Ne olvassatok blogot, oké?

Először is azért ne, mert az a célunk, hogy befolyásoljunk benneteket. Bármennyire is imádjuk ezt csinálni, sőt, kiadói szinten kötelező is ránk nézve, ez csúnya dolog. Pedig mi nagyon büszkék tudunk ám lenni, ha azt halljuk, hogy miattunk olvastatok el egy könyvet, de most gondoljatok bele. Ha mi nem lennénk, ti akkor is olvasnátok, és lehet, hogy ugyanazt, mint amit mi is olvasunk, legfeljebb nem egy időben, és legfeljebb nem fogjátok tudni, hogy nekünk is tetszett. De most őszintén, nem tökmindegy?

Másodszor meg azért ne, mert ha nem vigyáztok, eltűnik a saját ízlésetek. Mert mi nagyon jók vagyunk ám, úgy tudunk írni apróságokról is, hogy elcsöppen a nyálatok, és már várjátok, hogy hozzájussatok a könyvhöz, vagy éppen ahhoz a részhez érjetek, ahol az történik, amitől elaléltunk. És megjegyzem, ha mi nem emelünk ki számunkra érdekességgel bíró dolgokat, lehet, hogy nektek fel sem tűnne. Mert miért lenne éppen az fontos és különleges, ami nekünk is? Mitől lenne az egyébként bunkó tahó főszereplő szimpi, ha nem attól, mert már vagy az ötödik helyen olvassátok, hogy mekkora arc a fickó? És jé, lehet, hogy tényleg jó a fazon. De igazából ha nem mondtuk volna, valószínűleg rühellenéd, és a világból kiszaladnál tőle, jobb esetben észre sem vennéd, hogy ő is szerepel a könyvben. Sőt, lehet, hogy még a könyvet is messzire kerülnéd, mert van egy rózsaszín pötty a borítóját, és te nem veszel rózsaszín pettyes könyvet.

Harmadszor meg azért ne, mert ahelyett, hogy jó könyvekkel töltenétek az időt, a mi agymenéseinket olvassátok. Ez egészségtelen. Teli lesz a fejetek a mi gondolatainkkal, érzéseinkkel, és a tiéteknek már nem marad hely. Ráadásul sokkal több könyvet el tudtok olvasni, ha nem lógtok a neten. Sőt, mondok még jobbat, mi is sokkal több könyvet el fogunk tudni olvasni, ha nem kell nektek naprakészen gyártani a posztokat. Mert lehet, hogy 3 perc alatt át lehet futni egy szöveget, nade mire mi azt emészthető formába öntjük... szóval az jó esetben csak néhány óra, rosszabban napokba telik.
Arról nem is szólva, amikor utólag önti el az agyunkat a köd, hogy mi mindent kihagytunk belőle, és mennyivel jobb is lehetett volna. Ah. Bosszantó.

Negyedszer azért ne, mert ha nem akarsz olvasni, akkor se a net előtt ülj, nézz meg inkább egy rakat filmet. Vagy rajzolj. Vagy vidd el a kutyát sétálni. Vagy szexelj. Rengeteg hasznos dologgal töltheted az idődet, még akkor is, ha a felsoroltak az önző, magunknak való örömszerzést segítik elő, és ha világbéke nem is lesz, mégsem kapsz agyvérzést a neten olvasható baromságoktól.

És hogy miért beszélek magam ellen?
Mert nekem meg nincs kedvem írni. Nem akarok kedvcsináló posztokat gyártani, figyelemfelkeltőeket sem, sőt, figyelmeztetni se akarlak, hogy mit ne olvassatok, mert baromi sok időm elmegy erre, ahelyett, hogy olvasnék, vagy filmeznék, vagy rajzolnék. Fárasztó ám.
Meg aztán ti is tudjátok, pont nem érdekelnek benneteket sem a könyves bejegyzések, vagy ha mégis, az nagyon-nagyon rövid legyen. Amit egy szemvillanással át lehet látni, jó, nem jó, kell, nem kell.
Olyan régóta ismerjük már egymást, hogy már két mondatomból le tudjátok szűrni, hogy akarjátok-e, amit én is akartam, vagy kerestek mást. Tudom, mert a zanzásított, pár mondatos posztomnak nagyobb sikere van, mint egy rendesen, pöpecül összeállított kedvcsinálómnak. Ez most nem panasz, vagy sirám, meg semmi hasonló, csak  látom, hogy mi érdekel benneteket, és próbálok ehhez alkalmazkodni. Szóval most majd sokat fogunk csevegni, bár a sokat elég szubjektív. Nekem biztosan soknak fog tűnni.

A feladat ezentúl:
Legyen rövid, tömör. Ez nekem is pont megelégedésemre fog szolgálni.
Legyen botrányos. Ezt most nem tudom hozni. Bár épp teli a tököm, hogy sorra hagyják abba a sorozatokat, hogy nem adnak ki e-könyveket azokból, amik engem is érdekelnének, meg hogy az istennek sem akarják már megjelentetni ezt vagy azt, hanem csak majd, perpill nincs energiám az ilyen posztokra.
Legyen ego. Hát legyen. Valamennyi.
Legyen csevegős. Ez meg rajtatok múlik. Ne várjatok rám, a kommentablak azért van, hogy használjátok.
És legyen sok-sok KILT. A választás nem opció, lesz, és kész. Kiltes pasikat a blogokra könyvesposztok helyett. :))


Megjegyzés küldése

69 Megjegyzések

  1. oké. ne bassz! oké. Kiltes pasit nem rakok ki, helyette miniszoknyás ír vöröset (amíg Timi le nem szedi). egyébként oké.

    de tood mit? azt csinálok, amit akarok. most épp olvasni akartalak (jókor, mi? :))

    VálaszTörlés
  2. Nos, nem mintha kötelező lenne csinálni... ;)
    Írj arról úgy és annyit, ahogy kedved van. Aztán mi majd eldöntjük rászánjuk-e az időnket. :D
    Upgrade ötlet:
    Legyen több kép skótkockás, miniszoknyás csajokról!!!
    Pls!

    VálaszTörlés
  3. mondhatnám, hogy csak azért írtam meg a posztot, hogy a kiltes pasikat kitegyem, de nem.:))
    biztos, hogy tőlem várjátok, a csajos képeket? :D

    azért van némi igazam, nem? nálam pl. most óriási az ellentét a könyves bejegyzések nézettsége meg az egyebek nézettsége között. gyanítom, ha betettem volna annak a tök érdekes poloskának a képét, amit nemrég anyósnál láttam, azt is többen néznék.
    ebből két dolgot szűrhetek le:
    1. szar könyves posztokat írok, ami elképzelhető, de még senki nem szólt, hogy béna vagyok, úgyhogy itt a remek alkalom.
    2. sokkal érdekesebb az egyéb gondolat egy bejáratott könyvesblogon, mint a könyvek. (mondjuk nem tudom, másoknál milyen a stat.)

    és tényleg nem kötelező csinálni, most nem is erről beszélek, mert nulla látogatottsággal nyilván megfontolnám, hogy hagyom a picsába, csak szerintem nem árt odafigyelni rá, mi is érdekli az embereket. a kilteken kívül. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na most, amikor megláttam Gandyt, a kicsi szívem nagyot dobbant, mert hát... csak. :D De azért csodálkoztam, hogy bár kockás, az nem kilt. A végére aztán helyre állt a világrendje. :D

      Az én merengős posztjaimat, sőt a saját gyártású történeteimet is többen olvassák, mint a könyves posztokat, de tudom, hogy van egy szűk mag, akit meg az érdekel. :) Ők sem szólnak persze hozzá általában, hanem e-mailt írnak, és nagyon cukin, nagyon lelkesen elspoilereznek bizonyos fordulatokat abból a könyvből, amit épp olvasni készülök. De ezt is szeretem :) Kell ehhez némi perverzió. :) És persze most én sem írok annyit. Fáradt vagyok, és ilyenkor könnyű kifogást találni arra, ma éjszaka miért alszom és nem írok vagy olvasok.

      Különben mielőtt blogolni kezdtem volna, én is csak olvastam, és hamar átláttam azt a fajta lelkesedét, ami nem az enyém, így nem vettem meg semmi olyat, amit nem akartam. Viszont ettől független a kedvenc bloggjaimra vissza-visszajártam. És teszem ezt még ma is. :)

      Különben szíves nézegetem a kiltes pasikat. Az előttem szólóknak semmi ízlésük! Vagy az is lehet, csak ott a gond, hogy mindketten férfiből vannak. :D

      Törlés
    2. volt kiltes Gandy is, de egyáltalán nem áll jól a pasinak, úgyhogy maradt takaróban. :D

      nálam azért vannak olyan kulisszatitkok, hogy időnként én midnig elhatárolódom valamitől.
      egy időben olyan kis cuki könyvesblogra vágytam, ahová bárki bekucorodhat.
      aztán jött, hogy írtam mindenféléről.
      aztán volt, hogy csakis szigorúan könyvekről akartam írni, mindenféle mástól mentesen.
      aztán volt az ömlesztett korszak, amikor bármiről írtam.
      volt olyan változata, hogy bármiről, de csak könyves vonatkozásban.
      most ilyen minden mindegy hangulatban vagyok, írom, ami jön, tökmindegy, hogy könyves-e (de nagyrészt könyves).

      Törlés
  4. Az "embereket" a szoknyák érdeklik...

    Én nem panaszkodok a könyves posztok olvasottsága miatt (igaz - témája miatt - a filmes általában látogatottabb).
    Nálam a komment kevés, de hát én se vagyok egy szószátyár, szóval... :/ azért örülnék, ha több lenne belőlük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak a magam nevében tudok nyilatkozni: mit kommenteljek egy igényes, jól összerakott posthoz?:D Oké, nekem elég más az ízlésem, de pl. a London folyóit én is olvastam, bólogattam is, miközben olvastam az írásod, de az olyan hülyén lóg a levegőben, hogy "Ez meg az szerintem is így van, és megint tök jót írtál". Legfeljebb annyi érdemit tudtam volna írni, hogy olvastad-e a Pusztító vihart.

      Törlés
    2. Amadea, ez velem is így van.
      ott egy tök jó poszt, vagy olvastam már a könyvet, és nem tudnék mit mondani, minthogy egyetértek, vagy még nem olvastam, viszont onnantól akarom, de sztem azt is felesleges leírni.

      Törlés
  5. Jelentem, nálam is gyérebb mindig a sima könyves poszt látogatottság, bezzeg ha kirakok egy őszi tervek könyvkupacot, amit ugye kb 3 perc lefotózni és felrakni a gépre és visszapakolni a helyére, valamint talán még az az 5 mondat hozzábiggyesztése további három perc, khm, szóval nem egyenesen arányos, hogy mennyi időt fektetünk a blogba, és hogy mennyien nézik meg.
    Most egy pár régi bejegyzést fogok áthozni Freeblog korszakból, tegnap kezdtem, hát persze hogy ilyen botrányos 14 kattintás van csak rajta :D de igazság szerint ez engem nem nagyon érdekel. Örülök ha néznek, szép egy-egy stat-csúcs, amikor valami népszerűről írok, vagy sokkommentes témázós poszt van, de akkor is blogolok, ha nem nézi senki. Az elején úgyis úgy álltam neki, hogy ez a saját maradandó olvasónaplóm lesz, szóval ha másra nem ,emlékmegőrzésre jó. Ha mellesleg van 20 ember aki el is olvassa, hát tök jó. na ennél kicsit többen lettek, ami szintén tök jó, de nem fogom teljesen aszerint alakítani a blogot, hogy mit mutat a stat, vagyis hogy ki mit szeret nálam olvasni, mert az szerintem annak a rovására mehet (feltételes mód!), hogy én mit szeretek olvasni, és ezt nem jó eltolni mindenféle irányba - mondjuk Nima, szerintem ez nálad se jön szóba, akkor is azt olvasnád, amit eddig, csak legfeljebb nem írnál róla :D én úgy vagyok vele, hogy ha 14-en nézték meg az adott posztot, de én élveztem a könyvet, és élveztem leírni róla azt a 30 mondatot, akkor megérte :D

    márpedig nálam valami nagy bibi lehet, mert 5 éve ugyanolyan nagyon élvezem megírni a bejegyzéseket, mint mikor közönség nélkül nekiültem írni a Csillagporról és Coraline-ról... :) Szóval egyszerűen függő vagyok a saját legkedvesebb hobbimtól :D evvan.

    Kiltes pasikat!!! Gandynél megbocsátjuk a pokrócot. bár le is dobhatná akár :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos én vagyok a nemnormális, de nekem nagyobb nyűg összelökni egy képes-zsizsegős postot, szedjem le a képeket, amik egyforma méretűek legyenek, a hülyéje a post tetejére rakja be, a címek legyenek mondjuk színesek, arrrgghh, több energiámat elveszi, mint egy normál beszámoló.:D

      Törlés
    2. Hát, persze, attól függ, milyen a poszt, amiben sok kép van, az soká tart, de a saját kupacolós képemmel hamar megvagyok :) a képeknél én inkább azzal tökölök, hogy sokat válogatok meg böngészek hozzá neten, weheartiton pl el lehet cseszni órákat :D

      Törlés
    3. egyébként sztem ezek a saját képes posztok azért tök érdekesek, mert jó látni, mitek van., hogy néz ki kupacban, látni egy keveset a környezetből is, szóval úgy látnak bennünket, ahogy egyébként nem.

      amúgy meg valami kutatás már kimutatta, hogy a sok szöveg a képernyőn zavaró, és jobban fel lehet dolgozni, kellemesebb az agynak, ha a képek megbontják a sorok monotóniáját.

      Törlés
    4. PuPilla, neked kint van az egész cikk a főoldalon :D Személy szerint akkor kattintok egy konkrétra, ha meg akarom nézni a kommenteket. Szóval, én rontom a statisztikát :D

      Törlés
    5. Nima, igen, azért érdekes, mert saját :)

      Síontan, igen, tudom... Volt nekem is kis cikkes, de nem szerettem, nem bírtam megszokni, meg valahogy "like-vadásznak" éreztem, hogy kattintani is kell - másnál nem zavar, de magamnál nem akartam úgy hagyni. Szóval nyilván, lehet hogy vannak akik végigolvasnak egy oldalnyi posztot görgetve, és abból én csak egy látogatást érzékelek, de ezt biztos kompenzálja az, mondjuk akinek Oroszországból kidobott egy képtalálatot nálam a google, és a kattintás után be is zárta az ablakot :D

      Törlés
  6. Ehh, eltűnt a hsz-om.
    Szóval ez egy nagyon frappáns poszt lett :D
    Tudod mit vettem észre egy ideje? Hogy dédelgetem a kedvenceimet, nem akarom, hogy másnak is kedvence legyen, Isten ments.... Ők maradjanak a mainstream-nél :P Persze írok róluk, meg minden, de nem akarom őket úton-útfélen ajánlgatni és reklámozni, nem.
    És mondhatjátok, hogy ez megint a hülye különlegesakaroklenni mániám, de nem, ez tök őszinte és jóóóóó :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szeee ilyen gondolatom nekem is szokott lenni, hogy nekem sokkal többet, jobbat mond egy-egy könyv, mint másnak... Jól van, hát szegény Egónak is kell a tápanyag :D
      Egyébként jó poszt lett és jó magas lesz a statja! :D
      PuPival is egyetértek, stat ide vagy oda, (általában még) én is élvezem megírni a posztokat. :)
      És Profunusszal is osztozom bánatában, hogy az emberek nem kommentelnek... Nálam általában csak PuPilla kommentel, de ő legalább 6 ember helyett is szeretlekPuPi XD
      Amúgy ez a pasi sokkal szebb lenne, ha a kockás pléd csak úgy lezseren alatta lenne :)

      Törlés
    2. még mindig nagyon tünedeznek a kommentek, mentsetek mielőtt külditek, nekem is ma elszállt kétszer, de szerencsére mentve volt :S
      Hehe, ez jó. Néha nekem is van ilyen heppem, hogy most akkor csakazértis nagyon nem mainstream, és legyen az enyém a könyv. :) De ritkán fordul elő. Amúgy én szeretem azt a vonalat, amit olvasol, csak lassan jutok el oda - két éve várólistás pl a Shriver So Much For That (Ennyit erről)... :) aztán csak tolom, csak tolom, ne kérdezt miért--- annyi könyvem van, borzasztó ez az állapot :D :D

      Törlés
    3. Hopp, mire beírkáltam, te is írtál Miamona :D
      Igen, a kommentelés nem divatos... pedig olyan jó kommentet kapni (ehhem, ehhem, és nem csak a töltelékposztokhoz :D)
      Ebben van egyébként valami, amikor annyira sajátodnak érzel egy könyvet, vagy az üzenetét, akkor azt valahogy dédelgetnéd, hogy ez csakis neked, csakis a tiéd :)

      Törlés
    4. Ugye??? :) Az Ennyit erről épp most van nálam a könyvtárból. Az lesz a következő :)

      Törlés
    5. Ez olyan Szeee-e, de teljesen érthető :) nekem is van olyan dédelgetett kedvencem, amivel úgy vagyok, hogy ne is olvassa más, mert ez az enyém :) plusz más úgysem azt érti ki belőle, amit én és nehogy már a végén valakinek ne tetsszen... Franzent pl szívesen megtartottam volna magamnak :)

      Törlés
    6. Szee, igen, tudom, azért írtam pont azt :D

      Törlés
    7. Timi :D Bocsi....:D Amúgy most kíváncsi vagyok, hogy a Franzen-Shriver párosból melyik jön ki nálam jobban. Eddig mind2től 1-1 könyvet olvastam, de most elolvasok egy másodikat is :)

      Törlés
    8. szee, ilyen érzésem nekem is volt már, hogy én annyira, de annyira szeretem, hogy nem akarok osztozni rajta. :D

      érdekes, nekem kommentekre nem volt panasz soha, bár azt tudom, hogy én is többet kommentelhetnék másokhoz, de sokszor tényleg csak nyögni tudnák valamit, hogy de jó volt, meg én is olvasnám, meg ilyenek.
      a fikázós posztok ezért is jók, mert ott van mibe kapaszkodni a kommenteknek. lehet jókat röhögni, más példákat felhozni, meg hasonlók.
      de egy jó könyvről nem nagyon van mit kommentelni, hacsak nem valami egetverően filozofikus élmény volt, amit meg tovább lehet szőni.

      Törlés
    9. A kommenttünedezéssel kapcsolatban - nézzétek meg, hogy kijelzi-e a neveteket a kommentdoboz alatt a "Válasz a következőként:" résznél, ha nem, akkor nem fogja elküldeni. Jártam már így én is egy párszor, valamiért nem mindig evidens neki, hogy be vagyok jelentkezve.

      Törlés
    10. Szee, az irigy csuka, hehe, én meg romantikustalan némber, imádom ajánlgatni a kedvenceimet, na jó, nem akárkinek, de majdnem :D

      Törlés
    11. Síontan, igen, én is észrevettem, de mit csináljak, amikor először kommentelek, nem írja a nevem, csak az opciót, hogy google fiók, pedig be vagyok akkor is jelentkezve. :/

      Törlés
  7. Tök jó poszt lett, és hát ha nem olvasnánk blogokat, ezt se olvastuk volna el soha, szóval akkor mégis olvassunk blogokat?
    Értem én a gondolatmenetet, és valóban van egy ilyen tendencia, főleg a kommentekben, de ez nálam a kit érdekel kategória... Olvassa, aki olvassa, én úgyis írom - Pupival értek egyet, nem az olvasószám kedvéért írok, hanem mert nekem az jólesik. Fura módon egyébként én többet görcsölök egy csacsogós poszton mint bármilyen könyvkritikán.
    Amúgy a blogunk legolvasottabb posztjai jó ideje Zoli verselemzései - biztos a sok lusta gimis, akik online elemzésekért túrják a netet :)))
    Kiltes pasik nem lesznek, távol áll tőlem ez a skótmánia :) akkor már inkább kilt nélküliek :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam a freeblogon mi volt veretlenül a legnépszerűbb? A Rómeó és Júlia poszt. Ennek először tökre megörültem, ahh, tetszik nekik amit írtam, a fenéket, a kereső meg tele volt 'Rómeó és Júlia olvasónapló' 'rövid tartalom' stb. :D a kötelezőkre és verselemzésekre kereső tini-bázis nagy, csak szerintem ők be is csukják az ablakot a katt után, mert nem egészen azt találják amit vártak - persze lehet hogy néha igen (pl verselemzésnél konkrétan), Miamona szerint pl. biztos írtak már belőlünk házit valakik, de én kétlem :D

      Amúgy meg pacsiii, írjunk a saját örömünkre :D

      Törlés
    2. én se utálom a blogom vezetni, meg posztot írni, de volt sokáig, hogy kötelességből tettem. a recik elvittek egy ilyen nagyon rossz irányba, és erről át kellett állnom.

      Törlés
    3. Na, az nem jó :) én a reklámozást nem szeretem. egyik ex-partnerünknél eléggé untam is, hálisten jól megfeledkeztek rólam... azt éreztem csak tehernek.
      amúgy ami érdekel azt tök szívesen reklámozom - borzasztóan csillámpóni-pozitív kezdek lenni, abba is hagyom :D :D
      (imádom a blogoláááást :D)

      Törlés
    4. Pupi, annyira cuki vagy. :D

      Törlés
    5. Csatlakozom ilweranhoz.:) Pilla meg tényleg cuki, és atomként sugárzik a postjaiból, hogy szeret szöszölni a blogjával.
      Te, Nima, ha te se tudsz értelmes kommentet írni egy jó posthoz, miért várod el, hogy mások ezt tegyék nálad?:D
      (Tudom, menjek a picsába:)

      Törlés
    6. te, Amadea, én nem várok el ilyesmit, ezt PL panaszolta. én teljesen elégedett vagyok a kommentelőimmel. :P
      én csak egyetértettem, hogy igen, a könyves posztokhoz ezért érkezik általában kevés komment.:)

      Törlés
    7. Köszi :D Cuki vagyok, yay! :D én tényleg imádom csinálni, totál kitöltötte azt az űrt, ami hobbiknak volt fenntartva nekem, és magamra találtam, na. :) Nem ragozom: szeretem, örülök, ha ez látszik. Csak kicsit többet matathatnék a külsején is, mert uncsi vagyok, és ugyanúgy néz ki mindig :)

      Törlés
  8. Kicsit disztópikus képet festettél, nem fizetnek nekünk havi félmilliót, hogy írjunk, és az olvasók sincsenek a látóidegüknél fogva a blogokhoz szegezve.:D Ráadásul aki könyvesblogot olvas, van annyi ítélőképessége, hogy eldöntse, kell-e neki az adott könyv, és hogy mikor. Azokat hagyjuk, akik a kiplakátolt metró/busz meg az "azt mondták, hogy jó" alapján megvesznek és olvasnak évi két könyvet, ááá.
    Azt hittem, csak a mostani kezdőknél van meg ez a stat-s figyelemfelkeltő izé. Szarj már rá nagy ívben, a blog a tiéd, olvass, amit akarsz, írj róla, vagy ne írj. Én végigolvastam a The Summer Prince bejegyzésed, de a kiltes (skótmintás takaróba bugyolált) műfaszik nem érdekelnek.:D Valószínűleg több embert érdekelt, hogy meg vagyok fázva, mint az, hogy mit írtam az Iszonyról, de nem érdekelt, mert az iszonyos jó lett. Ha választani lehetne, hogy mi tűnjön el, az vagy a taknyos post, hát az utóbbi.:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. de én most szeretek ilyesmiket figyelni. :D
      engem tényleg érdekel, hogy miket szeretnek olvasni.
      oké, most nem épp a könyves bloggerekre van ez kihegyezve, mert én pl az Iszonyos bejegyzésed nagyon szívesen vettem, mert anno nagy kedvencem volt, de ha körbenézel, már nem is lehet ilyen régi könyvekkel találkoznia blogokon. én anno Kodolányira próbáltam rávenni az ideszokottakat, de sztem semmi eredménye nem volt, és ez eléggé elkeserít. szeretném, ha ízlésformáló lehetnék. :D
      oké, azért ennyire nem, de még annyi visszajelzésem se volt egyetlen olvasómtól sem, hogy köszi, elolvastam, és tényleg jó.
      úgyhogy én hiányolom az ilyeneket.

      Törlés
    2. Nekem ilyen szempontból volt nem várt sikerélményem. A Hollós Korvin Lajos posztom ha nem is rekordöntögető a kattintások számában, de biztosan az Molyos követők "gyűjtésében", meg olyan kommentekben/emailekben, amikben megköszönik a figyelemfelkeltést és jelzik, hogy ezt-azt elolvastak már tőle és tényleg tetszett nekik is. Pedig erre kb semmi esély nem volt. Monstre poszt "elfeledett" versekről, régi poros regényekről? Come on! Booring! Aztán tessék. Persze nem első nap jött minden, hanem két és fél év alatt, de még mostanában is, lassan, de folyamatosan. :)

      Törlés
    3. azt hiszem, bele kell, hogy törődjek, hogy ezeknek a posztoknak hosszútávon lesz érdekeltsége.
      az űrgárdista is iszonyat lassan kúszott felfelé a nézettségben. igaz, rétegkönyv, ilyen szempontból meg örülök, hogy egyáltalán ennyien is megnézték. (sose gondoltam pl, hogy eléri a 100-ast, nemhogy fölé megy. :D)

      Törlés
    4. Régi, poros regények?? Hol?? *kiáltott fel Síontan* :D:D

      Törlés
  9. "mert az a célunk, hogy befolyásoljunk benneteket"
    Hihi, szerintem ez most is nagyon bejött. Nagyon várom ám a rövid, tömör kiltes pasikat! :D Amúgy jöhetnek a lányok is, mert ha szép valami, szívesen nézegetem, lehet bármily nemű vagy nemtelen, és szegény blogot olvasó pasik tényleg hátrányos helyzetben vannak hozzánk képest. :)
    Egyébként meg úgy vvagyok ele, mint Amadea (mint első megemlítő), ha valami nagyon jó meg egyetértek vele, nehéz mást írni, mint "de klassz volt, én is pont így gondolom", s a szerencsésen az ölembe pottyant lehetőséget csúnyán kihasználva világgá kiáltom egyik apró bosszúságomat: a hajamat tépem a GR-en, amikor 10.-15. "hű, de klass poszt, x", "jaj, de jó rivjúú, y", "nacccerű értékelés, z", stb. jön velem szemben, és a "kösz, kösz, kösz"-ök végtelen sora. Csak én sikoltozom tőle?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én a gr-en csak a hosszú értékeléseket nézem meg, a rövideket eleve átugrom, semmi hasznos infó nem szokott bennük lenni.

      Törlés
    2. hát uncsi az igaz, az ilyen dejó volt, köszönöm!-üzenetfolyamok, de amúgy néha jólesik az is. Mondjuk ha csak tudod, hogy ismi, és szívesen olvasta, és bekommenteli hogy tetszett neki a poszt.

      Törlés
  10. Na én pont azért "hagytam" abba a blog írást, mert nincs rá időm. Annyi minden más van, amivel itthon már eltölthetem, hogy sajnálom rá az időt. Az igaz, hogy nem is olvasok annyit, mint anno, de nem bánom. Hogy miért nem? Mert én sajnos annyira belefulladtam mások véleményébe, hogy (ahogy írtad) elvesztettem magam. A saját ízlésem, a gondolataim röhejsesekké váltak, ha nem ugyan az volt a véleményem róla, mint olvastam, akkor magamat okoltam, hogy biztos nem "jól" olvastam, olyan könyveket vettem meg, amiket soha le nem vettem volna a polcról.. Aztán lecsendesült bennem minden, és megkérdeztem magam: hülye vagyok én?! (költői kérdés, nem kell válaszolni rá :D ) Nem, nem vagyok hülye, és attól mert csak a fantasy és a sci-fi a kedvenc műfajom, nem leszek kevesebb, mint más aki mindent olvas.
    Azért ne aggódjon senki, attól még olvasom a blogokat, csak nagyon leszűkítettem a kört. És most már hű maradok önmagamhoz, és nem rohanok egyből a boltba megvenni egy könyvet, amiért mindenki rajong stb.
    Amúgy meg, Nima, nagyon jó időtöltés (lenne), reggel kávé mellett olvasni benneteket!!! csak hát időm nincs ilyen luxusokra, így marad, az éjszaka. Sőt olyan is akad, hogy 1-1 posztot több napig tart elolvasnom. :D De nem bánom!!!! Szeretem a posztjaidat olvasni, mindegy, hogy rövid vagy hosszú, bosszantó vagy sem. A stílus a lényeg!!!! Még egy kávészemről is tudnál úgy írni, hogy órákig olvasnám. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez baromi érdekes. Szerintem előbb-utóbb mindenki meglegyint ennek a szele, hogy "Csak nekem nem tetszett, jaj, utálni fognak". Hörrr. Utálok amiatt mentegetőzni, mert lehúzok egy rajongott könyvet, már nem is teszem. Ha valaki emiatt megsértődik vagy elküld a francba (volt már ilyen), tegye. Nekem meg az a véleményem, hogy ha valaki emiatt bedurcizik és dedós stílusban szóvá is teszi, száni. Örökké ezen a témán rugózunk, pedig ésszel mindenki tudja, hogy ezek csak könyvek, nem azokat szóljuk le, akik szeretik ezeket.
      Nehéz megtalálni az egyensúlyt a saját ízlés meg a többieké követése között, megőrizni és nyitni más felé.

      Törlés
    2. nah, ez az, amiért én még soha nem aggódtam. :D
      vannak, akik bármiért meg tudnak sértődni, szal ezzel nem tudok mit kezdeni. meg nem is hiszem, hogy kellene.

      Törlés
  11. Egy dolgot elfelejtettem, már a múltkor is akartam. Kiábrándító tudom, de nekem nem jönnek be a kiltes pasik! :D De nem gond, nem nézek a képre és kész. :)))

    VálaszTörlés
  12. Nima: Nem tudom, hogy teljes mértékben meg lehet-e figyelni, hogy ki mit szeret olvasni. Talán van egy masszív réteg, aki mindent elolvas, meg olyanok, akik csak bizonyos postokat, mert az adott könyv és a róla írt vélemény érdekli.
    A régi könyvek (ill. az, hogy alig találkozni ilyennel) nekem is forog a fejemben, meg próbálok figyelni valami arányra, de mindenben nem tudok egyensúlyt tartani.:) Mikor mi jön össze.
    Bocs, lehet, hogy hülye kérdés, de miért akarsz ízlésformáló lenni? Mármint tömegszintre gondolsz? Mert ahhoz egy blog kevés, nem is tudom, mi kellene hozzá. Mert aki nem akar olvasni, az úgyse fog.
    Lehet, hogy be kellene rakni egy olyan rubrikás elemet, ahol be lehet ikszelni, hogy tetszett/nem tetszett, mert sokan félnek csupán egy olyan kommentet írni (sokszor én is), hogy "Nekem is tetszett a könyv" "Jól írtál róla" stb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. azért be lehet lőni kábéra, hogy mi az, ami csak 500-ból 10 embert érdekel, meg mi az, ami mondjuk 450-et. meg hát vannak a kósza olvasók, akik jönnek-mennek.

      neem, nem tömegszintre, de pl. akik visszajárnak rendszeresen, azokat jó lenne rábeszélni erre-arra, ami kiugróan más, mint amit általában olvasok.

      van egyébként valami ilyen csillagozós elem, egy időben benn is volt a blogon, de sose tudtam eldönteni, hogy aki csillagoz, most az én értékelésemet, vagy a könyvet csillagozza. :D

      Törlés
    2. szerintem nima nem akart ízlésformáló lenni :D

      a rubrikát támogatom, HArinál van pl like-olós cucc, szeretem. Még a kommenteket is lehet like-olni, meg a bejegyzést.

      Törlés
  13. Teresa és Clare2014. 09. 24. 15:04

    "Ne olvassatok blogot, oké?"

    Oké, nem olvasok többet, tiltólistára tettem a blogodat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. pfff... nemám csak az enyémet. mindenkiét. :>

      Törlés
  14. Egyébként én szeretek jól megfogalmazott, hosszú bejegyzéseket olvasni, akár olyan könyvekről is, amiket sose fogok elolvasni. Pont. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, én is pont, hogy azoknál szeretem a hosszú és részletes beszámolót, amiket nem akarok elolvasni.
      nade ember nincs, aki ehhez alkalmazkodni tudna. meg a nagyátlag sztem jobban elvan a rövid posztokkal.

      Törlés
  15. Szerintem meg ti, bloggerek ne olvassatok több kiadói hírlevelet, menjetek csak be a boltba meg az antikváriumba és válasszatok ki csak úgy valamit (utána netről rendelni meg azért ér :D), mérhetően javulni fog az életminőségetek, és még az blogolvasásról sem kell lebeszélnetek senkit, ha már úgy sem gondoljátok komolyan, ahogy a neszójjábe, magamnakíromablogomatból is csak a neszójjábét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zerge :DD
      de Pupit meg kell, hogy védjem, ő tényleg magának ír, fogalma sincs a statisztikájáról.:D

      ez a bemegyek a boltba és választok valamit nem rossz ötlet, egyszer meglépem. mondjuk az a baj, hogy perpill tudom, mit választanék, így lőttek a randomságnak, de majd kivárom, míg nem akarok semmit.

      Törlés
    2. Zerge, ez jó :D én néha visszasírom az időszakot, amikor bementem a boltba, és minden új volt... most meg, ha bemegyek, mindenről eszembe jut valami, tudom melyik kiadó, ki fordította, kinek mi volt a véleménye róla... nem találok szűz havat.

      Nima, ez azért nem igaz, én is nézek statot, csak leszarnám ha nulla lenne, mert eleve úgy indultam neki, hogy nulla lesz :D ha véget érne az internet akkor füzetben folytatnám. :) én sokat írtam naplót is, az is hasonló, na és az tényleg magamnak volt, hosszú éveken át hosszú körmölt sorok :) (sok tinihülyeség :D)
      Randomság. ez az. Elveszett :( (?)

      Törlés
    3. ja, persze, a napló. én sose írtam, valahogy mindig sikerült megbeszélnem magammal a dolgokat anélkül, hogy órákat elszöszöltem volna a papír felett.
      és szoktad visszaolvasni? vagy jó valamire?

      a régi könyveket illetően én is így vagyok. nagyon nehéz nekem olyat mondani, amire felfigyelnék, bár a legutóbb volt egy, a Dina vagyok. a megjelenéskor teljesen elkerülte a figyelmem. és még a filmről se tudtam. na, az egy jó meglepetés volt, bár még nem jutottam odáig, hogy meg is akarjam venni, csak érdekel.
      de ugye ez sem csak random választás lenne a boltban.

      Törlés
    4. Iszonyú régen olvastam őket vissza, de amikor visszaolvastam jó élmény volt. Íráskép, beragasztott képek, élmények leírása. Fura a régebbi énünket olvasni, de jó :)
      A Dina vagyokot nem ismerem. de azért ez se olyan régi könyv, nem? mármint egy éven belüli, nem?

      Törlés
    5. Sőt, szerintem ugyanilyen céllal könyvtárba menni még jobb: olcsóbb, illetve még inkább zsákbamacska, mert sokszor borító és fülszöveg sincs, ha valami régebbi jól bekötött regénnyel találkozik az ember, az max zöld és arany betűkkel van a gerincen a szerző meg a cím

      Törlés
  16. Nima, tőlem nem kell megvédened, ha valakinek biztosan nem szólt, akkor az Pupi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ajjmár, ne kivételezzetek velem :D zavarba ejtő :D

      Törlés
    2. :D valami csak legyen, amitől meg kell védeni :D

      Törlés
  17. Csinálj Zerge egy BookBlogger Life Quality Impact Profile-t :D BBLQIP :D és aztán mi kitöltjük és megmérjük az életminőségünket 8-)

    VálaszTörlés
  18. Nima: szerintem egyértelmű, hogy a bejegyzést kedvelik, nem a könyvet, akkor egyszerűbb lenne, ha bemennének egy boltba és megsimogatnának belőle egy példányt.:D

    VálaszTörlés
  19. Szeretem, hogy nálad mindig arra is kell figyelnem, hogy mi van a sorok között :)

    Amúgy sok kiltes pasit..... méééééééééég :DDD

    VálaszTörlés