Home » , , , , » C.R. Zafón - A szél árnyéka és az Angyali Játszma

C.R. Zafón - A szél árnyéka és az Angyali Játszma

Written By Tara Nima on 2013/08/17 | 3 megjegyzés

A szél árnyéka
"A könyvekben, amelyek közt nevelkedtem, láthatatlan, titkos barátokra leltem; s bár lapjaik rég elporladtak már, az illatukat azóta is őrzi kezem."
Daniel az Elfeledett Könyvek Temetőjében felfedez egy regényt, ami nagy hatással lesz sorsa alakulására: kutatja az íróját, és közben minél több információja van a titokzatos emberről, úgy változik az élete is. Mintha általa kapna szerelmet, barátokat, de a veszteségeihez is hozzájárul gyarapodó tudása. Nem egyszer kerül veszélybe, fenyegetik meg őt, vagy legközelebbi ismerőseit, és életének alakulása kísértetiesen hasonílt Carax, az író életéhez, mi több, még ő maga is hasonlít rá. Az események alakulása közben egyre több titok kerül a felszínre, és feltűnik egy furcsán ismerős figura is, aki könyvégetésre specializálódott. Mindenkinek vannak titkai, van, aki hazudik, van, aki csendben van, és a tapasztalatlan Danielnek sokszor nehéz eldöntenie, kinek hihet, és kinek nem. Még jó, hogy van egy tapasztalt segítőtársa, akinek köszönhetően sokszor keveredik kellemetlen szituációkba, de akinek az ügyessége, leleményessége és intelligenciája nélkül nem sokra menne.
Annyira frappánsan akartam leírni a történetet, úgy, hogy közben szinte semmit ne áruljak el, de ez nem nagyon megy. A megjelenő emberek, a rejtegetett emlékekkel, nehezen nyílnak meg, viszont ha mégis, furcsa dolgokat mondanak. Mindegyikük hozzátesz, vagy elvesz a történetből, akiben eddig megbíztunk, annak szavait ezek után kétkedve fogadjuk. A különös emberek, titokzatos helyek, emberi sorsok, ezek mind összefüggésben vannak az íróval, a vele történtekkel. Még abban sem lehetünk biztosak, valójában mi történt vele, és Zafón mesterien adagolja az információkat. Egyszer kiderül az, másszor amaz, de mi is az igazság? Egyáltalán tudja valaki, mi történt?

A kalandregénybe illő történet ellenére nem kalandregény. Van ebben minden: mélylélektan, szociológiai elemzés, lélekfejlődés, köszönhetően annak, hogy egy 11 éves kissrác nő fel a szemünk láttára a háború utáni korszakban, egy felbomlott, de még újjá nem épült társadalmi rendszerben. Hál' istennek, nem "útkereső" regény, a főszereplő egyszerűen megy a maga útján, amit választott, teszi, amit tennie kell, és viseli a következményeit annak is, amit esetleg nem tett meg, korának megfelelő hozzáállással. Soha, egyetlen percre sem tévesztjük szem elől Caraxot, a múltat, a rejtélyeket, és a titkokat, és aláfestésként bepillanthatunk az 1950-es évek Barcelonájának mindennapi életébe is.

Ez a könyv is olyan, mint Az időutazó felesége: kevesebb lennék, ha nem olvastam volna el. Egyszerűen nem szabad kihagyni.

Angyali játszma
"Nincs labirintus Minótaurusz nélkül"
David Martín szeretne jó újságíró lenni, és amikor milliomos pártfogójának köszönhetően megkapja a szerkesztőségtől a lehetőséget, hogy novellái jelenhessenek meg, mindent megtesz, hogy a legjobbat hozza ki magából. Nappal a munkáját végzi, éjjel pedig alkot. Amikor a szerkesztőségtől távoznia kell, filléres thrillereket kezd írni, amit Barcelona inspirál kötetről kötetre. Amikor összegyűlik annyi pénze, hogy kivehesse álmai otthonát, beköltözik egy igen furcsa házba. A szerkesztőségbe menet sokszor elment ez előtt a ház előtt, ami annyira vonzotta, hogy elhatározta, egyszer itt fog lakni.
A ház évtizedek óta lakatlanul állt, aki csak tudott az épület múltjáról egy keveset, az mind próbálta lebeszélni, de hasztalan. A baljós, komor, különös ház lassan rátelepszik, nem hagyja nyugodni, és megjelenik az életében egy különös idegen is, egy szokatlan megbízással: felkéri, írjon meg egy könyvet, cserébe hatalmas összeget kap. Amennyire vonzó David számára a pénz, annyira terhére lesz egy idő után a férfi, és a megbízása, és próbál kibújni a feladat alól.

SPOILER! SPOILER! SPOILER!

Vannak áthallások a Szél árnyékából, itt is megjelenik az Elfeledett Könyvek Temetője, ahová Sempere bácsi viszi el Davidet, hogy megőrizhessen egy könyvet, és igen érdekes annak a könyvnek a története is , ami úgymond elhozatja magát vele. Erre már nem emlékszem pontosan, de mintha David háza is feltűnt volna az előző könyvben, de lehet, hogy az egy másik ház volt. Aki esetleg attól félne, hogy a motívumok ismétlésével akarná felpörgetni a cselekményt Zafón, az ne aggódjon, mert a Temetőnek itt túl nagy jelentősége nincs, ez csak egy hely, ahonnan David hozzájutott egy könyvhöz. Mivel ez is Barcelonában játszódik, és itt is a könyvek állnak a középpontban, ez összeköti a két történetet, de ez csak egy apró kis kapcsolat.

VÉGE VÉGE VÉGE

Igaz ugyan, hogy én előzőleg kábé 30 oldal után az egekbe magasztaltam Zafónt, de őszinte leszek: méltán. Sokkal jobban tetszett az Angyali játszma, mint a Szél árnyéka, több okból is. A főszereplő számomra igazánnagyon szimpatikus volt, egy tökös pasi, aki tudja, mit akar, egyébként pedig egy magányos oroszlán, aki a sebeit nyalogatva morog mindenkire. A történet maga sokkal hátborzongatóbb, mint A szél árnyékában, igazi pszichothriller, sokkal sötétebb és idegborzolóbb. Azonkívül itt mintha Zafón úgy igazán a hangjára talált volna, a stílusa sokkal szabadabb, úgy érzem, itt már bármit le mert írni, ami és úgy, ahogyan az eszébe jutott, nem voltak óvatoskodó finomkodások. Az a szarkasztikus humor, ami az egész dermesztő történetet végigkíséri, nagyon szórakoztató, és a karakterek is aprólékosan kidolgozottak. Azokat a jelenteket különösen szerettem, amik a tornyos házban játszódtak, és amikor az előző tulajdonos múltját kutatja fel, jó kis rettegősre sikerültek. A legvége...csodaszép.

Csak az olvassa innentől, aki tényleg nagyon kíváncsi, elronthatja a felfedezés örömét!

Kíváncsi voltam, ki mit írt a könyvről, merthogy sokan tartottatok tőle. Meglepődtem, hogy alig írt róla valaki, azoknak is nagyrészt tetszett, inkább kommentben találkoztam fanyalgással. Az volt a kifogás, hogy izgalmas cselekmény, de nem jó a befejezés, csak elkente egy kis misztikummal, és kész. Szerintem ez közel sem így van. Nagyon sokáig nem áll össze a kép, mert a szimbólumok egész végig ott vannak az orrunk előtt, csak mivel nem tudjuk, hogy szimbólumok, nem is úgy kezeljük őket. A vége adja meg az egésznek az értelmét, visszamenőlegesen is. Nem véletlen a címválasztás, nem véletlen, hogy Corelli úgy néz ki, ahogy, és az, aki, jelentősége van a fényképeknek, de ez csak a végén esik le.
A másik meg a Temető. Fogalmam sincs, milyen szándékai vannak Zafónnak, lesznek-e még olyan könyvek, amikben megjelenik, mindenesetre ez egy hatalmas ötlet. A kárhozott Barcelonában van egy hely, ahol összefutnak a szálak, de soha senki nem találhatja meg az általános igazságot, mindenki csak a sajátjával szembesül. Zafón pedig szépen bemutatja ezeket az eseményeket, amik átvezetnek a Temetőn, hogy megtörténhessen az, aminek meg kell történnie.

Zafón jól bánik a szimbólumokkal. Nem használ túl sokat, de azoknak helye van, mert nélkülük tényleg nem lenne más az egész történet, csak egy izgalmas kis thriller. Így meg számomra egy kicsit többet jelentett, egy olyan könyvet, amit letéve elgondolkodhatok pár kérdésen.
SHARE

About Tara Nima

3 komment :

  1. Lehet, hogy elolvasom akkor az Angyali játszmát is. A Szél árnyéka nem nyűgözött le annyira, mint szerettem volna.

    VálaszTörlés
  2. Andi, az angyali játszma sokkal bonyolultabb, mint a szél árnyéka, többféleképpen értelmezhető közben is, meg a végén is. ha szereted a misztikus, többsíkú, nem egyértelmű könyveket, akkor tetszeni fog.

    VálaszTörlés
  3. köszi. ha már itt van a polcon, biztosan.

    VálaszTörlés