Eleinte volt bennem egy kis képzavar, nem egészen értettem, hogy egy sci-fi világban mit keres egy Szophoklész-idézet, de aztán összeállt a kép. A Csodaidők ideje, bár saját időszámítása van, valamikor sokszáz évvel a mi ma ismert világunk után játszódik. Az emberiség kilépett a Földről, benépesítette a környező galaxisokat, és létrehoztak egy olyan társadalmi berendezkedést, ami amennyire új és modern volt, épp annyira volt konzervatív és ősi. Úgy tűnik, az emberiség az évezredek alatt túl sokat nem változott: vannak a gazdag nitanok, akik teljesen elkülönülnek a szabad, ám szegény lishektől, akiket viszont nem kötnek a társadalmi konvenciók, náluk a szabadság létszükséglet.
Az első szereplő, akivel megismerkedünk, egy félárva lány, Judy, akit elvettek az anyjától, árvaházba kerül, az apját nem ismeri, és minden ellen lázad, semmi nem jó neki. Amikor anyja végérvényesen lemond róla, átkerül egy niesi nevelőintézetbe, és úgy tűnik, itt már be tud illeszkedni, és talál magának olyan elfoglaltságot, amit szívesen csinál: imádja a nitan nyelvet, és itt tanulhatja. Aztán egyszercsak megjelenik az apja, és borul minden.
A regény másik szálát a Raas család adja. Ami számomra egyszerre volt vonzó, és ijesztő, az a szoros családi kötelék, a rangsor szerinti élet (ráadásul ennyien egy helyen, még ha nagy helyen, akkor is...), a patriotikus uralmi rendszer a családon belül, csupa olyan dolog, ami ellen könyörtelenül lázadnék, mégis ad egyfajta biztonságot. Számomra elképzelhetetlen, hogy bármelyik családtagom megmondja, mit tehetek, mikor és miben, viszont ez a hatalmas családi háttér ott van a gondok esetében, menedékként. De ez is egy elég ingoványos terület, akármilyen ballépést nem tűr meg ez a szigorú rendszer, úgyhogy ezt is beteszem a többi illúzió mellé, amit úgy en block az emberi kapcsolatokkal szemben táplálok. Vannak megbocsáthatatlan dolgok, ilyen az, amikor valaki lemond elsőszülötti jogáról, ha nem házasodik, amikor kellene, vagy ha 'kiszakad', elhagyja a családot, hogy önállóan, irányításuk és ellenőrzésük nélkül éljen. Innen nincs visszaút, tiltja a hagyomány, a családi érzés és a családfői hozzáállás a visszafogadást.
Ez az új világ sem mentes a lázadástól, amit akár politikai színtérre is visznek, mint Martyn, vagy akár családon belül próbálnak megoldani, mint az apja egyeduralma ellen lázadó Yaan. Sok dolog visszaköszön a mából a jövőben, kapzsiság, rosszindulat, ostobaság és kivagyiság ugyanúgy van, mint jóindulat és törődés, ez utóbbiakból igen kevés, akárcsak ma. Érdekes, hogy a főbb szereplők tulajdonságait túlnyomórész negatívnak láttam, de legalábbis idegesítettek, mint Yaan (egy 17 éves srácnak, akinek 10 hónapja van a felnőtté váláshoz, tényleg az a legfontosabb, hogy milyen hajjal és milyen ruhában jár? számomra életszerűtlen volt a szégyene az övlevétel miatt, a helyében inkább büszke lettem volna, hogy láthatóan ellentmondott ismét. nem tudok az ilyen sunnyogó lázadókkal szimpatizálni, aki inkább csak szeretne az lenni, mert a következményeit viselni már nehezen megy neki.). Az sem volt teljesen érthető, ha 130 évig is elélnek, miért 18 év maradt a felnőtté válás időpontja? De ez igazából csak kukacoskodás, elfogadtam, hogy ez van, hogy ez a világ formájában egészen más, de a szellemisége maradt a miénk. Hiszen az írónő mégiscsak a XXI. században alkotta, ki tudja 3000 év múlva hol leszünk, milyen gondokkal, gondolatokkal, vágyakkal és élettel, de ezt most nem is kell nekünk tudnunk. Talán éppen ezért nem is igazán érzem sci-finek a történetet. valahol inkább a sci-fi és a fantasy határán egyensúlyozik, mindkettő, de igazán egyik sem.Viszont az tökéletes szál volt, hogy egy új kor másfajta társadalmi berendezkedése másfajta problémákat szül. Az elnyomás elleni lázadás ugyanúgy megmaradt, ami viszont új volt, az pl. a kiszakadtak visszafogadásáért elkezdett harc. Ez a világ nagyon jól és logikusan van felépítve, egy szavam nem lehet.
Hogy nem tudott magába szippantani a történet, az ennek a két dolognak köszönhető: nem tudtam olyan szereplőt találni, akit kedvelni tudtam volna, vagy azonosulni vele, és a mindennapi élet egyik helyen sem volt olyan vonzó számomra, hogy örömmel térjek vissza hozzá. Viszont megértem a rajongókat, mert van a történetnek egyfajta varázsa, hiszen mégiscsak egy olyan társadalmat, világot mutat be, ami nagyon eltér a miénktől, a gyökerei mégis ismerősek, és ebben a világban olyan helyzetek teremtődnek (szép magyar szóval), amik számomra idegenek és furcsák, vagyis izgalmasak voltak. Szívesen olvastam, de ez az ellentmondás egész végig velem maradt, így nem volt maradéktalanul felhőtlen az érzés.
0 Megjegyzések