Miután mindenkit ledöbbentettem, magamat is beleértve, hogy ez a sorozat nekem tetszik, belevetettem magam a következő részekbe. A második rész Rhage könyve, de azt hiszem, simán a kezébe lehetne nyomni egy 20 évesnek, aki nem sokat konyít a szexhez, hogy nesze fiam, tanuljál. Merthogy a könyv kábé 70%-át teszik ki a különféle aktusok, mindenféle helyzetben, pozícióban, előzménnyel és utózöngével, néha olyan pózokban, hogy elképzelni nem tudtam, most akkor hogy is nézhet ki a felállás. Persze van egy kis akció is, harc, átváltozás, Rhage fenevadja a szemünk láttára kel életre párszor, a harmadik rész egyik szereplőjét is itt rabolják el, és ezek viszont nagyon izgalmasak. Persze, Rhage is talál magának felet, ami egyáltalán nem következmények nélküli, tekintve, hogy Rhage vámpír, a nő meg ember, és a srác egyébként is cipel magával egy átkot már több, mint száz éve. Úgyhogy ilyen helyzetből kell kérnie az Őrzőtől, akivel már meggyűlt a baja, mert a lány halálos beteg, ő félti mindentől, leginkább saját magától. Olykor megjelennek az alantasok is, néha találkozunk a többi testvérrel is, de az igazi főszereplő itt bizony Rhage farka, és az élvezetek sora, kis bunyóval körítve.
Azt hiszem, Ward nagyon is tudja, hogyan tartsa kézben az olvasót. Ha valaki túl tud lendülni ennyi tömény dugáson, és nem dobja be azonnal a törülközőt, akkor belecsöppen pár izgalmas helyzetbe. Feltettem magamban a kérdést, hogy miért olvasom? (a kommentekből ítélve ti is.:)) Ward jól tud írni, és igaz, hogy a hangsúly a szexen van (ebben a könyvben elég töményen), de pont ilyen plasztikus a vámpírok megjelenítésénél, a harcok leírásánál, az érzelmi skála mindenféle helyzetben való felvonultatásában, a környezet ábrázolásában. Olvasom, és ott vagyok, látok mindent és mindenkit, a hatalmas kastélyt, a kertet, a Testvéreket, az életüket. Nem tudom, hogy van-e kedvencem, majd kiderül.
0 Megjegyzések