező országokban megjelenő könyvek, pedig hát ott is nem csak hogy olvasnak, de írnak is az emberek.
Hozott a mandiner kigyűjtést, de aki jól beszéli a szláv nyelveket, az szétnézhet első kézből is honlapokon, érdemes böngészni a kínálatot. Megmondom őszintén, én teljesen meglepődtem, hogy odakinn mik jelennek meg.


Radosław Rak Üres ég (inkább idézem a cikkből a tartalmát, azonnal kellős lett)
"A történet egy tündérmeséből kölcsönzött ötlettel kezdődik: a hold darabokra törik, és egy tó alatt pihen. A regény főszereplője egy visszavonult rabbi, egy fűzfa-ördög és egy angyalvadász, élőhalott dominikánus szerzetes; hőseink pedig moly-port és szüzek vérét gyűjtik, hogy újraalkossák az égitestet – és közben igyekeznek elkerülni, hogy megölje őket a Hollók Királya és madárserege."
Ráadásul antihősös regény, aki unja már a happy endeket, mint én, az egészen biztos, hogy lecsapna a könyvre. És ez a borító valami eszméletlen jó.

Anna Lange viktoriánus Scotland Yardos misztikus nyomozós sorozata sem lehet rossz, bár itt nézve a szereplőgárdát, romantikus szála is lehet a dolognak, de ezek nem szoktak átlagosak lenni, meg nem is biztos, hogy lesz benne, csak gondolom.



A listából azonnal kiszúrtam Mina Todorović sorozatát. Borzasztóan vonzanak a szláv mitológiai elemek, hát ha ezt még fantasyba is csomagolják, az egészen biztos nem lehet rossz. Gondoljunk csak Valente Morevnájára. Fura könyv, valaki vagy szereti, vagy nem, de egészen biztosan nem marad az olvasása hatás nélkül.

Mladen Jakovljević - ha egyszer nálunk megjelenne, tuti vevő lennék rá, szeretem a különleges stílusú tolmácsolást, és nála is fontos szerepet tölt be a tradíció és hitvilág.


A listában inkább a military sff vonulat a mérvadó, bár gondolom, azért jelentek meg itt is más regények is. Olyan nagyon egyik sem mozgatott meg, kivéve Karolina Francová könyvét.
"Francová műve egy feszesre szőtt, személyes történet néhány, a barikád két oldalán álló emberről, ami a személyes áldozat nehéz kérdésér járja körül. Egy anya férfitestbe zárta lányát, hogy megóvja, de ezzel örökre meggyűlöltette magát vele; egy katonai vezető feláldozza nővérét, hogy megmentse magát és vezethesse a háborút; egy idős tudós pedig csapdába esik: szolgálnia kell királynője árulását, és a háború megnyerésére, kultúrájuk megőrzésére irányuló tervét… Átgondolt, szokatlan űropera eredeti világépítéssel és a karakterek pszichológiájának remek megrajzolásával."
Egy anya férfitestbe zárta a lányát? meg személyes tragédiák? hát naná, hogy olvasnám.

Azt gondolom, remek felhozatal van a szomszédoknál is. Nálunk ennyire nem árasztják el a piacot  a jó írók, legalábbis azok, akiket komolyan is lehet venni, és 20 éves kor felett is élvezhető, és elgondolkodtató könyveket írnak. A hangsúly az elgondolkodtatón van, mert azért tisztában vagyok vele, hogy remek szórakoztató könyveket tudnak írni nálunk is, de szórakoztató és szórakoztató könyv között is van különbség. Ennyire nagy szabású sorozatba kevesen fognak ráadásul, és például az epikus fantasyt mindenki kerüli. De ugye mindenről én sem tudok, és jó lenne, ha a pár név mellé, akikről tudok, tudnánk még írni.
On Sai az egyik legjobb magyar írónk (most SFF-ről beszélek), őt mindenképp meg kell említeni, ha a komolyan vehető könyveket emlegetjük.
Moskát Anita sem maradhat le róla, bár tőle még nem olvastam, de majd fogok.
Kleinheincz Csilla, aki a magyar hitvilághoz és mesékhez nyúlt vissza. (de miért nem ír többet?)
Raoul Renier (Kornya Zsolt), akinek már nézegettem a sorozatát, elég darkosnak tűnik, de igazából fogalmam sincs, hogy milyen író, vagy milyenek maguk a könyvek, ráadásul nem is igazán frissek már, de vannak.
Harrison Fawcett (Fonyódi Tibor), aki írt történelmi fantasyt, sci-fis fantasyt, sima sci-fit, mindenféle jót.
Még Benina jutott eszembe, neki nagyon sok könyve kijött, lehet mondani, hogy sikeres író, de fogalmam sincs, milyenek a könyvei, nem nekem ír.

És ahhoz képest, hogy a környező országokban mekkora a választék, szerintem mi eléggé le vagyunk maradva. Persze, jelennek meg könyvek feltörekvő íróktól, egyre több kiadó karolja fel a magyarokat is, de ez nekem olyan, mint amikor az ember barackot válogat: egy idő után az egyre kisebbek tűnnek nagynak a még kisebbek mellett.
Tudtok még valakit, akire érdemes odafigyelni? (és ne legyünk udvariasak. tudom, illik szeretni az elsőkönyves tehetségeket, meg van, aki úgy van vele, hogy ha már papíron van, akkor ő az istencsászár, de én tényleg a minőségi munkát kiadó írókra lennék most kíváncsi.)
És felpiszkált benneteket valamelyik külföldi könyv?

A Goodreadsen idén is, mint eddig jópár évben (nem tudom, mióta), meg lehet szavazni az év legjobb könyvét, íróját. Szavaztam már párszor, de mindig fennakadtam azon, hogy nem feltétlen olvastam, meg egyáltalán, ismerem bármelyik jelöltet is, de idén kicsit módosítottam a módszeremen, Lobónak hála, és bátrabb voltam. Mert miért is ne lehetne arra szavazni, amit olvasni szeretnék, mert érdekel, és ezzel közelebb is hozom a hazai megjelenést? Vagy ha egy írót szeretek, netán elhiszem, ha egy közeli ismerős azt mondja egy könyvre, hogy nagyon jó, és ezzel nekem is kedvet csinál?
Nem szavaztam minden témakörben, mert mondjuk a szakács-, gyerek- és képeskönyvek nagyon kívül esnek az érdeklődési körömön, de azért maradt még így is bőven téma.

Fiction
Véletlenül egybeesett, hogy biztosra mentem, és már itthon is megjelent, a listából egyedül a Lily és a polip érdekelt volna, és ezt már tudnám is olvasni.

Mystery & Thriller
Itt Kingre szavaztam, bár a listából már két könyv is megjelent, ebből egyet olvastam, a Zárt ajtók mögöttet, a Minden eltűnt lány tervben van, de újra kezdek barátkozni Kinggel. Kíváncsi vagyok, milyen krimit ír, és neki mertem egyedül megelőlegezni, hogy biztos jót. (aztán majd elválik.)

Historical Fiction
Számomra teljesen ismeretlen volt a listáig a könyv is, az író is, legalábbis azt gondoltam, de ő írta Az aviátor feleségét, amit nem olvastam, csak tudom, hogy van. Remélhetőleg jön majd a Swans of Fifth Avenue is, nekem elég volt csak rápillantanom, miről fog szólni: Capote, New York, 1950, "glamour and perfumed and smoky atmosphere of New York’s high society".

Fantasy
Na, itt teljesen biztos voltam a dolgomban. Mivel Moning egyelőre csalódást okozott a Feverbornnal, így egyértelmű, hogy Anne Bishop Others sorijának a negyedik részére szavaztam. Az írók és a könyvek közül itt csak egy ismeretlen volt, de Charlie Jane Anders könyve is elég érdekesnek tűnik.

Science Fiction
Itt olyan fele-fele, amiket ismerek, és amiket nem, a tutira mentem: Blake Crouch Dark Matterjére nyomtam. Olvastam is, ti is olvashatjátok, szeretem is nagyon Crouch-ot, mi kell még.

Horror
A Szabadulás harmadik része lett a nyerő. Az első nyomot hagyott, a második felejthető, de nagyon kíváncsi vagyok, mi van még Croninban ebből a világból.
Ezen kívül is van még pár érdekesnek tűnő: Hill Fireman-jéért sem haragudnék, ha kiadnák, és Lisa Unger Ink and Bone-jára is felfigyeltem.

Young Adult Fantasy & Science Fiction
Hát igen, YA. De azért vannak jók itt is, Maas, Brandon Sanderson, Marissa Meyer, én Bardugo egy új sorijának a következőjére szavaztam. Nagyon szeretném már olvasni a Grisha trilógiáját, de amíg a KMK ki nem hozza a harmadik részt, nem kezdek bele, úgyhogy igazából ez is ilyen megelőlegezett bizalmi szavazat volt.

Debut Goodreads Author
Itt is inkább hallomás alapján szavaztam, és mert szeretném olvasni Alwyn Hamiltontól a Rebel of the Sands-ot. Innen még Amanda Bouchet könyve tűnt fel, kíváncsi leszek, végül ki lesz a győztes.

Ti mire szavaztatok? Vagy szavaznátok?

 Ha már ilyen szépen feltűnt az előző nézelődésemkor a képregény, gondoltam, akkor el is olvasom. (angolul jóval olcsóbb).
Az öt részből álló sorozat az '50-es évek Amerikájába visz vissza minket, ahol Blacksad, a macska nyomoz két segítőjével, Smirnovval, a rendőr farkaskutyával, aki mivel hivatásos, egy idő után ki kell kerülnie a képből, és Weekly-vel, a menyéttel, aki nem szeret fürödni, viszont igen eredményes. Kötetenként különböző ügyeket old meg, az első részben egy színésznő halálát vizsgálja ki, aki mellesleg valamikor rég a szerelme volt, legalábbis egy ágyban aludtak egy ideig. A második részben a rasszizmus és a perverziók (ezzel együtt a társadalmi különbségek) kerülnek elő, a harmadikban pedig a tudomány és a politika - az '50-es években vagyunk, úgyhogy Hitler, a harmadik Birodalom, a tudományos kísérletek és a hidegháború semmiképp nem maradhatnak ki.
Nálunk most csak az első nyomozás jön egyelőre, és bár egy kicsit borsos az ára, azt gondolom, a rajzok minősége ezért mindenkit kárpótolni fog. Keménytáblás kiadás lesz, gondolom, a papíranyag is minőségi lesz.

Nem igazán szoktam képregényeket olvasni, a témájuk általában kiesik az érdeklődési körömből, de ez teljesen magába szippantott. Nagyon jól megtalálta egymást a történet és a rajzok stílusa, és nagyon bele lehet merülni, ha az ember rájön, hogy többek ezek egy rajznál, és a mélyére akar ásni. Gondolom, a fogyaszthatóság kedvéért a nők sokkal inkább emberiek, mint a pasi-alakok, furán nézne ki egy szőrös nagymellű cicalány pucéran az ágyon. Mert a rajzolók nem szívbajosak, simán vannak benne szexpózok, de még a férfiwc-t is megörökítették. Az összes figura nagyon karakteres, és érdemes figyelni, melyik szereplőhöz melyik állatot párosították jellemileg. Én egy idő után el is feledkeztem róla, hogy nem emberként vannak ábrázolva a szereplők.


Aki szereti a noir krimiket, annak mindenképp ajánlom (figyelsz, Pupi?:D), tényleg különleges élmény. Hangulata van, mondanivalója, élvezetes kivitelezéssel, ad néhány óra remek kikapcsolódást.