Valahogy divat minden fittyfenéért sápítozni, nem? Nem lehet akármikor boltba menni, nem lehet beülni a moziba, ójjaj, mikor állhatok már újra sorba egy jó tekiláért. Én alig vettem észre valamit abból, hogy vissza kell fognom magam. De az is lehet, hogy ez meg rám vet rossz fényt, mert ez azt jelenti, hogy nemhogy nem éltem egy zsezsgő életet, de még csak nem is vágyom rá, hogy sorban állhassak valami koktélért.:D
Azt hittem, hogy ennyi korlátozásnak köszönhetően rengeteget fogok olvasni, de pont ellenkezőleg, ez a belassult világ sokkal ráérősebbé tett engem is. Az olvasmányok darabszáma messze elmarad az átlagostól, de néztem sorozatokat, ami akárhogy is nézzük, nagyon sok időt igényel. Az sem segített az arányokon, hogy belefutottam pár nagyon hosszú kötetbe, amikkel ha akartam volna se tudtam volna rohanni. És ami a leginkább zavar, a neten eltöltött idő. Ahelyett, hogy olvastam volna, arról olvastam, más mit olvas. Ezt mindenképp minimalizálnom kell, mert ha valami, akkor ez egy hatalmas időpazarlás. 
Így esett meg, hogy a szokásosan 50 darabra megálmodott olvasásom most jóval kevesebb lett, 39, amiben voltak nagyon kellemes és maradandó darabok, voltak felejthetőek, sőt, kiábrándítóak, meg avattam új kedvencet is. És ha már pozitív évként tekintek 2020-ra, most kihagyom a negatívumokat a listázásból.

Az új kedvencek:
Jodi Taylor és a St Mary krónikái. Stabilan jó, a sokadik résznél sem éreztem, hogy az író unná magát, jó fejek a szereplők, és érdekes megvilágításba tud helyezni néhány történelmi eseményt.
A Dűne már nagyon régi kedvenc, de az új kiadás minden várakozásomat felülmúlta.
Sanderson Ködszerzetével már volt egy próbálkozásom, de gyorsan feladtam, viszont a Viharfény krónikák beszippantott elsőre. Nem érdemes rohanni vele, ki kell élvezni ezt a különleges világot, még akkor is, ha egyébként szerintem kicsit túlírt, mert az élvezeti értékét csak növeli a sokszor feleslegesnek tűnő betétekkel.
Madeline Miller is a kedvencek közé került, és igazán örülnék, ha termékenyebb író lenne.
Tettem egy kis kirándulást a képregények közé, Joe Hill és G. Rodríguez a Locke & Key-e olyan élményt adott, amit nem gondoltam volna. Az utolsó képregény, amit kézbe vettem, még valamikor 100 éve, Fülig Jimmy és Piszkos Fred kalandjairól szólt (nem igaz, mert olvastam én Blacksadet is, de így utólag látom, hogy nem gyakorolt rám nagy hatást, Piszkos Freddel ellentétben), amit akkor nagyon élveztem, de azért ez nem ugyanaz a szint. Mint ahogy az áruk sem. Nem is tudom, mikor adtam ki ennyi pénzt utoljára könyvekért. 

És ha már költekezés... Kimaradt a tavalyi beszerzésem a táblázatomból, de az ideiket most visszakeresgéltem. Lehet, nem kellett volna, mert a darabszámtól kicsit elhűltem (74 db, ajjaj) , ehhez képest az összes költésem annyira nem volt gáz (ezt inkább nem írom le :D), mert majdnem minden akciós volt, vagy e-könyv. Viszont jövőre ezt visszább kell vennem, úgy tűnik, ha nem tartom kontroll alatt magam, akkor hajlamos vagyok túlzásokba esni. Nem tudom, mennyire fogom tartani, mert már beírtam a jövő évi beszerzéshez 5 könyvet, amik majd fixen az év első felében fognak nálam landolni.:D
Jobb folyamatában listázni, könnyebb észrevenni, hol az elég.

Idén 39 könyvet és 15.035 oldalt olvastam (volt ez már 31ezer is, hát, nem lehetek nagyon büszke magamra), amiből csak párszáz oldal volt feleslegesen eltöltött idő. Érdekes oldalakban mérni az elpazarolt időt.

Rákattantam pár sorozatra is.
Megnéztem a Locke & Keyt; nem volt rossz, de a képregényt nem tudta felülmúlni.
Vágytam egy jó kis szellemesre, és Bly Manor nem okozott csalódást. Szerencsére mentes volt az ostoba misztikus ötletektől, elég okosan megoldották a miérteket és hogyanokat, és sokkal-sokkal jobb volt, mint a Hill House. 
Ha valaki jó kis kémes-hidegháborúsat szeretne nézni, a The americans tökéletes választás. Félben vagyok vele, mert már jócskán befejezték mire elkezdtem, és nem egy rövid sorozat.

Folytattam a Westworld-öt és a Rookie-t, és így év végére teljesen lefoglalja a szabadidőm a Star Trek Discovery. A BSG és a ST nálam überelhetetlen, ha sci-firől van szó.
A Csernobilt is csak ajánlani tudom, abszolút hiteles, amennyire csak lehet ezt egy sorozatban kivitelezni.

És most jönnének a tervek jövőre, amit inkább a listázás gyönyöréért veszek sorra, mert előre tudom, hogy nem fogom én ehhez tartani magam.

Mindig elcsábulok, ha kihívás jön velem szembe, persze csak elméletben. Újraolvasós, várólistacsökkentős, ilyen krimi, olyan történelmi, de maradjunk a realitás talaján, ha ezeket teljesíteni akarnám, elveszne a spontaneitás és az élvezeti érték az olvasásból.
Jövőre viszont egy-két könyvet azért jó lenne beiktatni újraolvasásból is, meg csökkentésből is. A várólistám sajnos nem igazi támpont, mert arra folyamatosan pakolom az újdonságokat is, meg veszem le, ami már nem érdekel, itt inkább az olvasómon levő könyvek lesznek mérvadóak. Sőt, igazából azt terveztem, hogy az ott levőket kell lecsökkentenem, ami azt jelentené ideális esetben, hogy addig nem vehetek új e-t, amíg azoknak a nagy részét el nem olvastam.
Az újraolvasás azt hiszem, a Dűne folytatásait fogja jelenteni, de esélyes még a Róma első embere sorozat is. Az a baj, hogy teli vagyok olvasandó sorozatokkal, és ennek mintha nem akarna vége szakadni, ezekre még bevállalni egy sok kötetes újraolvasást elég necces. Miután leszoktam bizonyos kiadókról és a könyveikről, maradtak azok a kiadók, akik végigviszik a részeket, ami viszont azzal jár, hogy a kötetek csak halmozódnak. Az a másik cél, hogy legalább néhánynak a végére érjek, pl. Lőpormágus, Riyria, Dévábád, Tükörjáró, Térség, meg újakat is akarok elkezdeni, a Sárkányok kórusát, Locke Lamorát, szóval nem fogok unatkozni. Elsőbbséget élveznek majd a World of Warcraftos könyvek, legalábbis ez a terv most, szeretnék visszatérni ebbe a világba, ha már a Szukits van olyan kedves, és elkezdte újra kiadni. 

2020 gazdagabb egy tapasztalattal: ha narancsos-csokis beiglit akartok csinálni, ügyeljetek rá, hogy dupla vastagra nyújtsátok a tésztát, mint terveztétek, feleannyi csokit tegyetek bele, mint a recept írja, és kétszer annyi lekvárt, cukrot pedig semmit. És akkor nem lesz gond, nekem is hallgatnom kellett volna a megérzésemre.
Köszönöm, hogy velem voltatok az egyre csökkenő számú posztok mellett is, remélem, fogtok is még jönni, és találtok nálam kedvetekre valót. Igyekszem összekapni magam, és rendszeresebben írni arról, mit és miért érdemes kézbe venni.

Nézve, ki mit kapott karácsonyra, kinek mi volt a kedvence, mire vágyik, én is kedvet kaptam néhányhoz. Némelyikkel nem csak látókört, de még komfortzónát is tudok kicsit tágítani, időnként elfog a késztetés, hogy olvassak olyasmiről, mint feminizmus, rasszizmus és hasonlók, amik amúgy elég távol állnak tőlem.

Nem baj az, ha valakinek a rózsaszín a kedvenc színe, vagy divatlapokat olvas, bár én egyiket sem szeretem, azért Roxane Gay-re kíváncsi lettem. Fogalmam sincs, tényleg feminista-e, de egyértelműen tájékozottabb a témában mint én, úgyhogy ki máshoz is fordulhatnék feminizmus ügyben, főleg, ha Rossz feminista.

Lehet, hogy ez egy tévképzet, vagy valami hatalmas félreértés, de nekem az jött le, hogy a feministák utálják a pasikat. Nem tudom, mennyire kapcsolódik egymáshoz témában a két könyv, nagyon kíváncsi vagyok, melyik fog magának inkább megnyerni, melyikkel értek egyet, és miben, és miben egyáltalán nem, meg hogy hova teszem magamban ezt az egész feminista-genderes-mikormilyenes témát. Én például nagyon nem utálom a férfiakat, de Harmange  nem ért velem egyet, kíváncsi vagyok, miért.

Jodi Taylor nagyon betalált nálam a St.Mary krónikákkal. Tetszik a stílusa, a humora, úgyhogy mindenképpen olvasós lesz a másik sorozata is, a Semmi lány, meg a Nem semmi lány. Igazából nem tudom, miről szól, nekem elég, hogy Taylor írta.

A zsidóság egy más világ, különösen igaz ez az ortodox zsidókra. Az Unortodoxot láttam sorozatban, de engem nem a menekülés érdekel, hanem pont a másik oldal: bepillantani a függöny mögé, életek szokások, rituálék, és a Mazel tov pont ezt adja: egy ortodox zsidó család mindennapjai egy kívülálló szemén keresztül.

Evelyn Hardcastle időhurokban rekedt, aki legalább 7x meghal, míg valaki meg nem mondja, ki öli (vagy ölte? ilyenkor melyik a helyes idő?:) meg. Nagyon érdekesnek tűnik a történet, de megvárok vele véleményeket, mert YA, és tudom, másszak fel önállóan a máglyára, és gyújtsak is magam alá, de én akkor is fenntartásokkal kezelem az ilyen könyveket.