Kazuo Ishiguro - Napok romjai

érték: 5/ 4,5  

1956-ban Darlington Hall főkomornyikja útnak indul, hogy meglátogassa régi kollégáját, Miss Kentont, hátha rá tudja beszélni, hogy vállalja el a házvezetőnői posztot Darlingtonban. Miközben utazik, Mr. Stevens gondolkodik, olyan problémákról, minthogy mitől lesz egy komornyik "nagy", kik a "nagyok", hogyan lettek azzá, melyik komornyik mit gondol erről, és ő mivel ért egyet, és hogyan végezhetné legjobban a munkáját. Felidéződnek anekdoták a régi világból, olyanok is, amikben ő nem vett részt, csak hallotta valakitől, és eközben próbálja értékelni önmagát, hogy ő vajon mennyiben felel meg az általa és a vele szemben támasztott elvárásoknak.

Mr. Stevens nagyon merev ember, és szeret nagyon hosszan, vagy ha azt hozza az alakalom, akkor röviden,  mellébeszélni. Nem is csodálom, hogy Miss Kenton kiakadt tőle, mert olyan cirádásan közölte vele a semmit, hogy az ember csak utólag jött rá, hogy nem is mondott semmi informatívat. Ezt hívják úgy, hogy "becsomagolja a mondanivalóját", ami nagyon jó azoknak, akik szeretik a figyelmet magukra irányítani, és mindezt teszik úgy, hogy közben semmivel nem gyarapítják a figyelőt.
Nem kedvelem Mr. Stevenst. Nem úgy a gondolatait. Mert a merev és tartózkodó viselkedés vértezete alatt Mr. Stevens roppant bizonytalan önmagát, és a világban betöltött helyét illetően, mert olyan ideáloknak és eszméknek próbál megfelelni, amik nem igazán emberre szabottak. A felszínen tökéletesen hozza azt a méltóságot, amit megkíván önmagától, mert azt gondolom, ilyen mérvű tökéletes viselkedésen túl a környezete már nem veszi észre azokat az apró, hozzáállásbeli változásokat, amiket önmagától elvár, és meg is valósít. De ezeket nem is kívülre szánja, hogy a hűsége, a kötelezettségei és munkája iránti alázat milyen mértékű, az már csak az ő számára lényeges egy bizonyos ponton túl.
Ishiguro nagyon jól átadta ezt a kétféle embert, aki mindenki számára látható, és azt, aki rejtve van a világ elől. Voltak viszont olyan momentumok, amik nem passzoltak a felszínhez, ez például az, amikor megkönnyezte az édesapja halálát. Az ő pozíciójában és hozzáállásával nem engedhető meg az érzelmek ilyen mértékű felszínre kerülése nagy társaság közepette. Nyilván csak érzékelteti akarta, hogy Stevens nem egy érzéketlen szörny, aki képes az urak körül pattogni, ahelyett, hogy apja utolsó perceiben mellette lett volna, de nem tartom a könnyeket az urak szolgálatához valónak. Egy igazi komornyik nem engedi magához ilyen közel azokat, akiket ki kell szolgálnia, inkább diszkréten elvonul, és megoldja ezt az egészet egy néhány pillanat csendes magányban. Ugyanígy nem a felszínhez tartozónak éreztem, amikor Stevens nevetett. Nem éreztem őszintének, és sokkal inkább helyénvalónak éreztem volna a mosolygást, esetleg egy halk kacajt, de nevetést semmiképpen.
Stevens is érezte, hogy mekkora szakadék van a két viselkedés között: amit emberként kellene tennie, és amit komornyikként tesz, és igyekszik is mindent ezzel megmagyarázni, én pedig elfogadom, mert önmagához nagyon őszinte, és én ezt mindenekfelett értékelem. Egyébként mikor elkezdett azon gondolkodni, hogy mitől lesz egy komornyik "nagy", én azonnal rávágtam a méltóságot.

Kazuo Ishiguro

Amit imádok ebben a könyvben, hogy egy cseppet sem céltalan. Ahogy Stevens előveszi múltja apró részleteit, rengeteg dologra rádöbben önmagával kapcsolatban, és levonja a végkövetkeztetést: valamit elrontott, de nagyon. Talán ha hamarabb marad ideje magára önmagával, ha az események nem ilyen sorrendben követik egymást, ha ő nem ő lenne... szóval ezek azok a dolgok, amik determinálnak mindenkit, hogy azt tegye, és úgy, ahogyan a személyisége és az önmagával szembeni elvárások megkívánják, még akkor is, ha ezzel egy eltékozolt életet tudhatunk magunk mögött. De tényleg felesleges volt mindaz, ahogyan Stevens élt és gondolkodott, a lojalitása, a méltósága? Mire lehet büszke? és én mire lehetek?
Gondolkodásra sarkallnak Stevens gondolatai és emlékei. És őszintén szólva tetszik az a feltétlen szolgálat, amivel egy nemes, jó nevű háznak odaadják az életüket ezek az emberek, legyenek komornyikok, inasok, vagy szobalányok. Jó tudni, hogy valaha volt értéke a hűségnek és a kötelességtudatnak. Másrészt viszont hol volt ezidő alatt Mr. Stevens...?