Carol McCleary - A gyilkosság alkímiája

Az 1889-es Világkiállítás idején vagyunk, Párizsban, és Nellie, aki mindenáron be akarja bizonyítani, hogy nő létére is remek újságíró, nem hagyja magát eltántorítani, és egy veszélyes gyilkos után ered, minden megpróbáltatást vállalva. A történet nagyjából ennyi, de ezen kívül is még annyi minden csoda van ebben a könyvben.
Először is ott van Nellie Bly alakja, az első újságírónőé, aki gyári munkásból lett a női egyenjogúság egyik éllovasa. És rajta keresztül rájöttem, hogy nagyon el vagyok tévedve, amikor a feminizmusról alkotok véleményt. Ez ugyanis nem arról szól, hogy van-e a nőknek választójoguk vagy nincs, vagy hogy dolgozzanak ugyanúgy, mint a férfiak. Sok nő rákényszerült a munkára egy olyan társadalmi berendezkedés mellett, ahol a dolgozó nőket lenézték és megvetették, ráadásul még ha munkába is tudtak állni valahol, a bérük feleannyi volt csak, mint a férfiaké, és ez semmire nem volt elég. Ha nem volt lakásuk, márpedig, aki dolgozni kezdett, annak nem volt, akkor munkásszállókra kényszerültek, ahol kaptak étkezést, és tetőt a fejük fölé, de borzalmas körülmények között laktak, a kajáról nem is szólva.
Ma már sok dolgot készpénznek veszünk: például ha agyhártyagyulladásunk van, a kórházban az orvosok mindent megtesznek az életben maradásunkért. akkor sokkal egyszerűbb volt elmegyógyintézetbe zárni valakit, igaz, nem maradt ott élete végéig, ha felépült, és újra egészségesnek nyilvánították 'szellemileg', kiengedték.
A prostik nyilván voltak tartva a rendőrségen, és ha be kellett azonosítani valakit, akkor a Bertillon-módszer szerint levett méreteket használták alapul, a fénykép túl drága volt, a Henry Faulds által felfedezett ujjlenyomat-azonosítás viszont még nem volt eléggé elterjedt.
A házmestereknek elképzelhetetlen hatalmuk volt: a lakókkal való kapcsolatuk függvénye volt a küldemények és a látogatók megérkezése, vagy az éjszakai ajtónyitás egy kis kimaradás miatt. Külön rendszere volt a megvesztegetések mértékének, mert egy kis borravaló (ami egyébként tilos és büntethető volt) minden házmester szívét meglágyítja.
A tisztálkodási szokás egy külön világ volt akkoriban. Sokan a fürdést egészségtelennek tartották, és nem is űzték, és csak évente egyszer-kétszer rendeltek fürdőt. Mert akkoriban a kád, és bele a víz, meg a mosdókellékek rendelésre érkeztek, házhoz. És mivel nem volt fürdőszoba, az angolwc-t sem ismerték, éjjeliedényeztek, de erről is lehet részletesebben olvasni.

Szóval teli van érdekességgel, szinte folyamatosan kapjuk a korra jellemző sajátosságokat, élet- és gondolkodásmódot, méghozzá nagyon regényes formában. Ügyesen beleépítette ezt a sok információt a történetbe, pedig ennyi apróság belesimításához nagy tehetség kell, hogy informálódjunk is, és a történet se szaggasson.

Van benne jónéhány anakronisztikus kifejezés, amit eléggé sérelmeztem. Nem illet sem a korba, sem Nellie stílusához, mint pl. az "órákig itt dekkolhatok", vagy "egyetlen értelmes húzásom lehet", "a rendőröket etetem", de még ezeken kívül is van egy sok.Nem kellett volna. Enélkül is tisztán érezhető, hogy Nellie belevaló, bevállalós nő, aki elég talpraesett, akaratos és eszes ahhoz, hogy végigvigye, amit kitervelt.
Az külön élmény volt, hogy a kor három nagy figuráját, Oscar Wilde-ot, Vernét és Pasteurt megismerhettük, bár őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hogyan jutott Nellie eszébe, hogy megkéri Vernét, nyomozzon vele. Oké, épp egy városban voltak, és Nellie-nek segítség kellett, de ez akkor is egy kicsit fura volt. Egyébként nagy figurák voltak, nagyon jól sikerült a karakterük.

Chris, köszi a könyvet, ez annyira jólesett most, hogy arra nincsenek szavaim.:)