Matt Baglio - A rítus (könyv és film)

érték. 5/ 2 

  FIGYELEM!  

Vallásos áhítattal eltelteknek nem javallott a poszt olvasása, biztos, hogy kizökkent a nyugalmadból, és felzaklat. Ha nehezen viseled, hogy megkérdőjelezik a hitedet, szintén kerüld a posztom, mert csak feleslegesen kellemetlen perceket szerzel magadnak.
Csupán jóindulatból figyelmeztetlek, ha mégsem fogadod meg, akkor jó olvasást és sok nyugalmat meg erőt.

Óriási csalódás volt nekem ez a könyv. Pedig nagyon ígéretes kezdet előtti állapot volt, amikor nem egy helyen is azt olvastam, hogy voltak részek, ahol szabályosan féltek, úgyhogy arra számítottam, hogy ez egy helyenként rettegős könyv lesz.
Hát, jól elszámítottam magam.
A téma, ami időnként valószínűleg mindenkit foglalkoztat, nem más, mint a Gonosz, vagy csak simán a gonosz, aki másokon keresztül, netán közvetve hatást gyakorolhat ránk, elronthatja a napunkat, és pokoli időszakokat okozhat. Van itt szó megszállottságról, átkokról, okkultizmusról, katekizmusról, stigmákról, szentekről meg Ördögről, és leginkább démonokról, szigorúan keresztényi köntösben. Ez nem is olyan meglepő, elvégre a könyv egy pap életrajza, és a papok nem nagyon tudnak másképpen látni, mint saját hitük elég homályos szemövegén keresztül, de talán ez mindenkire igaz, aki gondol valamit ezekről a dolgokról. Vagy légből kapott, vagy tapasztalaton alapul a vélemény, mindenesetre nehéz áttörni a gátat, és meggyőzni valakit olyasmiről, amit ő mással is tud magyarázni.
Itt vagyok például rögtön én, és elmondhatom magamról, hogy nyitott vagyok. Sok dolog érdekel, és ezért alapvetően kérdező ember vagyok, akinek jobban tetszik az igazság, bármilyen fájdalmas is az, mint egy szépen beburkolt hazugság, vagy féligazság; ez viszont azzal jár, hogy mindent jól körbejárok, és elteszem valami függő helyre, egészen addig, amíg úgy nem érzem, hogy megvan a kellő tapasztalatom vagy tudásom ahhoz, hogy bizonyos helyre rögzítsem azt a dolgot. ÉS a kérdéseimre kapott válaszok minden újabb kérdésen, gyanún és beleköthetőségen felül kell, hogy álljanak.

Így vagyok a Gonosszal is, és nagyon érdekes, néhol tanulságos volt ezt keresztény felfogáson keresztül is látni. Sok dolgot nem tudok elfogadni a könyv alaptételként leírt mondataiból, sok dologgal egyetértek, de nem feltétlen azért, amit ő is leírt. Nem kétlem, hogy egy pap rengeteg lélekkel találkozik (ha már a testre nem fordíthat figyelmet úgysem), és ez a sok lélek mindenféle állapotban leledzik. De pl. én azt a lányt semmiképpen nem nevezném megszállottnak, aki valami démonra fogja, hogy zuhogó esőben ablaktörlés nélkül vezetett. Ostobaság, hülyeség, kíváncsiság, próba, nade nem megszállottság. Két saller a kiscsajnak, és a démon azonnal megpattan belőle, az hótziher.

A nagytiszteletű atyák úgy vélik, ha valaki túlzottan foglalkozik dolgokkal, azzal utat nyit magához az Ördögnek. Igaz, mindenféle szenvedélyre nem térnek ki, inkább csak okkult összefüggéseket emlegetnek, mint jóslás, meg szellemidézés, mert ez úgyis elég ködös az olvasók nagy részének, így jobban lehet vele riogatni, mint mondjuk a pattogatott kukorica evés szenvedélyével, vagy a megszállott görkorizással. Mert azért egy kártyajós már majdnem maga az ördög, és ki tudja, ki szólal meg belőle.
Na, szóval nekem azért sok gondolattal gondjaim vannak, főleg, merthogy van egy olyan aprócska mondat a könyvben, amiben kijelentik, hogy "a démoni megszállottság önmagában nem rossz", és hogy "kizárólag Isten beleegyezésével jöhet létre". Úgymond, próbaképp, hogy meddig bírja az a szerencsétlen hülye, akire Isten ráküld valami démont, merthogy akárkit nem szállhat meg.
És akkor felülkerekedik bennem a Kérdező Én, és felteszi azt a kérdést, hogy akkor miért is hajkurásszák szerencsétlen démonokat, akik csak a dolgukat teszik? Miért piszkálnak bele az isteni tervekbe, hiszen azzal, hogy kiűzik a démont egy emberből, nem csak a démont akadályozzák fontos tennivalójában, de az embert is megakadályozzák abban, hogy a próbatételt kiállhassa. Hogyan tud így Isten megbizonyosodni arról, hogy méltó a megszállott a "megszentelő kegyelemre"?
Aztán ott vannak az átkok. Beszéltem emberekkel, akik átkokat, meg mindenféle külső tényezőt okoltak a szerencsétlenségükért, de a könyvben is van néhány eset. Egy valami soha nem jut eszükbe: hogy ők maguk tehetnek róla (vagy épp a gazdasági helyzet). Ha tönkremegy egy kapcsolat, azért sem nem démon, sem nem átok nem hibás, hanem az a két ember, akik annyira eltérőek voltak, hogy már nem tudtak egymással élni. Nincs abban átok, ha az egyik már nem kapja meg a másiktól azt, amit szeretne, mert változunk, és sokszor a változáshoz való alkalmazkodás azt jelenti, hogy el kell köszönni a másikról, legyen az szerelem vagy barátság. (Igaz néha csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy először pszichiáter is látja a pácienst. A későbbiekből viszont arra következtettem, hogy ez nem minden esetben igaz, az ördögűzőnek magának kell eldöntenie, hogy megszállás alatt áll-e a páciens. Megjegyzem, nem sok embernek mondtak nemet.)
Én azért azt veszélyesnek tartom, hogy ahelyett, hogy a dolgok megvilágításával foglalkoznának ezek a papok, és arra késztetnék az embereket, hogy átgondolják értelmesen, mi miért történik, és mi a dolgok rendje, és magukba nézve próbálják meg helyre tenni a történteket, azonnal előrántanak a puttonyból egy démont, akit mindenért lehet hibáztatni. Nekem ez a komolytalan kategória, még akkor is, ha a páciensek állítólag előtte megjártak néhány orvost vagy pszichológust.
Van, aki telefonon keresztül oszt áldást (és határozott komolysággal állítja az író, hogy rendkívül sikeres a módszer), van, aki képről meg tudja állapítani, megszállás alatt áll-e az illető, áthatolhatatlan erőfal a démonűző körül, és hadd ne soroljam a többi butaságot. Hogy is szokták nevezni, ha mindezt az ember reverenda nélkül produkálja? Hazug, csaló, kuruzsló, pogány, az egyház ellensége? (Rég még égetés és kínzás járt érte.) Én semmi különbséget nem látok.

Beszél viszont egy sokkal komolyabb dologról, amire nagyon oda kell figyelni, ez pedig a szektázás. Rengetegféle szekta van, de ezek is inkább az emberi - anyagi és hatalmi -  oldalról jelentenek veszélyt, nem pedig démoniról (legalábbis szerintem. a könyv szerint a démonok az okai.). Szerintem borzasztóan óvatlan az olyan felfogás, amelyik nem számol az emberi gonoszsággal, és mindenért valami idegen hatalmat okol. Hol marad az emberi felelősségvállalás? Hol marad a tettek következményeivel való szembesülés és szembesítés? Persze, benne van a pakliban, hogy ezeknél a kérdéseimnél inkább két világnézet csap össze, mert azért itt tényeket keresni... mint tű a szénakazalban.
Előkerül természetesen a számítógép és az internet is, amik eltávolítják az embereket egymástól, amivel teljesen egyetértek, bár a könyvben ebből is az lett kihozva, hogy gyorsabban eljut a számítógépező és netező emberhez az ördög.
Igazából mit értenek Ördög és démonok alatt? (az isteni blabla nyilvánvalóan nem állja meg a helyét, mert ez tisztán láthatóan egészen más, mint aminek megpróbálják beállítani.) Nyilván mindenkinek jelenteni fog valamit, aki elolvassa a könyvet, mert én azért most eléggé leegyszerűsítettem ezt a témát, és majd mindenki látni fogja, hogy az egyházon belül sem olyan egységes az álláspont gonosz-ügyben. Nagy ellentétek nincsenek, de megfogalmazási és meghatározásbeli különbségek igen (pl. meddig démoni nyomás, esetleg zaklatás, és honnantól megszállás), és ezek hosszú távon eléggé árnyalják és eltérővé, mi több, zavarossá teszik a képet..

Összességében a történetek érdekesek voltak. Ami miatt hiteltelen számomra az egész, az a magyarázat. Az addig oké, hogy az ördögűző bizonyos szintig szabad kezet kap, hiszen ez is egyfajta ráhangolódás a másik emberre, a környezetre, és arra, ahonnan az ördögűző jön, és amikhez a hitét kötni tudja. Viszont van az a kis szösszenet az erős és okos démonokról, akik sokáig tudnak rejtőzködni, anélkül, hogy felfednék magukat, viszont a kitartó ostromnak ők is megadják magukat. Kérdem én (ismét): honnan tudja bárki is, hogy melyik embert kell megostromolni a démonért, amit magában hordoz, ha nincs jele a megszállásnak? "Engedi misére járni" "ránéztem, és tudtam, hogy démon van benne"? - na ne. Meg amikor a papnak fogalma nem volt róla, hogy van olyan, hogy démon, de amikor egy zárt ajtó mögül nevetést hall, egyszeriben rájön, hogy ez csakis démontól származhatott. És ez csak néhány a számomra elég nevetséges megjelenési formákból. Arról nem is szólva, amikor tudományosan próbálják indokolni, miért inkább nőket szállnak meg a démonok.
Szóval számomra inkább vicces volt, kicsit tanulságos is, de cseppet sem félelmetes. Azt hiszem, az író elveszett a részletekben. Annyi hivatkozás, ide-oda utalgatás van, elég sok ember gondolatai, tézisei árnyalják, sokszor egymásnak ellentmondóan, ezt az ördögűzést, nem beszélve a kereszténység kiterjed mindeféléjéről: katekizmus, szentek beszédei, zsinatok határozatai, és maguk az ördögűzők álláspontjai. Sok esetben csak apróságok az eltérések. Vártam volna valami olyasmit, hogy egy kezdő ördögűző elkezdi valahol, megtanulja, alkalmazza, és közben papírra veti a tapasztalatait. Erre azt mondtam volna, hogy ez igen, le a kalappal a tevékenysége és a hite előtt, még akkor is, ha én nem feltétlenül hiszem el ezt a sok rizsát, amivel körítik. Ehelyett egy ördögűző tanonc kapkodja a fejét ide, meg oda, azt sem tudja mi van, a nyelvet sem érti, hát még a reakciókat, és lép egy bátortalant a nagy semmibe, és ott ismételten még mindig fogalma sincs az egészről, viszont van egy rakás lábjegyzet hozzá, és gagyi fantasykat megszégyenítő körítés. Pedig A rítus nem egy buta könyv, de azt hiszem, rossz ember kezébe került a téma, ezt valaki hozzáértőnek kellett volna megírnia.

THE RITE - a film

A könyv után meg kellett néznem a filmet is, kíváncsi voltam, mennyiben más, de leginkább arra, hogy milyen filmet lehet ebből csinálni, pláne, hogy Sir Hopkins elvállalta a  főszerepet.

Nagyon más, amerikanizálták, megváltoztatták az egész könyv szerkezetét, bár a lényegi mondanivaló, és a modoros körítés megmaradt. A főszereplő, aki Michael lett a Garyből, sokkal szimpatikusabb, kétkedő és kellemetlen kérdéseket feltevő alkat. A történet összefogottabb, egységesebb, mint a könyvben volt, ezért nekem élvezhető is volt. És hiába volt meg a látvány ijesztőbb volta, nekem így sem volt hihetőbb, mint olvasmányos formában. Egyébként ha nem tudnám, meg nem mondanám, hogy a könyvből csinálták a filmet, teljesen különbözik tőle.