Fiona Barton - Az özvegy

Egy gyanútlan asszony…
Egy titokzatos férj…
Egy eltűnt gyerek…
Vajon mi játszódik le egy asszony fejében, ha azzal szembesül, hogy imádott férje – életében az egyetlen férfi – talán mégsem olyan tökéletes, amilyennek hitte?
Vajon mi játszódik le az asszony fejében, amikor azzal szembesül, hogy férje több időt tölt a számítógépével bezárkózva, mint vele?
Vajon mi játszódik le benne, amikor megtudja, hogy a férjét egy kínos ügy miatt elbocsátották a munkahelyéről…
Amikor megjelenik a küszöbön a rendőrség…
És amikor a férfi az újságok címoldalára kerül gyermekrablás és gyilkosság vádjával…
Lehet, hogy sokkal nagyobb a baj, mint hitte? Lehet, hogy az idillinek látszó házasság csak kulissza, és mögötte iszonyú titok lappang?
És vajon mi történik, ha már nem lehet tovább odázni a szembenézést az iszonyattal?
​Fiona Barton a Daily Mail és a Daily Telegraph díjnyertes riportere. Első regénye máris nemzetközi bestseller, melyet eddig 26 nyelvre fordítottak le.
E-BOOK
21. SZÁZAD

Előzetesben megjegyezném, ha valaki netán azért aggódik, mert elöntötte most a könyvpiacot a házastársas-thriller, és nem akar belenyúlni valami teljesen középszerű és közhelyes regénybe, annak ebben az esetben nem kell aggódnia.
Gondolkodtam rajta, hogy mit is kellene mondanom. Elemezzem a szereplőket, a motivációjukat, a kapcsolataikat? Mert itt igazából ez a lényeg. De akkor mi maradna nektek? Úgyhogy nem fogom. Van véleményem mindenkiről, de remek dolog kibogozni az igazságot a sok hallgatás és mellébeszélés mellett.

Az özvegy szólít meg minket közvetlenül, az többiek (a nyomozó és az újságíró) E/3-ban beszélnek. Nem tudom, hogy mi volt ezzel a cél, meg úgy egyáltalán, az özveggyel mi volt a célja az írónőnek. Közelebb akarta hozni az olvasóhoz, áldozatként beállítani? Nálam nem sikerült. Még csak szimpatizálnom sem sikerült vele.
A regény felépítése, a váltott elbeszélőmód, az időbeni ugrások remek lehetőség arra, hogy az olvasó szépen felépítse magában a történetet, a kapcsolati rendszereket, az eseményeket, és tudom, nem illik, mert milyen dolog ez már, de ítélkezzen.
Lehangoló regény. Nem csak a téma miatt, a nyomozás maga nem kap igazán nagy hangsúlyt, ahhoz túl nagy léptékben haladnak, és túl sokszor jutnak zsákutcába. Inkább a feleség lelkivilága, gondolkodása az, ami nyomasztó. Hogy valóban léteznek nők, akik csak ennyik.
És nagyon furcsa, de a leggonoszabb dolog, ami valaha is történhet egy gyerekkel (vagyis  a két leggonoszabb dolog), valahogy el is sikkad a feleség mellett. Miatt. Ez nem az áldozatról szól, még csak nem is a pedofíliáról. Hogy ez jó-e? Nem is tudom... Nyilván nem szívesen olvasnék részleteket egyik eseményről sem. Inkább az a rémisztő, ahogyan megtörténtek a dolgok. Hogy egyáltalán lehetséges volt. Hogy nincs olyan, hogy mi lett volna, ha. Semmi nem akadályozhatta volna meg a történteket, csakis egyedül az elkövető, ez viszont egy farkába harapó kígyó, mert az elkövetőnek egészen másfajta beállítottságának kellett volna lennie, hogy semmi ne történjen.
Kellemetlen könyv, mert nem ad megkönnyebbülést. Nekem legalábbis nem adott. Indulatokat gerjesztett, feloldozás viszont nincs. Bár a Holtodiglannal hozzák összefüggésbe, szerintem sokkal inkább egy női, házastársas Kevin.