A nagyon várt...

Harangszó a kopókért jön májusban!


Az eposzi ívű történet utolsó felvonásához érkezik...
Azt mondják, minden ármány, minden cselszövés, minden nagy szabású terv végén maga a Csuklyás várakozik. De ez alkalommal másként áll a helyzet: ez alkalommal a Halál Ura már a kezdet kezdetén ott van...
Darujhisztán baljóslatú szóbeszédektől és suttogásoktól hemzseg és fuldoklik. Idegenek érkeztek, egy gyilkos járja a várost, ráadásul K'rul vendéglőjének tulajdonosai orgyilkosok célpontjai lettek. Ám mindez eltörpül amellett, ami hamarosan bekövetkezik... mert a távolból már a kopók csaholása hallatszik. A messzi Fekete Korallban pedig a város vezetői, a tiste andiik mintha mit sem tudnának arról a fenyegetésről, amit a Megváltó szektája jelent - egy becsületes halandóból lett istené, aki tehetetlennek tűnik hívei torz elképzeléseivel szemben.
Ezért aztán Csuklyás egy olyan összeesküvés élére áll, amely az egész világegyetemet megrengeti majd, ám a végén másvalaki várakozik: Fürkész Anomander, a Sötétség Fia, aki eljött, hogy helyrehozzon egy ősrégi és rettenetes hibát...

Megjegyzés küldése

20 Megjegyzések

  1. Most akkor már nyolc téglát kéne elolvasni? Szép nyarunk lecc.

    t.egér

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. feltétlenül.
      én asszem, megkattannék, ha egymás után lenyomnám, de a kedvenc könyveimet újra fogom majd olvasni.
      és gondold el, arra, hogy Esslemont tégláit is olvassunk, esélyünk sincs sajnos. meg kell elégednünk ezekkel a téglákkal.

      Törlés
  2. Azt nem tudjátok, hogy ezeket is kiadják-e majd? Szorosan kapcsolódnak a világhoz.
    http://www.goodreads.com/series/42512-malazan-empire és http://www.goodreads.com/series/49187-the-tales-of-bauchelain-and-korbal-broach
    Ez a legújabb. : http://www.goodreads.com/series/69233-the-kharkanas-trilogy

    Az összes könyv, ami Steven Erikson világában játszódik. : https://www.goodreads.com/series/49674-malazan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. egészen biztos, hogy nem.
      még van két könyv a bukottak könyvéből, ha az kijön, örülhetünk.
      az a baj, hogy elég kicsi a rajongótábor, túl nagy beruházást nem érünk meg.

      Törlés
    2. Ez szomorú. Amint látom nem is nagyon reklámozzák a sorozatot, az első rész meg már évek óta nem kapható... :S A kérdés: hogyan akarják így eladni és népszerűsíteni? :(
      Nekünk is indítanunk kellene egy petíciót, mint A tűz és jég dala rajongóinak. :) Csak egy példa: http://www.change.org/petitions/alexandra-kiad%C3%B3-george-r-r-martin-a-t%C5%B1z-%C3%A9s-j%C3%A9g-dala-k%C3%B6nyvsorozat%C3%A1nak-kiad%C3%A1sa-ig%C3%A9nyes-kem%C3%A9ny-fedeles-v%C3%A1ltozatban

      Amúgy komolyan, tényleg csak egy kis reklám kellene ennek a sorozatnak szerintem. Bár lehet az se lenne elég. :(

      Törlés
    3. reklám szinte semmi nincs. én írtam róla egy pár kedvcsináló posztot, de ez kábé semmit nem ér. :)
      az a szűk kör rajong, akik kezdettől is, de újaknak becsatlakozni nem sok esélyük van, amíg hiányoznak részek. de sztem ez így is marad.
      mondjuk, ha bárki is nagyon akarná olvasni, éppen tudná, de akkor meg az a baj, hogy túl sok, túl hosszú. :) szóval marad a kemény mag, akiknek nem írhat elég hosszan Erikson.

      Törlés
    4. Kovács János2014. 05. 08. 1:35

      Nima: Én még nem olvastam Steven Erikson könyvet, de már régóta nagyon szívesen belekezdenék a sorozatába, a terjedelme ellenére is, ha kaphatóak lennének az első kötetek. Minden évben megkérdezem a kiadót, hogy kiadják-e újra az első részt átdolgozott fordítással, mert amint hallom nagyon rossz lett a magyar szöveg minősége az első köteteknél. Mindig azt a választ kapom, hogy "egyelőre nem tervezzük az első kötetek újranyomását." Szóval már elég szomorú és egyre türelmetlenebb vagyok ez miatt... :(
      Egyébként miért nem reklámozzák ezt a sorozatot? Elképesztő, hogy milyen nagyban népszerűsíti a könyveket a belőle készült tévéműsor. Legjobb példa erre A tűz és jég dala. Bezzeg A Malazai Bukottak könyvének regéjéből nincs se film, se tévésorozat... Miért van az, hogy adaptáció nélkül nem tud eladni egy könyvsorozatot az Alexandra??? Nincsenek náluk marketingesek?
      Az ismerőseim között is vannak olyanok, akik hasonló helyzetben vannak, mint én., szóval nem vagyok egyedül.

      Törlés
    5. annyira nem vészes az első rész, csak kicsit tagolatlan. :)
      antikba időnként visznek be Eriksont, a múltkor közel a teljes sorit ott láttam, csak hát ehhez is szerencse kell, mert már az is valakié lett.
      mondanám, hogy az első rész nélkül is teljesen érthető a sorozat, de kár kihagyni, bár én elfogult vagyok, nekem az az egyik kedvenc részem.

      igazából azt hiszem, addig a jó nekünk, amíg a malazából nem lesz tv-sorozat. nem tudom elképzelni, hogy lehetne ezt érthetően és normálisan képre vinni. igaz, tényleg jobban járnánk, mert kijönne egyszerre háromféle borítóval, de ez nem a kiadó hibája. az emberek könnyebben veszik azokat a sorikat, amiket látnak a tévében, mert azt ismerik.
      nem vagyok marketinges, de sztem itthon valamit nagyon nem jól csinálnak etéren.

      Törlés
    6. Kovács János2014. 05. 08. 23:50

      Na, akkor csak bízok a jövőben. Talán van némi esélye, hogy egyszer újra kiadják az egész sorozatot. (Bár az Alexandrát ismerve nem biztos.)

      Igen, valamit nagyon elrontanak itthon a magyar könyvkiadók a fantasy és sci-fi könyvek terén. Nem csak az Alexandra, hanem az egyéb kiadók is, de az előbbi legnagyobb magyar könyvkiadó létére, még csak nem is próbálkozik rendesen, hanem általában elkaszálja a sorozatokat. Csoda, hogy egyáltalán A Malazai Bukottak könyvének regéjéből megjelentetik az összes részt.
      Csak egy példa: Scott Lynch sorozatát is elkaszálták rendesen... (Az első könyv címe Locke Lamora hazugságai)

      Törlés
    7. sajnos ez így van, és az alexandrának még csak az a mentsége sincs meg, mint az ulpiusnak, hogy hozza a pornókönyveket a befagyasztott fantasyk helyett.
      úgy érzem, a kiadók próbálkoznak. felállítanak maguknak valami mércét egy-egy könyvvel kapcsolatban, és ha nem hozza az elvártat, kuka. nem igazán tudom, hogy összességében pl. 3 év alatt mennyi folyik be egy könyvből az első fél évhez képest (sztem ezt senki sem tudja a kereskedői rendszer miatt), de mint rendszeresen recenziózó, tapasztalom, hogy a régi könyvek hanyagolva vannak. mintha azok már nem lennének könyvek. a legtöbb bevételt valószínűleg az első 2-3 hónapban termeli egy könyv, dehát könyvet utána is vennének az emberek. és a Lamorránál is valami ilyesmi volt, hogy a megjelenést követően alig telt el pár hónap, már lehetett tudni, hogy nem fogják folytatni.
      mondjuk azt is megértem, hogy annyi könyv van pl. pont a szandinál, hogy lehetetlenség mind az összesre külön-külön felhívni a figyelmet. a net erre remek lenne, csak állítólag jóval kevesebben élnek ezzel az olvasók közül, mint ahogy azt gondolni lehetne. szóval nem tudom, de elvileg a marketingesnek azért szakmája, hogy ezeket tudja, de ők se nagyon jeleskednek.

      szvsz a fantasy rétegirodalom, és az is marad. ehhez mérten nem szabad túlzott elvárásokat támasztani vele szemben bevételügyileg.
      lehet különben, hogy a kisebb, szakosodott kiadókban a jövő, mint a könyvmolyképző, a DV meg a fumax, akik ráállnak egyféle műfajra, és hozzák a könyveket viszonylag stabilan. a DV meg külön jól csinálja, ha tényleg folytatni fogja azokat a sorikat, amikről a többiek lemondtak.

      Törlés
    8. Kovács János2014. 05. 13. 0:54

      Ez egyáltalán nem így van, nem hiszem, hogy pár hónap múlva már biztos volt a folytatás sikertelensége a Lamora esetében. Szerintem egy kiadó sem számít arra, hogy egy könyv pár hónap alatt behozza a rá fordított költségeket. A DV ügyvezetője is megmondta azt, hogy nem érdemes a mostani piaci viszonyokat tekintve rövid távra tervezni, ha így lenne, akkor nem is jelentetnének meg magyar szerzőktől regényeket, a könyvek folyamatosan hozzák a bevételt, és a befektetett költség évek alatt térül meg, állítása szerint. Úgyhogy nem tudom, hogy miért nem foglalkozik az Alexandra a régebben kiadott könyveivel/sorozataival. (Pl. Philip Pullman: Az úr sötét anyagai sorozata már sehol nem kapható, pedig 2007-ben adták ki.)
      Igen, nekem is a kisebb kiadókban van a bizalmam.

      Nem mindenhol réteg irodalom a fantasy, persze Magyarországon sajnos az. Amerikában nem rétegirodalom. Például, Lengyelországban sem rétegirodalom, csak hogy egy kelet-európai országot említsek. Ha ott bemész egy könyvesboltba, akkor nem csak fantasy részleg van, de külön lengyel fantasy részleg is. (Nem tapasztalat, csak olvastam valahol, de ettől még igaz.) Remélem hamarosan itthon is változni fog a helyzet pozitív irányba e téren.

      Törlés
    9. pedig de, újabban nem várnak sok-sok hónapot, míg eldöntik, folytatódik-e egy sorozat vagy sem.
      a DV sok mindenben másképp gondolkodik, mint a legtöbb kiadó, eléggé kilógnak a sorból. bár sztem egy könyv, gazdasági helyzettől függetlenül, alapvetően több év alatt térül meg, pont azért, mert ennek nem jár le a szavatossága, és amit mondjuk 5 éve nem akart olvasni valaki, azt esetleg most szeretné, és ha nem lehet kapni, az szívás. (kérdés, miért nem lehet kapni. bezúzásra vár, vagy már az elején elfogyott.) és ezt remekül megoldaná az e-könyv, ami viszont tényleg hosszútávú.

      ritkán járok könyvesboltba, de úgy emlékszem, az alexandrának van fantasy részlege (a libri kicsit kaotikus, ott mindenfelé van mindenféle, legalábbis itt nálunk.), de sztem nincs annyi magyar fantasy és sci-fi író, akivel egy részleget meg lehetne tölteni. nem tudom, Lengyelországban hogy mennek az újrakiadások, de itthon én még nem láttam új kiadásban Csernait vagy Zsoldost, és rajtuk kívül nem túl sok sci-fi író jutna hirtelen eszembe. az új írók között van még egy-kettő, de ők összesen is kevesek egy egész részleg megtöltéséhez.
      mondjuk Amerikához nincs értelme hasonlítani az itthoni helyzetet, eleve jóval többen vannak, így arányaiban többen is olvasnak, de pl. a lengyelek is sokkal többen vannak, mint mi, bár azt nem tudom, ott milyen az olvasási kultúra.

      ahhoz mit szólsz, hogy a fiatalok nagy része, akik a könyvmolyképző könyveit olvassák, úgy állnak a többi könyvhöz, hogy ha nem vöröspöttyös, akkor már kézbe sem veszik?

      Törlés
    10. Kovács János2014. 05. 13. 13:35

      Nem vagyok e-könyv párti, de még az is jobb lenne, mint a semmi. :)

      Én nem olvasok ilyen Vörös pöttyös könyveket, de szerintem ez csak egy berögződés/megszokás a fiatalok részéről, valószínűleg ki fogják nőni. :) Legalább olvasnak valamit, sajnos sokan közülük még ezt se teszik. :( Én nagyon régen csak olyan könyvet voltam hajlandó elolvasni, amin rajta van a "Forgotten Realms" logó, így utólag már nem is tudom, hogy miért. :D Szóval szerintem nincs olyan nagy gond, előbb- utóbb majd ráállnak a komolyabb, összetettebb és/vagy (irodalmilag) minőségibb könyvekre.

      Törlés
    11. pedig az e-könyvek jók. én imádom. :) kényelmes, praktikus.

      igazad lehet, a vp előtt is voltak címkézett sorozatok, én is olvastam jópárat, bár nem emlékszem, hogy ragaszkodtam volna hozzá, hogy csak azt. azt tudom, hogy világirodalom remekeit nem voltam hajlandó kézbe venni, már zsenge koromban is bántotta a szépérzékem. :D viszont jöhetett minden, ami dragonlance volt.
      emlékszel még, mi lendített át a FR-en?

      Törlés
    12. Kovács János2014. 05. 14. 20:53

      Hát nem tudom, nekem nincs e-könyv olvasóm, lehet egyszer be kéne szereznem egyet. :)

      FR után David Gemmell könyveit kezdtem el olvasni, amik nagyon tetszettek, utána jöttek sorban más fantasy (és egyéb) témájú könyvek. Sajnos akkoriban nem volt ekkora választék. :( (Bár még most is nagyon kevés könyv jelenik meg magyarul.)
      Mit értesz "világirodalom remekei" alatt? A szépirodalmat vagy a "divatkönyveket"?

      Törlés
    13. muszáj, hogy a kezedbe vegyél egy readert, hogy lásd, milyen vele. én imádom. jó lenne, ha minden könyv lenne azonnal e-ben is, mert akkor mindent úgy olvasnék. Eriksont biztosan, leszakad a kezem két oldal után.
      ó, Gemmell nagyon jó.:))
      nem, a világirodalom remekei egy sorozat volt, szépirodalmi könyvekből, iszonyat igénytelen külcsínnel: keményborítós szövet, mindenféle színben, sokadszorra feldolgozott papíron.

      Törlés
    14. Kovács János2014. 05. 15. 17:19

      Egyszer biztosan beszerzek egy reader-t, de az nem mostanában lesz. Pár éve kezdtek el hódítani az e-könyvek Magyarországon, legalábbis én úgy vettem észre.
      Most, hogy mondod, emlékszek ilyen könyvekre (a világirodalom remekei), a szüleimnek van egy csomó a könyvespolcukon, régen gyűjtötték őket, én nem olvastam egyet sem.

      Törlés
    15. igen, sajna még nem elég nagy a legális választék.
      azaz, én gyerekkoromban szinte nem jártam olyan lakásban, ahol ne lett volna belőle pár polcnyi. :)

      Törlés
  3. Még nem kezdtem bele a sorozatba, de megvettem pontosan azért az összes eddigi részt - kivéve az utolsót,de az is tervben van, csak csúszik -, nehogy hiánycikk legyen. . :) Vakon bízok az ízlésedben Nima, így tuti tetszeni fog és nem kell összevadásznom a részeit, amikor elkezdem olvasni. :) Na jó az első kötetet még nem sikerült beszereznem. :(
    Reklám egy jó könyvnek/sorozatnak?! Minek, azokat úgyis megtalálják az olvasók. A szarokat kell reklámozni, mert anélkül lehetetlen lenne eladni őket. Így meg olyanok is megveszik, akik hébe-hóba olvasnak, utána meg magyarázzák, hogy azért nem olvasnak többet, mert milyen szar könyvek vannak. (Akinek nem inge nevegye magára!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. juj. nagy felelősség nyugszik a vállaimon. :D
      ha kell az első rész, szólj, odaadom.

      igen, ez igaz, előbb-utóbb megtalálják a gazdáikat a könyvek, csak győzzék kivárni a kiadók. :))

      Törlés