„Ez a nap – akkor még nem tudtam, hogy a halálom napja – rosszul indult, pocsékul folytatódott és rémesen végződött”
Betsy Taylor arra ébred, hogy egy hullaházban fekszik és vámpírrá változott. Ez azonban még mindig jobb, mint halottnak lenni. Betsy emberfeletti képességek birtokába jut, és a másik nemre is elképesztő hatással van. Egy dologgal nem tud megbarátkozni: az új, folyékony étrendjével…
És míg anyja megkönnyebbülten veszi tudomásul, hogy lányával ezután is találkozhat, új, éjszakai barátai azt gondolják róla, hogy Betsy a vámpírok megjövendölt királynője. A szívtipró Sinclair és csapatának szüksége van Betsyre, mert az ő segítségével akarják letaszítani a trónról az elmúlt ötszáz év legellenszenvesebb és leghataloméhesebb vámpírját.
Betsytől azonban mi sem áll távolabb, mint belekeveredni a vámpírok belügyeibe. Sinclair és társai azonban nagyon is jól tudják, hogyan bírhatják Betsyt jobb belátásra. Többek között azzal, hogy korlátlan hozzáférést biztosítanak a Manolo Blahnik cipők legújabb tavaszi kollekciójához.
MaryJanice Davidson remek, Betsy Taylorról szóló romantikus és humoros történetei azt mutatják meg, mi történne, ha a Szex és New York hősnője, Carrie Bradshaw összeakadna egy vámpírral…
KÖNYVMOLYKÉPZŐ
Én azt mondom, figyeljen a jelekre az ember.
Először is, itt van ez a borító (a külföldi egy hangyányival jobb). Az, hogy ronda, egy dolog. Úgy tűnik, mint valami olcsó magánkiadás, aminek valahogy csináltak egy borítót.
Aztán ez a fülszöveg. Cipőkhöz való korlátlan hozzáféréssel bárki is megvehető lenne? Nem gondoltam, hogy ez komoly. Pedig az.
Szex és NY meg a vámpírok?!
Miaf*szér nem olvasok én a könyv olvasása előtt fülszöveget?
Merthogy ez az egész, amit a fülszöveg mond, mind egy szálig igaz.
Arról nem is szólva, hogy én, aki viszont figyel a jelekre, épp nemrég akadtam bele abba a jelzőbe a könyvvel kapcsolatban, hogy chick-lit. Mondom, á, az tuti nem, hát vámpíros.
Ja, egy igazi prádacica kalandjai halhatatlanként, aki képtelen felülemelkedni a cipőin és a míszpicsaságán.
Főszereplőnk baromi idegesítő. Ostoba tyúk, aki a butaságát némi humorral palástolja. Azt elismerem, hogy voltak benne ütős poénok, de nagyjából erre a humoros-vicces vonalra lett alapozva a könyv, annyira viszont nem jó. Nem lenne rossz ez a laza-csaj-vagyok szerep, de nincs mögötte semmi, csak a cipők, meg a lazaság. A stílusa is idegesített, már ha ez annak nevezhető, folyamatosan önmagát ismételte, nem egyszer három-négy mondatot is szánt ugyanannak a gondolatvezetésnek, csak felcserélte a szavakat, mert úgy mégse ugyanaz.
De ne legyek igazságtalan. Van az a műfaj, ami állítólag pihentet embereket, mert ezt akkor kell olvasni, amikor nincs mivel gondolkodni
Fogalmam sincs, hány ilyen gyöngyszem van még, amire ráaggatták az urban fantasy címkét, de ha sok, akkor már értem, miért nem megy itthon az UF. Mintha Fejős próbálna fantasyt írni.
Hát, nem mondom, hogy eddig nagy szerencsém van ezzel a vcs-listával, nagyjából a felét már törölném, az olvasottaknak is csak a fele volt értékelhető. De már kezd érdekelni, mi lesz az év legrosszabb könyve.
4 Megjegyzések
hát erre mit mondjak?:D helyzetbe hoztad magad :D
VálaszTörlésbelenyúltam a tutiba. :D
Törlés:D :D Hát irtó jót szórakoztam ezen a poszton. Mi a fenéért nyúltál te ez után a könyv után?! :D
VálaszTörlésFejős uf-je XD Manolo Blahnik cipők... és ez a főhősnő... Még merje valaki ostoba rózsaszín libának nevezni Macet mégegyszer...
azt gondoltam, hogy olyan rendes UF lesz, mint a true blood meg társai. de mondom, nem olvastam fülszöveget, szal magamnak köszönhetem. :D
Törlés