ÉVZÁRÁS 2019


Nem voltam túl aktív idén a blogon, de egy évzárást azért csak nem hagyok ki, még ha nem is fogom annyira túlgondolni, mint szoktam. Egyszerűre veszem most a dolgot, 5-5 legjobbat hozok könyvekből, sorozatokból, és azokból, amiket jövőre feltétlenül akarok olvasni meg nézni.

Az idei top 5 könyv

5 - Amin Maalouf - Szamarkand
Számomra meglepő, hogy a legjobb öt közé kerülhetett. Csak azért kezdtem el, mert úgy voltam vele, illene olvasni valamit Maalouftól, annyira régóta a perifériámon kering, hogy el kéne már dönteni, mihez akarok kezdeni vele. Nagyon kellemesen csalódtam, sőt, nem is csalódtam, egyszerűen imádtam, annyira hangulatos, és érdekes volt Omar Khajjám sokrétű személyisége, aki nem csak költő és filozófus volt, hanem matematikus, csillagász és forradalmi eszméket valló rebellis is. És persze a történelmi vonatkozások is nagyon tanulságosak voltak, az ilyen regényekre szükség van, ha meg akarjuk érteni egy kicsit is a közel-keleti gondolkodásmódot.
Egészen biztosan fogok még tőle olvasni.

4 - S. A. Chakraborty - Bronzváros
Arab folklór és politikai intrika fantasyba csomagolva. Egyszerűen elvarázsolt, nincs rá jobb szó. Folyamatos a pörgés, színesek a szereplők, a mágiájuk a megszokotthoz képest egyedi, bár aki otthon van az arab mítoszokban, annak nyilván nem jelentenek nagy újdonságot, de az átlag-fantasyk sorából nagyon kilóg a hitvilágnak köszönhetően.
Chakraborty nem fél megkínozni kicsit a szereplőit testileg is, lelkileg is, kell ez nem csak a történethez, de a karakterfejlődéshez is. A társadalmi felépítés nekem okozott egy kis gondot, nem egyszerű követni, mi a különbség a törzsek között az elnevezéseken kívül (déva, dzsinn, egyebek, az egyikük arisztokratább, a másikuk alávalóbb, csak mert... csak), és miért is akarnak háborúzni azon túl, hogy ki az arisztokratább és tisztavérűbb. És nincs idióta szerelmi szál, meg sokszög, és jó már olyan fantasyt olvasni, amelyiknek nem az eddig megszokott lények a szereplői.

3 - Björnsdóttir - A sziget
Mit tennénk, ha olyan helyen élnénk, amit egyszercsak valami megfosztott a külvilágtól, nincs repülés, nincs hajózás, aki elmegy, soha nem tér vissza, ki tudja, miért. Nagyon fontos, hogy ilyenkor ki irányít. Azt hittem, kapok valami pozitív alternatívát a már unásig ismert kapzsi politikusok és önző, csak a maguk hasznát néző vezetők helyett, de ha egyszer ilyenek vagyunk...
Emlékezetes regény, azt biztos.

2 - Ruth Ozkeki - Az idő partjain
A vallási vonatkozású részek voltak a kedvenceim, de érdekes volt ennyire közelről átélni és átérezni a japán mindennapokat, a gondolkodásmódjukat, a világlátásukat, a problémákhoz és az egymáshoz való viszonyukat.

1 - Ian McDonald Luna sorozata
Ez idén két könyvet jelentett, jövőre jön a harmadik, és már nagyon várom. Ha a bronzváros intrikus történelmi fantasy, akkor a Luna ugyanez sci-fiben az űrben, bár én hozzátenném, hogy érzek némi maffia-beütést is, de csak annyira, amennyire a családok felemelkedését szolgálják ezek a módszerek. Szóval eléggé.



Idén a sorozatok is előkerültek, de az ilyesmi ugye mindig az olvasás rovására megy. Bár nem panaszkodhatok, így is sikerült 55 darab könyvet elolvasni. Lehetett volna több is, de ahhoz képest, hogy a negyvenet nem is akartam túllépni, eléggé elhúztam magamhoz képest. Majd jövőre kevesebbet olvasok, úgyis az a cél, hogy csináljak már mást is, mint olvassak.

A legjobbak, amiket néztem

5 - Warrior
Kínai bevándorlás az 1800-as évek Amerikájába. Leginkább egyetlen bevándorló, egy fiatal harcművész útját követjük, aki az érkezését követően az egyik helyi családhoz csatlakozik (ők is maffia, csak kínai rendszerűek). Az ötletet Bruce Lee adta, és a helyi bűnözésen és a törvényi kiskapuk közötti lavírozáson kívül leginkább bunyóznak benne, ki harcművészien, ki csak úgy, kocsmásan. Ami külön tetszett, hogy abszolút átjön az a nyers és erőszakos világ, ahogyan akkoriban a kínai negyedekben (meg gondolom, máshol is) éltek.


4 - Legacies
Imádtam az Originalst, és egyértelmű volt, hogy folytatom a spin offját is. Igaz, már a második évadnál tartanak, de én egyben szeretem ezeket megnézni, úgyhogy jó sokat összevártam, és nem is bántam meg.
Hope Mikaelson egy tribrid, egy vérfarkas anyától, egy hibrid apától származik, boszorkány felmenővel. úgyhogy benne mind a három rész egyformán dominál (idővel). Míg fel nem nő teljesen, a Salvatore iskolában éli mindennapjait boszrrkányok, vámpírok és vérfarkasok között, folyton bajba keveredve, elvégre az apai örökséget nem lehet megtagadni.
Van egy kis Supnat utánérzésem, mert egyre több fura lény kerül elő, mindig őket üldözve, valami céllal, és elég nagy vérszomjjal, de szerencsére sokkal ötletesebben oldották meg ezeket a lényeket, mint a Supnatban, és az epizódok is elég jól fenntartják az érdeklődést az összekötő szállal, az elcsépelt pokolbugyorral, amibe mégis sikerült némi friss fuvallatot pumpálni.

3 - Manifest
Egyszercsak megjelenik egy repülő, rajta egy csomó ember, csak a felszállás és a leszállás között eltelt öt év.
Namost. Mit kezdjen az ember, aki már szomorkodott, gyászolt, majd továbblépet, most meg megjelent, akiért hónapokon keresztül reménykedett, majd idővel feladta, és feldolgozva a veszteséget, új életet kezdett? Mit kezdjen magával és a másikkal az ikerpár, akik között 5 év van? Ez egy kemény emocionális/morális szála a sorozatnak. A másik meg a rejtély, hogy mégis mi történt, miért, ki tudott róla, és megismételhető-e? És mi a helyzet a különleges képességekkel?
Persze, bele lehet kötni ebbe is, de nézni olyan, mint amikor olvasás közben a 'csak még ezt a fejezetet elolvasom'. Muszáj folytatni.

2 - Dark
Német kisváros, öngyilkosság, eltűnések, előkerülések, hullák, valami ismeretlen szörnyűség és időugrások, nagyjából így lehetne jellemezni. Mivel nem az amcsik csinálták, rendkívül odafigyelős sorozat, igényli az agysejteket, nem csak az időutazás, hanem a sok szereplő és rokoni kapcsolat miatt is. Ha valaki igazán nyomasztó sorira vágyik, akkor ezt nézze.

1 - Beforeigners (Fremvandrerne)
Mi már sokfelé utaztunk képzeletben, de milyen lenne, ha minket lepnének el mindenféle népek mindenféle korból? Mit lehet kezdeni a szokásokkal, elvárás lenne-e a teljes asszimilálódás, vagy meghagynánk a kultúrájukat nekik abban a formában, ahogyan áthozták?
A bevándorlók mindenféle időből jönnek, az őskortól kezdve egészen a múlt századig. Hozzák magukkal az életmódjukat, az eszméiket, amik sokszor elég veszélyesek, hiszen ezekkel már egyszer megküzdött az adott kor társadalma, és ami hátráltató volt, azt idővel kivetette magából. Ilyenek pl. a fejlődés- és technológiaellenes ludditák, vagy épp a viking kor öntörvényűnek tűnő igazságszolgáltatása. Van némi krimi-szál is, de nekem érdekesebb volt a harcos viking csaj, aki gazdasszonynak mondta magát, csak hogy rendőr lehessen. A végén történtek az igazán érdekes dolgok, ami miatt már nagyon várom a folytatást.

Amiket az év elejére tervbe vettem


PEAKY BLINDERS

DEADWOOD
Többiek zárása
Share:

Tom Sweterlitsch - Angyalok pokla

Olyan érzésem volt olvasás közben, hogy a történet vázán túl nem áll másból a regény, mint felsorolásokból: reklámok, események, utcanevek egymás utánja jövő-menő emberekkel, kávézókkal, éttermekkel, ahol a pincérek felszolgálnak, újságok, hírek, cikkek, áldozatok, rokonok, kapcsolatok, megint reklámok, amik mindenáron el akarnak adni valamit, és ezek így váltakoznak egymás után.
Ami szép, hogy ez azonnal homloklebenyi inger, hiszen netre vannak kötve az emberek. Hogy mikor történt mindez, nem tudni, az biztos, hogy Pittsburgh-ben robbantottak - valószínűleg atomot, vagy valami ahhoz hasonló hatású bombát, gyakorlatilag letarolták a várost, és az éppen ott tartózkodókat. Természetesen valami arab kinézetű csóka robbantott, ki más. Nem akarom én ezt a témát lekicsinyelni, de már kezd elcsépelt lenni, ami baromi veszélyes.
Ezután jött a fejbe épített Adware, a retinára csatlakoztatott rögzítőberendezés, egy rakat új testület, és a virtuális emlékmegőrzési mód, amivel rekonstruálni tudják a múltat, egy újfajta viselkedésszimuláló MI. Nem elég az emberiségnek az alkohol és a drog, most még ott az interaktív múltban élés is, mint önpusztító eszköz. Szuper.

**És csak úgy mellékesen megjegyzem, feltűnt, mintha az irodalom direkt építené a lépcsőt (lefelé, a pokolba) az emberiség jövőjének. Az előzőleg olvasott Halálaktákban ugyanis pont egy adatbányász szoftver kifejlesztése miatt volt az öldöklés. Érdekes egymásra épülése ez a technikának, és a felhasználhatóságának, mintha már direkt előre készítenének minket, mi várhat ránk. Feltételezem, nem is olyan sokára, de még remélem, hogy a vérvonalam kihalása után. Nyugtalanít a gondolat, hogy bármelyik leszármazottamnak ilyen világban kelljen élnie. Ez volt az érzésem a Matchedet olvasva is, ami abban van, annak egy kis része már majdnem legális. Hátborzongató. Nekem. Aki ebben nő fel, annak persze ez természetes lesz.**

Főhősünk adatbányász, aki halmozottan pusztítva magát, bedrogozva éli át a múltja minden percét, elfogad egy jól fizető melót. Alapból is halottakat keresgél, jól is csinálja, úgy gondolja, nem lesz ebből gond. Lejön a drogokról is (kap egy programot agyba, ami olyan, mint egy vírusirtás. gondolhatnánk, így könnyű, de ez inkább csak segítség annak, aki valóban le akar szokni.), mert a melóhoz tisztának kell lennie, csak aztán falakba ütközik. A nőt ugyanis, akit meg kell keresnie, kiírták a memóriákból. Borzasztóan bonyolult lehetett, nem is sikerült tökéletesen, így Dominic nyomra is akad, csak aztán megjelenik valaki a fenyegetéseivel, és igyekszik elijeszteni Domot a keresgéléstől.

Úgy vagyok ezzel a könyvvel, hogy egyszerre taszít és vonz ez a világ, ami akár a nem túl távoli jövőben már a miénk is lehet. A történet baromi jó: biztosítási csalások, gyilkosságok után nyomozni egy olyan adatbankban, ami több ezer ember szemén átfutó információkból épül fel, olyan adatokból, képekből, amire soha senki nem emlékezne vissza, viszont a retinaszkennernek hála, mégiscsak rögzült egy szerveren.
A kivitelezés már elég felemás. Az elején említett rengeteg, random felbukkanó felsorolást indokolja a különleges környezet, ezen keresztül érzékelhetjük, miknek lesz majd kitéve az agyunk, ha egyszer betör ez a technológia a világba, de ettől még unalmas, és mindenki számára semmitmondó, aki még soha nem járt azon a környéken. Gyanítom, ez az olvasók nagy többségét jelenti.
Fárasztó, hogy Dominic állandóan felhozza a feleségét, folyton visszatér hozzá, és bár engem jobban érdekeltek volna a gyilkosságok, kénytelen voltam a fele időt a feleségével tölteni én is. Inkább a világépítéshez sorolnám a jelenlétét, egyébként teljesen lényegtelen a léte is, meg az is, mikor mit csináltak a halála előtt. De nagyon sóhajtva tudomásul vettem kábé kétoldalanként, hogy igen, Dom gyászol. Még mindig. És még mindig.
Lényegesebb hibának tartom, hogy azzal, hogy ennyiszer elővette a feleségét, megbillent a regény egyensúlya is, mert az ügy helyett vele kellett foglalkozni. Valószínűleg ez feltűnt időnként Sweterlitsch-nek is, mert olyankor elég érthetetlen átmenettel újra az ügyre kapcsolódott Dom a virtuális sétái alatt. Mint amikor az ember átvág az autók előtt, 'egy életem, egy halálom' felkiáltással. De nem baj, ilyenkor örültem, hogy végre, visszatérünk a lényegre.
Hiányoltam még a személyiségeket is. Szereplők vannak, kontúrozott papírmasé figurák, de csak alapzajnak, funkciójuk semmi. Talán Gavril az egyetlen, akire azt mondanám, hogy karakteres alak, kár, hogy ő is csak egy mellékszereplő.

A könyv viszont a hibái ellenére is olvastatja magát, nagyon kíváncsi voltam, hova fut ki a nyomozás.
Ami mindenképpen pozitívum, hogy nincsenek az ölünkbe pottyant infók, semmiből előkerülő gyanús alakok, mindenki ott van, csak kérdés, kit mikor vesznek észre.
A lezárás is remek lett, pont olyan végkifejlet, amit megkíván a történet, és szépen elvarrja a szálakat is. Csóri főszereplőt sajnáltam kicsit, eléggé kijutott neki, de őszintén szólva ez a netre kötött agyi interfész számomra roppant ijesztő, úgyhogy szerintem úgy járt jobban, ahogy járt. Szeretem Sweterlitsch-t, még ha kiejthetetlen és leírhatatlan is a neve; a két regénye fényévekre van egymástól, de fel tudja kelteni az ember érdeklődését, és fenn tudja tartani, még úgy is, hogy érezhetően első könyv.

A ​közeli jövő technológiailag sokkal fejlettebb Amerikájában járunk. Tíz évvel ezelőtt egy atomrobbanást követően Pittsburgh a hamu martalékává vált, a túlélők és az ország többi része pedig egy zord disztópiába menekült, ahol a média és különböző virtuális kiterjesztései befolyásolnak mindenkit, a társadalmat körbelengi a pornográf tartalom és a szexipar, a bűnözők kivégzését pedig élőben lehet nézni bárhonnan.
Dominic Blaxton a pittsburghi katasztrófa egyik túlélője, a tragédia során azonban elvesztette a feleségét, aki születendő lányukkal volt terhes. Jelenleg biztosítási kárigényeket mér fel egy magáncégnek: gyilkossági ügyekhez köthető holttesteket keres az Archívumban, a város épületeinek, parkjainak és látványosságainak interaktív rekonstrukciójában, ahol a valaha élt lakosok szimulációi is megtalálhatók. Dominic a virtuális térben történő nyomozás mellett újra és újra átéli a feleségével közös utolsó emlékeit is, a veszteség folyamatos érzete pedig komoly alkohol- és drogfüggőségbe taszítja.
Ráadásul a legújabb ügye meglehetősen furcsa: egy olyan nő feltételezhető meggyilkolásával kapcsolatos, akinek valaki a jelek szerint az összes előfordulását ki akarja törölni az Archívumból. Dominic egyre eltökéltebben próbálja megfejteni a nő kilétét és azt, hogy mi történhetett vele. De miközben követi a nyomokat a virtuális világból a valóságba, ráébred, hogy az illúziók mélyén lappangó igazság nemcsak a józan eszét, hanem az ő és mások életét is veszélybe sodorhatja.
Share:

Megjelenések


Stefan Wul - A Perdide árvája vagyis AZ IDŐ URAI
Hogy miért nem tartották meg azt a címet, amin mindenki ismeri, nem lehet tudni, a kozmosz teli van rejtélyekkel, így hátha nem kell senkinek, úgy meg az is érte nyúlna, akinek egyébként nem kéne. De aki elolvassa a posztom, az most már tudja, mit kell keresnie.:)

Stefan Wul lenyűgözően izgalmas sci-fi története 1958-ban jelent meg. Középpontjában egy kisfiú áll, aki szülei halála után árván marad a távoli Perdide bolygón. A megmentésére induló férfi, valamint űrhajójának többi utasa kockázatos küldetése során csupán egy adóvevővel tudja tartani a kapcsolatot a gyerekkel. Megkezdődik kétségbeesett versenyfutásuk az idővel, de vajon sikerül-e odaérniük, mielőtt túl késő lesz?
A könyvből a nyolcvanas években nagy sikerű rajzfilm készült AZ IDŐ URAI címmel. A történet lebilincselő olvasmány azoknak is, akik gyerekkorukból emlékeznek az azóta kultikussá vált animációs filmre. A regény első ízben kerül a könyvesboltokba magyar nyelven.

Jenn Lyons - Királyok veszte
Újabb sárkányos epic-folyam. Kicsit szkeptikus vagyok, de adok neki esélyt.

Egy dalnok inasaként Kihrin legendás tettek meséin nőtt fel. Közben tolvajként azért küzd, hogy elég pénzt gyűjtsön, és kijusson a Főváros nyomornegyedéből. Egyszer azonban rossz házat foszt ki, felfigyel rá egy démon, és az élete gyökeresen megváltozik.
Kihrin szorult helyzete magára vonja az egyik uralkodóház figyelmét, akik azt állítják, hogy ő a züllött hercegük rég elveszett fia, és maguk közé fogadják. Az ifjú, akinek az élete ezzel korántsem vesz örömteli fordulatot, belekeveredik új családja kegyetlen törekvéseinek hálójába, és hamar rájön, hogy rég elveszett hercegnek lenni egyáltalán nem olyan, mint a mesékben.
A helyzet csak tovább romlik, amikor Kihrin megszökik kincsekkel teli börtönéből. Megtudja ugyanis, hogy ő áll egy ősi, rettenetes jóslat középpontjában, és az istenektől a démonokig, a sárkányoktól a mágusokig minden oldal a saját céljai érdekében akarja felhasználni őt. Kihrin kénytelen szembesülni azzal, hogy a gyerekkorában hallott régi mesék elég sok mindenről hazudtak. Főképp arról, hogy a történet végén mindig a hős győzedelmeskedik.
De Kihrin talán nem is hős, hiszen nem az a végzete, hogy megmentse a világot. Hanem az, hogy elpusztítsa.
On Sai - Vágymágusok
Végre, új On Sai!! (nem is kérdezem, hogy miért nem Calderon...) Érdekesnek tűnik, de ha On Sairól van szó, még magamban sem bízom, még a tipikus tiniregénye is nagyon bejött. Szerencsére ez nem tűnik annak.

Lehet barátság férfi és nő között?
Szépvölgyi Rianna egy eldugott völgy grófkisasszonya, aki bogaras atyjával és zenész ikeröccsével él. Rianna férfiruhában van, amikor balszerencséjére találkozik Ras parancsnokkal, aki a hazaérkező hírhedt Kartal hercegnek gyűjt katonákat. Riannát összecseréli az ikertestvérével, és magával viszi.
Ha rájönnek, hogy Rianna lány, kiirthatják felségárulásért a családját. Vajon sikerül visszacserélnie magát, mielőtt lelepleződik? De mit tegyen addig a férfiasan vonzó Ras, a magát mutogató jóképű Mort és a vad Lidérc közelében, ha a mágiája csalogatja a férfiakat?
Míg a hercegre várnak, valaki vadászni kezd a csapatra.
Rianna nem számíthat másra, csak az eszére, és egy hajmeresztő szövetségesre, miközben őket lesi a természet, ami hol a halálukat akarja, hol pedig illetlenül valami mást.
„…amikor reggelente álmosan felnézel a tornyokra vagy megcirógatod a falat, az ember azt kívánja, bárcsak ő lenne a kezed alatt.”

Christelle Dabos - Bábel emlékezete
Lezárul a Tükörjáró sorozat, vagyis nem, nem zárul le, mert lesz majd negyedik rész, ha szerencsénk van, jövő ilyenkor. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, teljesen kisimulnak az idegeim ebben a világban.

Két év és három hónap telt el azóta, hogy Ophélie akarata ellenére visszatért Animára. Kényszerű magányában gondolkodni volt ideje elég, és elmondhatatlanul szeretne végre utánajárni mindannak, amit Faruk Könyvéből kiolvasott és Istentől megtudott. Némi segítséggel eljut Bábelre, és hamis személyazonosság alatt igyekszik megtalálni a helyét az ottani társadalomban.
A beilleszkedés egyfelől nem túlságosan nehéz, ugyanis a szilánkcsoport lakossága származását tekintve igen vegyes, a legmodernebb technikai vívmányokkal azonban olykor meggyűlik az Animista baja. A nyomozását leginkább az segíti, hogy felveteti magát a helyi virtuózneveldébe, ahol persze újabb ellenfelei és irigyei is akadnak. De vajon az olvasótehetsége elég lesz-e ahhoz, hogy mélyebbre ásson, és közelebb kerüljön az igazsághoz? És hogy Thorn nyomára bukkanjon a bábeli zűrzavarban?

Frank Herbert - Dűne
Nagyon örülök, hogy a GABO ráállt a Dűnékre, szerintem ez egy olyan sorozat, amit legalább nemzedékenként ki kell adni újra. Egységesített, egynémely helyen modernizált szöveg, évente elvileg két rész jön, ha jól értettem, szóval elég gyorsan letudhatjuk. Nálam örök kedvenc, és nagyon bejön az új borító is.

Az ​univerzum legfontosabb terméke a fűszer, amely meghosszabbítja az életet, lehetővé teszi az űrutazást, és élő számítógépet csinál az emberből. Az emberlakta világokat uraló Impériumban azé a hatalom, aki a fűszert birtokolja. A Padisah Császár, a bolygókat uraló Nagy Házak, az Űrliga és a titokzatos rend, a Bene Gesserit kényes hatalmi egyensúlyának, a civilizáció egészének záloga, hogy a fűszerből nem lehet hiány. Ám ez az anyag csak egy helyen található, a sivatagos, kegyetlen Arrakison, amelyet lakói, a vad fremenek csak úgy ismernek: Dűne.
Frank Herbert legendás regénye, amely megjelenésekor elnyerte a Hugo- és a Nebula-díjat, talán a legjobb science fiction, amit valaha írtak. A Dűne hatása ma már felfoghatatlan, az elmúlt fél évszázadban olvasók milliói fedezték fel az Arrakis világának részletességét, a szöveg szépségét és a könyvben rejlő filozófiát, társadalmi és vallási gondolatokat. Herbert lehengerlő és eleven története most átdolgozott kiadásban kerül újra az olvasók elé.

Kleinheincz Csilla - Ezüstkéz
Sok-sok év után lezárult az Ólomerdő sorozat. Az első rész nekem már annyira régen volt, hogy újra kell majd olvasnom.

Eltört ​a világ, meghasadt az Üveghegy, felbolydult egész Szépország: az álom, amely évszázadokon át markában tartotta a Rengeteget, és peremén a végzetnők hegyét, elillan. Megszűnik a varázslat, amely fogságba ejtette a hegybe zárt sárkányt, és elkezdenek ébredezni az eddig alvó fák, állatok, tündérnépek – és a félelem is.
Emese mögött hosszú, súlyos döntésekkel szegélyezett út áll, de még mindig messze a vége, ráadásul egy olyan világban kell helyt állnia, ahol még a sorsszálakat fürkésző végzetnők is rettegnek a jövőtől. Ha a rendíthetetlen lány csakugyan az Ezüstkezű néven ismert hős, akkor ő lesz az, aki mindenkit megment, ám ebben senki, még ő maga sem lehet biztos. Lehet, hogy Szépország csak Rabonbánra számíthat, a tündérbirodalom régi rendje azonban olyan gyökeresen átalakul, hogy talán még a megkeseredett lovag sem tehet érte semmit.

Leigh Bardugo - Pusztulás és felemelkedés
Megjelent a harmadik rész, úgyhogy elkezdhetem végre a sorozatot. Nem tudom, mennyire YA, a Hat varjú nagyon bejött, úgyhogy szerintem ezzel is jól elleszek.

Katona. Idéző. Szent.
Az ország sora egy megtört idézőn, egy kegyvesztett nyomkeresőn és egy egykori nagy mágikus sereg szétvert maradványain múlik.
Az Éjúr árnytrónján ülve uralkodik, míg a meggyengült és sebesült Alina Sztarkov igyekszik felépülni, az őt szentként imádó Apparátus kétes védelme alatt. Minden reményét egy rég eltűnt ősi lény mágiájába veti, és abba az esélybe, hogy egy bizonyos törvényen kívüli herceg még életben van.
Ahogy a szövetségesei és az ellenségei a háborúba sodródnak, egyedül Alina áll az ország és világ örök rabságával fenyegető, áradó sötétség között. Hogy megnyerje ezt a harcot, meg kell szereznie egy legendás lény hatalmát – ám a tűzmadár utáni hajsza váratlan fordulatot tartogat.

Hász Róbert - Fábián ​Marcell és a táncoló halál
A pandúrdetektív első része is olvasásra vár, de itt van már a második is. Századelős krimi történelmi alakokkal.

1903, Zombor: Fábián Marcell pandúrdetektív újra nyomoz! A bácskai kisváros fülledt nyári hétköznapjait különös járvány dúlja föl, melynek áldozatai előbb delíriumos tánckórba esnek, majd végeznek magukkal. A magyar Poirot biztos kézzel kezdi felfejteni a szálakat a paranormálisnak tűnő jelenségek világában, és a nyomozás különös fejleményei mellett családi életében is meglepetések várják… – Hász Róbert nyolcadik regényében folytatja Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja címmel elkezdett nagy sikerű történetét. Marcell társai, Milorád és Winter úr régi ismerőseink, ám színre lép a fiumei Kánya Emília, az ügyész Gozsdu Elek, sőt maga Jókai Mór is. A történelmi nosztalgiából kibillentenek a váratlan fordulatok, a szálak Zombortól Fiumén át egészen az Újvilágig vezetnek.

James S.A. Corey - Tiamat dühe
A Térség 8. része. Minden tiszteletem a Fumaxnak, ha valamit elkezdenek, azt igyekeznek is végigvinni. Nyolcadik rész!! Melyik kiadónál érte volna meg?:) 

Galaxisszerte ​ezerháromszáz kapu nyílt a különböző naprendszerekbe. Ám miközben az emberiség egy idegen civilizáció romjain építgeti csillagközi birodalmát, az ősi rejtélyek és az új fenyegetések egyre veszedelmesebbé válnak.
A halott rendszerekben, ahová a gyűrűkapuk vezetnek, még az idegenek lakta bolygóknál is különösebb dolgokra lelnek a felfedezők. Elvi Okoye kétségbeesetten kutatja a még az emberek megjelenése előtt zajlott hajdani népirtás eszközeit, és fegyvereket keres az elképzelhetetlen határait súroló erők ellen. Az ilyen tudásnak azonban felfoghatatlan ára van.
A birodalom szívében Teresa Duarte arra készül, hogy átvegye édesapja isteni magasságokba törő terveinek terhét. A szociopata tudós, Paolo Cortazár és a fogolyként tartott James Holden csupán két veszélyforrás az intrikáktól nyüzsgő palotában, de Teresa a saját feje után megy, és olyan titkokat rejteget, amelyekről még apja, az uralkodó sem sejt semmit.
Az emberiség birodalmában szétszóródva pedig a Rocinante legénységének tagjai szerveznek bátor ellenállást Duarte autokrata rendszerével szemben. A régi világ emléke lassan elenyészik, és egyre biztosabbnak tűnik Laconia örökös, megtörhetetlen uralma – ezzel együtt pedig egy olyan háború lehetősége, amelyből az emberiség csakis vesztesként jöhet ki. Mert a világok között megbúvó rémség ellen a bátorság és a nagyravágyás semmire sem elég…

Alastair Reynolds - Kék emlékezetű Föld
Reynolds egy csodálatos író, csak itthon elég nagy a szerencsétlenkedés körülötte. Nem mondom, hogy ki vagyok békülve teljesen a DV stratégiájával, de most náluk van Reynolds, és ha lassan is, de talán ez a sorozata teljes lesz itthon.

A Kék emlékezetű Föld annak a monumentális trilógiának az első kötete, amely az Akinya család több mint tízezer éves történetét követi nyomon a jövőben… a Naprendszeren túl, a csillagközi űrben, a galaktikus társadalom hajnalán.
Százötven év múlva, egy világban, ahol Afrika technológiai és gazdasági szempontból domináns szereplő, és ahol a bűnözés, a háborúzás, a betegségek és a szegénység a történelem ködébe vész, Geoffrey Akinya csupán egyetlen dolgot akar: hogy békén hagyják, és ő hadd folytassa az Amboseli-medencében élő elefántokkal kapcsolatos kutatását.
Geoffrey családjának, az Akinyák üzleti birodalmának azonban más tervei vannak vele. Eunice, a nagyanyja, az egykori felfedező és üzletasszony halála után kínos dologra derülfény a Holdon, Geoffrey-t pedig megbízzák – vagyis inkább megzsarolják –, hogy menjen fel és biztosítsa a családja makulátlan hírnevét. Arra azonban senki sem számít, ami rájuk vár.


Share:

Rövidkék a jobbakból és a nagyon jókból

Kezdjük a leg-gel, Ian McDonald Luna-sorozatával. Jaj, nagyon imádtam. Amit kicsit bánok, hogy nem halasztottam az olvasását akkora, mikor már a harmadikat is kiadta Gabo, de legfeljebb majd újraolvasom. Valahol még az első kötet megjelenésekor olvastam, hogy a Dűnéhez hasonlatos, és bár mindig ellenkezek, amikor klasszikusokkal dobálóznak, azt kell mondjam, megállja a helyét a párhuzam. Nincs olyan nagyívű, jóval rövidebb időintervallummal is dolgozik McDonald, de az intrika, a hatalmi harcok, a ki-mit akar-kitől-és miért legalább olyan tökéletesen átláthatatlan, mint Herbert monumentális művében. Hullanak és változnak a szereplők, pont olyan mértékben, hogy az lendítse előre az eseményeket, nincs üresjárat, felesleges szócséplés, csak a Hold és a por. Ez a másik, ami miatt nagyon szeretem, az élővé tett környezet, ahogy érezhettem a súlyát a holdi motorozás veszélyeinek, a meggazdagodás lehetőségeinek, a politikai mozgalom létjogosultságának, és a holdi gravitáció hatásainak.

S.A Chakraborty - Bronzváros
Remekül összerakott fantasy, ahol egyensúlyban van a misztika, a mitológia, és a jó nagy adag egyedi fantázia, amivel az írónő mesét szőtt a titokzatos keleti hiedelmekből és burkoltan a mai problémáinkat is belevitte (másság kérdése, elfogadás, vándorlás, stb.). Nagyon jól éreztem magam a mindenféle dzsinn között, akárhogy is szeretik nevezni magukat, megszerettem a szereplőket, és lassan időszerű lesz folytatnom, hiszen jön a második rész.

Amin Maalouf - Szamarkand
Omar Khajjám 1000 éve és majdnem most (1900-as évek eleje). Roppant izgalmas volt, fogok még olvasni Maalouftól, mert nagyon jól mesél. Tanulságos volt, és egy kicsit közelebb vitt a közel-keleti események, életvitel, gondolkodás megismeréséhez, megértéséhez.


Narine Abgaryan - Égből hullott három alma
(Közvetlenül olvasás után a gr-re ezt írtam, nem tudok mit hozzátenni:)
Megszületik egy csecsemő, előkerül egy elásott családi gyűrű, és a múlt körbeér.
Jó volt ezek között az emberek között, akik kiöregedtek a falujukból, a saját életükből, mégis mindig frissek és életvidámak maradtak.
Jár a könyvön az agyam, mi is olyan nagy csoda benne. Talán a pillanatképek, amiket elkap egy-egy napból, emberről, szellemekről. A nyugalom, ami hiányzik a való mindennapokból. A háború, az éhezés ellenére, aminek a kiegyensúlyozott harmóniáját is csak így messziről, ott nem levőn lehet láttatni. Hogy mindent túl lehet élni. Akinek nem sikerült, arra meg emlékezünk, ők így élik túl.
Az élet körforgása, a rossz megy, jön helyette a jó, majd váltja a rossz, hogy kövesse valami, ami megintcsak jó. Emberek elmennek, akik maradnak, azoknak megmaradnak a kis mindennapjaik.
Ugyanúgy szól egyéni tragédiákról és boldogságokról (miért nincs a tragédiának pozitív ellenszava?), mint a közösségéről.

Szerencsé Dániel - A 13. emelet
Némileg kakukktojás a könyv a jók és még jobbak között, mert nem volt ez rossz, de lehetett volna sokkal jobb is. Akkor, olvasás közben kicsit értetlenül álltam a politikai és gazdasági vonal mellé behozott magán-szerelmi szál létén, azóta pedig még inkább azt gondolom, hogy kár volt érte. Azt hiszem, két eset miatt kerülhetett bele: vagy nem volt elég mondanivaló a politikai bűnügyekről, ezért kellett kicsit duzzasztani valamivel az oldalszámot, vagy inkább hülye szerelmi affért hozott a történetbe, nehogy valami olyat írjon, amit ő maga is megbán. Hogy direkt és készakarva fő-szálat csináljon valaki ebből egy ilyen regényben, elnyomva a lényeget, és a végére mindent ezzel uralva, ez számomra majdnem a botrányossal ér fel. Oké, nem egy nagy tragédia,  mert ez csak egy könyv, de itt egy magyar író, ráadásul tud is írni, jó karaktereket alkot, hozzányúl egy kényes témához, tök jól fel is vázolja, aztán köp egyet az egészre: nesze nektek, nézzétek, van nekem farkam is. No komment. 

Megvolt még pár más is, amikről különösebben nem tudok mit írni, azon túl, hogy jók voltak.




Gill Sims - Hát persze, hogy iszom
Kisnimától kaptam, hogy hátha könnyebben viselem a mindennapokat, tudva, hogy másnak se könnyű.:D
Alapvetően vicces a könyv, bár ezt a rengeteg piálást nem tartom okos dolognak egy bizonyos kor felett, ez a része nem is nagyon jött be, de voltak benne jó dumák, és egészen eredeti szereplők. A meleg jóbarát újabban elmaradhatatlan kellék, amibe csak lehet beleírják, de legalább jó fej volt. Azt hittem, majd többet megtudok a gyerekekről, de inkább anya lelkivilága került terítékre. Amin nagyon jót szórakoztam, bár azért rá kellett kicsit pihennem, az a kiterjedt család volt, annyi nyűggel és különcséggel, amennyit már nehéz röhögés nélkül kibírni.

Carolyn Baugh - Kairói kertváros
6 nő története, napjainktól visszamenően közel 100 évet. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a lepel mögött egyformák ezek a nők, pedig legalább annyira különböznek a vágyaik, mint a kinézetük. Eléggé kettős érzésem volt olvasás közben, mert ad ugyan betekintést a keleti mindennapokba, a női lét sorsszerűségébe és nehézségeibe, olyan példákkal, akik erősek, akaratosak, tudják mit akarnak, és sokszor azt is, hogy érhetik el, mégis valahogy nagyon erősen támogatta a történetekkel a róluk (és a férfiaikról) alkotott sztereotípiákat.

Share:

Sigrídur Hagalín Björnsdóttir - A sziget

Izland, a szigetország, elvágva a külvilágtól.
Hogy ki hol volt ekkor és épp mit csinált? Lényegtelen, még ha a fülszöveg mást is sugall. Annyiból mégis lényeges, hogy az addig megszokott civilizációban elkövetett utolsó tettek voltak ezek, minden, ami utána történt, már a túlélést szolgálta.

A probléma lehetne valós is, most, akár nem oly sokára. A legtöbb sci-fi a földi problémák megoldásának módszereit a valamikori nagyon távoli jövőbe helyezi, amikor már legalább olyan technikai fejlettségen leszünk, hogy akár más bolygókat is meghódíthatunk. De mit kellene tennünk, ha mindez holnap történik, amikor nem tudunk űrhajóra pattanni, hogy a világűrben telepeket hozzunk létre? Meg aztán, miért is lenne könnyebb az, mint itt a Földön tenni ugyanezt: módszereket kidolgozni az életben maradásra. Egyetlen dolgon múlik csak a siker, az alkalmazkodóképességünkön.
Így hát a hatalom zárt ajtók mögött feltérképezi a történelmet, a hanyatlás jeleit, és utat mutat: vissza a sötét középkorba, ha nem akarunk kihalni. De tegyük mindezt úgy, hogy az alapvető kényelmi rendszereket tartsuk fenn (kórház, rendőrség, üzletek), akkor az emberek még irányíthatóak maradnak, csak közben nagyon ügyeljünk az elnevezésekre. Ja, és fontos: szerezzünk egy saját újságírót.

Nekem az volt a legérdekesebb, hogyan jutott egy nemzet onnan, ahol politikusok próbálják meg összekovácsolni országukat, és megoldást kínálni a népnek, oda, ahol állatokkal kell együtt aludni, ha nem akar az ember halálra fagyni. Nagyon szép elgondolás, hogy a nép életben maradásáért vezetők a tettek mezejére lépnek, szabályokat hoznak, sémákat állítanak föl, munkamódszereket dolgoznak ki, de hol van a pont, amikor az irányítást elveszítve a nép csak száguld egy olyan úton, ami messzire vezet a vezetők céljaitól? Björnsdóttir csak vakon tapogatózik, vagy végig is vezet engem ezen az úton? Az sem mellékes, ki mit ért "civilizáció" alatt: technikai, vagy szellemi/lelki fejlettség? Mennyire függenek ezek egymástól, vagyis mit kezdünk a világgal, önmagunkkal, a szomszéddal, ha kihúzzák alólunk a technikát? Mit mutat meg nekem ebből az írónő?
Ezek nem előzetes elvárások voltak, ahogy haladtam előre a történetben, úgy fogalmazódtak meg bennem az újabb kérdések, talán pont a válaszok és a valódi megoldások hiánya miatt. Inkább jellemzi a könyvet az elemi ösztön, mint a konstruktív problémamegoldás, de nem is számítottam másra. Ezek vagyunk.

Emlékszel, hol voltál, amikor megtudtad?
Az elmúlt évek egyik legérdekesebb izlandi regénye izgalmas, valószerű és borzongató történet az elképzelt jövőnkről.
Az általunk ismert világ megszűnik létezni. Izland, az egyik legszervezettebb ország egyik napról a másikra elveszíti a kapcsolatot a külvilággal, és káosz lesz úrrá benne. Senki nem tudja, mi okozza a fennakadást, az állam, a jog és a társadalom építményei pedig repedezni kezdenek.
A sziget a thriller, a politikai fikció és a disztópia remek kombinációja, ugyanakkor pontos kórkép is a modern világról. A szerző művével megdöbbentette Izlandot, és élénk vitát váltott ki az állam és a társadalom alapjainak fenntarthatóságáról.
Share:

Susanna Jones - A csendmadár

Szeretem az olyan krimiket, amik a megszokottól eltérőek, és kilépnek a bűntény-nyomozás-tettes háromszögből, és elővesznek valami más aspektust. Itt ez a "más aspketus" Lucy személye, és mire végére érek a posztomnak, talán rájövők arra is, ennek ellenére miért is nem lett ez a regény átütő siker, ami átalakította a krimik piacát (mint tette ezt a Holtodiglan a sajátos szerkezetével).

Már a kezdésben is volt valami fals, a folytatásban meg már egyértelmű volt, hogy narrátorunkkal, Lucy-vel valami nem oké. A regény elején Lucy ugyan letartóztatást emleget, de csak kihallgatták, nos, kicsit hosszan.
Előkerült a tengerből egy nő darabokban (hogy miként kerülhetett elő egyszerre az összes darabja, azt most hagyjuk, igazából ez lényegtelen), és mindenki azonnal feltételezi, hogy Lily darabjai, és mivel Lucy látta utoljára, így előveszik a nőt. Barátnők voltak, vagy valami affélék.
A kihallgatást meglepően sokáig jól viseli, elvan a saját fejében, totálisan kizárva a külvilágot. Már ez gyanús volt, átlagember nem tesz ilyet, de Lucy nem átlagos. Főleg, mert időnként, elhatárolódva önmagától, E/3-ban kezd el beszélni Lucy-ről. Túl sokat nem tudnak meg tőle a nyomozók, van, hogy kereken megtagadja a választ bizonyos kérdésekre, ehelyett nekünk kezd el mesélni. Önmagáról, a gondolatairól, érzéseiről, emberekhez való viszonyáról, a múltról, és a még régebbi múltról. Annyira belemerül a mesélésbe, hogy teljesen elfeledteti velünk, hogy egy kihallgatószobában van bezárva már órák óta.

Japánról megtudhatjuk, hogy rendszeresen esznek kifőzdékben, rendszeresek a kisebb-nagyobb földrengések, és hogy teázás közben illik ámulattal csodálni a csészét, amiben megkínálnak minket. Ahhoz képest, hogy Lucy 10 éve él ott, ez sztem elég kevés, még úgy is, hogy időnként barangolunk Tokióban és a környékén, mert a látnivalókra nem helyez hangsúlyt. De oké, ez végülis egy krimi, fogadjuk el, hogy nem dolga bemutatni a japán mindennapokat.
Ami problémásabb, és ami miatt nem tudott rést ütni a krimik közhelyein, hogy a sok feldobott lehetőséggel nem tudott mit kezdeni. Nincs jelentősége Lucy furcsaságának, mert a történtek szempontjából semmi jelentősége nem volt. Ő egyszerűen csak egy másféle szereplő volt, akivel megtörtént néhány dolog, más meg nem, időnként élénk volt a fantáziája, máskor meg gondok voltak a memóriájával. A mindent lefotózó Tejdzsi talán betölthette volna az űrt a titokzatos és soha meg nem nézett képeivel, de ő sem tette, eltűnt, mire az írónő felhasználhatta volna. Így nem is igazán tudom hová tenni ezt az egész történetet, mert a végére teljesen szétszaladtak a szálak, amiről az elején azt gondoltam, hogy összetartoznak.
Ráadásul az egész lezáratlan, az olvasó tippelhet, hogy mi is történt, és ki tette, és hogyan tovább. Egy jól felépített történetnél ez egy remek lezárás, de itt a sok össze-vissza eshetőséggel a porszívózó szomszéd is tehette, mert úgy érezte, csak így lehet nyugta. (Nem, sztem nem ő tette.:)
Kíváncsi vagyok nagyon, hogy filmen mit hoztak ki ebből az egészből.

„Ha Lily nem találkozik velem, még most is élne.”
Egy halott angol nő torzójára bukkannak a rendőrök a Tokiói-öbölben. A gyanúsított Lucy Fly, egy harminc körüli, szintén angol szakfordító. Egyvalaki tudna érdemi információval szolgálni a gyilkosságról: egy fotós, Tejdzsi, de ő nyomtalanul eltűnt. Így hát a rendőrök kénytelenek Lucy Flyból kiszedni, mi történt. De Lucy hallgat.
Egy szót sem szól. Hangosan legalábbis nem. Fejében viszont megdöbbentő részletességgel és őszinteséggel végigpörgeti azt a kísérteties utat, amelynek végén nem a törvénnyel, hanem saját magával kell elszámolnia.
Susanna Jones hátborzongató regénye nem csak egy gyilkosság krónikája, hanem egy szerelemé is, amely az első perctől el volt átkozva. Hiszen ha Lily nem találkozik Lucyval…
Share:

Rövidkék

Kicsit elhanyagoltam a blogot az utóbbi időben, de a nyár mindig így hat rám. A lehető legkisebb erőfeszítést tudom csak beletenni bármibe, aztán ha itt az ősz, az egészet mintha elfújták volna.
Néhány könyvről tervezek majd normális posztot is, most inkább csak a csalódásokat venném elő, legközelebb meg jövök a nagyon jókkal/jobbakkal.

Karin Tidbeck - Amatka
Ilyen lehet egy kommunista utópia - MLM rendszerben felépülő mindennapok, ellenőrzés, babonás ráolvasás a tárgyak egyben maradásáért, és rettegés, a franc se tudja mitől. Ezek az emberek átestek a valóság egy másik síkjára, egy szürreális helyre, ahol a dolgoknak nagyobb jelentőségül volt, mint a személyeknek. Gondolom ezt abból, hogy alapvetően hiányoztak a személyiségek.
Utáltam ezt a könyvet, a világot,a stílust, a szereplőket, mindent. Egész végig ott volt bennem a kérdőjel, hogy mi a tosz ez, és ez nem baj akkor, ha van válasz rá, de itt nem volt. És persze itt bejön, hogy meg lehet magyarázni bármit azzal, hogy új hang, meg forradalmi történet, meg az a pötty a vásznon a spártai harcosok lelke, de szerintem az értelmetlenségre nincs mentség.
Azért nyugodtan tegyen mindenki egy próbát vele, eléggé kilógok a sorból a véleményemmel.

Stephen King - Az
Most, hogy kijöttek a filmek, úgy gondoltam, nem ártana elolvasni, mert szoktam szeretni Kinget.
Túl sok rosszat nem tudok elmondani erről a könyvről, hacsak azt nem, hogy nagyon untam. Nem hittem volna én se, de ez van. Egyetlen jelzővel tudom összekapcsolni: szófosás.
Egyébként a szerkezete bejött volna: egy jó nagy adag múlt tizenévesekkel (gyanítom, ez volt a probléma. nem tudom átérezni több száz oldalon keresztül a gyermekkori kitaszítottság és klikkesedés nyűgjeit. úgy gondolom, a saját élményeimet már feldogoztam, túlléptem rajtuk, és igyekszem élvezni a felnőttkor gondjait és örömeit.) és az '50-es években történt eseményekkel, aminek a tálalása roppant nyögvenyelős és lassú. (egyet előre kettőt hátra stílusban).
A könyv kisebb hányadát teszik ki a 30 évvel később történtek, amikoris összegyűl a banda, hogy leszámoljon Azzal, persze, ez is roppant komótosan és megfontoltan történik.
Bevallom, csak az egyik könyvhöz volt türelmem, szóval a másodikban még akár be is lendülhettek a dolgok, nem tudom.

Anna Ekberg - Bomlás
Az a helyzet, hogy gondban vagyok. Fogalmam sincs, miről szólt ez a könyv.:D Megnézhetném a  fülszöveget, de az már csalás, szóval maradjunk annyiban, hogy szerintem ez a legrosszabb, ami egy író könyvével történhet. Ha annyira jellegtelen, hogy felidézni sem tudjuk.

Jonathan Stroud - Bartimaeus
Ez egy kicsit kakukktojás, mert az első rész nagyon tetszett, a második viszont már egyáltalán nem. Olyan érzésem volt, hogy nem haladunk sehova, az érdekes szereplők nem jöttek, viszont volt egy csomó érdektelen ember és esemény. Annyiban is hagytam az egészet.

Donato Carrisi - Démoni suttogás
Amikor nagyon lelkesedtem a Lelkek ítélőszékéért, mindenki ajánlotta a Démoni suttogást, a legelsőként megjelent könyvét. Nem is tehettem jobbat, minthogy utoljára hagyom, messzire elmarad Marcus sorozatától. Valóságtól elrugaszkodott, a realitást még csak alibiként sem használó könyv ez, csavar hátán csavar, míg már túl sok lesz mindenből. Egyáltalán nem jött be.


Share:

Repedések

Nem tudom, mikor fogok könyvekről írni, úgyhogy akit az érdekelne, az figyeljen goodreadsen.
Helyette inkább elmesélem, mivel töltöm újabban a szabadidőm.
Hindi filmekkel. :D Ha nekem egyszer valaki még akár két hónappal ezelőtt is azt mondja, hogy én bollywoodi filmeket fogok nézni, biztosan kiröhögöm.
Az egészről egyébként Bea tehet. Belinkelt a fb-csoportunkba egy hindi mindenfélével foglalkozó fb-oldalról egy klipet, amin szerintem kicsit kiakadt, de próbálta viccesen felfogni. Mivel az irodai gépemen nincs hang, amikor rákattintottam, azzal a színorgiával szembesültem, ami egyébként nagyon jellemző az indiaiakra (egy bizonyos anyagi helyzettől felfelé). Javaslom egyébként mindenkinek, hogy időnként fossza meg magát valamelyik érzékszervétől, egészen másfajta aspektust kap az élmény.
Aztán megnéztem még párszor, később hanggal is, és mivel ott nem volt egyértelmű, hogy mit is látok, muszáj volt kicsit kutakodnom. Végül a youtube volt a leghasználhatóbb kiindulásnak, egy rakat hasonló zenére találtam. Azt nem tudom, hogy működik a keresőmotorja, mert valszeg nem mi vagyunk a célközönség, így nem dobálja automatikusan fel ezeket a zenéket, amikről kiderült, hogy nem is zenék, legalábbis nem olyanok, amire számítottam.
Ezek ugyanis filmekhez betétdalok. De valami eszméletlen jók. Egy ideig elvoltam a zenékkel (ki is idegelem vele rendesen a családot, és még mindig nem sikerült megszokniuk. még mindig várják, mikor hagyom rá :D), aztán kezdtem a filmek után is kutakodni. Hirtelen elég nagy lépésnek tűnt ez így is a komfortzónám legszélétől, úgyhogy maradtam a történelmi filmeknél, az olyan biztonságos terep volt elsőre.

Nagyon mások ezek a filmek, mint amikhez hozzászoktunk.
Nagyon hosszúak, eddig az összes, amit láttam, közel volt a 3 óráshoz. Így elsőre nem tűnik soknak, de amikor reggel elkezdem nézni, és fél 12-kor még nincs ebéd, viszont a filmnek sincs vége, na az nem egyszerű.
Ami egyikből sem maradhat ki, az a szerelmi szál. A kultúrájuk miatt testiségről szó sem lehet, így csakis az érzelmek mélységére koncentrálnak, témától függ, hogy mikor melyik részét emelik ki.
A Bajirao Mastaniban például a valláskülönbség a probléma forrása, szerelmi ügyben legalábbis, emellett, nem mellékesen, de nem is igazán főszálként, egy hadvezér története az 1700-as évekből.
Egy jóval korábbi időszakba visz vissza a Padmaavat, az 1200-as évekbe, amikor Alauddin királlyá lesz, és szinte látatlanba beleszeret a szépségéről híres Padmavatiba. A szépséghiba, hogy a nő már férjnél van, és eszébe sincs elhagynia senkiért.


Semmi kis történeteknek tűnnek, de a szerelmi szál mellett ott van mindig a drámaiság, és a kosztümök, a díszletek, a hangulat, egyszerűen minden lenyűgöző. A két film érdekessége, hogy ugyanazon a helyszínen forgatták őket, nem is nagyon próbálták titkolni. Végülis, felesleges is lenne, a célnak mindkét filmhez megfelelt a környék.
Elég felvilágosultnak tűnnek nekem ezek a rendezők, forgatókönyvírók, mert a filmek üzennek: a nők nem gyengék, jogaik vannak, nem tárgyak, amiket adni-venni lehet, a vallások létezhet(né)nek békében is egymás mellett. Nem igazán rózsaszín cukormázasak ezek a filmek, legalábbis másképpen, mint ahogy a nyugati filmeknél hozzászokhattunk. Az Agneepathban például elég durván sikerült megjeleníteni a gyerekkereskedelmet és a drog terjedésének a problémáját, India maffiózósodása sem maradt ki belőle, és szemtanúi lehettünk egy lincselésnek is.
A színészek tehetsége eléggé viszonylagos. Akiknek a nevét mostanság ismeri a világ, általában háttértáncosként indultak, de voltak, akik már hollywoodi filmekben is szerepeltek (Deepika Padukone pl. Vin Diesellel játszott, és Priyanka Chopra neve is elég ismert, mindkettejükkel csináltak már zenét is amerikai rapperek), persze jócskán azután, hogy bollywoodi színészként már befutottak.
Ezek a filmek nem akarják az egész világot elkápráztatni, bár időnként azzal is sikerrel járnak, pl. a Baahubali-val, inkább tipikusan az indiaiknak készülnek, a lényeg, hogy egy film alatt szinte minden érzelmet átéljen a néző, és ha meg is botránkoztat, az még a kezelhető határon belül maradjon, és semmiképp ne legyen céltalan.

És persze nem maradhatnak ki a könyvek sem, mert a filmek hatására most kicsit irányt váltottam a tervezetthez képest. Nem szeretnék Indiára korlátozódni, a csodás, aranyfényben fürdő díszletek és csodaszép színészek ellenére sem érzem, hogy szívesen merülnék el az ország mindennapjaiban, legyen szó bármelyik korról, viszont kicsit kitolva a határokat az arab világ felé, már szinte bármi jöhet. A Bronzváros a lehető legjobb választás volt indításnak, a dzsinnek világa, az arab mitológia nagyon érdekes, és nagyon keveset tudok róla. Tervben is van, hogy kicsit jobban elmerüljek a mondáikban és a hiedelmeikben, de a történelmükből is fel kell hoznom magam, elég nagy kuszaság van a fejemben arról a térségről.

Share:

Pedig jól indult

Tényleg, egy teljes könyvig teljesen elégedett voltam a Látókkal. Érdekesek voltak a szereplők, dacára 17 évüknek, még eszük is volt, a történet tök érdekes volt, bár így visszagondolva, nem nagyon tudnám megmondani, mit is tudtam meg a Látókról. De mindegy is, szórakoztam 662 oldalnyit, és remek volt.
Azzal kezdődött, hogy egy unatkozó úrikisasszony, nehogy megszólják az uncsi szülinapi partiját, elővesz egy ostáblát quija táblát, és két pohár pezsgő között idézgetnek egyet. Ahogy az kell az ifjúságnak, ezzel jól érzik magukat egy ideig, csak aztán kezd komolyra fordulni a dolog. Olyan üzenetek jönnek, hogy nem is értem, hogy nem dobták a tűzbe azonnal a táblát. Nem mintha az segíthetett volna a világon, mert Komisz Jack felébredt, és én már tudtam, hogy itt vér fog folyni, vagy valaki nagyon rosszat fog álmodni.
Az első volt a jó megoldás, és Manhattan szerencséjére épp elküldik Evie-t egy kis levegőváltozásra New Yorkba, mert Ohióban kicsit túllőtt a célon a képességével. Evie látó, amit mások szórakoztatására fel is használt, de ha valakit azzal vádolnak meg, hogy felcsinált egy cselédlányt, az nem tartja annyira szórakoztatónak ezt. Szóval Evie-t a nagybátyjához menekítik, aki mellesleg agglegény, és egy okkult dolgokkal foglalkozó múzeumot vezet. De ha azt gondolták a szülei, hogy ott majd biztonságban lesz a világ tőle, hát nagyon mellényúltak. Elsőnek mindjárt kirabolják, majd némi hezitálás után, miután nem oly sokára, hogy megérkezik, a bácsi vissza is akarja küldeni, elkezdi igénybe venni a képességeit egy sorozatgyilkos ügyében. A maradásért mindent, hiszen ez New York, az alkoholtilalom idején, messze a szülőktől.
Nem lőném le a fordulatokat, de ahol az álomjárás megvalósulhat, ott a szellemek is testet ölthetnek.

Evie jó fej, és az ismerősei is azok, és bár a nevezettek életkora 17 vagy akörüli, egyáltalán nem egy minimál igényű történetről és írásmódról van szó. Bray szépen adagolja az infókat, mindig egy kicsit a kicsivel súlyosabb történések mellé, míg aztán eljutunk a végkifejletig, ahol is jött a második könyv.
Na itt lett nekem annyi. Evie nem volt egy szófogadó kislány sose, nagybácsi be is sokall, és mielőtt visszaküldené, Evie lelép, és kihasználja a pillanatnyi rivaldafényt, ami jutott neki: igazi hülyepicsa lett belőle. Pózol és affektál, és nekem ezt csak olvasni kellett, és nem hallgatni, de a hajam téptem tőle. Rádióműsora van, beszédórákra jár, állandó kapcsolata van az újságokkal, és a föld felett lebeg 2 méterrel.
A történet is kicsit leült, de az is lehet, hogy én vesztettem el a jóindulatomat a könyv iránt, mert az álomjárás elég érdekes ötletnek tűnik, az álomkórral együtt, biztos izgi lett volna kideríteni, hogy fognak össze az álomjárók, hogy legyűrjék az újabb gonoszt, aki így szedi áldozatait. Csak hát Evie elég gyakran megjelent, és játszotta az eszét, úgyhogy becsuktam a könyvet, és úgy döntöttem, az első részt megtartom szép emléknek, hátha majd pár év múlva képes leszek végigolvasni a másodikat.
Share: