Donato Carrisi - A lelkek ítélőszéke

Az eső gyászosan zuhog Rómára. A Piazza Navona egyik régi kávéházában két férfi hajol az asztal fölé. Egy aktát tanulmányoznak, amely egy nyomtalanul eltűnt lány esetéről ad számot. Senki sem tudja, hogy önszántából hagyta-e ott a lakását, vagy valaki elrabolta. Az idő vészesen fogy, Clemente és Marcus, a "bűn profilozói" pedig nehéz feladat előtt állnak, és minden reményüket Marcus sajátos képességébe vetik: abba, hogy észreveszi az esetben megbúvó anomáliákat, ezáltal leplezve le a háttérben munkáló gonoszt. Sandra réges-rég megtanulta, hogy az ördög a részletekben lakozik. A milánói rendőrség kriminalisztikai fényképészeként ezúttal azonban nem egy bűntény, hanem a saját tragédiája ügyében lesz kénytelen nyomozni. Egy telefonhívás nyomán kételyei támadnak: vajon a férje valóban egy balesetben veszítette el az életét? És mit keresett egyáltalán Rómában? Amikor Marcus és Sandra útjai keresztezik egymást, szörnyű felfedezések, nem várt titkok és egy ördögien szövevényes, kegyetlen világ kellős közepén találják magukat, ahol az igazságra szomjazók két lehetőség között választhatnak: vagy megbocsátanak, vagy bosszút állnak az őket ért sérelmekért.

Krimikről nem túlzottan szeretek írni, mert ha nem akarom ellőni a lényeges mozzanatokat, nem tudom megindolkolni, mitől jó vagy rossz a könyv.
Ez nálam mindenképpen kiemelkedik a tucatkrimik közül. Egyrészt nagyon magával ragadó a hangulat, az írásmód. Ha egyszer újraolvasom, tuti jobban fogok tudni figyelni az olasz építészeti csodákra, egyelőre ez most háttérbe szorult, annyira érdekes volt az összes többi, a történet, a szereplők. Nincsenek üresjáratok, fecsegés, ostoba párbeszéd, ami bármilyen könyvet agyon tud vágni, nemhogy egy krimit. Másrészt úgy gabalyodnak a szálak, egyik a másikból, ahogyan az életeket lehet felfejteni, amik egyszer valamikor kapcsolatba kerültek egymással.
Ha csak önálló regény lenne, nem tenne jót neki, hogy ennyire sokfelé ágazik a történet, de mivel ez egy sorozat, nagyon érdekes dolgokat vetít előre az események alakulása.

A kiindulási pontunk egy haldokló, akihez kiérkezik a mentő. Az orvos azzal szembesül, hogy valószínűleg annak az embernek az életét tartja a kezében, aki évekkel ezelőtt megölte a testvérét.  Mégsem ez indítja be igazán sz eseményeket, hanem Sandra, akit egy különös telefonhívás kizökkent mély gyászából, és elindít halott férje elrejtett nyomain egy olyan nyomozást, ami keresztezi Marcus, a sorozat címét adó férfi útjait. Többen is nyomoznak, nem csak Sandra és Marcus, és több eset is előkerül a múltból, ami a jelenben eltűnt Lara esetéhez kapcsolható, akinek a megtalálása Marcus feladata.
Jó nagy és izgalmas kanyarok, üldözések, titkok és sok halott után szépen összeér a történet, hogy kibontakozzon belőle valami sokkal érdekesebb.
Ez a sokkal érdekesebb Marcus személye és múltja, valamint egy gondolatkísérlet, ami megadja a könyvnek és Carrisinek, hogy kiemelkedjen a tucatregények és -szerzők közül.
A nyomozás, a titkok felgöngyölítése is nagyon izgalmas volt, de Carrisi tovább megy, és a vallás és egyház bevonásával a gonoszt kezdi vizsgálni. Tökéletesen összerakott krimi a maga módján, de csak a kezdete valami sokkal mélyebbnek, ami az emberi lélek és gonoszság kapcsolatát vizsgálja. Marcus személyisége ehhez tökéletes alany, tiszta lap minden szempontból.

Ha hihetünk a szerző utószavának (én azért fenntartásokkal vagyok, de a konteós énem tűkön ülve várja a folytatást) a penitenciárusok létéről, nem is olyan légbőlkapott a történet. Ha a hitelességét akarta ezzel megalapozni, és mégis átvágta az olvasókat, emelem kalapom, ügyesen csinálta. Ha nem, és a valóság egy apró kis részletén indult el, nyilván élve az írói szabadsággal, ... az nem is tudom, mit jelent. Kérdés, hogy mi a  valódi célja ennek az egyház által el nem ismert rendnek, és milyen jellemek tömörülnek a soraiban.
Nagyon várom a folytatást. Ritkán avatok kedvenccé krimiírót, de Carrisiban látom az esélyest.