Témázunk - Félbehagyott könyvek

A legtöbbünk, aki szeret olvasni, nehezen hagy félbe bármit is. Én is így voltam vele sokáig. Ahogy visszaemlékszem, nem is a remény hajtott, hogy hátha idővel jobb lesz, hanem hogy mindig találtam egy aprócska, érdekes vagy figyelemfelkeltő szálat, aminek meg akartam tudni a  végét, kerül amibe kerül, bár néha erőszakot kellett tennem a könyvön (vagy magamon).
Emiatt aztán idővel elkezdtem unni az olvasást, és csendben szenvedtem. Semmi nem volt jó, és ez csak rosszabb lett. Azt gondoltam, az én hibám, mert nem csinálok magamnak kedvet, vagy buta vagyok a könyvhöz, vagy nincs bennem elég empátia, szóval soha nem a könyv volt a hibás, mindig én. Nagyjából olyan érzés volt, mint a képen a kislánynak: tudtam, hogy fájni fog, a kérdés csak az volt, mikor és mennyire.
Aztán jött a fordulat, már fogalmam sincs, mikor, meg hogyan, de gyanítom, valami dacos ellenállás szülte, és azóta félbe tudok hagyni bármit, mert ami nem tetszik (sőt, szar), azt nem kell folytatni. És nem én vagyok ezért a hibás. Pont.

Ugyanis volt bennem egy tévképzet, hogy ami nyomtatásban megjelenik, az értéket képvisel, és ha ez nekem nem jött át, akkor soha nem az író volt a béna, a mondanivalója átadására képtelen, hanem én, a befogadó nem voltam alkalmas a feladatra.
Csak hát ez nem így van. Egy rakat olvashatatlan, gagyi szarság jelenik meg, és még csak az sem szempont a szememben, hogy másoknak tetszik, ha én nem találom meg benne, amit keresek.
Ha nem hozza a könyv, amit elvárok tőle, könyörtelenül félbehagyom. Ha a legkisebb érdeklődést sem tudom magamból kicsiholni se a történet, se a szereplők sorsa iránt, azt felesleges folytatni. Persze ez nem azt jelenti, hogy a könyv ne lenne jó (de akár azt is jelentheti), egyszerűen csak vagy nem nekem íródott, vagy nem vagyok olyan hangulatban, hogy magamhoz engedjem. Bármelyik is, hagyni kell a fenébe, mert eszméletlen sok a jónak tűnő, ígéretes történet, ami csak rám vár, amikben el tudok merülni, amik hozzám szólnak, beleugranak a kezembe, és élvezetes időtöltésben lehet részünk együtt.  Amiktől azt kapom, amiért imádok olvasni.
Az unalmas, sótlan könyveknek veszniük kell, ez mára már főszabály nálam.

Erősen gondolkodom a konkrét félbehagyott könyveken, de ezek nagy része ki is esik a fejemből, ahogy félreteszem. Jellemzően az első, ami eszembe jut, az a Fagyos tüzek. Még egy ekkora igénytelen, semmitmondó, béna könyvet... Annyi romantikus könyvet hagytam nem is csak félbe, de tettem el jó messzire 20-30 oldal után, hogy fel sem lehet sorolni. SEP, Julia Quinn, Amanda Quick, mindegyikért tömegek rajonganak, de egyik sincs annyira jó, hogy lekösse a figyelmem. Aztán amire még emlékszem, az a Daemon Daniel Suareztől. Ebben még bizonytalan vagyok, mert olyan 30 oldal után dobtam el, viszont a véleményeket olvasva talán nem ártana adnom neki még egy esélyt. Van az úgy, hogy a könyv rosszkor kap el, mert így volt ez a Vámpírakadémiával is. Megjelenéskor beleolvastam, aztán rögtön felé se néztem többet (mi ez az óvodás stílus?!), pár évre rá meg mekkora élmény volt. Szóval alapvetően kiszámíthatatlan, mire hogy fogok reagálni.
Galbraith-Rowling  Kakukkszóját is úgy félbehagytam, hogy nem győztem megkönnyebbülni. Ígéretes kezdet után mélyrepülés az unalomba. Brent Weeks Fekete Prizmája is is erre a sorsra jutott. Ez nem kellet volna, hogy unalmas legyen, de egyszerűen nem tudott beszippantani, így végülis untam. Kell nekem egy szereplő, akibe kapaszkodni tudok, akit félthetek, drukkolhatok, aki én akarok lenni - itt senki nem akartam lenni, és a történet se érdekelt. Az is kellően visszavetette a motivációm, hogy a tavaly őszre ígért második rész megjelenéséből még most, fél évvel később sincs semmi, úgyhogy végképp nem fogok vele többet foglalkozni. Félbehagytam az Izlandi pör és Gibbon Skócia lánya című roppant álmosító regényeket is, pedig ez vikingekről meg skótokról szól, úgyhogy majd egyszer, ha szedált állapotban leszek, még kézbe veszem őket.
Lakatos Levente Aktusa is félbehagyott állapotba került, ez így is fog maradni. Sem a téma, sem a megvalósítás nem áll hozzám közel. A Bomlás után egészen mást vártam, és amikor már attól ideges leszek, ha csak a könyvre gondolok, akkor ott gáz van. Szegény Aktusnál pedig minden létező probléma felmerült, ami miatt bele tudok kötni a könyvbe - visszataszító karakterek, túl sok felesleges duma, nagyon naaagy és totál felesleges drámázások, kihasználatlan drámai helyzetek, elnyújtott cselekmény, lelkizés lelkizés hátán. Mikorra beindult volna a történet, a könyv negyedénél (ez egy ilyen baromi vastag könyvnél nagyon sok, átlagkönyv itt már majdnem véget is ér, de itt abban sem vagyok biztos, hogy valaha is előkerült a lényeg), addigra minden türelmemet és jóindulatomat elveszítettem. Nem az én könyvem, na.
Fel sem tudom sorolni, mennyi sorozatot hagytam félbe. Lehet, hogy egy, esetleg két részt elolvastam, de van még hátra X, ami nem jelent meg, vagy megjelent, csak már nem érdekelt, mert jöttek helyette mások. Ezeket nagyrészt nem is tervezem folytatni. Ha nincs hiányérzetem, mehet a levesbe.

Általában a kedvenc műfajaim inkább kapnak második esélyt, mint azok, amik távol állnak tőlem (pl. romantikus regények), sokkal hamarabb találok bennük pozitív kapaszkodót, olyan momentumot, ami miatt át akarom látni, mit ad nekem a könyv, csak meg kell hozzá várnom a megfelelő hangulatot.

képek: pinterest

Akik még félbehagytak:
Miamona
Pupilla
szee
Zenka
Ilweran
Andi
FFG
Bea
tigi

Még félbehagytak:
Heloise
Adri
Bubu
Nita