2012

2012/12/31

Évzáró 2012

26 megjegyzés :
Tavaly megfogadtam, hogy idén nem fogok rohanni az olvasmányokkal, hanem szépen, komótosan fogom majd apasztani a várólistán, amit sehol sem vezetek, mert elrettentene a hossza, viszont a könyvespolcom mindig emlékeztet rá, mi vár még rám. Ez nem annyira jött össze, bár a tavalyi 85 könyvhöz képest idén kevesebbet olvastam, csak 66-ot, (plusz, amit nem jelöltem és amiről nem írtam), és bár nem mondhatom, hogy mindegyik maradéktalanul emlékezetes olvasmány volt, azért a legtöbbje megérte.

Idén volt két olyan dolog, ami eddig nem, vagy nagyon rég. Az egyik a rukkola, ahol beszereztem egy rakat tök jó könyvet, vagy legalábbis a kínálathoz képest jókat, a maradék szerintem még a következő világvégén is ott lesz fenn, mert a kutyának nem fog kelleni. De nem panaszkodom, elég jól jártam, mint az látszik a polc méretéből.
A másik, hogy újraindult az OKK. Kicsit visszább vettünk, nincs akkora szabadság, ami ezelőtt volt, de szerintem ez így a jó, mert mindenki olvas egyébként is, és ha már könyvklub, legyünk kicsit szigorúak. Az idén egy könyves volt még, a Monte Cristót olvastuk, ami nekem igazi kihívás és kínszenvedés volt, de legalább a többiek jól elvoltak vele. Nem tudom, jövőre (vagy az idén már) mik közül lehet majd választani, az tuti, hogy nagyon meggondolom, melyiket válasszam. (Azért van ennyi polcos kép, mert még nem vagyok benne biztos, mi lesz a moly sorsa nálam, így meg legalább képileg megmentem, ami esetleg elveszne.)

Az idei évben hatalmas változás volt még az előzőekhez képest, hogy nagyon-nagyon-nagyon kevés könyvet vettem. Összesen 31 darabot, ami az előző évek többszázához képest hatalmas előrelépés, ráadásul ezek nem is mind az enyémek voltak, mert Kisnimának is vettem most elég sokat. Ami maradt, abból is volt olyan, amit nem kellett volna, de már mindegy. 2013-ban majd még okosabb leszek. (vagy nem.:D)

És ha már vásárlás, akkor kezdjük a legek közül a legjobb vásárlással, ami kétségtelen, hogy a Calderon volt. Egyszerűen imádom ezt a könyvet, nem tudok róla elég szuperlatívuszokban beszélni, és szívem szerint minden olvasó embernek adnék egy darabot belőle, hogy ha úgy érzi, fejére szakadt a világ, vagy egyszerűen csak egy nagyon színvonalas szórakoztató könyvre vágyik, akkor ezt vegye kézbe. Nagyon bízom benne, hogy az egyébként magyar író, Varga Beáta nem egykönyves csillag, és a másik hirtelen jött nagy kedvencemhez, Gaura Ágneshez hasonlóan jönni fog a többi könyvével.
Merthogy idén a másik nagyon jó befektetésnek a Vámpírok múzsáját sikerült bealakítanom, és én örülök a legjobban, hogy egyre nagyobb pozitív meglepetést okoznak a magyarok.

Két idei felfedezettem is volt, Alastair Reynolds és Patrick Rothfuss. Szerencsére egyikük sem egykönyves író, és bár a Királygyilkos krónikájának második része az idén nem jött össze, a jövő évi terveim között mindenképp szerepel. Reynolds következő könyve nemrég jelent meg, vele nem vagyok nagyon elkésve, szerintem az első könyv lesz 2013-ban, amit megveszek. Sőt, biztos, merthogy jön a szülinapom, és ez lesz a meglepetés.:D

A legrosszabb könyvélményem nem hagyott maradandó károsodást bennem, viszont egyben ez volt a legfurcsább is, ezt pedig Tóth Csilla Körbe égje érdemelte ki. Még most is megcsap az a nihilizmus, ami a könyvből áradt. Nagyon különös, hogy egy női író ennyire sötét és kiüresedett világot tudjon alkotni, sajnálom, hogy nem volt türelmem hozzá.

Az év egyik könyve a Fever sorozat volt Moningtól. Nem is tudom, mit mondjak róla, amit még eddig nem mondtam el, asszem, inkább semmit. Olvassátok, mert nagyon jó, még a hype ellenére is, ami tudom, hogy sok embert visszatart időnként.
A másik a Marija Morevna és a Halhatatlan. Catherynne M. Valente olyan mesét szőtt az orosz mitológia világából, ami teljesen a szívemhez szólt.

Befigyelt egy új műfaj is, ami kedvenccé lett, mégpedig a steampunk. Nem olvastam még a keményvonalas regényekből (várom Miéville-t), ezek inkább ilyen kisasszonyos regények, és némelyik nagyon egyszerű kliséhalmaz csak, mint a Mechanikus London, de annyira bájosak és elragadóak, hogy meg lehet bocsátani nekik. A Napernyő Protektorátus például még különösen szórakoztató is a műfaji keveredés miatt (vámpírok és alakváltók is vannak benne), Carriger nagyon jól összefésülte az esetleges ellentmondásokat. Gondolok itt arra, hogy a gőzmozdony és a vérszívó nem feltétlen kompatibilis, míg azért a léghajó és a napernyő a kalappal nagyon is az.
De azért ezt a témát is lehet jóval komolyabban is, a Rapture ezt remekül hozza, ami egyszerre alternatív történelem, és steampunk, kalapok, fenékpárna és humor nélkül.

A könyvkiadók világában is történt ez meg az.
Az Ad Astra kiadó sokunk kedvence a különleges könyveik miatt, amiket más kiadók nem vállalnának be, viszont nagyon kár lenne bennünket megfosztani ezektől az élményektől, és ezt ők is így gondolják szerencsére. Ami nagyon bátor dolog tőlük, hogy a kiadott könyveket hozzák e-ben is. Remélem, megéri nekik.
Elég friss még, hogy a CorLeonis is terjeszkedik, egyrészt megnyitotta a webshopot, másrészt már nem csak a saját könyveiket árulják, hanem más kiadókét is. Most valamiért nem látni a többi könyvet, de remélem, hogy nem álltak le a projekttel.
Most hirtelen más újság nem jut eszembe.

Terveim is vannak 2013-ra, ha már ilyen sikeresen elkerült bennünket a világvége, aztán majd elválik, mennyi valósul meg.
Először is, idénről még maradt három könyv, amit gyorsan el kellene olvasnom, a Galambok őrizői, a Leviatán, és a Cinder. Ezeket még most akartam olvasni, de egy kicsit szétcsúsztam az időmmel.
Ami viszont majd csak jön, az a Konzulváros Miéville-től, ez az Agave szerint majd csak valamikor március végén fog megjelenni, de én már nagyon készülök rá.
Amit még nagyon várok, az a Cassie Palmer sorozat következő kötete, az Iced, és Moning skótpasis romantikusa, ezeket majd a CorLeonis hozza.
Aztán két merénylet is volt ellenem, mert Zenka elolvasta SEP-től a Csak te kellesz-t, és olyanokat írt, hogy szerintem ez nekem is kell, és Gretty is olvas hál' istennek, ő meg Az álruhást olvasta, és azt is akarom. Ezzel asszem teljesíteni is fogom az évi romantikus adagomat, majd beosztom őket.

Megnéztem a statisztikámat, és azt tapasztaltam, amit Amadea is: néhány könyves posztot rengetegen megnéztetek, viszont jobban bírjátok a pletykázós bejegyzéseket.:D
A leglátogatottabb poszt a Tövisek hercege, a 642 kattintással magasan vezet, aminek nagyon örülök, mert egy tuti jó regény. A második helyen a könyvesek közül Itó Projekt áll a Harmóniával, a harmadik pedig Sylvia Day és a Hozzád kötve. (hát igen.:D)
És megdöbbenve látom, hogy még az idézetes oldalam is közel 500 kattintást kapott, ez tök jó. Örülök neki,  és nyilván nem kellene ennyire elhanyagolnom.

Remélem, jöttök még sokan sokat jövőre is. :)


2012/12/30

Nevada Barr - 13 1/2

Nincsenek megjegyzések :
"Az egyik előnye annak, ha az ember egy jéghideg gyilkos, hogy nem kell sokat foglalkoznia más ragadozókkal."
A 11 éves Dylan arra eszmél egy hatalmas rendőr markaiban, hogy kinyírta a családját: megölte az apját, az anyját, a kishúgát, a család macskáját, és majdnem a bátyját is. 7 évet tölt egy nevelőintézetben, Drummondban, ami kicsit elmegyógyintézet is, kiszolgáltatva a társainak, és a pszichiáternek. Egyetlen ember tartja benne a lelket, Phil, a matektanár, aki megtanítja felszabadítani az elméjét, így a körülményekhez képest normális tud maradni. Amikor betölti a 18-at, az ítélet szerint állami fegyházba kerülne egészen 27 éves koráig, de végül elintézik neki, hogy bátyjával együtt máshová költözzenek. Innentől ők lettek a Marchand fivérek, és nem volt semmi gond addig, amíg meg nem jelent Polly, és egyiküket el nem öntötték az érzelmek.

Elég sokáig halogattam ezt a könyvet, pedig nem kellett volna, de az Anna Pigeon 0. kötete rossz emléket hagyott bennem. Pedig nem volt az rossz könyv, egyszerűen Pigeon kisasszonytól szerettem volna csak távol tartani magam, valamiért nem tartom teljesen egészséges nőnek. Persze, ez ... akartam mondani, ez nem olyan, pedig hajjaj, dehogynem. Ez még olyanabb, csak ez teljesen nyíltan beteg, nem olyan alattomosan.
Mikor végül rávettem magam, és belekezdtem, egy szuszra olvastam el. nem bírtam letenni.
A csavarra már a felénél rájöttem, de őszintén szólva nekem nem ez adta a varázsát. Nagy ötlet volt, ahogy végigvezet bennünket, majd megmutat egy másik igazságot, de sokkal érdekesebb volt egy elmebeteg agyában lenni.

Ha most elmesélném, melyik szereplőről mit gondoltam már az első oldalaktól kezdve, azzal nem csak a poént lőném le, de szerintem hatalmas spoiler is lenne, úgyhogy nem teszem, a lényeg, hogy a megérzésem megint bejött.
Ami nektek a lényeg, hogy ha nagyon jó thrillert akartok olvasni, hidegvérű, darabolós gyilkossal, nagy baltával és elmegyógyintézettel, akkor semmiképp ne hagyjátok ki. Nagyon jól felépített regény, logikus történetvezetéssel, és reális szereplőkkel. Tuti jó választás.

Kiadja a CorLeonis

2012/12/29

Michael Chabon - Jiddis rendőrök szövetsége

7 megjegyzés :
Ebben az alternatív történelmi regényben Hitler legyőzte Sztálint, az atomot Berlinre dobták le, és Amerika pedig elfogadott egy törvényt, aminek köszönhetően a menekülő zsidók letelepedhettek Alaszkában, Sitkában, ami hatvan évre autonómiát kapott. A hatvan év hamarosan letelik, és úgy tűnik, a zsidók újra hazátlanok lesznek, mindenki igyekszik megoldani a jövőjét: máshová költöznek, zöld kártyát igényelnek, munkavállalási engedélyért folyamodnak.
Aztán Emanuel Lasker megölése kapcsán megismerkedhetünk Landsmannal, és Berkóval, a két sitkai rendőrrel, és belecsöppenünk egy nyomozásba, sakkfigurákkal, beláthatunk egy picit a rendőrségi színfalak, és nagyon a zsidó gondolkodás és életérzés mögé.

Meyer Landsman nagyon jellegzetes figura, azt hiszem, nem olvastam még hozzá hasonló alakról. A végtelenségig kiábrándult és szerencsétlen, alkoholista, nikotinfüggő, és roppant magányos, igazából azt sem néztem ki belőle, hogy jó nyomozó lenne, annyira elesett és béna, és pont ezért értékeltem azt a hatalmas erőfeszítést, amit a nyomozásba fektet. Pedig igazából szinte semmi mást nem csinált, csak követte Berkót, a társát. Berko Shemets félig indián, félig zsidó, családos, és a felesége újra terhes, ami kicsit kihozza a béketűrésből, egyébként elég kiegyensúlyozott életet él.
Rajtuk kívül még rengeteg szereplővel dolgozik, szinte egész Sitka felvonul, ahol mindenki mindenkinek rokona, vagy valaha az volt, de ha nem, akkor valahonnan biztosan ismerik egymást, ha más nem, akkor az őseik.

A zsidó humorral és életérzéssel először akkor ismerkedtem meg, amikor a szomszédasszonyom (aki nem mellesleg szintén zsidó), ajánlotta nekem Heller Isten tudja c. könyvét. Amikor mondta, akkor azt hiszem, még túl kicsi voltam hozzá, de nem felejtettem el, és valóban, ironikus és humoros volt, úgy, ahogyan csak egy zsidó tréfálkozhat saját zsidóságán és népén.
És pont ilyen érzésem volt most is, ahogy olvastam Chabon könyvét. Sokkal töményebben használta ki az etnikuma adta lehetőségeket, és az, hogy karikatúrába öntse a zsidóságot, és szórakozzon a jellegzetes vonásokon, csakis egy zsidónak megengedett így, ebben a formában. (Azt már inkább végig sem gondolom, hogy mi lett volna, ha ezt egy goj írta volna meg.) Az írásmód az öltözet, az életstílus, a gondolkodásmód és a rengeteg jiddis szó nélkül is hatott, és lehet, hogy paródia az egész, mégis nagyon zsidó, nincs rá jobb szavam. Nem csak egy alternatív világba csöppentem, de egy egészen más kultúrközegbe is, mint ahol egyébként élek, és Chabon nagyon ért hozzá, hogy népe jellegzetes vonásai kidomborítsa úgy, hogy az egy nemzsidónak is szórakoztató és élvezetes legyen, és ahogyan azt egy nemzsidó soha nem teheti meg.
Nem akartam ennyit zsidózni, de óhatatlanul ez áll az egész történet előterében: hogyan lehet létezni zsidóként, hány exodus lesz még és miért, és hogyan lehet megkapaszkodni bármelyik világban a talajvesztés után. Mert bár alternatív történelembe van bújtatva, én ott éreztem mögötte a valós problémákból való kiútkeresést. A könyv vicces, szó se róla, de épp annyi komolyságot is fel lehet benne fedezni, akár politikáról, akár hitről van szó.
Nagyon szerettem a krimi-szálát, mert ezen keresztül ismerhettem meg azt a rengeteg érdekes alakot (akik nagyon zsidók voltak, de ezt már nem is mondom), és nagyon kicsit a sakkot, aminek olyan ereje van, hogy jelenlétében még a kasztok is megszűnnek.
A szektahatárokon átívelő barátság ritka jelenség, legalábbis ő nem sokszor találkozott vele. Úgy tapasztalta, hogy a homoszexuálisokon kívül csak a sakkozók tudják áthidalni az egymás között tátongó szakadékot, heves érzelmekkel, de halálos erőszak nélkül.
Szerelmi regénynek cseppet sem nevezném, sci-finek meg főleg nem, nem is nagyon értem, mit akart ezzel a két kategóriával a fülszöveg. Viszont a többi működik: zsidó feeling egy kis vérbe és humorba mártva.

Kiadja a Cartaphilius.

2012/12/25

On Sai - Calderon

18 megjegyzés :
Ez volt az idei év egyik legfeldúltabban vásárolt könyve, és az egyik legjobb szerzeményem. Rájöttem már, hogy imádok emóciós ingerek alatt vásárolni, mert mindig olyan tuti könyveket fogok ki olyankor, amiket máskor nem.
Annyira friss ez a könyv, hogy semmit nem tudtam róla, amikor megvettem, csak annyit, hogy lehetett volna karácsony előtt reciben kérni a pdf-et, de éppen fullon vagyok recikönyvekkel, úgyhogy passzoltam. Aztán volt ez az adventi nagykedvezmény a Molyképzőnél, és akkora kedvezmény volt rajta, hogy azt mondtam, ezt muszáj. Aztán hozzácsapta  a postaköltséget, na, mondom, ezt annyira mégsem muszáj akkor, mert tök röhejes, hogy ők is itt vannak, ahol én, és akkor még fizessek csomagköltséget, fel sem ajánlja a személyes átvételt, és így szinte több lett volna, mint eredeti árban. De aztán, ahogy lenni szokott, addig piszkált a dolog, hogy megrendeltem a Libriben, mert ott csak picivel volt drágább, mint emitt a meghirdetett nagynagy kedvezménnyel, és oda ugye mehetek érte személyesen, ingyen. (tudom, anyagias dög vagyok, de a postaköltség mindig gondolkodásra késztet, és megálljt parancsol a kezemnek.) Reggel megrendeltem, délután már a kezemben is volt, másnap estére meg el is olvastam.

Calderon egy oltári fazon. Eleve nyolcszor próbált meg öngyilkos lenni, mindannyiszor megzavarták. Mert a felesége 30 napja meghalt, és mi erre a megoldás? Hát az öngyilkosság, egyértelmű. Egyébként Calderon főnemes, ami azt jelenti, hogy soha életében nem dogozhat, mert különben kiveti magából a felső réteg, de teljesen konkrétan. Számkivetett lesz, még a saját családja előtt is megszűnik létezni. Már az sem volt teljesen felhőtlen a családi helyzetét illetően, hogy elvette Marát, a közrendűt, de amikor anyósa enyhén célzott rá, hogy tudja, hogy öngyi akar lenni, de ha megteszi, ők nem fogják tudni eltemetni, ezért kénytelen lesz munkát vállalni, na az volt a vég.
Van egy nagyon jófej sógora, akivel folyamatosan vitáznak, sokszor szó szerint vérre menően, ő próbálja meg egy picit terelgetni. Először azt hittem, hogy utálják egymást, de nem, csak ők így mutatják ki a szeretetüket, hogy néha jól összeverik a másikat, meg provokálják, amihez a sógor nagyon értett, végülis pszichiáter, tudta, hogy kell bánni Calderonnal. Ő volt az, aki javasolta, hogy menjen el a Flotta válogatására, másodkapitányt keresnek.
Végül Calderonból kapitány lesz egy cirkálón, amit nem tud irányítani, a legénység nem fogadja el, a másodkapitánya utálja, a narancsillatú kadétlány pedig ugyanazt a Játékot űzi, ami neki is szenvedélye.

Hatalmas kedvenc lett, talán mert olyan jólesően megdöbbentett, hogy már az első oldalon beleolvadtam a könyvbe, szinte azonnal beleestem Calderonba, és szétdrukkoltam magam, hogy mi lesz már a japán kiskadéttal.
Voltak benne nagyon jó ötletek. Már eleve a karakterekért odáig voltam, de az apró mozzanatok felett sem szabad elsiklani, mint a főnemesek világa és különös etikettje, a kardforgatás művészete, sőt, magának a kardnak a szelleme. A humora fergeteges, könnyesre röhögtem magam egyes jeleneteken.

Érdekes egyébként, hogy csapódik le bennem a könyvek hangulata, meg a hozzájuk való viszonyom. Mondhatnék negatív példákat izzadságszagú párbeszédekre, meg erőltetett történetre, például a Trónbitorlók ilyen, és nem igazán értem ezt a fene nagy népszerűségét külföldön, de ez tipikusan megszenvedtetett történetileg is, meg a párbeszédek is. Mesterkéltek voltak és nem tudtam megtalálni azt a hangot, amin őszintének tudtak volna hatni. Hogy ez a fordító hibája-e, vagy már eleve ilyen sablonosan semmitmondó volt minden eredetileg is, azt nem tudom.
Viszont a Calderonban teljesen természetes minden. Mert az kizárt, hogy már az első oldalon elfogult legyek, az nagyjából a könyv negyedénél jött el, szóval biztos vagyok benne, hogy nem a jóindulatom mondatja, de ez a könyv minden szinten megüti a felső lécet.
A karakterek hitelesek - igaz, hogy Calderon nem indult annak a hűdekomoly vérengző fazonnak, ami időnként előtör belőle, inkább sztoikusan életunt volt, de a cinizmusa komoly humorforrás volt, szerintem Beáta nem hagyott ki egyetlen magaslabdát sem. Szóval attól, mert laza volt, még nagyon is komolyan kellett vennem, mert nála álarc volt álarc hátán. Ezért is csíptem, amikor Frank sógorral csevegtek, mert olyankor ösztönből jött neki minden, nem ügyelt a látszatra. Frank egyébként nagyon érti a dolgát, egy ilyen típusú pszichiáterrel még én is szívesen elbeszélgetnék. A japán kadétlány is nagyon érdekes volt, furcsa volt látni az ennyire különböző társadalmi megoszlást, és ahogyan egyik kultúra megpróbál megélni a másikban.
A mellékszereplők is tették a dolgukat, kár, hogy Calderon apja olyan későn lép a színre, róla is olvastam volna még.
A hangulat eredeti - a történet az űrben játszódik, egyik bolygóról utazunk a másikra, közben zajlanak az események a hajón is, meg a háttérben is, és bár egyik sem igazán részletes, végül teljes képet kapunk az egész világról.
A humor fergeteges - na, ez az, amit nem lehet erőltetni. Vagy jön az íróból, vagy nem, és azt vagy megtalálja az olvasó vagy nem, de itt közöttünk teljes volt a harmónia. Nagy előny, hogy nincs túlírva, kevés szóval is komplett helyzeteket láttat, és a komoly dolgok mögött (vagy előtt) ott van a rengeteg humorforrás, amit soha nem mulaszt el kihasználni.
A történet is egyedi - legalábbis így összességében. Nyilván echte sci-fit írtak már jobbat is, de ez igazából nem keményvonalas sci-fi, inkább sci-fibe oltott kalandregény, némi misztikummal, romantikával, és humorral, szóval egy elég vegyes könyv, de pont ez a varázsa: minden igényt kielégít, egyszerre szórakoztat és pihentet, miközben mégiscsak egy elég egyedi szerelem szövődik a szemünk előtt egy különleges világban.

Ja, és a Játék, na, ez a legnagyobb ötlet a könyvben. nekem kevés volt belőle, de ha több van, a könyv is hosszabb, de az se lett volna baj, mert abból is kevés volt.

Szívem szerint naponta bombáznám Varga Beát mélekkel, hogy ugyan, legyen már olyan kedves, és folytassa a történetet. Remélem, tervezi.

Itt lehet egy kis részletet elolvasni a regényből
És ugyanitt On Sai blogja

2012/12/24

Nagykarácsony

3 megjegyzés :
Nagyon boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek, aki erre jár! :)


És kérném a hosszú listákat, ki mit talált a fa alatt. 
Én kaptam egy Devergo táskát (a fehéret), meg egy rakat könyvet.:
Lukjanyenko - Új őrség
On Sai - Calderon (ez valami állat jó! már ki is olvastam)
Ilona Andrews - Áradó hold (Pöfikétől)
(bár ezt még nem kaptam meg, majd jövőre, de akkor is jól jön.)
Köszönöm nektek, lányok!:)

2012/12/23

Kiskarácsony

Nincsenek megjegyzések :
Tavaly eldöntöttem, hogy az idén karácsonyra elolvasom Dickens Karácsonyi énekét, mert karácsonykor mégiscsak legyen már karácsonyi könyvről poszt, viszont ha hiszitek, ha nem, de simán elfelejtettem.:D
Viszont pénteken olyan örömben volt részem, hogy a kistündérek a manók segítségével bedobtak a postaládámba egy naaagy borítékot, amiben a CorLeonis kiadó horoszkópos naptárja volt, és ennek annyira megörültem, mert ez volt az első igazi karácsonyi meglepetésem. (Meg az utolsó is, de az most mindegy.:D)
Nagyon köszönöm!

Ami külön jó, hogy ennek az ajándéknak kisNima is örült, mert épp előtte való nap beszélgettünk a horoszkópokról, meg a világvégéről, és hát ebből a naptárból simán látszott, hogy  a nagy világvége bolygóegyütállás után is lesznek még bolygók, amiknek lesz egymáshoz viszonyított helyzete - a naptár az összes olyan napot feltünteti, ahol valami jelentős fordulatra lehet számítani valamelyik bolygók hatásából kifolyólag. Nagyon rövid kis figyelemfelhívások ezek, reggelente elég csak egy pillantást vetni rá, és azonnal megtudjuk, kössünk-e szerződést, lesz-e pénzünk régiségre, vagy érdemes-e szétnézni a padlásunkon (vagy másén) kincsek után kutatva.
Ráadásul minden hónaphoz festett egy-egy képet Phyllis Kapp abban a stílusban, ami a fedlapon is látható.


2012/12/14

Válogatás 4.

4 megjegyzés :
Egyéb okból kifolyólag Gretty rám parancsolt kedvesen utalt rá, hogy ha már annyira érdekel, mit gondol Sunnyról, ugyan olvassam már el a posztját róla, és teljesen igaza van. Azonnal rá is kerestem... és szétröhögtem az agyam. Ez egy olyan baromi jó poszt, hogy még most is jókat vidulok néhány képen és szópárosításon
Aztán bevillant, hogy szoktam én válogatás posztokat is közreadni, már éppen ért egy újabb, rég volt már, és akkor miért ne válogathatnék ilyen kivesézős posztokat bele, amitől tuti dőlünk majd a röhögéstől.
Mivel rövid az agyam, írjátok meg nyugodtan, ha még tudtok ilyen sírva-röhögős könyvértékelésről, mert imádom az ilyeneket. Szar könyvről lehet a legtutibb értékeléseket írni, és pont.

Az első tehát legyen Gretty posztja Sunnyról, Mona Lisáról meg a holdfürdőzős majdnemgruppenekről.
Igaz, egy ponton tényleg elvesztettem már a fonalat, hogy ki kivel van, meg miért, vagy miért nem, de igazából ezeknek nincs is nagy jelentőségük, és legalább Gretty mintha tisztában lenne vele, ez így elég is.

Biztosan emlékeztek rá, mennyire megosztotta az olvasókat a Gyémántfiú. Konkrétan kétfelé: voltak az elvakult rajongók, akik mindenkit szétszedtek, aki rosszat mondott eme csodáról, meg voltak azok, akik semmi jót nem tudtak róla mondani. A csillámboy nekem Zenka posztjából maradt meg, azóta is emlegetjük időnként, micsoda vihart kavart a rendhagyó véleménye.

És tényleg nem protekciós, de szintén Zenkánál olvastam a Szürke ötven árNyalatáról, ami akármennyire is bosszantotta, nagyon szórakoztatóra sikerült. (a címben időközben kicsi lett a nagy N, gondolom, nem akarta fokozni az egyébként sem kicsi feszültséget.:D)

Tudom, hogy Zenka különösen utálja a szürke könyvet, meg a posztot is, meg hogy ekkora a nézettsége, és valszeg most akkor még növelem is kicsit, de annyi baj legyen, annyira bírom ezt a bejegyzést, hogy meg kell örökítenem.

Most hirtelen ez a három ilyen poszt jutott eszembe, de írjátok meg, ha még tudtok.


2012/12/12

Dan Wells - Partials

6 megjegyzés :
Már a könyv néhány első sorától kirázott a hideg, nagyon jól indít:
A 485GA18M számú újszülött 2076. június 30-án, reggel 6 óra 7 perckor halt meg. A kislány három napot élt. Az embergyerekek átlagos élettartama a Szakadás óta ötvenhat óra volt. Már nevet sem adtak nekik.
A Szakadást az emberek által létrehozott Részlegesek okozták; az Elszigetelési Háború miatt mesterségesen előállított szerves lények megfertőzték az embereket egy vírussal, az RM-mel, aminek nem találtak egyelőre ellenszert, így évek óta az összes csecsemő néhány órán vagy napon belül meghal. A lányok 18 éves koruktól fogva arra vannak kárhoztatva, hogy folyamatosan terhesek legyenek, szüljenek, és gyászoljanak. A Remény törvénnyel, ami a szülés alsó korhatárát szabályozza, próbálják meg életben tartani az emberiséget, mert úgy gondolják, a nagy számok törvénye alapján születnie kell legalább egy csecsemőnek, aki immunis a kórral szemben.
Kira Walker 16 éves,  orvostanhallgató, és a szülészeten tölti a gyakorlati idejét, amikor barátnője közli vele, hogy terhes, és ezzel elindítja az események láncolatát. Kira mindenáron meg akarja menteni a babát, és mivel remek kutató, átnézve az eddigi eredményeket rájön, hogy bár az összes halott baba adatait tudják, és az embergyerekeket mindenféle szempontok alapján megvizsgálták, hiányoznak a forrás adatai. A Részlegesek felépítése és genetikai kódja ugyanis a Szakadás során megsemmisült, és úgy gondolja, ahhoz, hogy az ellenszert kifejlesszék, meg kell vizsgálniuk egy Részlegest.
Ez viszont nem olyan egyszerű. 11 éve nem láttak egyetlen példányt sem belőlük, így fel kell kutatni őket, és foglyul is kell ejteni egyet. A javaslatát persze tombolva fogadja a professzora, és valahol igaza van: egy Részleges elfogása kirobbant egy újabb háborút, és már a belső ellenállással, a Hanggal sem bírnak el, még egy háborút biztosan nem élnének túl.
De Kira nem adja fel, csapatot toboroz, akikkel elindul felkutatni az emberiség jövőjét.

Nagyon nehezen barátkoztam össze a könyvvel. Az első 100 oldal nagyjából azzal telt nálam, hogy megpróbáltam összekaparni a mellékesen elhangzó félmondatokból, hogy most akkor hol is vagyok, kik között, és mi is történt, és kik a Hang, meg miért vannak Részlegesek, meg kik azok a pestisbébik, és miért vannak egyesek életben, ha mások meg meghalnak. (Persze, így utólag visszaolvasva az elejét, teljesen egyértelmű, dehát utólag már minden az.)
Aztán Kira és csapata nekiindult, és onnantól annyira beszippantott a könyv, hogy le sem bírtam tenni.
Ami teljesen lenyűgözött, az a világ: üres, reménytelen, a távolban épp annyi reményvillanással, ami egy kicsit oldja a szorongást. Nagyon könnyen bele tudtam élni magam Kira helyzetébe: 16 éves, a Szenátus valószínűleg pont erre a korhatárra fogja levinni a szülés alsó határát, és nem képes tétlenül nézni, hogy annyi baba hal meg. Tipikus lázadó, az okosabb fajtából: tudja, hogy mit akar, és azt hogyan érheti el. Az egyik legszimpatikusabb szereplőm volt.
A világfelépítés is nagyon reális. A vezetés a Szenátus kezében van, a törvényhozásra és működésük hátterére senkinek nincs rálátása. Törvényszerű, hogy létrejön egy ellenállási mozgalom, akik minden eszközt bevetnek, hogy aláássák a Szenátus hatalmát, és ráébresszék az embereket, hogy nagyon rossz felé vette az irányt ez a széthullott világ. Legalábbis szerintük. 
És emiatt óhatatlan, hogy rengeteg kérdés felmerül bennünk olvasás közben: hogyan is lehetne jól vezetni egy ilyen világot, milyen szabályok szükségesek, hogyan álljunk az élethez, egymáshoz és az ellenséghez, akiket bár nem látunk minden nap, mégis egy bolygón/földrészen/városban vagyunk kénytelenek együtt lenni velük. És a legnagyobb kérdés. hogy ki a valódi ellenség, amire a válasz úgy változik, ahogy nézőpontokat váltunk.

Élnek a karakterek is, ahogy kerültek elő új emberek, úgy csatlakoztak a kedvencek táborához. Kirát egyértelműen megszerettem, mint ahogyan Jaydent és Xochit is. (Xochi humorát imádtam.) Ami a legjobb volt, hogy bár tizenévesek voltak, ez egyáltalán nem érződött sem a gondolkodásukon, sem a viselkedésükön. Nyilván egy ilyen világban az ember korán felnő, és amíg a mi 16 éveseinknek a legfontosabb a smink, a menő ruha meg telefon, azért ott egészen más az értékrend, bár tény, hogy a felhalmozott és el nem használt menőcucc készlet teljesen kielégítette ez iránti vágyukat.
És be kellett látnom a könyv végére, hogy nem csak a 100. oldaltól kezd izgalmas lenni a könyv, hanem már az elején is az volt, csak egy kicsit elvesztem a sötétben. A történet menete teli van feszültséggel, és akcióval, és onnantól, hogy rátalálnak a részlegesekre (vagy ők rájuk?), nagyon érdekes is lesz.

Remek könyv, lehet rajta izgulni, gondolkodni, benne élni.

Kiadja a Fumax.

2012/12/08

Ráadás

Nincsenek megjegyzések :
Kicsit meglovagolom a diktatúrás posztom hozta tömeges érdeklődést, és hozok még CorLeoniszos híreket a jövő évi megjelenésekről.
Higgyétek el, ez sokkal izgalmasabb, mint egyéb más baromságok, úgyhogy olvassátok csak tovább szépen.:))

A lényeg, amit szerintem már vagy tudtok, vagy sejtetek, hogy jövőre jön magyarul az Iced Moningtól (meg más is), és folytatódik a Cassie Palmer sorozat is, Chance-től. Pontos megjelenés még nincs, de nagy valószínűséggel kijönnek még az első negyedévben, mindkettő fordítás alatt van.
Van facebook-os kalendárium, amit nagyon érdemes követni, ha nincs reged, regelj, mert lemaradsz egy csomó mindenről.
https://www.facebook.com/CorLeonisBooks/app_120843921404133
Mára például a Tündérkrónikák 4. részére van 35% kedvezmény hirdetve, érdemes élni a lehetőséggel.

Ami biztosan jön januárban:



Ami még bizonytalan a pontos dátumot illetően:

  • Syrie James - The Secret Manuscipt of Jane Austen
  • Karen Chance
  • Moning

A könyvfesztiválig megjelenik:

  • Junot Díaz
  • Alaya Dawn Johnson

2012/12/07

Diktatúra

105 megjegyzés :
A molyon felütötte a fejét a diktatúra és a személyi kultusz.
Érdekes. Nemhogy konkrétan nem lehet leírni semmit, még csak sugalmazni sem.
És sajnos tisztán látszik, hogy a vezetőség valóban gyenge idegzettel rendelkezik.:D

Ja, és csak hogy egyértelmű legyen.
Szeee írt egy karcot, amiben azt kérdezte, hogy lehet, hogy az utcasarkon lehet véleményt kikiabálni, de a molyon olyanja ne legyen senkinek.
Erre írtam, hogy a vezetőségnek gyengék az idegei, ezért nem bírják a kritikát, és azt sem bírják, hogy a saját vélemények vitákat generálnak.
Szerintem ebben az egészben nincs semmi, ami miatt egy napra ki kellett volna tiltani, dehát ugye a gyenge idegzeteknél sosem lehet tudni.

Úgyhogy most egy napig nincs moly, amit Zenka miatt sajnálok, mert ott a legegyszerűbb priviben cseverészni (más úgysem nagyon érdekel ott), de azért asszem, túlélem.

Dude, beeeeeee.... :D

UPDATE

Na, gyerekek, ez a nem semmi. Nem is vagyok a molyon, mégis kaptam letiltáshosszabítást.
Nem tudtam, hogy a moly szabályai a molyon kívül is érvényesek.
Remélem, azért bérgyilkost nem küldenek rám.:D

2012/12/06

Akciók, hírek így karácsony tájékán

2 megjegyzés :
Egy kicsit hanyagolva vagyon a blog, úgyhogy éppen ideje, hogy valami hasznossal szolgáljak, mert így az ünnepek táján elég szépen megszaporodtak az örvendetes hírek. Kezdem a hosszabbal.

A CorLeonis kiadó remek lehetőségeket kínál, szinte minden igényt kielégítve.
- Lesz 1000 forintos kupon két újságban is (Marie Claire december 14-i, és a Nők Lapja december 19-i számában), amit bármelyik kiadványuknál fel lehet hassnálni, a lényeg, hogy a rendelés értéke elérje a kupon értékét, és egy rendelés egy kupon, természetesen. Ami nagyon fontos, hogy nincs határidejük. Akit esetleg az idei megjelenések nem érintenek, ellenben várja a jövő évieket, az megnyugodhat, mert nem romlik meg addig.:)
- Bővítik a könyváruházat, nem csak a saját könyveiket lehet majd megvenni, hanem más kiadókét is. Hogy pontosan kikét, az még a jövő titka, de remélem, hogy az Egmont közötte lesz.
- Ehhez kapcsolódik, hogy a kedvezmények rendszere is átalakult.

  • regelés nélkül 20% a kedvezmény minden könyvre
  • regeléssel már ez 25%-ra növekszik
  • ha moly tag vagy, vagy netán blogod van, 30% kedvezményben részesülsz.
  • 10.000 feletti rendelés esetén nincs postaköltség

- Idén még három könyvük jön ki, a következőek:
- Valamint lesz meglepetés a Parfümcenterrel közösen, amire azonnal fel is kaptam a fejem, kíváncsi vagyok, mi lehet ez. 

És annyira aranyosak voltak, hogy megosztattak velem egy szaloncukor receptet is (mint gondolom, mindenki mással is, de na, ezt akkor is nekem írták.:D), amit én most közkinccsé teszek:

Kókuszos szaloncukor házilag

Hozzávalók: 15 dkg fehércsoki, 3 dkg kókuszreszelék, 2 evőkanál kókusztej, 20 dkg étcsoki a mártáshoz

A fehércsokit gőz felett felolvasztjuk, majd a kókusztejjel és a reszelékkel elkeverjük. Hűlni hagyjuk, hogy formázhatóvá váljon. Ujjnyi vastag rudakat sodrunk belőle. 3 cm-es darabokra vágjuk és szaloncukrot formálunk belőle. Közben a csokit gőz felett felolvasztjuk, majd a szaloncukrokat megmártjuk benne, jól lecsepegtetjük, majd sütőpapírral bélelt sütőlemezre, tányérra tesszük és hűtőben kihűtjük.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~


A másik nagy hírt az Ad Astra kiadó oldalán már láthatta, aki gyakori látogató náluk, eszméletlen jó könyvcsomagokat állítottak össze karácsony alkalmából.

Kalandor könyvcsomag:
Családi könyvcsomag:
Finest selection
Világutazó csomag

Karácsonyi e-könyvcsomag:
  • Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan
  • Lauren Beukes: Zoo City
  • Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány
  • Lavie Tidhar: Oszama
  • Lavie Tidhar: Utazásaim az Al-Kaidával
  • 10 – SFmag fantasztikus irodalmi antológia
  • Scott Westerfeld: Leviatán
A könyves csomagok 40%-os kedvezményes áron kaphatóak, nem nagyon érdemes kihagyni, és ahogy látható, a könyvek eléggé sokféleképpen vannak párosítva, hogy mindannyian megtaláljuk, amik kellenek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ 

Aztán egy kicsit el vagyok késve ezzel az infóval, de sose késő (bár igaz, hamarabb is posztolhattam volna): az Agave elindította a Könyvek harcát, aminek az a lényege, hogy minden nap két könyvre lehet szavazni, és amelyikre többen szavaztok, másnap azt lehet 40% kedvezménnyel megvenni, míg ami alulmaradt, az 30%-kal lesz olcsóbb egy napig.
És ajánlom mindenki figyelmébe az első negyedéves megjelenéseket, én már tudom, mit szeretnék belőle, pedig ez csak egy része.:)
Ők is kedveznek a rendelőknek: minden decemberi könyvrendelés mellé egy Mr.Men könyvet adnak ajándékba, 500 forintos webshop kuponnal, ami 3000 forintonként jár, és szintén jövőre lehet levásárolni.

2012/11/25

Michael J. Sullivan - Trónbitorlók

4 megjegyzés :
Mindig lelkifurdalásom van, amikor a történetről mesélek, mert nem véletlenül nem olvasok fülszövegeket sem. Van valami varázsa annak, hogy felcsapom az első oldalon, és fogalmam sincs, hová csöppenek, kik közé, és mi fog történni. Így vettem kézbe a Trónbitorlókat is, úgyhogy aki szintén szűz olvasásélményre vágyik, a szaggatott vonalat ugorja át a szemével.
Royce Melburn és Hadrian Blackwater  (ők a Riyria) két gazfickó, pénzért bármit elvállalnak; leginkább különös és nehezen végrehajtható feladatokkal szokták megbízni őket, amiért igen sokat fizetnek, így egyértelmű, hogy inkább gazdag ármányoskodó nemesek veszik igénybe a szolgáltatásaikat. Nem is volt ezzel gond egészen addig, amíg be nem állított valaki, hogy be kell lopózniuk a királyi várba, és onnan el kell emelniük egy párbajtőrt. Ott azonban csapda várt rájuk, a királyt valaki meggyilkolta, és velük akarja elvitetni a balhét. A halott királynak két gyermeke van, a trónörökös, 19 éves herceg, és egy leány, aki okkult praktikákat folytat tornya csendes magányában.Már ácsolják a bitót a két harcos tolvajnak, amikor felkínálják nekik a menekülést, ha cserébe útközben tesznek egy kis kitérőt egy régi börtön felé, aminek még hírét sem hallották.
No, ennyit a történetről, és akkor jöjjön a lényeg.

Ez egy baromi jó könyv ... lehetne. Eseménydús, pörgős, időnként meglepő fordulatokat vesz a történet, és van két haláli főszereplő, Royce és Hadrian (akik egyébként lehettek volna sokkal kidolgozottabbak is, de sajna mégsem), akik mégsem bírtak el a történettel.
Leginkább Royce volt hatalmas arc, egyik pillanatról a másikra képes volt eltűnni, és tipikus magányos farkas, akiben vannak ugyan érzelmek, de nem engedi a felszínre kerülni, mert az gátolná a munkájában. Persze sokat nem időzünk a lelkivilágánál, csak utalások vannak erre, sokkal több időt töltünk úton, miközben sok mindent megtudunk a világukról. A titokzatos börtön felé haladva egy apátság is útba esik, ahol a másik kedvenc szereplőmet szedik össze, a nagy tudású Myront, aki az apátság könyvtárosa volt, és fejből tudott minden szöveget, amit valaha elolvasott.

Ami a legjobb a regényben, hogy igazi kalandozós-harcolós fantasy. Helyeken haladnak át, amiknek története van, ezeket szépen meg is tudjuk, és néhány ismerős is lesz más könyvből (például a törpök építette titokzatos börtön, aminek varázsszóra nyílik az ajtaja, igaz, a GYU-ban nem börtön volt, de az elv ugyanaz), de nagyon szépen beillesztette a történetbe, így akár vehetjük egyfajta szabálynak is, amit "hűségből" követ. A börtönnél egyébként hiába éreztem a koppintást, ahogyan végül bejutnak, és amikor benn vannak, szerintem az egyik legizgalmasabb része volt a könyvnek.
A regény legeredetibb figurája kétségkívül Ezrahaddon, a varázsló, nagyon bírtam a szövegét, meg őt magát is, nagyon kár, hogy alig szerepel. Azért néhány oldal után már örültem, hogy Royce rászólt, beszéljen már tisztességesen, mert néhány mondatát annyi idő alatt raktam össze, amennyi alatt elolvastam másik öt oldalt; szóval minden tiszteletem a fordítóé, hogy azért sikerült úgy régiesen írnia, hogy elsőre ne értsek semmit, mégis legyen értelme, ha nagyon szétszedem.
Amúgy a karakterek nincsenek kihangsúlyozva, inkább történetközpontú a regény, a szereplők csak kellékek, úgyhogy az a pár kedvenc szereplőm elég egysíkúra sikerült sajnos, és talán pont ezért is fáradtam el nagyjából a felénél. Rengeteg szereplőt mozgat, és sodró a történet, de egyszerűen egy ilyen regényhez kevesek voltak a főszereplők karakterei, sokkal hangsúlyosabb alakokat igényeltem volna. Amiből meg túl sokat kaptam, az  a "politikai ármánykodás", ami most nem tudott lekötni egy szemernyit sem. Akárhogy is nézem, ha a szereplők nem ennyire felszínes skiccek, hanem van némi mélységük, és komolyan tudtam volna venni őket, sokkal jobban élveztem volna. A megszokott és sablonos történetnek nem volt ellenpontja, ami pedig véleményem szerint egyszerűen muszáj lenne, hogy kicsit oldja az unalomig ismert fordulatokat.
Ami még nagyon zavart, az a magázódás. Teljesen idegenül hangzott, mikor pl. egy törp meg a hercegnő magázódnak. Szerintem egy fantasyhoz nem illik a magázódás, legalábbis nem akkor, ha ennyire semmitmondó szereplők között történik. Pont ugyanennyire lett volna tiszteletteljes, ha tegezve küldik el egymást melegebb éghajlatra, és igazán a szereplők személyisége sem kívánta meg ezt a körülményeskedést.
Szóval mint mondtam, ez egy baromi jó könyv lehetne, ha nem lenne ez a rengeteg ha, így viszont csak szimplán jó. Szórakoztató, lekötött, amíg olvastam, még ha néhol untam is, de nekem nem volt egy maradandó élmény.

Itt alant találhattok egy kis ízelítőt a könyvből, olvassatok bele!

2012/11/21

Lovas Ildikó - Spanyol menyasszony

Nincsenek megjegyzések :
***
Első lendületből nagyon lehúztam ezt a regényt. Hogy hülyeség az egész, hogy sekélyes és primitív, hogy Lovas nem tud írni, és hogy semmi másra nem szolgál ez a regény, csak az öncélú írói tetszelgésre. Aztán úgy éreztem, módosítanom kell egy kicsit ezt a képet. A regényből két nő életét, gondolatait, érzéseit ismerhetjük meg: Tükröskatáét, aki valaki, bárki, akárki, és Olgáét, aki Csáth felesége. Ettől függetlenül a könyvnek igazából négy szereplője van, a két nő és férjeik, akiknek az élményeik, reakciójuk, gondolkodásmódjuk át- meg átszövi, keresztezi egymáséit.
Kata egy introvertált nőszemély, nehezen viseli az intim közelséget, és a férfiakkal való kapcsolatát nagyban meghatározta erős személyiségű nagyanyja, sokszor, sokféleképpen félreértett mondataival. Elutasítóvá vált, egy olyan nővé, aki csak felnőttkorára, nagyon sokára jött rá, melyik mondatnak mi is volt a valódi jelentése, de ekkor már maga mögött tudta élete nagy kudarcát, a házasságát. Pedig csak arra készült, arra tartogatta magát, hogy megbecsüljék, és mindent megtett, hogy betartsa nagyanyja kiforgatott szavait. Életcélja volt, hogy Feleség legyen, de mindent megrontott a féltékenység, okkal vagy ok nélkül. Pedig szerelemre vágyott, elfogadásra, őszinteségre, összetartozásra, de önmaga útjába állt az érzéseivel, a kiváltott hatásával. Kata előadásmódja eléggé zavart, csapongó, de nem csak a stílusa, hanem a gondolatai is, jó nagy adag naivitás és egyfajta határon túli életérzés is megfigyelhető bennük. De az emberek végül is mindenhol egyformák, féltékenykednek, kavarnak, elszeretik egymás pasiját, és folyamatos megerősítésre vágynak.

A másik nő Olga, aki egy kifordult kapcsolatban él morfinista férjével, Csáthtal, egyszerre domina, és rabszolga, mikor melyik szerepet kívánja a helyzet. Kata minden egyes szava, élménye, gondolata visszaköszön Olgában, mégsem hasonlítanak egymásra, inkább egymás férjeire. Olga érettebb személyiség, távol áll tőle a naivitás, és ami Katának szenvedést okozna, ő azt önként és szinte örömmel vállalja: ő nem zárja le a házasságát, hanem bosszul szabados és könnyűvérű természetével. De hogy ez most bátorság-e vagy gyávaság, az nem egészen egyértelmű, ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Elvégre mitől bátor az a nő, aki öntudatlan férjét rugdossa, tudván, hogy úgysem érzi? Bátor-e, vagy érdemel-e bármiféle tiszteletet egy olyan nő, aki a morfin lázában égő férjét kínozza? Lehet az ilyet sajnálni, hogy egyébként mit tesznek vele, hogyan bánnak vele? Lovas általa élte ki erotikus és perverz fantáziáját, túl nagy hangsúlyt fektetve a szexre, ami Olgának lételem, és körülötte forog minden. A kefélés viszonyítási alappá vált, jutalommá, büntetéssé. Ő ebben leli örömét: ő még képes élvezni, Csáth viszont már nem. Vagy legalábbis vele nem.

És hogy mit is jelent nekem ennek a két nőnek az élete? Először is, bár ez teljesen egyértelmű, adott esetben mégis nehéz tudomásul venni: a múlt egy lezárt dolog, ami régen volt, azt nem érdemes életben tartani. Gondolok itt épp a féltékenységük okára: a múltbeli emberekre, nőkre, férfiakra féltékenykedtek, ezzel megmérgezték nem csak a jelent, de lehetetlenné tették a normális együttlétet a jövőben is. A másik, amit igyekszik megmutatni, az a titok, amit a másikban meglelünk, és kapunk utána, mert ismeretlen, mert tudatlanok vagyunk felőle, mert mi magunk nem vagyunk a részesei, a másik maga. Mindannyian voltunk már úgy, hogy szívesen belebújtunk volna a másik bőrébe, hogy a saját szemünkkel lássuk, amit a másik lát, érezzük, amit érez, halljuk a gondolatait, hogy az ő szemével láthassuk saját magunkat, és közvetlenül tapasztalhassuk meg érzéseit irányunkba. Olga is kutakszik, mint ahogyan Csáth is, meg is kapják a maguk válaszait, de egyre boldogtalanabbak tőle. Katáéknál nincs válasz, vagy ha van is, nem hiszik el, ők ebbe rokkannak bele.

Azt hiszem, kellőképpen a mélyére jutottam a könyvnek, ettől függetlenül tartom, hogy Lovas nem ír jól. Még ha szándékolt is a Kata-féle megnyilatkozás stílusa, annyira színvonaltalan és primitív, hogy arra nincsen szó. Mivel kicseleztem cseppet a regény szerkezeti felépítését, ugyanis a két szereplő fejezetei felváltva követik egymást, (hol ennek kettő, amannak három jut, hol fordítva), én viszont egyben olvastam el Katát, és külön Olgát, így a kontraszt és a hasonlóságok még szembetűnőbbek voltak. De úgy érzem, így szerencsésebb volt olvasni, mert nem kellett kizökkennem egy világból, ha már beleugrottam, bár így visszagondolva túl nagy különbség nem volt köztük, az időbeli eltolódáson kívül. Hogy igazából mi értelme volt belevonni ebbe a könyvbe a másik nőt, azt nem igazán értem. Bármelyikük maradhatott volna önmagában, szólhatott volna csak Olgáról, csak Katáról vagy akár Juliskáról. Körbe-körbe forgatja az író a szereplőit ugyanazon dolgok körül, meg sem próbálva kiutat keresni nekik.

Akik eddig olvasták, és akikről tudok, nem szerették ezt a regényt , és én teljesen megértem őket. Van egy olyan érzésem, hogy Olga csak Csáth miatt került a könyvbe, Csáth meg azért, hogy valaki megvegye a könyvet. Vagy talán szívesebben írt volna róluk, a téma adta volna magát, futotta volna több fejezet is belőlük, talán azt hitte, önmagában nem állta volna meg a helyét, vagy nem tud annyit, hogy csak róluk írjon. Lehet, hogy önmagát is szerette volna beleírni a regénybe, mint Tükröskata. Inkább azoknak ajánlanám a könyvet, akik szeretik ezt a ma divatos, modernnek nevezett előadásmódot, ami számomra a primitív kifejezésmód egy szinonimájává vált, legalábbis ebben a formában, és egyébként is nyitottak olyan dolgokra, ami nem feltétlen alkalmas arra, hogy papírra vessék.

És akkor most jöjjön néhány, nem feltétlenül a könyvhöz kapcsolódó gondolat. Mitől lesz jó egy könyv? Ez például jó könyv? Ha elgondolkodtat, akkor már jó, vagy valamilyen szintet azért meg kellene ütnie? Igen, megint a csillagozáson akadtam fenn. Mert ez egy olyan könyv, aminek 1-6-ig bármennyi csillagot tudnék adni, de akkor most mennyit adjak? Mert ha 6-ot kap, nem fogja tükrözni azt a mélységes visszatetszést, amit az írói megnyilatkozás váltott ki bennem. Mert kaphatna 6-ost is, a téma, az ötlet, és Olga személye miatt megérdemelné, és mert elgondolkodtatott, mert kérdéseim lettek. Viszont a stílus, ahogyan ezt az egészet közvetíti, az nem érdemel 1 csillagnál többet de annyit mégsem adhatok, elvégre a mondanivaló ott van mögötte, akármilyen szar papírba is van csomagolva. Vagy netán attól jó egy könyv, hogy élvezzük? Miért, Ferrantét lehet élvezni? Kétlem, mert magát a témát nem lehet élvezni, ő viszont baromi jó író, Lovas viszont nem az, bár őt sem lehet élvezni.

Úgyhogy úgy tessék erre a 3 csillagra tekinteni, hogy ez igazából 2, de olykor akár 5 is lehet, attól függően, hogy épp rosszindulatúan, vagy jóindulatúan állok a könyvhöz. Részemről örültem, hogy befejeztem a könyvet. A téma baromi jó lenne, mármint Olga témája, de annyira rosszul van megírva, hogy egyáltalán nem volt jó olvasni. Nagyon kíváncsi vagyok, a többek mit fognak mondani róla. (és most, hogy olvastam Rakovszky A kígyó árnyékát, azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy a csirkenyak-kaszabolós-ujjelvágós képet tőle vehette.)

2012/11/16

Néhány újabb megjelenés

4 megjegyzés :
 Metropolis Media
A 15 éves Caitlin Decter születése óta vak, de ez nem nagyon zavarja: az iskolában matekzseniként tisztelik, társasági életét pedig online éli. Aztán egy nap e-mailt kap egy tokiói kutatótól, aki gyógymódot kínál neki, azt állítja, visszaadhatja a szeme világát. A lány és családja kapva kapnak a lehetőségen, de az implant a beültetést követően látszólag nem akar működni.
Caitlin és a kutató komputeres kapcsolatban maradnak, hogy a berendezés fogadhassa az újabb szoftverfrissítéseket, és az egyiket követően a lány valóban látni kezd, de nem a környezetét, hanem az internet virtuális valóságát, sőt annak kódolását.
Mindeközben kaliforniában egy laboratóriumi csimpánz megtanul jelnyelvvel kommunikálni, és webkamerás kapcsolatba lép egy miami állatkert orangutánjával; Kínában minden eddiginél halálosabb madárinfluenza-járvány tör ki, amit csak az ország teljes izolálásával tudnak megfékezni; és valami mocorogni kezd a neten is, mintha az egészet már nem csupán bitek és byte-ok alkotnák. Az intő jelek sokasodnak, könnyen lehet, hogy a világ gyökeres változás előtt áll…

Robert J. Sawyernek ezzel a regényével veszi kezdetét az az Internet-trilógia, amelynek egyedülálló módon mindhárom része elnyerte Kanada rangos Aurora-díját. Története az érzékelés, a valóság határait keresi, de közben nem felejt el szórakoztatni sem.

„Feledhetetlen. Egyszerűen nem lehet letenni.”  - Jack McDevitt

„Robert J. Sawyer ismét megtalálta azt az ideális pontot, ahol a nagy ötletek és a kisemberek találkoznak… Elgondolkodtató és lebilincselő olvasmány.” - Robert Charles Wilson


Metropolis Media
Kivrin Engle történelem szakos egyetemi hallgató lány. Tanulmányai különösen izgalmasak a 2050-es évek Angliájában, ahol kutatási segédletként már az időutazást is igénybe veheti. A szabályok szigorúak, tiltanak mindenféle beavatkozást, csupán a megfigyelés engedélyezett. Az eddig veszélyesnek nyilvánított és tiltott középkort a Történelemtudományi Kar helyettes vezetője váratlanul megnyitja, így Kivrin engedélyt kap, hogy ellátogasson az 1320. évi Oxfordba, tanára, James Dunworthy professzor határozott tiltakozása ellenére.
Az időgépet kezelő egyik technikus hirtelen megbetegedése miatt az utazás nem zökkenőmentes, és amint megérkezik, a lányon is kitörnek az influenza tünetei. Hamarosan azonban rá kell döbbennie, hogy ez a legkisebb problémája: nemcsak hogy nem emlékszik a koordinátákra, ahonnan kollégáinak föl kell majd őt szedni, de nem is az eltervezett évbe érkezett.
Ez a Hugo- és Nebula-díjas regény indítja útjára a szerző időutazó történészek kalandjait bemutató sorozatát, melyet az angolszász SF alapműveként tartanak számon, és immár két évtizede minden újabb kötet megjelenése eseményszámba megy.

„A középkor világa beleég az emlékezetbe, minden szereplőt valósággal életre kelt az alapos kidolgozottság… Connie Willisnek igazából sikerült ablakot nyitni a múltra, nem véletlenül telt öt évébe megírni ezt a regényt.” – Washington Post Book World

„Intelligens és minden igényt kielégítő ötvözése a klasszikus SF-nek és a történelmi rekonstrukciónak.” – Publishers Weekly


Metropolis Media
Egy kövér, csúnyácska tízéves kisfiú személyében nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg Moszkvában. Ezzel újból megbomlani látszik a Fény és a Setét egyensúlya. De nem ez a legnagyobb baj. A próféták jövendölése, ha az emberek tudomására jut, feltétlenül be is teljesedik, és ez rendszerint háborút, országok és népek pusztulását jelenti. A Homály elküldi tehát teljes hatalmával rendelkező megtestesülését, a Tigrist, hogy megölje a hírhozót, és bárki mást is, aki esetleg meghallgatta.
A moszkvai Éjszakai Őrség megpróbálja megállítani az ítéletvégrehajtót, de Anton Gorogyeckijnek és társainak rá kell döbbenniük, hogy soraik között olyanok is vannak, akik magát a Homályt akarják eltörölni. Márpedig akkor megszűnik a mágia, a Másfélék elvesztik minden rendkívüli képességüket. És a világ visszavonhatatlanul megváltozik.

Az orosz sztárszerző ropogósan friss Őrség-regényétől ismét minden olvasója megkapja, amire vágyik, a varázslatot, az izgalmat, az érzelmeket és azt az utánozhatatlan életérzést, melyet csak Bulgakov szellemi örökösei képesek egy szövegből előcsalni.

Alexandra
126 évvel a IV. világháború után emberek és kiborgok népesítik be Új Peking utcáit. A népességet halálos járvány tizedeli. Az űrből kegyetlen holdlakók figyelnek és várnak a megfelelő alkalomra... Senki sem sejti, hogy a Föld sorsa egyetlen lány kezében van...
Cindert, a tizenhat éves kiborgot a társadalom nagy része technológiai tévedésnek tartja, mostohaanyja pedig ki nem állhatja. De a kiborglétnek is megvannak a maga előnyei: Cinder szinte mindent meg tud javítani (robotokat, lebegőjárműveket, sőt még a saját meghibásodott alkatrészeit is), ezért Új Peking legjobb műszerészének tartják. E hírnevének köszönheti azt is, hogy Kai herceg személyesen keresi fel, hogy hozza helyre meghibásodott androidját. A megbízás "nemzetbiztonsági ügy".
Vajon tényleg Cinder kezében van a Föld jövőjének kulcsa? Vagy a holdbéli királynőnek sikerül varázserejével és más fondorlatokkal meghódítania Kai herceget és vele az egész világot? A Holdbéli krónikák első könyve Hamupipőke klasszikus meséjét kombinálja a Terminátor és a Star Wars elemeivel. Az eredmény egy fantasztikus, magával ragadó történet.

2012/11/12

10 - SFmag Antológia

Nincsenek megjegyzések :

Akit érdekel a sci-fi és a fantasy, és minőségi írásokra vágyik, biztosan rátalált már az SFmagra. Nem csak könyvértékeléseket lehet náluk olvasni, de nagyon jó tematikus cikkeik szoktak lenni, igen tájékozottak a világban történt eseményeket illetően is, és egyre kiterjedtebb kapcsolatokkal rendelkeznek külföldi magazinokkal is. Az ő idei válogatáskötetük ajánlója következik, ami megvehető e-ben az Ad Astra kiadó oldalán. (Tavaly is kiadtak egy antológiát, az ingyen letölthető innen.) 

Jeffrey Ford - Teremtés 10/8
Imádom, amikor valaki nyugodtan, komótosan mesél el egy titkokkal teli történetet. Ford azonnal megvett magának ezzel a hangvétellel, nagyon szeretnék tőle valami hosszabbat olvasni. A legjobb novella a válogatásban, nem csak a stílusa, hanem a témája miatt is.
Egy gyermek teremtő képzeletének alkotásáról szól, egy gólemről, és arról, hogy vannak dolgok, amiknek nem kell kiderülniük soha.

Elizabeth Hand - Kénkő Kleopátra 10/2
Soha nem értettem, miért élvezik azt egyesek, hogy apró lényeket gombostűvel egy fadarabhoz rögzítenek, majd bekeretezve a falra teszik, mintha valami festmény lenne. A novella szereplője természettudós, a lepkék a kedvencei.
Az egyetlen értelmes dolog ebben a novellában a felirat volt a bolt falán, hogy mit fognak művelni a tolvajokkal. Egyébként nem igazán értem, miért íródott. Szürreális, lehangoló és abszurd, értelem nélkül.A lány, aki imádja a pillangókat, pasikat kötöz ki, akikből pillangó lesz.

Peter Watts - A sziget 10/5
Egy igazi, hamisítatlan sci-fi, amelyben népünk néhány tagja elképzelhetetlen mértékű ideje utazik az űrben; a Föld már sehol sincs, ők pedig igyekeznek véghez vinni egy küldetést, de már azt sem tudják, létezik-e, aki a parancsot adta. elég sokrétegű, rövidségéhez képedt. Az építés, az építések közötti "halál", az éppen fenn lévők kapcsolati nihilje, és az a valami, az élő, gondolkodó lét, amivel szembekerültek, és amiről nem tudják, hogy előpusztítsák-e, vagy ne. Az örök kérdések: a kommunikáció problémája, és az élethez való hozzáállás, és újabb teremtésprobléma.

Adam-Troy Castro - Fölösek 10/7
A fölösek azok, akik a magzatokat kihordják. Késleltetett növekedés egy még biztonságos közegében, miközben a környezetről messzemenő benyomások érkeznek a magzati tudathoz. Ezt még megspékeli a fölös egyéb képessége, amiből a magzat egy elviselhető kivonatot kap: önpusztítás érzése, az evés felfokozott öröme, erotikus érzetek. Itt az élet a fogantatástól a születésig tart, mígnem a bedrótozott méhből egy tudat születésre ítélt egy embriót.

Rachel Swirsky: Erósz, Fília, Agapé 10/8
Egy robot élete embernek álcázva, majd tudatától megfosztva önmagát, a saját útkeresése.
Kár, hogy nincs tovább, érdekelt volna, mi talál magában.

Moskát Anita: Megnemszületettek városa 10/10
Mi is a meg-nem-születettség? Milyen az, amikor lemondanak valakiről, és minden esélytől megfosztják? Nem-élet létükben épp olyan fontos a szeretet és a bizalom, a remény és a hit, mint élő társaiknak
Döbbenetesen szép novella. Nagyon tetszett.
 
Tobias S Buckell: Anakoinózis  10/8
A kedves szőrmókok és a területfoglaló aerokraták története. A szőrmókok az önállóság és a szabadság eszméjét terjesztik furcsa örökítési rituáléval, az egymásra utalt népükön belül. Egyre jobban telítődnek a területfoglalók emlékeivel, az általuk keltett érzetekkel, nem is sejtve, mennyire véglegesen megváltoztatják a rituáléval önmagukat.

Juhász Viktor: A Rádiumember magányossága 10/9
Magyar szupermen repked áramvonalas aranyszín sisakban Budapest felett, majd magához hasonlatos különlegeseket toboroz, hogy előkerítsék az elrabolt professzort, és hogy megakadályozzák a GÉP elkészítését. Tetszett a futurisztikus Budapest, meg az alternatív történelem, és a repülő hős ellenére érzek benne némi steampunk vonást is, amitől külön szeretem ezt a novellát.

Robert Charles Wilson: Descartes színháza 10/10
Halott nagypapa egy neuroprotézisből próbálja segíteni unokáját, akinek dolga akadt egy halállal kísérletező emberrel. Alapvetően a jogi kiskapukat kihasználva végzi a kísérleteket, de most akadt egy névtelenségbe burkolózó gazdag pártfogója, akinek sem a kilétéről, sem a céljairól nincs tudomása senkinek.
Nagyon szimpatikus az elbeszélés stílusa, és az egyik legérdekesebb, legjobban megalkotott novella a válogatásban.
 
Catherynne M. Valente: A téridő tizenhárom arca 10/9
Valente Marija Morevnája, azt hiszem, mondhatom, hogy életem egyik meghatározó könyve. Ez a novella nagyon más, de itt iss megtalálhatjuk a mesék és teremtésmítoszok kissé módosított történeteit, felváltva egy író életének képeivel. És valami fantasztikus, ahogyan ír.

2012/11/09

Sylvia Day - Hozzád kötve (Crossfire 1)

37 megjegyzés :

És előre is elnézést a hosszú posztért.

Egyre szaporodnak azon cikkek, amik A szürke 50 árnyalata és a Twilight kapcsán az emberi párkapcsolatokkal foglalkoznak, és azt tárgyalják, mennyire károsan negatív képet közvetítenek ezek a típusú könyvek a nők felé, és hogy mennyire meg fog változni miattuk a férfiak felé irányuló elvárás.
Annyira nem szeretnék belemélyedni a témába, mert nem vagyok szakértő, és ahogy olvasom, sokszor olyasmit is odalátnak, ami nincs is ott, vagy csak vélhető a megléte, viszont a jelenség nagyon érdekel. Talán mert érintve érzem magam a nagyon domináns hímekhez való vonzódásom miatt, viszont nélkülözöm azt a fajta elesettséget és sutaságot, amivel a női főszereplőket felruházzák, így persze kíváncsi vagyok, rám milyen hatást gyakorolhat egy ilyen könyv.
Mivel a szürkekönyv nem érdekel a minimális szintet is megütni képtelen szövegminőség miatt (ami egyrészt az alapanyag, másrészt meg a fordító hibája), és amiket olvastam róla, a történet sem nekem íródott, így maradt ez.

Le sem tagadhatná, hogy a szürkekönyv farvizén próbál evickélni, ez már a borítóján is látszik. Nyakkendő a szürkén, ezen mandzsettagomb, csupa férfias kellék. Nekem egyébként ez a mandzsettás jobban tetszik, talán az arany felület miatt kellemesebb az összhatás. És ennyiben ki is merült, hogy a szürkével össze tudjam hasonlítani, mert csak halvány fogalmaim vannak az ottani történésekről és karakterekről, ennyire meg azért nem alapoznék. Viszont a Twilighttal össze tudnám vetni, csak annak meg semmi értelmét nem látom, tekintve, hogy ott ember-vámpír kapcsolatról van szó, ebben meg emberek a szereplők, és mondjon nekem bárki bármit, nem tudok egy vámpírra úgy tekinteni, mint egy emberre, és a vele való kapcsolatot sem tudom úgy kezelni, hogy milyen lenne, ha lenne egy vámpír pasim, aki hű, miket csinálna velem. Nekem itt szokott megdőlni az ezekkel a könyvekkel kapcsolatos elemzések szinte mindegyike. Ha párkapcsolati problémát emlegetnek, ne hivatkozzon senki egy vámpírra, mert az onnantól már hiteltelen és nevetséges, bár a pszichológusok szeretik ezt másképpen gondolni, én ettől még nem látom életszerű kiindulási pontnak. De sok a szöveg, jöjjön a könyv.

Ami elsőre szemet szúr, hogy Eva karaktere viszonylag átlagos, és első ránézésre nagyon eltér a Bella-féle csetlő-botló szerencsétlentől: önálló, és karrierista. Az, hogy seggre ül egy jó pasi láttán, csak az író hibája, azt hiszi, hogy ettől az elesettségtől majd vonzó és szimpatikus lesz. Annyit valóban elért, hogy Gideon Cross felfigyel rá, hogy valaki ott üldögél vele szemben a földön.
A második hiba, hogy a csaj szeme megakad Gideon férfiasságán. Egyszer totál elgondolkodtam, és azt vettem észre, hogy egy pasi lábaközét bámulom, és nem kis megdöbbenésemre a srác szabályosan rémült volt. (azt nem tudom már, min gondolkodtam, de semmi köze nem volt a fickó farkához, egyszerűen rossz volt a testmagasság-arányunk.:D) Szóval azt nem tudom, a valóságban ez mekkora nyomást gyakorolhat a pasik nagy részére, biztos, hogy elvárásokat feltételeznek egy stírölő nő láttán, ami nem feltétlen passzol a saját természetadta méreteikkel. Bár nem látszik, hogy Gideon a lelkére vette volna a dolgot, úgyhogy nem aggódtam érte.

Szóval ott kezdődik az ismeretségük, hogy Eva elalél Gideontól, de erőt vesz magán, és nem mászik rá akkor mindjárt, nem is néz bele a nadrágjába, hogy jól látta-e, amit látott, hanem hazafut. Merthogy hogyan is lehetne megnézni az új munkahelyet, ha nem futószerkóban. Most tekintsünk el attól, hogy ez elég nevetséges, lehet egy olyan pozitív vonzata, hogy talán a nők elkezdenek sportolni a hatására. Mert ha az ilyen könyveket tudjuk okolni deviáns kapcsolatokért, akkor fogadjuk el, hogy akár pozitív dolgot is közvetíthetnek azoknak, akik ezt észreveszik. A könyv egésze alatt is elég sokat járnak edzőteremben egyébként, Day igyekezett beépíteni a sportot a mindennapjaikba.
Gideon természetesen jóképű, és mint tudjuk, jó a teste is, de ezen ne csodálkozzunk. Nagyon kevés nő vágyainak netovábbja, hogy a hájat hajtogassa a pasi farkáról, vagy hogy eligazgassa magán a másik bordáit, amik bökik, ha aktusra kerül a sor. Mint ahogyan a pasik is jó nőkre vágynak, igaz ez a nőkre is. És amíg a valóságban arcul csap minket mondjuk egy arc, vagy a szájszag, addig ezeknél a regényeknél aztán tényleg azt képzel oda mindenki, akit csak akar. Én például sportot űzök belőle, hogy az összes kék szemű főszereplőt barnává varázsolom.
Eva fogalmazza meg nagyon jól: "Tudod, hogy van ez – vannak jó kiállású pasik, akiktől meg se moccannak a hormonjaid, miközben vannak olyanok, akik sehogy se néznek ki, mégis csak úgy izzik bennük a szexepil." Ez bizony nagyon igaz.
Az más kérdés, hogy én nem tudok ennyire elborulni egy férfi kinézetétől, mint azt Eva tette, de azt hiszem, kettőnk közül ő képviseli a nagyobb átlagot.

És miközben Eva alél és rajong, és ökölbe szorítja a kezét, hogy ne érintse meg Gideont, azon tűnődöm, hogy vajon miért váltja ki Evaból egy jó pasi ezeket a túlzott reakciókat, és vajon a valóságban is így működik-e. Ennyire kevés lenne körülöttünk a jó fickó, sármos kisugárzással és határozott karakterrel, hogy amikor elénk kerül egy, nem kapunk levegőt, és se látunk, se hallunk? Egyáltalán lehet ebből általánosítani, vagy ez csak Evával történik, és a könyv hatására majd mindenki azt fogja keresni, hogy ki a legalkalmasabb arra, hogy ennyire és így rajongjon érte?
Az biztos, hogy ami romantikusnak mondható regényt én olvastam, az mind a klasszikus és régimódi felállást közvetítette: a nő dolga, hogy szép legyen, a férfié, hogy erős, és hogy elájuljon a nő szépségétől. Amit viszont én most olvasok, az homlokegyenest az ellenkezője, sőt, ezt tapasztaltam már Kinley MacGregornál is, csak jóval kisebb hévvel: a férfi gyönyörű, selymes hajjal, csodás bőrrel, és pompás alakkal (eltulajdonítva a nőkre jellemző külsőségeket), és óhatatlanul megfordul a fejemben, hogyan lehet karakán és erős személyiségnek tartani valakit, akinek a selymes hajától odáig meg vissza vagyunk.

Eva egyébként elég szórakoztató és üde karakter, bár olyan, mint aki évek óta nem látott pasit, viszont előnyére legyen mondva se nem síkhülye, se nem béna. Amikor egy tárgyalásra menet belezuhan Gideon karjaiba, képes azon gondolkodni, hogy "hogyan lehetne még megbotlani, elesni, felbukni, megcsúszni vagy pofára esni ez előtt a szexisten előtt az elkövetkező napokban, hetekben, hónapokban." Hogy Gideon mit szól hozzá, hogy egyenlőségjelet tesznek közte és a farka közt, azt nem tudni, de gondolom, ugyanolyan érzés lehet, mint amikor egy nő melleivel beszélgetnek.
Viszont amin fogást találhatnak az abuzív kapcsolatot keresők, az ez: "...én már ereszkedtem is a székre. Testem ösztönösen engedelmeskedett Cross parancsának, mielőtt még az agyam ellenkezhetett volna." Holott nincs másról szó, csak az ember szívesen ül a közelébe annak, akit annyira kíván, hogy azt még a vibrátorával sem akarja megosztani.

Gideon egészen addig szimpatikus volt, és értékeltem a férfiasságát, amíg szemtől pofába nem közölte Evával, hogy meg akarja dugni. Ez taplóság. Egy öltönyös félisten adja meg a módját ennek, mert ennyi erővel megdönthetné a liftben is akár, aztán megy mindenki a maga dolgára, mintha mi sem történt volna.
Innentől elég kiszámítható a történet, Eva próbál ellenállni, minden jobb meggyőződése ellenére, aztán persze beadja a derekát.

A könyvön látszik, hogy nem tiniknek íródott, elég szókimondó és a prűdségnek még csak az árnyéka sem vetül rá. Evának volt egy átfutó gondolata Crossról, hogy nagy farka lehet. Ha már itt tartunk, ez elég relatív, és csak bizonyos helyzetekben mérője a férfinak, de itt nincs is szó lelkekről és holtomiglanról, csakis a csupasz érzékiségről. Viszont mégiscsak kapcsolat ez, még ha eleinte eléggé egyfelé orientálnak benne mindketten, úgyhogy lényegesek a személyiségbeli vonások.

Eva kedves, szép, elég okos is, és apránként megtudjuk, hogy történt vele valami szörnyűség, amin ő ugyan már túllépett, legalábbis úgy tűnik, az anyja azonban nem. Szereti a szépet, ezért persze, hogy azonnal feltűnik neki Cross, amin nem igazán lehet csodálkozni.
Nem tűnik olyannak, akit le lehet igázni, de karakteres férfiak bárkit tudnak irányítani, ez alól ő sem kivétel, akár a mostohaapjáról van szó, akár Crossról.

Cross abszolút alfahím, de a csököttebb fajtából. Megadja a nőknek, ami kell, de ez csak a testiségre korlátozódik. Semmi romantika, semmi lelki cécó. Ebben vajon mi lehet a vonzó? A figyelem hiányát nem lehet nagy farokkal vagy kék szemekkel kompenzálni, még azzal a  tudattal sem, hogy tízezer nő lenne szívesen Eva helyében. De mondom, mivel Eva sem rószaszirmos udvarlásra vágyik, hanem kemény és nagy farokra, inkább csak megszokásból ellenkezik vele, a kielégítetlensége nagyobb a szeretetéhségénél. Valamilyen szinten imponáló, ha az ember lányát egy kiéhezett pasi vezeti végig a saját irodáján, ámuló szemek kereszttüzében.
Cross döbbenetesen tudatosnak tűnik: ha csak azért nem fekszik le vele Eva, mert Cross kéri, de ő sem akar randit, akkor tudnia kell pontról pontra, mit hogyan szeretne. Mintha egy picit szociopata lenne, aki inkább előre betanulja a játékszabályokat, ha már csak így szerezheti meg, amit akar, egyébként meg mindenki elégedjen meg azzal, amit ad: alkalmi szexszel, ami viszont tuti, hogy jó lesz.
Eleinte elég korrektnek tűnt a kapcsolatuk, mert Cross ugyan semmi más nem akart Evával, mint megdugni, és ennek hangot is adott, alapvetően Eva sem akart semmi mást tőle, csak végre jól megkefélje. A nyers vágy mindig hatással van az emberre.
Örülök, hogy Day nem használta ki az első adandó alkalmat, és a közeledés módja is hagy maga után némi kívánnivalót, de tiszta lappal játszik mindenki, úgyhogy én nem látom, hogy ebben lenne hiba.
Evának hatalmas dumái vannak, míg Cross-szal küzd:
"A vibrátorom meg én régóta jól megértjük egymást. Amikor végeztünk, pontosan tudjuk, hogy melyikünk volt az, akit használtak. És az nem én vagyok. Jó éjt, Gideon." Nem lehetett egyszerű helytállnia a nagy ostrom közepette.:D
Értékelendő szerintem, ahogy tisztázni próbálják egymás elvárásait. Bár látható, hogy Cross nem teljesen százas, ezt tudja magáról, ezért tudja azt is, mit kell tennie: megkérdezi, Eva mit és hogyan szeretne. Ezt nagyon kevesen teszik meg a való életben. Oké, itt nem kicsit konkrét és egyértelmű a felállás, de a kommunikáció-készségnek egyikük sincs híján.
Amellett, hogy Cross akaratos és nyomul, Eva teljesen tisztában van vele, hogy nem fogja alább adni a saját elvárásait: ne kezeljék eszközként, és ne kelljen úgy éreznie, hogy használják. Abszolút öntudatos hozzáállás egy szexközpontú kapcsolatban.

'Élvezz nekem MOST!' ebben is volt, mint a szürkében, de egyrészt Eva tapasztalt, másrészt Cross rafkós volt, mert azért lehet tudni, mikor jön el a csúcs, és ő pont azt a pillanatot választotta a parancsba adásra, szal nem volt nehéz engedelmeskedni neki; és persze itt sem maradhat el a többszörös orgazmus, ami nekem ilyen rövid időn belül még nem volt, de ettől még nem szeretném kétségbe vonni, hogy másnak meg lehet. Viszont ez a Gideon ijesztően tájékozott gyantázás-ügyileg...

Lehetett rá számítani, hogy ez a 'csak szex' dolog nagyon szép és jó, amíg fejben lejátssza az ember, és itt is eljött a pillanat, amikor fordult a játék, és már nem csak szex volt. Először egyikük sem értette, mi van, hiszen egyeztették a kívánalmakat, de az élet nem mindig a tervek szerint alakul, és az érzelmek semmiképpen nem tartoznak abba a kategóriába, amit rögzíteni lehet, vagy kalkulálni velük. Mindenki jól összezavarta egymást, meg saját magát. Crosst értem. Ő tudatosan távol tartja magát az érzelmektől, amit Eva a saját maga elleni támadásnak vesz, pedig ha egy kicsit okosabb, tudhatta volna, hogy Cross ezt fogja tenni.
Aztán ott van a féltékeny cicababa, aki mindig Cross élete részének szeretné tudni magát, még ha soha nem fekhet le vágyai tárgyával; na, ő szinte kötelező kellék egy könyvben, mert nem elég a feszkó, amit maguknak okoznak, kell még valami külső nyomás is.
Az is elég érdekes, hogy egy ember, aki ennyire távol tartja magát a lelki érintkezéstől, milyen szenvedéllyel beszél a testi szükségleteiről, amik persze Evára koncentrálódnak. Ebből, meg abból, hogy kijelent bizony dolgokat, hogy 'most meg foglak csókolni' vagy 'meg foglak ujjazni' lehet, hogy valami okosat kellene leszűrnöm, de igazából nem látom sok értelmét. Egyike a furcsaságoknak, akárcsak a kapcsolat mibenlétének konkretizálása. Nincs más funkciója, minthogy Evát totál felizgatja vele, plusz Cross tudatosítja, hogy ő irányít, ami őt jobban érdekli, mint Evát. Ő csak Crosst akarja.
Amit idegennek vélek Cross karakterétől, az az, amikor látszólag átadja az irányítást Evának, hogy mondja meg, mit csináljon, hogy oké legyen minden, közben meg épp egy sorral feljebb vallja be, hogy nehezen dolgozza fel, ha nem ő irányít. Ez nekem nem passzol, bár ha úgy nézem, éppen beleillhet Cross disszonáns jellemébe. Ezzel jól megszívatja a nőt, aki azt hiszi, bármit meghatározhat, viszont amint Gideon jónak látja, visszaveszi a gyeplőt. Ez is egyfajta védekező mechanizmus, érzékelteti, hogy nem nézi ő a másikat teljesen semmibe, de az a biztos, ha majd ő megmondja, hogy legyen. Tény, hogy roppant figyelmes, minden helyzetben, ezt sok pasi eltanulhatná tőle. Viszont Eva beint neki, ha épp nem tetszik valami, úgyhogy egyáltalán nem olyan egyszerű az az irányítás.
Viszont itt is előjön sokak gyenge pontja, Gideon ugyanis figyelteti a lányt. Vagyis nem is figyeltetésnek nevezném ezt, inkább élénk érdeklődésnek, bár biztosan lesznek, akik emögött valami súlyos személyiségzavart vélnek felfedezni. Cross kíváncsi rá, hogy hol találhatja meg vágyai tárgyát, és ezért mindent meg is tesz.

Nem lenne szép szó nélkül elmennem Cary mellett, akivel kapcsolatban csak sokára esett le, hogy meleg, meg hogy fiú, aztán végül kiderült, hogy biszex, ő tölti be a kisangyal szerepét, aki vigyáz Evára. Kedves, aranyos, és semmi férfias nincs benne, nem is igen férne meg Gideon férfiassága mellett. Jól eltalált szereplő.

Kíváncsi vagyok, árgus szemű feministák hogyan vélekednek erről a könyvről, nem a szürke meg Twilight összehasonlításában, hanem önmagában.
És most sajnálom, hogy nem tudom a szürkéhez hasonlítani, mert ebben a könyvben elég sok pozitív dolog van, és a funkcióját valóban betölti: hatással van az ember érzékeire. Kendőzetlen kéjelgés az egész, még csak véletlenül sem mézesmadzag-szerűen érinti a párosodást, hanem totál konkrétan, szégyenérzet nélkül. Láthatjuk, hogy mélyül el két ember felszínesnek induló kapcsolata, ahol mindenki a saját démonjaival küzd. Ha nem nőknek íródik, akkor lehetett volna belőle lélekelemző szépirodalom is, így azért megmarad egy gyöngyszemnek a romantikának álcázott pornóirodalomban.

Végső konklúzió? Egy roppant sablonos, de élvezhetően megírt könyv. Gideonnak semmi köze Edwardhoz, viszont jól megformált karakterként hozza a fájdalmas múlttal rendelkező alfahímet, aki sajátosan dolgozza fel a tragédiáját. Evának sincs semmi köze Bellához, okos, talpraesett, egyáltalán nem egy elveszett ember, és minden esélyt megad a kapcsolatuknak. Hogy miért, arról majd mindenki felállít valami elméletet magának. Szerintem van benne egy nagy adag szeretetvágy, ami ugyanúgy megvan Gideonban is, na meg kalandvágy, és kéjvágy. Élvezik egymás társaságát minden helyzetben, ez már egy jó kiindulópont valami komolyabbnak.
Nekem egyetlen tanulsággal szolgál a könyv: senki nem változik meg gyökeresen. Formálni lehet a másikat, főleg, ha ő is akarja, de megváltoztatni nem.
Úgy tűnik, mi nők szeretjük, ha birtokolni és uralni akarnak minket, ami szerintem teljesen rendben van. A molyon már beszéltük, hogy nehéz igazi férfit találni, mert a pasik már ki vannak herélve, és biztos vagyok benne, hogy valóban nagyon kicsi azoknak a száma, akik okosan tudnak egy nővel bánni.
És igen, irreális képet formál a férfiakról. Egyrészt ilyen pasi nincs, vagy ha mégis, az tuti nem a közelünkben él. Másrészt a nagy farok csak annak jó, akiben el is fér. Harmadrészt, a jó szexet is meg lehet unni, ha az ember semmi mást nem csinál, csak éjjel-nappal kefél. Meg aztán, a legtöbb ember munkahelye nem ennyire toleráns a légyottokat illetően. Szóval vannak benne valóságtól elrugaszkodott dolgok, viszont tényleg képes hatni az érzékekre. Nem látok benne veszélyes üzenetet, sem olyan gondolatokat, amik károsan befolyásolnának bárkit is, feltéve, ha nem hiszi el, hogy mindez vele is megtörténhet. Mert nem történhet, vagy ha mégis, akkor nagyon kell igyekezni, hogy szenilis vénségként is emlékezzen majd rá.:)
A könyv a háromnegyedénél csapott át bdsm-be, de csak finoman. Nem igazán vagyok otthon ebben a szubkultúrában, szóval nem tudom, mennyire helytálló, nekem elég hihető volt. Eddig is lehetett sejteni Cross dimonanciáját, de én azt az alfahím számlájára írtam. Itt viszont előkerült belőle a Dom, akinek a legfontosabb, hogy szubmisszív (a jelző ellen Eva hevesen tiltakozik ugyan, de ez nem befolyásolja a tényeket) párja a végtelenségig megbízzon benne,  és képes legyen rábízni saját magát. Semmi olyat nem tett, amit Eva ne kívánt volna; inkább az ismeretlennel való ismerkedésnek nevezném, elvégre nem tudhatja, jó-e, amíg ki nem próbálta. Cross egyébként szerintem nem abuzőr (nagyon hülye szó, de nekem tetszik), csak egy kicsit nagyobb az egója és a hatalma az átlagosnál, bár tény, hogy az információgyűjtögetős mániája kicsit túlmegy az egészségesen, de mivel megteheti, hülye lenne kihagyni. Igaz, szeret utasításokat adni, de Evának ez nem jelent gondot, sőt.

Amit sokan ugye ezeknek a könyveknek a negatívjaként vélnek felfedezni, az nem más, ami mindenkiben benne van, kivétel nélkül: a birtoklási vágy, és a vágy, hogy valaki annyira akarjon bennünket, hogy azért szinte bármit megtegyen.A kizárólagosság igénye együtt jár a monogámiával, és amíg egyik felet sem zavarja, és egyik fél ellenére sincs, hogy a másik tulajdonjogot gyakorol felette, addig ez rendben van. Nem valók mindenkinek a lagymatag kapcsolatok, ahol mindenki bűbájosan mosolyog, és roppant kedves, csak épp a tűz hiányzik minden pillantásból.

Van benne jó néhány magyartalan mondat, mint a "kiborult az arcom" vagy a "csípőmmel kevertem" - mit akarnak ezek jelenteni? -, de sokkal igényesebb az egész könyv, mint a szürke, ezt viszont biztosra mondhatom.



Kiadja az Ulpius.