Hogyan védjünk meg egy az ellenségtől körülvett, árulóktól hemzsegő várost, ha szövetségeseinkben sem bízhatunk, elődünk pedig nyom nélkül eltűnt? Ennyi éppen elég is hozzá, hogy egy kínvallatónak menekülni támadjon kedve - pedig bot nélkül még járni sem tud -, csakhogy Glokta inkvizítornak válaszokra van szüksége, mielőtt a gurkhuliak a kapukon dörömbölnek.
Az északföldiek átlépték Angland határait, és tűz meg pusztulás terjed a nyomukban a fagyott vidéken. Ladisla koronaherceg dolga az lenne, hogy elkergesse őket, és dicsőséget szerezzen magának. Csak egy probléma akad: a világ legrosszabbul felfegyverzett, legképzetlenebb és legtehetségtelenebbül irányított seregét kell vezetnie.
Bayaz, az Első Mágus, merész kalandorok csapatát vezeti a múlt romjain keresztül. A délvidék leggyűlöltebb nője, Északföld legrettegettebb férfija és az Unió legönzőbb fiúja különös útitársak bár, de ha nem gyűlölik egymást annyira, félelmetes csapat válhat belőlük.
Ősi titkokra derül fény. Véres csatákat nyernek meg és vesztenek el. Halálos ellenfeleknek bocsátanak meg - de csak miután felkötötték őket.
Könyvmolyképző
Elkezdődött a háború, egyszerre két helyen is, északon, és délen, csak hogy ne legyen egyszerű dolga az Uniónak. Míg West északon harcol Bethod seregeivel, délen pedig Glokta küzd a császárral, Bayaz és csapata elindul a világ végére.
Mindenki helytáll a feladatában, viszont senki sem ugyanolyan már, mint amikor elindultak.
West nevet szerez magának a kis északi csapatban, és ez nagy szó. Mert vannak a mindenféle emberek - ellenségek, nem ellenségek, akik csak úgy vannak, és vannak a harcosok, azok között is a Neves Emberek. West is kiérdemelte a sajátját. Történt egy apró malőr is, de annyira nem lepett meg a dolog, vártam, mikor fog bekövetkezni. Érzésem szerint ugyanis Bayaz igyekszik egy új világ alapjait lerakni, ehhez viszont változásokat kell eszközölni. Lehetne mondani, hogy csupán véletlen egybeesés, de véletlenek nincsenek, még a regények lapjain sem.
Glokta ... hát igen. ő nem sokat változott, inkább csak megismertük egy másik oldalát is. Érdekes lenne tudni, milyen ember volt, de akármilyenné is vált, nagyon reménykedtem benne, hogy nem nyiffantja ki magát. Imádok a fejében lenni (dőlt betűs gondolatként), az egyik legszínesebb egyéniség a könyvben. A többiek is jók, de érdekességnek híján van még Bayaz is, pedig tőle mágus létére igazán elvárnék némi titokzatosságot. A személyisége nem valami vonzó, vagyis inkább azt mondanám, lényegtelen és Abercrombie sem érezte szükségét, hogy túlzottan körvonalazza. Sokkal fontosabbak a céljai, meg hogy útközben bevethető a mágiája, ha nagy a baj, csak aztán ki is dől egy hétre minimum, míg összeszedi magát.
Az ő csapata a legérdekesebb, de aztán eszembe jut West meg az északiak, a Kutyaember meg Hárfás, meg Métely, meg Glokta praktikálisai, és ilyen emberek közül nehéz azért kiríni.
Két dolog szúrt nagyon szemet:
Malacus Quai az első részben egy riadt kisfiúnak tűnt, aki reszketve áll meg a nagy Első Mágus előtt, fél megszólalni, és ha csak lehet, igyekszik úgy tenni, mint aki nincs is ott. Bayaz sokszor helyre is teszi, mert semmire nem tud válaszolni, ha kérdez tőle valamit, és ha mégis tudna, ijedtében elfelejti.
Ehhez képest most egy olyan Quai utazik a mester inasaként, aki egy megfáradt, sokat látott és sok titkot tudó segédnek tűnik, aki szembeszáll a mesterrel, beszól neki, és olykor gúnyos mosollyal jutalmazza.
Mi történt, amiről lemaradtunk??
Nem mondom, nekem ez a Quai jobban tetszik, szórakoztatóbb lesz tőle az utazás, csak nem értem a dolgot. Fogalmam sincs, spoiler-e vagy nem, de lehet, hogy megszállta valaki, aki így akarta végig követni, hogy minden úgy történjen, ahogyan annak kell. Az is lehet, hogy az ijedt kisfiú csak álca volt, de a legtöbb dolog arra utal, hogy Quai nem egy szimpla tanonc. Aztán ki tudja.
A másik pedig Jezal, akinek úgy tűnik, semmi hasznát nem veszik az úton, de nem is azért ment velük, hogy a többieket segítse, bár tény, hogy ha nem is egy nagy harcos, minden fegyvert forgató kézre szükségük volt időnként. Nem, őt azért cipelte magával Bayaz, hogy tanuljon, tapasztaljon, felkészüljön valamire, ami túlmutat addigi beszűkült kis életén. Kemény leckét kap, az biztos.
Északnak is, délnek is megvan a maga legendája egy régen, vagy talán sosem látott lényről, ami most a háborúk zűrzavarában mindkét helyen előkerül. Északon a sankák, délen az evők a harcok aduászai, és nincs kétségem a végeredményt illetően, azért érdekes lesz, hogyan lehet majd megküzdeni az emberi létezéstől ennyire távol eső valamikkel.
És ezzel el is érkeztünk a világhoz, ami így a középső résznél Bayaznak hála egészen konkrét formákat öltött. Mesél a múltról, és ki lehet olvasni a terveit a jövőre vonatkozóan is. Vannak tippjeim, és hamarosan kiderül, mennyire jók a megérzéseim, mert már el is kezdtem a harmadik részt.
Lehet, hogy ebből a posztból sem tűnik ki a rajongás, de higgyétek el, előre félek, mi lesz velem, ha befejeződik, annyira szívesen vagyok ezek között az emberek között.
Ja, és majdnem elfelejtettem, hogy a Gloktás részeken kívül a csatajelenetek voltak a kedvenceim. Nagyon jól voltak megírva, főleg, amikor az északi csapatok harcoltak. Abercrombie nem kíméli a szereplőit, de ez az igazi. Egy csatában olykor meghalnak azok is, akiket egyébként nagyon bírunk.
0 Megjegyzések