2012/01/05

Csak egy maradhat

Volt évzáró, legyen akkor évnyitó is. Nem szokásom fogadkozni, az nekem totál betarthatatlan, viszont lecsapódott bennem valami, ami már elég régóta érlelődött.
Először is, már hetek óta nincs kedvem posztot írni. Igen, tudom, ez nem látszik :), mert nekem akkor van vége egy könyv olvasásának, ha utána rögtön megírom a posztot is, de ettől még nincs kedvem. Hülye szokás, semmi több.
Másodszor meg végignéztem a tavalyi olvasásaimat, ami több, mint 80 darab könyv, és ebben nem volt lapozó, meg képregény, meg mesekönyv, szóval elég tisztességes mennyiségnek tűnik. De volt egy csomó, amiknek az elolvasása nélkül simán meglettem volna, így, amikor végignéztem a listán, csak nagyon kevés igazán meghatározó könyvet tudtam felsorolni, amire azt tudtam mondani, hogy megérte.
Mindenki egyre többet akar olvasni, ez valahol természetes, mert a világ egyik legjobb és leghasznosabb időtöltése. És ez azzal jár, hogy a könyvek ránk ülnek, és addig toporzékolnak, meg hisztiznek, meg kiabálnak, amíg le nem vesszük őket a polcról, és ahogy egy kis rés támad, azonnal a szemünk elé furakodik a következő kötet, hogy engem vigyél, érdekes vagyok, és a legjobb, és és és...
Gondolom, ez majd' mindenkinél így van.:)
Nálam ez azzal járt, hogy elkezdtem türelmetlenül olvasni, elsiettem a könyvek végét, csak hogy vehessem már elő a következőt, mert az biztosan nagyon olyan lesz, ami nekem jó lesz. Persze nem, de ettől még minden egyes könyvnél így volt. Aztán a könyvstoppal együtt igyekeztem ezt is szabályozni, hogy nem csak könyvet ne vegyek, de olvassak nyugiban, türelmesen. Mert valahol ez a kettő összefügg. Ha egyre másra veszem a könyveket, akkor az olvasatlanok csak szaporodnak, mert innen is jön könyv, meg amazt is olvasni kell, és ó, ez, ami tegnap jött ki a nyomdából, ez biztosan ódemennyire... és akkor ott állok a bőséges választék közepén, és azt sem tudom, mihez nyúljak, pláne, hogy még holnap is mennem kell egy rakás könyvért, meg még amazt is meg kell majd rendelnem. (Jaj, ez nagyon ijesztő így leírva.:D)
Úgyhogy ez már oltárira nyomasztott, hogy mindig csak hajtom a könyveket, és persze olvasni meg nem tudok ehhez mérten. Így én szigorúan csak egy könyvet olvastam egyszerre, bár három a megengedett a kihívásomban, de én az egyhez tartottam magam. És tök jó érzés volt. Mint minden megszokásnál, azért itt is voltak félrelépések eleinte, de csak át kellett állni, ennyi. No meg ugye, akarni kellett. És amíg az imádottamat, A szél nevét olvastam, arra gondoltam, hogy mennyire jó már úgy olvasni, hogy nem feszít a többi könyv. Ott vannak a polcon, de kivárják a sorukat.
És ennek kapcsán az is eszembe jutott, hogy idén nem akarok többet olvasni, mint tavaly, inkább kevesebbet. De azok olyan könyvek legyenek, hogy kiütnek, még akkor is, ha csak eszembe jutnak. Lehet ezt tudni előre? Nem, de ez nem baj, mert nem fogok minden könyvet befejezni. Ha úgy ítélem meg, hogy nem érdemes az emlékezetre, akkor félreteszem, majd jó lesz máskor. Nagyjából tudom, hogy miket szeretnék mostanában kézbe venni, és elnézve a vastagságukat, képtelenség lesz rajtuk átrohanni, és tudva, miről szólnak, nem is nagyon akarok. El akarok merülni Merlin és Arthur világában (Cornwell Excalibur), meg Erskine misztikus múltjaiban, meg a királygyilkos világában, szóval ezek hatalmas lélegzetvételű olvasmányok. Tavaly ráadásul semmi türelmem nem volt Eriksonhoz, pedig még két könyvvel le vagyok maradva, és azt is szeretném folytatni, de ez megint belemerülős, és időigényes. Aztán ott van Moning meg az utsó kötet a Fever-sorozatból, arra viszont 1000%-osan kell koncentrálnom, mert az meg angol, pláne, hogy jön majd még folytatása is, minimum két könyv.
Úgyhogy nálam az az idei terv, hogy kevesebbet olvasok, de azt viszont nagyon élvezni akarom. El akarok venni mindent a könyvektől, amit csak adni tudnak.
És hogy ti is kapjatok valamit abból, ami nekem jut, csináltam egy idézetes oldalt itt a blogon, ami hála a blogspot rendszerének, totál egyszerű (mellette meg van egy borítós fül, ott meg azokat a borítókat gyűjtöm, amik tetszenek, de ez most nem lényeges), és ide majd szándékozom kedvcsinálókat kiírni a könyvekből. Egyelőre még csak a Rothfuss könyvből vannak fenn apró kis részletek, de mindenképpen bővülni fog.
És mivel ritkábbak lesznek a könyves posztok, valószínűleg több lesz az agymenés, és a grafomán szófosás, csak hogy írjak valamiről, mert néha rám jön, meg majd lesznek tematikus gyűjtőposztok, mint ahogy eddig is előfordult már.
Mivel nagyon jól haladok a hozzáállásom megváltoztatásával, lehet, hogy a következő az lesz, hogy totál leszoktatom magam a netről, mert iszonyat sok időt elvesz az olvasástól. :))

29 megjegyzés:

  1. Semmiképpen sem negatív kritikaként írnám, hogy ez a helyzet nálam a Moly óta van. Előtte "minőségi" módon olvastam. Manapság pár hónap múlva sokszor már azt sem tudom, miről szólt konkrétan a könyv (erre mondjuk jó a bejegyzett poszt), anno pedig évekig fel tudtam idézni, sőt, a mai napig emlékszem tinédzserkori olvasmányaim tartalmára. De tényleg nem lehúzni akartam a fent említett közösséget, de nálam ez tény! És tök jó, hogy így megfogalmaztad, mert én is tudom ezeket, de ilyenkor még jobban elgondolkodom, hogy változtatnom, lassítanom kéne/kell!

    VálaszTörlés
  2. Ja, még az jutott eszembe, hogy nem is merem elemezni, hány olyan könyv volt az elmúlt év alatt az olvasmányaim között, amiért megérte, ahogy Te is írtad...

    VálaszTörlés
  3. @Erika
    igen, tök igaz, de az tényleg nem a moly hibája, hanem a miénk.:) én is mindent olvasni akartam, amiről áradoztak, bár nekem volt egy olyan szerencsém, hogy a nagyja lezajlott bennem jóval a moly előtt, de akkor meg a többi blog volt a hibás.:)
    persze, mindig mondogatjuk magunknak, hogy nem lehet minden könyvet elolvasni, de attól még minden könyvet el akarunk olvasni, és ez hülyeség. nem kell mindent elolvasni, csak azokat, amik igazán érdekelnek. és baromi nehéz ebből a könyvtömegből kiválasztani, hogy mi az, ami tényleg engem érdekel, és mit akarok csak azért kézbe venni, mert másoknak nagyon bejött. ez főleg a friss megjelenésekre jellemző, aminek a 95%-a, legyen bármennyire jó, akkor is csak tucattéma tucatfeldolgozása.
    és nehéz erről leválasztani magunkat, legalábbis nekem nehéz. ezért tartom nagy dolognak, hogy kialakult bennem egy másfajta igény, és ezt semmiképpen nem akarom elnyomni a divatosság vagy a tömegcikkek miatt.

    VálaszTörlés
  4. Én alig olvastam idén... ha becsületesen bevallom, kb. 24 könyvet, abból minimum 5 újraolvasás. Viszont abbahagytam legalább 10 könyvet, én erről szeretnék leszokni, mert sokszor nagyon jó olvasmányokat pakolok félre a többiek toporzékolása miatt (végig vigyorogtam azt a bekezdést :D).
    Nem lepődök mondjuk meg, teljesen más dolgokra koncentráltam (vagy épp semmire), így az olvasás háttérbe szorult. Ezért ment szemétdombra a blog is, most meg óránként nézem az újat, nézte-e valaki, vagy esetleg beírt-e 2 szót.
    No de, én 100%-osan támogatlak abban, hogy a felsoroltakat olvasd, a legtöbbjükre nagyon kíváncsi vagyok, és ebben a témában rád hallgatok ezerrel. :)
    Netről meg istenmegmenccs, hogy leszokj...

    VálaszTörlés
  5. OK, tényleg nem egyértelmű a kommentemből, hogy én is úgy gondolom, hogy ez emberi gyengeség, bár mindenképpen egy közösségi húzóerő hatása. Szóval én is a magam határozottságától várom a megoldást, nem a nagy testvértől! :DDD

    VálaszTörlés
  6. Tök ismerős, amit itt leírtál, a múlt év elején én is így voltam, hogy mindent, de mindent akartam - és sokszor mellé is nyúltam... A friss megjelenésekkel azóta az utóbbi időben én úgy vagyok, hogy inkább hagyom pár hónapig ülepedni - és az esetek nagy részében aztán rájövök, hogy ez nekem mégsem kell :-) Néha persze még elkap a hév, hogy "ezt is meg azt is akarom", de már nem olyan gyakran - és tényleg megéri, mert olyan jó érzés, amikor csak klassz könyveket olvas az ember :-) Egyébként szerintem egy idő után azért már elég nagy százalékban lehet sejteni, hogy melyikek azok a könyvek, amik megfelelnek az elvárt kritériumoknak (mármint olyan megérzés-szinten)


    Az elhatározásodhoz pedig egy nagy kalappal!

    Ó, Cornwell Excalibur-sorozatát én is tervezem! :-) (igazából, már a Merlin sorozat óta el akarom olvasni)

    VálaszTörlés
  7. Sajnos én is magamra ismertem a soraid között, ezért is jelentkeztem a terápiás eseményedre. És mióta egy hétig a könyvek felé se bírtam nézni megváltozott egy-két dologról a véleményem. Először is egy jó pár hónapig nem veszek könyvet és csak azt olvasom ami itt van, mert a könyvtáram felét sikerült még csak kiolvasnom. Ami hogyismondjam ultra gáz. Nem harácsolni akarom a könyveket, hanem élvezni. :)

    VálaszTörlés
  8. Ja és még egy kis gondolat. :D Ezért akartam kilépni a molyról, illetve abbahagyni a blogot, de valami mindig visszahúz.

    VálaszTörlés
  9. Respect!
    Én is az egyszerre csak egy könyv olvasásának a híve vagyok. Azokhoz a könyvekhez meg ugye, amiket előre kiválasztottál csak gratulálni tudok (Moningon kívül, mert tőle én még semmit), jó ízlésre vall. Már túl vagyok mindegyiken sajnos (miért nem jött karácsonyra új Erikson??) :S
    Jó éved lesz, ha ilyeneket fogsz olvasni az biztos.

    Ja, lehet ismered, de van egy 5 kötetes Arthur-Merlin sorozat, Stephen Lawhead - Pendragon ciklusa és a 3 részes Albion Dala trilógiája. Semmiben sem rosszabb mint Cromwell, de még hosszabb! :D

    Azt is újra kéne olvasnom! :S :D

    VálaszTörlés
  10. Teljesen egyetértek. Nem akarok senkit megbántani, de mi értelme versenyezni, hogy ki olvas többet egy évben? Lehet, hogy valaki elolvasott mondjuk 150 könyvet tavaly, de lehet, hogy a fele képregény volt, ami azért nem egy Anna Karenina, hogy hazabeszéljek. Igazad van, Nima. Inkább olvassunk kevesebb, de tartalmas könyvet. Az olvasás egyébként sem lóverseny.

    VálaszTörlés
  11. Nem figyeltem, folyik-e még ilyen esemény, de saját magamtól is elkezdtem én is, hogy kevés könyvet vegyek idén. Havi 1 a cél, de van pár sorozatom, amit nem hagyok félbe, ha már megvettem mondjuk az első 2 részét és tetszik is nagyon, szóval mondjuk 20 könyv idén.

    Gondolom semmi nem lesz belőle, de hátha! :D
    Így 01.05-én még erős vagyok! :)

    VálaszTörlés
  12. én asszem jó úton vagyok valahogy ösztönösen, erre most döbbentem rá. tavaly 36, azaz harminchat könyvet olvastam ki (végig) összesen. ez így könyves berkekben nagyon kevésnek hangzik, pedig nem az. persze egy jópárat (13) félbehagytam, mert ne erőltessük ami nem megy, ugye. és mégis a tavalyi év volt az egyik legjobb évem olvasás szempontjából, nagyon jó élményeim voltak. most ez egy vállonveregetés volt magamnak :P

    VálaszTörlés
  13. Elgondolkodtató poszt, és nagyon igaz...
    Nálam a mennyiség rendben van, azaz éves 45-50 könyv kényelmes, bár ha megnézem elég lenne a 30 is, csak maradjanak ki a totál felejtős hájp darabok. És igen, ez a moly miatt van egyértelműen, főleg a divat YA és urban fantasy-kra csábulok el, amit csak úgy ömlesztenek az arcunkba, és sajnos egyik rosszabb mint a másik...

    Már tavaly is sokkal kevesebbet vettem mint olvastam, de még midig van 2010-ről is olvasatlan könyvem, és régebbről is, úgyhogy idén is csak arra szorítkozom ami nagyon nagyon kell:) Ilyen szempontból én "jókislány" vagyok, nem kell kényszer.

    Egy ideje sokkal kevesebbet molyolok, ...És még ezt is lehetne lejjebb redukálni mert annyira rabolja az időt feleslegesen, hogy még...

    VálaszTörlés
  14. azta, mennyi komment.:D tökjó.

    @ohentibi @Heloise
    aha, nekem is ez volt a bajom, hogy itt egy csomó jó könyv, aztán én meg mindenféle ismeretlent bevállalok, ha jó, ha nem.
    valszeg a netről azért nem lenne olyan egyszerű leszokni, már a mindennapok tartozéka.:))
    remélem, kialakul majd azért valami egyensúly, mert új megjelenésben is vannak jók, csak tényleg várni kell, hogy ülepedjen.

    @Christina alias Pöfivonat
    ezt már így azonnal mondom, hogy abba ne hagyd a blogot, pedig megértelek, mert már nekem is ugyanez eszembe jutott párszor.:D de aztán belegondoltam, és igazából akkor van gáz, amikor nagyon elbillen a mérleg a online irányába, azt nem szabad hagyni. amikor látja az ember, hogy az egyik ezt olvasta, a másik azt vette meg, nehéz visszafogni, hogy ne rontsunk azonnal a boltra, mert mindegyik jó, meg szép. csak aztán ránézek a szobányi könyveimre, és megkérdezem magamtól, hogy minek a tengerbe vizet hordani. ugyanez igaz a véleményekre is (blog meg moly), csak ez meg jó móka, és a mollyal ellentétben a blog totál privát terep, úgyhogy azt max csak hanyagolnám, de nem hiszem, hogy abbahagynám.
    meg aztán hiányoznátok. lehet, hogy nem ismerek senkit személyesen, de ez nem számít.

    @BWizard
    te is Erikson-fan? dejó.:D szerintem idén kijön a nyolcadik rész, aztán már csak kettő van.
    S.L.-et ismerem, még nagyon rég olvastam. emlékeim szerint annyira nem voltam tőle elájulva, remélem, Cornwell jobb lesz.
    van még esemény, 07.31-ig tart, de volt már, aki felvetette, hogy meg kellene hosszabbítani.:D

    @Andiamo
    azt én is figyeltem, hogy volt, aki 100-at, meg 200-at elolvasott. (mondjuk, ahogy néztem a polcokat, én nem adnám meg a teljesítést annak, aki ugyanazt a könyvet felteszi 3 nyelven. persze, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem, hogy valóban elolvasta háromszor.) és tényleg nem verseny, semmi értelme. lehet, hogy csak 3 könyvet olvasok (ezt mondjuk nem tudom elképzelni :D), de az tényleg olyan, hogy belemászik a lelkembe, és ott marad, de 200 könyv, amin végigloholok? még fel sem fogtam az elsőt, de már a negyediket olvasom.

    @szeee
    én is valami ilyesmit tervezek. hogy ha majd eszembe jut 2012 (mondjuk 2025-ben, vénséges banyaként :D), akkor tudjam, hogy miket olvastam, és miért.

    @Titti
    én eddig úgy voltam, hogy többet vettem, mint olvastam, legalábbis az utóbbi három évben. egyedül tavaly volt az, hogy többet olvastam, de arányaiban a régi könyveim közül nagyon kevés fogyott. vagy recik voltak, vagy vadiújak.

    VálaszTörlés
  15. Elhűlve (de valahol csodálattal is) olvasom ezt a nyolcvanat, másoknál meg a százakat, százhúszakat. Én max. 30-at olvastam idén, köztük min. 5 képregényt, és ezt is túlzásnak tartom, mert akadt nem egy, amit gyarló trendkövetésből vettem a kezembe.
    Úgyhogy én erre az évre (szerzetesi módon :)) a kedvenceim újraolvasását és az átugrott klasszikusok pótlását tervezem. (Ami nem meglepő, mert a kortárs-túladagolásom általában 19. századi nagyregényekbe torkollik.)

    VálaszTörlés
  16. @Pikszi
    oké, de te írod, úgy nehéz mellette még olvasni is.:)

    VálaszTörlés
  17. @Nima
    Az nem kifogás, mindenki csinál egy csomó mindent, aztán mégis kijön az az az 5400 :)

    VálaszTörlés
  18. @Pikszi
    mi az az 5400?:D
    hát, nem tudom, én személy szerint levegőt sem nagyon tudok venni könyvek nélkül. már a tudat is megnyugtat, hogy olvasnivaló van nálam, ki sem kell nyitni hozzá.:) (szvsz ez nem túl egészséges, bár a könyvfüggésemtől nem akarok megszabadulni.:D)

    VálaszTörlés
  19. Erikson a kedvenc 5 íróm közt van, imádom a könyveit. Szerencsére mikor véget ér a Malaza sorozata (Malazan Empire), van egy másik sorozata is ami ott játszódik, amit közösen ír Ian C. Esslemont-tal - http://www.goodreads.com/book/show/458394.Night_of_Knives -, valamint ahogy nézem még pár önálló kötete is van ami azon a világon játszódik, szóval nem kéne ezt ennyire elhúzni, jöhetnének a könyvek tempósabban is! :D

    VálaszTörlés
  20. @BWizard
    én azt hallottam, hoyg a kiegészítő könyvek nem fognak megjelenni, mert amiket Esslemonttal írt, annak állítólag külföldön nem volt valami nagy sikere, így nem kockáztatnak. jó lenne, ha nem így lenne, mert inkább én szeretnéám eldönteni, hogy jó-e vagy nem.:)

    VálaszTörlés
  21. Akkor végre megvan a motiváló tényezőm, hogy keményebben és komolyabban ráálljak az angolra! :)

    VálaszTörlés
  22. @BWizard
    az kemény lesz. én már beleolvastam, de még nagyon sokat kell fejlődnöm.:)) mondjuk igaz, ez mindig jó motiváció.

    VálaszTörlés
  23. Kezd egy ötlet megfogalmazódni bennem!
    Megpróbálom majd a kiscsajokat a műfordítói pálya felé orientálni (mind a kettőt) és gyakorlásképpen majd apának fordítgathatják a könyveket! :D

    VálaszTörlés
  24. Hát engem leginkább két dolog ragadott meg a posztban: egy) idézetes oldal: tök jó, én is akartam olyan rovatot és kettő)már egy ideje én is azon vagyok, hogy ne csak a szigorú könyves posztok jelenjenek meg a blogon, és ezt az évben én is szigorúan tartani tudom.
    Én sosem tudtam sokat olvasni, és nem is értem az egészet, mert én szeretem elhúzni a jó könyveket, meg szeretek még hetekkel később is rajtuk morfondírozni, ami nem megy, ha rögtön egy új történetbe ugrok. A molyon nekem is rengeteg elkezdett olvasásom van, de azok gyakorlatilag csak a félbehagyottak, amiket még az idén ki akarok olvasni. Ahh, nagyon tetszik az új sablon, meg a betűtípus, a kockásnadrág, meg minden.

    VálaszTörlés
  25. @Zenka
    az oldalakat én is imádom, totál elkülönül a posztoktól. sajna, a freeblogon nem lehet ezt így megcsinálni. (de segítek öltözni, ez ne legyen akadály.:D)
    nyavalyogtam már régebben is, hogy blog, meg kötelesség, meg satöbbi, és mindig frissülési kényszerem volt, és leginkább a könyvekkel kapocslatban. most ez valahogy úgy módosult, hogy nem feltétlen akarok én mindig írni, pláne nem konkrét könyvekről. hanem csak, úgy, bele a nagyvilágba, mert szerintem a könyves posztjaimra van a legkevesebb kereslet. már mindenki úgyis elolvasta, vagy 150 helyen olvasott róla, a 151-diket már én se olvasnám el.
    meg ahogy írtam a Rothfuss-os posztom, valami olyasmi is körvonalazódott, hogy nem akarok tucatposztokat gyártani, mert azokhoz se kedvem, se energiám. (-> nincs kedvem posztot írni még mindig.) tartalom, mi volt rossz, mi volt jó - tudja meg mindenki maga.:D másféle posztokat akarok.

    a sablonváltás kisNima érdeme, mert megtaláltam ezt a nagyon jó képet Monroe-ról, ami színes, de nagyon retró színekkel, ahhoz viszont csak nagyon ronda háttereket találtam, úgyhogy csináltam belőle fekete-fehéret, és akkor adta magát, hogy legyen hótegyszerű a sablon. (persze, ezzel a pöttyös háttérrel nem feltétlen lett az, de a belseje az.) és akkor, ha már, akkor legyen olyan a betűtípus, amire ő vágyik (ez valamiért fontos volt neki), aztán ha már nekem is ennyire tetszik, akkor csak lássa meg mindenki.:D

    VálaszTörlés
  26. Jó ízlése van, azt üzenem :) - és nagyon várom a posztokat.

    VálaszTörlés
  27. Megihlettél, és totál igazad van:) Rengeteg friss könyvvel voltam így, lásd boszis, és mekkorát koppantam. Ezért szoktam újabban várni, vagy úgy széttanulmányozom a véleményeket (goodreads pl.), mint egy könyves KGB-ügynök.
    A gyors olvasásról is igyekszem leszokni, pl. A citromtortát nem is lehet, vagy A firenzei varázslónőt.

    VálaszTörlés
  28. @Amadea H.
    én meg inkább nem is akarom elolvasni őket, mert eléggé tucatélményt adnak. most valahogy olyanokat akarok, amik maradandóak lesznek.

    VálaszTörlés
  29. Hogy én mennyire egyetértek ezzel a bejegyzéssel!
    Tavaly én is úgy éreztem, hogy a mennyiség néha a minőség rovására ment...

    VálaszTörlés