Gordon Ramsay - Nem piskóta

Sztárséf, bunkó stílussal, és hatalmas főzési tudománnyal. Ezt még én is meg tudom állapítani laikusként. Abból lehet látni, ahogyan az ételhez viszonyul, ahogyan létre akar hozni valami tökéleteset és felejthetetlent a vendégnek, akit egyébként seperc alatt elküld az édesanyjába. Én nagyon bírom a pasit, tetszik ez a munkamánia, ami még a tévéből is úgy süt, hogy aztán nekem is egészen más érzés kimenni a konyhába, és főzni egy jót.
Ez a könyv róla szól, arról, hogyan lett az, aki most. Nem volt egy boldog gyermekkora, nem lett belőle egyszerű ember, de talán ez azért van, mivel apjának egyáltalán nem tudott megfelelni, utána már csak önmagának akart, mások véleménye nem érdekelte. Számomra roppant tiszteletet érdemel, hogy folyamatosan tanulni akart, és nem riadt vissza a nehéz helyzetektől sem, mindig mániákusan a legnehezebb, szinte járhatatlan utakat kereste, és ment végig rajta. Csodálom azt, ahogyan az ételekkel bánik (aki látott már a tévében olyan szakácsokat, akik hajigálják az ételt, a hajuk a szájukba lóg, és azért kell drukkolni, nehogy elcsöppenjen az orruk, az tudja, mire gondolok), ahogyan mer önmaga lenni, és lehet nem szeretni, ahogyan az embereivel bánik, de az elég sokatmondó, hogy évek óta ugyanazzal a gárdával dolgozik, és utólag mindenki belátja, hogy bizony eredményes a stílusa. 
Ha nagyon romantikus akarnék lenni, mondhatnám, hogy ebből a könyvből majd megtudjuk, hogy a durva külső alatt érzékeny és érző ember lapul, csakhogy ez nem így van. Természetesen vannak érzelmei, de nem egy érzékeny ember, legalábbis nekem nem jött át ilyesmi. Feltétlenül szereti a családját, függetlenül attól, vagy talán épp azért, mert egy borzasztóan rossz példa volt a szeme előtt gyerekként, de ő elsősorban egy hiperaktív mesterszakács, minden más csak utána jöhet. Valaki, aki nagyon szeretne valamiben a legjobb lenni, és ha már a sorozatos és végzetes sérülések miatt focista nem lehetett, így teljesen elmerült abban, ami a legjobban érdekelte, a főzésben. Érdekes volt látni, hogyan alakult ki az a stílus, ami most alapvetően a védjegye lett, és lenyűgöző az a tudatosság, ahogyan a nyers alapanyagokat a tányérra varázsolja. Nem szeretem jobban, mint eddig (mert eddig is nagyon bírtam, ennél jobban már nem lehet egy ismeretlent kedvelni:), inkább csak jobban megértem, és erre tökéletesen elég ez a könyv. Aki hallott már Ramsayről, látta főzni, esetleg nem kapcsol el azonnal, ha meglátja a tévében, annak érdemes elolvasni, kicsit közelebb hozza, mint embert. Ráadásul, a könyv stílusa tisztán és bizonyosan Ramsay, ebben is van anyázás, meg bazmegolás, a szöveg is pörög, mint ő, szóval érzékeny lelkűek inkább kerüljék. Nekem egy hatalmas élmény volt.