2011/12/30

Leiner Laura - Szent Johanna gimi 1-2

Ez a könyv egy az egyben molyos hatás miatt került a kezembe. Ha nem írnak róla ennyien (és épp azok, akik)  ilyen áradozó véleményeket, akkor soha eszembe sem jutott volna elolvasni, mert nagyon ifjúsági. A vélemények nagyrészt amiatt voltak pozitívak, mert szerintük a könyv bepillantást enged a kamaszlélekbe, a kamaszlétbe, segít megérteni a mai fiatalokat, és egyáltalán, mérvadó olvasmány annak, aki szeretne tisztában lenni ezzel a nemzedékkel kívül és belül.
Hát én ezzel vitatkoznék.
Nem látok akkora életszerűséget sem a jellemekben, sem a gondolkodásmódban, hogy mérvadónak gondoljam. Túlságosan kreált az egész. A szülők hozzáállása a 14 éves lányukhoz nekem döbbenetes. Miért vesz egy apa a 14 éves lányának plüssmacit? Nem kell Nobel-díjas tudósnak lenni ahhoz, hogy az ember, ha egy kicsit is gondolkodik, és használja az eszét, belássa, hogy egy ekkora gyereknek semmi szüksége plüssmacira. Ha mégis van, ott valami gáz van, és pláne oda kell figyelni. Persze, kaphatunk még idősebben is ilyen-olyan okból, poénból plüssöket, de ha meg akarunk lepni egy 14 éves, és örömet akarunk vele okozni, akkor azt ne egy plüssmacival tegyük.
Ráadásul a főszereplő kiscsaj hozzáállása is sok kérdést felvet bennem. Leiner próbálja úgy beállítani az elején, mintha ez a változás, hogy 'én most már gimis vagyok, cikik a régi cuccaim' egyik napról a másikra következne be, pont a gimi előtti napokban. Oké, rá lehet fogni, hogy a költözést összekötötte a ciki cuccok kiszanálásával, de ha belegondolok, hogy voltak dolgok, amik az én gyerekemet már 10-11 évesen zavarták, és próbált megszabadulni tőlük, mindjárt nem tűnik olyan hihetőnek. És bizony, a lámpája volt az első, amit lecseréltünk. Erre mondjuk rá lehet fogni, hogy mindenkiben máskor érik meg a változás, de itt egyszerre túl sok minden változott meg egyszerre.
Aztán ezt a stréberséget sem így szokás megélni, és nem volt soha ciki az olvasás sem. Még az én időmben sem, de most, a gyerekem osztályában sem az. Sokan nem olvasnak, meg régebben is alig olvastak az én osztálytársaim, de azt, hogy olvasni ciki lenne, még senkitől nem hallottam, csak olyan formában, hogy valaki hallotta, hogy az meg valaki mástól hallotta, hogy azt mondta valaki valakinek, hogy ciki. Meglepődve látom, hogy egyre többen olvasnak, még a suliba is viszik magukkal, és nem is szégyenlik elővenni, és ezt nem elmondásból tudom, hanem mert láttam. Szóval az olyan kijelentéseket, minthogy "általánosban épp eleget csúfoltak, mert sokat olvasok", nagyon erős túlzásnak érzem. Engem sem csúfoltak soha, és kisNima osztályában sem fordult ilyen elő. És a közhiedelemmel ellentétben okosnak lenni sem annyira ciki, hogy aztán behúzott nyakkal kelljen közlekedni. (És nem csak saját emlékek ezek, folyamatosan megkonzultáltam a kérdéseimet a lányommal is. Volt belőlük bőven.)

Ha nem lenne a 'mérvadó' érzésem a könyvvel kapcsolatban, még a szülők karakterét is elfogadtam volna olyannak, amilyenek, hiszen ez mégiscsak egy regény. Nade hogy valaki minimum 14 év alatt ne jöjjön rá, hogy ehetetlen, amit főz? Pláne úgy, ha az egész vacsora éveken keresztül mindig a tányéron marad? És fel sem tűnik neki, hogy a családból zugevő lett? Ugyan. Meg amikor meglátja a simeket, azt kérdezi a lányától, hogy 'babázol?' Mi van?! Ahhoz, hogy ismerjünk valamit, vagy tudjunk dolgokról, nem kell nekünk is használni őket. Ráadásul a nő egy lépést nem tesz a nevelőkönyvei nélkül, még a válaszokat is képes kikeresni belőle (beszélgetés közben!), hogy mit is jelenhet igazából. Ez igazán szánalmas. Meg Virág és Reni elvileg csak egy utcányira laknak egymástól, Virág anyja mégis érte jön? Pfff... Szóval van gondom a karakterekkel bőven.
Úgy tűnik, mintha csak bajom lenne a könyvvel, pedig azért vannak pozitív oldalai is, nem is kevés. Nagyon tetszett a sulihangulat (szívesen jártam volna ebbe a suliba), a gyerekek kapcsolata egymással és a világgal, meg egyébként is nagyon hangulatos kis regény. Sok benne a csúsztatás, és az olyan reakció, amitől az agyam elszállt, de ha ezekről el tudunk feledkezni, akkor jó kis időtöltés lesz. Reni (Laura) stílusa nagyon élvezetes és szórakoztató, jókat lehet vigyorogni hangosan röhögni a megjegyzésein.  Jó volt egy kicsit visszaülni a padsorokba, mert hozta azt a feelinget, amit egy ilyen kamaszos-sulis könyvtől vártam, úgyhogy végül is bajom nincs vele, meg azért az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a kamasz-karakterek nagyon jól sikerültek. Csak az elrontott szülői karakterek és reakciók lehúzták az egész regényt, bár az is lehet, hogy csak túl kukacos vagyok, és minden kis apró hibát megláttam, amit nem is kellett volna észrevennem. Mint amikor a számtech tanár épp akkor döbben rá, amikor Reniék osztálya kerül órára, hogy 'dehiszen ez a generáció már ismeri a számítógépeket! o.o' Miért, akik egy évvel idősebbek, azoknak fogalmuk sem volt róla egy éve? Szóval teli van ilyen hihetetlen reakciókkal, amik engem nagyon zavartak, és a stílus meg a humor sem tudta elnyomni, hogy kilóg a lóláb. Viszont a suliújság, az egy nagy találmány lenne, ha lenne iskola, ahol valóban ilyen színvonalon menne a kiadása. (Van olyan? Nem tudom.)
Azt hiszem, az a bajom, hogy nagyon amerikai ízű az egész sztori.
Az értékelésnél is nagyon vacilláltam, hogy akkor ez most hármas vagy négyes, vagy a kettő között, és ha elfeledkeztem Reni szüleiről, akkor egy nagyon is jó regényt kaptam minden hibája ellenére, ami pörög, pillanatok alatt el lehet olvasni, nem unatkoztam rajta, megszerettem a szereplőket, és ami a legfontosabb, azt adta, amit vártam tőle. Végül ez döntött.


Aztán függetlenül attól, hogy az első részben kiakasztottak a szülők, és elég sok hibát felfedeztem benne, el kellett kezdenem a második részt is. Imádok a gyerekekkel lenni, ha lehet ilyen baromságot mondani, de tényleg úgy érzem, mintha közöttük lennék én is, újra az iskolapadban, teli a kamaszkor kreált és valós problémáival.
Ami az első részben idegesített (a szülők, és az amcsi fíling), az ebben a részben is ugyanúgy megmaradt, de eldöntöttem, hogy nem foglalkozom velük, élvezem az életet 14-15 évesként. Hogy mi tetszik benne ennyire? A gyerekek személyisége, az iskola karakteressége, a tanárok, különösen Kardos, hogy mindig történik valami, a programok, a tematikus hetek, egyszóval úgy érzem, hogy minden gyereknek kijárna egy ilyen színvonalú iskola, még ha nem is tartom valóságosnak.
Túl sok okosságot nem tudok mondani, amivel ki tudnám egészíteni az első részről írottakat, inkább az foglalkoztat, hogy mennyire valósan tükrözi az ifjúságot ez a regény. Még mindig nem tudom rá nyugodt szívvel azt mondani, hogy igen, valós tükörképe a kamaszoknak, mert nem érzem így, ahhoz túlságosan elszálltak a karakterek, de nagy vonalakban erről volt szó akkor is, amikor én voltam ennyi idős, szóval pont annyi igazságalapja van, mint bármelyik másik regénynek.
I Love Arnold. :D A legcsúcsabb szereplő az egész könyvben. Imádom. A másik szereplő, akire nagyon kíváncsi vagyok, és aki szintén kedvenccé nőtte ki magát, az Kinga. Van valami ebben a lányban, ami miatt figyelnem kell rá. A többi gyerek igazából csak úgy van, talán még Virág az, a kis naiva, akit szintén muszáj kedvelnem, annyira egyszerű, butácska, magányos, és teli van szeretettel.
A szülők még mindig nagyon gázok. Az, hogy folyamatosan a szakkönyvekhez fordulnak, úgy érzem, inkább kifigurázása lehet azoknak a szülőknek, akiknek nincs annyi sütnivalójuk, hogy oda tudjanak figyelni a gyerekre. Úgyhogy mióta így tekintek rájuk, annyira nem is tudnak felidegesíteni.
Ami nagyon zavart, az a folyamatos menőzés volt. Menő a cipője, a haja, a mosolya, a lakása, a lélegzete, a gondolata, a vágyai, a lába nyoma. Ha egy Arnold-féle pasas akkoriban az utamba akad, valószínűleg  én is átéltem volna ezt a huzavonát Cortez és Reni között, és valószínűleg nem is tartanám ennyire fárasztónak, de szerintem kicsit sok volt ebből a szenvedésből. Persze, tudom, hogy így működik, de akkor is. Meg persze, ha érdekelt volna a menőzés, de emlékeim szerint akkoriban inkább azzal voltam elfoglalva, hogy még csak véletlenül se keverjenek össze egy Cure-ossal, mert én Depeche-es vagyok, és az viszont ultragáz lett volna, ha Cure-osnak néznek, és a rockerekre úgy néztünk, mintha valami űrlények lettek volna. Szóval akkoriban ezek voltak a nagy dolgok.
De még mindig hatalmasakat tudok nevetni a poénokon, eszméletlenül jó a szövege Leinernek.
Nem szeretem Cortezt. Szerintem csak szimplán bunkó, semmi menőt nem látok benne.
(időközben változott a pontszám. pont ugyanazt hozza, mint az első kötet, se nem jobb, se nem rosszabb.)

8 megjegyzés:

  1. Klassz írás.
    Én sokszor elgondolkozom a saját iskolai éveimen, és sokszor azt érzem, hogy én 7-ben 8-ban éreztem ilyeneket. Aztán beleképzelem magam valamelyik osztálytársam helyébe, de akkor sem tudom elképzelni annyira más volt.
    Szerintem sem volt ciki olvasni, bár nálunk nem annyira volt látható, de simán belefért. Kinga nekem számító, de látom a szeretetét is (már), és annyira szeretném tudni, hogy miért ilyen? Elméleteim remélem egyszer beigazolódnak (vagy nem.) Én is kedvelem Arnoldot, de azt is tudom -ismerve a múltamat-, hogy az iskolában nem bírtam volna. Voltak olyanok, akik bírták az ilyen típusokat, de ők más csoportba tartoztak. KisNima elolvassa majd? Kíváncsi lennék az ő véleményére is.
    Én sajnálom, hogy Hanna -itthon- lassan halad, mert szívesen beszélgetnék vele. Sőt a 14-16 éves korosztállyal is.

    VálaszTörlés
  2. én csak arra emlékszem, hogy anno mindenki mondta, hogy mennyire vissza fogok majd vágyni, és nem lett igaza, cseppet sem vágyom vissza. mondjuk az én sulis éveim egyáltalán nem ilyenek voltak, mert azért aki kilóg a sorból, azt nagyon másképpen kezelik. itt úgy tűnik, hogy még ha bennük is van a nemtörődömség, meg a linkség, odafigyelnek egymásra, és szeretik a másikat. akárhogy is nézem, ez csak illúzió, mert a valóságban nem így működnek a dolgok.
    én ezt a sulit nagyon bírtam volna, és valószínűleg ide visszavágynék. de felnőtt fejjel sok mindenről mást gondolok már, mint amit tizenévesként gondoltam, az iskola is ilyen, úgyhogy lehet, hogy ha ide jártam volna, akkor pont ugyanúgy nem tetszett volna, mint az eredeti, amibe valóban jártam.:)

    kisNima már elkezdte az első részt és egyhúzásra lenyomott vagy 40 oldalt, úgyhogy ez már jelent valamit.:) ha kiolvasta, íratok vele egy részletes véleményt.:) de nyugi, ő is lassan halad, nincs még türelme folyamatosan olvasni. (csak ha büntiben van, és végképp nem tud mást csinálni, úgyhogy lehet, hogy büntibe teszem, míg nem végez.:D)

    VálaszTörlés
  3. :))
    Na igen, nálunk inkább közösen őrjöngenek a gyerekek. Én sem vágytam vissza, de én valahogy sodródok az élettel... Amikor én, mai számítás szerint- 10-es voltam, jött az első nagy-komoly kapcsolatom, ott még "érettebb" lettem..hihi, érdekesen olvasom tovább most, ebből a szempontból..

    VálaszTörlés
  4. Én se szimpatizálok Cortezzel! *pacsi* De sajnos már Arnoldot is kezdem unni. Most olvasom a harmadik részt, és a két kedvenc karakterem Kinga (, aki egy kicsit szerintem hajaz Parisre a Szívek Sz-jéből) és Ricsi lett. A szülőktől a falra mászok, én már rég tűzbe vetettem volna az összes kamasznevelő kézikönyvet. De mégis az a legrosszabb, hogy folyton kínos helyzetbe hozzák Renit a barátai előtt.
    Amit nagyon szeretek benne a mellékszereplők csínytevései. Mádayhoz intézett beszólások, a többi tanár-diák viszony. A szakkörök, meg a suli programok, a nyelvi terem. (Minden vágyam egyszer fülhallgatón hallgatni a szöveg hallgatást*.*) Én is ilyen iskolaújságot akarok!!!!És szerintem is minden ember álma egy ilyen iskola.
    És az olvasás egyáltalán nem ciki.Én gyakran beszélek az egész osztály előtt arról, hogy imádok olvasni, gyakran viszek be könyvet is az iskolába ( én vagyok a nem hivatalos könyvtáros kisasszonya a giminek), de még soha egy rossz szót nem hallottam arról, hogy ez gáz lenne.

    VálaszTörlés
  5. @Norin
    jé, tényleg, Kinga olyan, mint Paris.:D
    és igen, pont a mellékszereplők adják az a pluszt, ami kell ahhoz, hogy bárki jól érezhesse magát náluk. bár nekem kicsit túlzás, hogy ennyire lazán kezelik a tanárokat, meg minden, még akkor is, ha magánsuli.

    te vagy a könyvtáros kisasszony? az tök jó.:D

    VálaszTörlés
  6. ha kölcsön szeretném kérni a könyvet, akkor ide kell írjak vagy e-mailt kell küldenem! bocsánat még sosem csináltam ilyet és kicsit elveszettnek érzem magam :)

    VálaszTörlés
  7. @noncsi1019
    semmi baj.:)
    gondolom, az utazókönyvre gondolsz, ami egyébként tényleg úgy működne, hogy vagy megkeressük egymást mélben, vagy ha molyolsz, akkor ott priviben. viszont nem tudok róla, hogy a gimis könyvet bárki is utazókönyvvé tette volna, úgyhogy ezt nem tudod kölcsönkérni.:)
    az utazókönyves posztnál találod azokat a könyveket, amiket el lehet kérni.

    VálaszTörlés
  8. jaj, értem! oh, köszönöm :) próbálkozom! :)

    VálaszTörlés