Trenka Csaba Gábor - Egyenlítői magyar Afrika

A Harmadik Birodalom a véres 1941-43-as oroszországi hadjárat során diadalt aratott, és egyúttal gyökeresen megváltoztatta a történelem menetét. Azonban ennek ára volt: a háború kimerítette Adolf Hitlert. A Führer 1947-ben békét kötött a szövetségesekkel, majd 1954-ben háttérbe vonult, s átadta a birodalom operatív irányítását.
Hat évvel később, 1960-ban születik meg Lajtai Gábor. A bennszülöttek által később csak Ga’abi néven ismert fiú Hungarovillben, az Atlanti óceán partján látja meg a napvilágot. A tikkasztó klímájú város nemcsak Egyenlítői Magyar Afrika politika és kereskedelmi központja, hanem a Magyar Gyarmati Hadsereg legfontosabb bázisa is.
Miközben a kisgyerek Gábor a Hitler sugárúton és a Szálasi körúton nap, mint nap ingázik a családi vállalkozásban működtetett Turáni Vendéglő és az iskola között, sorban gyűjti be az életét végérvényesen meghatározó élményeket – legyen szó a Himmler hadihajó elsüllyedéséről, a Magyar Szociálfasiszta Munkáspárt hatalmának megnyilvánulásairól, vagy éppen a nők vonzerejéről...

Egyszerűbbnek láttam bemásolni a fülszöveget, tökéletesen összefoglalja a könyvet. Egyébként nem is tudtam, hogy '91-ben már ez a könyv megjelent, mielőtt még az Agave kiadta volna.
Szóval Lajtai Gábor egy többszáz oldalas motivácós levelet ír állásjelentkezés gyanánt, ami elsőre kicsit furának tűnt, mert ugye ember nincs, aki egy fél oldalas jelentkezésnél hosszabbat elolvasna, de aztán el is felejtkeztem róla.
Onnan indul, amikorra még valószínűleg az ember vissza tud emlékezni, valamikor az óvodás kor elején. Ezt az időszakot Gábor a bennszülött négerek között töltötte. Láthatjuk, hogyan bánnak a fehér gyarmatosítóval már a gyerekek is, de minél nagyobb lesz, annál kevésbé lesz egyszerű alkalmazkodnia. Igazából ő az a típus, aki nem néger, de magyarságtudata sincs igazán. Nem tartozik sehova, gyarmatosító, idegen egy idegen világban, gondolkodásmódja inkább eklektikus, de semmiképpen sem párthű.
Trenka ezt a kettősséget, Lajtaiban és a környezetében, szenzációsan meg tudja jeleníteni. Túl sok leíró rész nincs arról, hol is járunk, inkább csak benyomásokon keresztül látjuk a környezetet, viszont az emberi kapcsolatokat, az apró nüanszokat, ahogyan egymást formálják, az tökéletesen látható.
Lajtai egy elvadult kiskölyök, fegyelmezhetetlen, öntörvényű, beleáll a helyzetbe, viseli a büntetést,és később sem lesz ez másképp, csak addigra megtanul bánni a világgal.

– Nem szoktatok fürdeni sem?
– Ritkán van annyi víz. De a por nagyon tiszta. Ha megizzadunk vagy piszkosak vagyunk, csak belehempergünk a porba, és kész. Megszárad és lepereg, és akkor tiszta vagy.
– A fasiszták is így csinálják?
– Ó, nincsenek ott fasiszták. Nincs ott más, csak mi meg a négerek. Meg egy nagyon öreg angol házaspár, akik már a nagy háború előtt is ott éltek. Segítenek a néger királyoknak esőt varázsolni.
– Akkor nem is angolok. Az angolok az ellenségeink.
– Hát… nem mindegy? Minél többen veszünk részt a szertartásban, annál jobb. A víz pedig nagyon kell, különben végleg kiszárad minden, meghalnak az állatok, és akkor meghalunk mi is. Az nem jó.

Elég ellentmondásos érzéseket hagyott maga után a könyv. Egyrészt nagyon szerettem az andalító hangulatát, az életet a bennszülöttek között, a gyarmatok mindennapjait, a kulturális különbségek megjelenítését, a rendszeresen lezúduló esőt, a nappali forróságot, a gyerek- és kamaszkor szokásos apróságait, a fanyar humort. Másrészt nem értem a célját, mint alternatív történelem. Annyiban alternatív csak,  hogy a kommunizmust fasizmusra cserélte, mint címszót, de egyébként semmi nem változott: volt a nyugat a maga modern világával, a szabadságeszméivel, amik lassan de biztosan beszivárogtak az elmaradott kelet, és a gyarmati világ gondolkodásába. Nyugtalanító volt, hogy értelmetlennek tartom magát az egész alapötletet, mert egyébként egy nagyon hangulatos regény lehetett volna, ha ez a koholt és ostobán kifacsart ideológia nem lett volna alárakva.
Nameg azok a kefélések felnőttként a tizenéves lányokkal. Ezt inkább nem is részletezem, én ugyanis azok táborát erősítem, akik kiosztanának egy-egy töltényt minden pedofilnak, és marhára nem hat meg a nabokovi életérzés, meg hogy minden férfi 13 éves lányra vágyik, mert minden  13 éves lány velejéig romlott kis szajha, és már úgysem szüzek, így szabad a pálya. Keresem az indokot, ami miatt ezt feltétlenül meg kellett örökíteni az utókornak a forróságban fuldokló trópusokon, az enyhet igazán sosem hozó mindennapi esőzésben való létezés mellett. Mindegy, ne feszegessük.