"A következő néhány perc azzal telt, hogy erős tusakodás közepette kölcsönösen sértegették és rugdosták egymást. Geralt, ha egyáltalán örülhetett valaminek, akkor csakis annak, hogy senki nem látta, mert a jelenet határozottan idiótán festhetett."Aki szereti a fantasyt, az előbb vagy utóbb kapcsolatba kerül szerepjátékokkal, és látni fogja majd, milyen remekül meg lehet lovagolni egy-egy ilyen történetet, ha az írónak van kellő fantáziája. Sapkowski állítólag a nemzetközi fantasy-vonulat jeles képviselője, nagy hírnévvel, én, megmondom őszintén, eddig a könyvig egyáltalán nem hallottam róla, mi több, a könyvből készült játékról sem tudtam, pedig a könyv több díjat is bezsebelt, és a játék is elég jónak tűnik.
Nem tudom, hogy Sapkowski már eleve gépre szánta-e ezt a történetet, mindenesetre a szerkezete tökéletesen illeszkedik a játékok menetéhez. A történet keretében (amik a játékban lehetnének akár az átkötő video-epizódok), Geralt, a vaják, Nenneke gondjaira bízza testét és lelkét. Nenneke Melitele istennő főpapnője, egy bölcs és idős asszony, aki igyekszik legnagyobb tehetsége szerint függetlenül tartani a templomot a környező urak hatalmától, és eközben láthatjuk a próbálkozásait, mellyel igyekszik Geraltot meggyógyítani. Míg a vaják gyógyul, addig megismerhetjük életének különböző epizódjait; fejezetenként kapjuk a történeteket, így akár lehetne rá azt is mondani, hogy novelláskötet, de szerintem nem egészen az.
És innentől érdekes a dolog; Geralt ugyanis megvív az összes szláv ajkú nép mesehősével, csak egy kicsit más formában adagolja nekünk Sapkowski a mesehősöket, mint azokra az esti mesékből emlékszünk. Találkozhatunk itt az ég világon mindenkivel: a bandavezér Hófehérkével és a marcona törpéivel, csak persze máshogy hívják őket, halottaiból feltámadó Csipkerózsikával, toronyba zárt őrült királykisasszonyokkal, varázslókkal, tündékkel, ördöggel és bárddal, utolsó kívánsággal, és átváltozott királyfival, aki béka helyett sün volt, csak hogy vigyünk egy kis csavart a dologba. Így elsőre kicsit töménynek tűnhet, de annyira jól van megszerkesztve a könyv, hogy olvasva inkább csak örvendeztem, hogy mennyi ismerős, és persze mennyi ismeretlen, akikhez jó lenne valami mesét kötni, ahol ugye szépek-jók-és-illatosak, míg a könyvben rondák, gonoszak és büdösek. Nem tudom ugyanis elképzelni a könyvbeli Hófehérkéről, hogy rendszeresen fürdette volna a törpéket, hacsak nem bizonyos célból, és hogy nem mosogatott, az hótziher. Minden egyes ilyen esemény alkalmával Geraltnak meg kellett oldani egy problémát, amiket ezek a fránya népek okoztak szegény embereknek, és Geralt derekasan helyt is állt: használta az erejét, okosakat mondott, és okosan hallgatott, kardozott, olykor már-már bölcs is volt, és még akkor is jó mélyen belemerült az eseményekbe, amikor ki akart maradni belőle. És azt is megtudhatjuk, ki az a nő, akinek egy ilyen kemény legény odaadja a szívét, bár nem sok szót pazarol rá, Geralt tartja magát, mert mégiscsak férfiember. És férfiember ilyesmiről nem beszél.
Jó kis könyv volt, érdekes szórakoztató, néha unalmas, máskor meg nagyon is izgalmas. Nem tartom különösebben kiemelkedő alkotásnak, ebben a műfajban Brent Weeks klasszisokkal jobb, bár tény és való, a regény elég rég íródott, (1992-ben), akkoriban biztosan nagyobb vihart kavart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése