Marissa Meyer - Cinder

Hamupipőke elég formabontó feldolgozása a Holdbéli krónikák nyitó kötete. Cyberpipőke lett, a teste nagy része nem áll másból, mint fémből és huzalokból. Akkoriban, vagyis a IV. világháború után, teljesen elfogadott módszer volt (lett) a sérült testrészek pótlása, és Cinder valamikor elég nagy felületen megsérült, de arra már nem emlékezett, mi történt. Mostohaanyja, akit a férjének adott szava kötelez, hogy a férfi halála után is tovább nevelje Cindert, mindenki elől eltitkolja, hogy a lány kiborg, otthon viszont nem teljes jogú családtag, és mindene felett ő rendelkezik, nagyjából, mintha háztartási robot lenne.
Cinder Új Peking legjobb műszerésze, és egyszer arra eszmél az egyik heti piac alkalmával, hogy Kai herceg, az ország trónörököse áll előtte, álöltözetben. Elhozta az egyik androidját, amivel az udvari szerelők nem tudtak mit kezdeni. Kainak nagyon fontos lenne, hogy életet leheljen Cinder a robotba, mert életbevágó információk vannak rajta Levana, a holdkirálynő unokahúgával kapcsolatban.
A holdon élnek ugyanis a holdlakók (döbbenetes, mi?:)), akiktől az összes földi retteg, hiszen egyetlen pillantásukkal uralmuk alá tudják hajtani bárki elméjét, és azt tesznek velük, amit akarnak. Ha Levana terve beválik, ő lesz az egész Nemzetközösség uralkodója, azt pedig senki nem szeretné, Kai a legkevésbé, mert az ő feladata lenne, hogy elvegye a királynőt. A földön dúl a pestis, aminek nem találják az ellenszerét, a császár is megbetegedett, és Kai tisztában van vele, hogy hamarosan minden döntést neki kell meghoznia, és nem is gondolta volna, hogy Cindernek majd ekkora szerep jut az események sorában.

Én viszont gondoltam, szinte már a legelején rájöttem a csavarra, de szerencsére ettől még nagyon is tudtam élvezni, mert jó-jó, fontos dolog, de nem ez adja a történet lényegét.
Sokkal érdekesebb volt Cinder személyisége. Mindig is úgy élt bennem Hamupipőke, mint aki nagyon kedves, aranyos, csendes, szerény, és engedelmes, levegőt is csak utólag mer venni, nemhogy bárkinek ellentmondjon, és mit ne mondjak, egyáltalán nem szerettem már kicsinek sem ezt a bamba szőke szépséget.
Viszont Cinder ezzel ellentétben nagyon is akaratos, végzi a maga kis dolgait a mostohája háta mögött, és bár nem lehet önálló teljesen, az adott lehetőségeket nagyon is kihasználja.
A mesebeli hercegről meg tudnivaló, hogy szereti a csillogást, a bálokat, a táncot, és a szép nőket, ezért is akadt meg Hamupipőkén a szeme ... de mit akarok én a mesével? A Cindernek néhány alapötleten kívül semmi köze a meséhez. Itt is van bál, gonosz mostoha, meg elnyomás, herceg és cipellő, de egy teljesen más történetté lettek összegyúrva a klisék.

A Cinderben nem Hamupipőke élete a tét, a mesével ellentétben ezek az önző célok, mint nagy szerelem meg boldog élet, itt átértékelődtek, hiszen rengeteg ember sorsa múlik Cinder vagy Kai herceg döntésén. A mesével ellentétben elég bonyolult ügybe keveredtek mindketten, a várakozással ellentétben nincs (még) boldog vég sem - és ahhoz képest, hogy Cinder 16, a herceg meg 19, nagyon is éretten álltak a helyzethez. Szóval lehet, hogy ez ismét egy sikeres YA, de ezzel együtt mégis egy kortalan történet. Végre valaki úgy írta meg a mesét, hogy ideges voltam, mikor megjelent a gonosz banya, meg kedveltem a herceget is, és izgultam, hogy Cindernek összejöjjön, amit eltervezett.

Valamiért azt gondoltam, hogy a sorozat kötetei külön mesefeldolgozások lesznek, és amikor vége lett, hiányoltam is, hogy miért az én fantáziámra van bízva, hogyan tovább, mert ez így nem csak folytatásért sikolt, de elég féligkész érzésem is volt. De jön Piroska (Scarlet), akinek a nagymamája titokzatos módon eltűnt, és úgy tűnik, Cinder története fogja keretbe a többi mesehős sztoriját, aminek örülök, mert nagyon bíron Cyberellát.
A csillagozásról kicsit: aggódtam rajta, hogy 4 vagy 5, vagy közötte, de eltelt jónéhány nap, és annyira jólesik visszagondolni a történetre, meg a szereplőkre, hogy megérdemli a csillagot.

Kiadja az Alexandra.

Kép innen.

Részlet a könyvből.