Újabban rászoktam a buszon olvasásra, mióta busszal járok. Kora hajnalban, amikor indulok, még eléggé nyugi van, mindenki álmos, kivéve egy-két embert (némbert akartam írni, de pasi is van ilyen), aki úgy gondolja, a hajnali órák egy ideális időpont, hogy megossza a világgal azt a sok zagyvaságot, ami áthalad a fején. És természetesen úgy gondolja, hogy ezt jó hangosan kell, mert persze erre mindenki kíváncsi.
Szóval én leülök, előveszem a könyvecskémet, és próbálom kizárni az alapzajt, ami hol hangosabb ( a buszsofőr se kíváncsi a sok hülyeségre, de neki ott a rádió, és a hangerő gombját nem fél használni), hol csendesebb, mert azért szerencsére vannak, akik nem érzik idegennek magukat a saját fejükben, és el tudnak tölteni néhány órát harmóniában a testükben, csendben.
Igen, roppant mód frusztrál az embertársaim egy kis százaléka, akiknek időnként még szaguk is van.
Szóval, leülök, kezemben a telefonom, elindítok rajta egy könyvet. Valami kis lazát, ami nem igényel túl nagy odafigyelést, amit emberek között is fel tudok dolgozni. Ezek a reggeli olvasmányok, otthon általában nem pazarlom rájuk az időm.
Gyanútlanul megnyitom az Atlas-hatost. Annyi rosszat hallottam róla, jó lesz ez a hajnali félhomályban...
Már meg is érkeztem. Fél óra úgy elszállt, hogy észre se vettem. Nem baj, majd biztosan később lesz rosszabb, amikor nem áll össze semmi, és teli lesz ostobaságokkal.
A másnap ugyanígy telt, de ekkor azért már gyanakodtam, aztán folytattam otthon is.
Engem, a gyanútlan olvasót úgy beszippantott a könyv világa, hogy teljesen beleragadtam.
Mert ez egy jó könyv, mondjon bárki bármit.
Hibátlan? Ugyan, dehogy. Biztosan vannak hibái, de őszintén, kit érdekel? A történet sodort magával, a szereplők teli vannak rejtéllyel, eltemetett titkokkal, vad és sötét, mágikusan is meg emberi oldalról is. Nem érdemes kérdezgetni, hogy mi ez a világ, hogyan illeszkedik a miénkbe, mi a háttértörténet, miért nincsenek igazán kidolgozva ezek a dolgok. Én az az olvasó vagyok, akinek a fantáziája ki tudja tölteni a kis hézagokat ( a tátongó lyukakat nem szeretem), és nem igénylem, hogy mindent az arcomba toljanak. Ha nincsenek kérdéseim, akkor nem foglalkoztat a történet annyira, hogy gondolkodjam rajta, és kérdéseim legyenek.
Igazából nem akarok sokat mesélni erről a könyvről. Egy elszigetelt akadémián fogjátok eltölteni az időtöket, hat különleges diákkal együtt, akik a mágia elméleti és gyakorlati oldalát tanulmányozzák a különböző képességeiken keresztül. Elgondolkodtató kérdéseket feszegetnek, amiket akár tudósok is tanulmányozhatnak (szerintem meg is teszik, az idő például nagyon izgat mindenkit, de ilyen a térhajlítás, a fekete lyuk vagy a teleportálás is). Rengeteget tanulnak, fejlődnek, nem csak mágikusan, (aminek mi is tanúi lehetünk, kapunk egy kis elméleti kiképzést fizikából), de a személyiségük is. Mint egy átlag huszonéves, mondhatnánk, de itt azért az átlagtól komolyabb dolgokkal kell szembesülniük.
Érdekesek ezek a világ mindenféle tájáról összeszedett emberek, a saját kis céljaikkal meg játszmáikkal. Látni, hogyan csiszolódnak össze, ahogyan a saját meggyőződésük ellenére is már csapato(ka)t alkotnak, felmérik a saját és a másik erejét, és próbálják magukat elhelyezni a nagy sakktáblán, ahová Atlas helyezte őket. A tét hatalmas, a tudásvágyuk szintúgy, de meddig képesek elmenni a céljaik érdekében? Én mit tennék? Ölnék? Menekülnék? Hagynám magam?
Állítólag az utolsó fejezet problémás. Nem értem, miért lenne. A közepétől kezdve lehetett sejteni, hogy itt valami egészen másról lesz szó, minthogy hat mágust összeterelnek egy kis továbbképzésre. Amikor belenézhettünk Dantonba, onnantól kell nagyon figyelni, mi történHET a háttérben. Történhet, mert sötétben tapogatózunk, és én ezt imádom. Gyanakodhatok, konspirálhatok, és nagyon várhatom a folytatást.
Abszolút ötcsillagos olvasmány, nagyon dark, nulla romantikával.
A könyvek megtalálnak minket, bármennyire is ellenállunk. Ha vonz valami, ne hagyd magad eltántorítani. Legtöbbször persze a nagy átlag fanyalgása jogos, de mindig lehet találni gyöngyszemeket, amik hozzánk szólnak, még ha másokhoz nem is. Nagyon-nagyon bánnám, ha kihagytam volna az életemből.
0 Megjegyzések