J.R. Ward - Éjsötét szerető

Hát, hát. Amilyen szkeptikusan kezdtem neki ennek a könyvnek, annál jobban meglepődtem, mennyire bele tudtam merülni ebbe a világba. Szent meggyőződésem volt, hogy ez csak vámpírpornó, ami nem baj, mert mégiscsak izgalmasabb vámpírok szexelését olvasni, mint egy kéjvágyó farokkirály emberét, de szerencsére nem csak a szexen van a hangsúly. Az ilyen könyvek akkor buknának meg előttem, ha teljesen hiteltelenek lennének a karakterek, és másról sem szólna, mint orrbaszájba kefélésről.
Van egy nagyon jól felépített világ és vámpírtársadalom is párhuzamosan a nagyon jól sikerült aktusleírások mellett, nagyon jófej és érdekes szereplőkkel. Nem igazán zavart, hogy a vámpírok éppúgy képesek termékenyíteni, enni és meghalni, mint a halandók, csak más rendszerben, ez valahogy nekem közelebb hozta őket. Nem szabad megfeledkeznem ezeknek az átlagosnak cseppet sem mondható könyveknek a pihentető hatásáról, teljesen ki tudott kapcsolni, és ez most nagyon jól jött. A vámpírtársadalom krémje, az erősek legerősebbjei, akik a Fekete Tőr Testvériségbe tömörültek, hogy megvédjék fajukat az Alantasaktól, mindegyik tagja külön egyéniség. Nem tudom, a sorozat többi könyve milyen lesz, mert a legtöbb szereplőt csak érintőlegesen és igen felszínesen ismerhetjük meg az első részből, és csak remélni merem, hogy a többi részben nem Wrath és Beth kapcsolata és játszadozásai lesznek klónozva, mert az nagyon uncsi lenne, függetlenül attól, hogy nagyon bírtam mindkettőt. És ha szerencsém van, a mogorva, totálbunkó Butch felügyelőnek jut még valami különleges szerep azon túl, hogy fojtogatják, és szépen lassan a halálába sétál.
Szóval jó könyv, valahol én a vámpírokban a saját állatias, ösztönös oldalunkat látom, akiknek a táplálkozás és a szex élvezetet jelent, és ezek a szereplők, meg alapvetően a színvonalasabb vámpírkönyvekéi is, ezt közvetítik. Ez nem egy sötét és félelmetes világ, inkább szellős, élveteg, és nagyon buja, de úgy, hogy közben a keményebb, harcos részek sem válnak nevetségessé vagy hiteltelenné. A szereplők teszik a dolgukat, és nagyon jól vannak összerakva.
Ehhez a könyvhöz képest a Vámpíréhség például egyáltalán nem tűnik 10 pontosnak, ott nem igazán volt olyan szereplő, akinek annyira nagyon kíváncsi lennék a történetére, nem érzem, hogy folytatást kívánna, kicsit egysíkúnak tűnik így utólag. De a pontját nem veszem lejjebb, akkor nagyon élveztem és érdekesnek tűnt, utólag meg már úgyis mindegy. Valószínű ez az ilyen könyvek átka: amikor olvassa az ember, a hatása alá kerül, de utólag nem bizonyul tartósan emlékezetesnek és élvezetesnek, pláne nehéz felidézni, mitől is volt az olyan jó.