2012/04/20

Válogatás 1.

Nem tagadom, szeretem a friss könyveket. Sőt, igazából azt imádom, amikor minden előzmény nélkül ismerkedek meg egy történettel, és én vagyok az első olvasója, vagy legalábbis az első háromban benne vagyok, mint a Tövisek hercegében. Nem befolyásoltak véletlenül elkapott félmondatok, nem tudtam a történetről semmit, így anélkül tudtam magamévá tenni, hogy mások szűrője már megrostálta volna azt. Persze, az ilyen hozzáállás valahol a blog létezését kérdőjelezi meg, amit pont azért írok, hogy én már mások számára megszűrjem az olvasottakat, de ilyen apróságon nem szoktam fennakadni.

Persze, szeretem a régi könyveket is, de egészen más olyan történetet kézbe venni, amiről már hallottam, amiről már van elképzelésem, hogy milyennek kellene lennie.
Egy előző posztomban Millabell kommentje után arra gondoltam, hogy szemezgetek a régi posztok közül, direkt régi könyvekre hívva fel a figyelmet, hogy akiket nem izgatnak az új megjelenések, azok is találjanak kedvükre valót. Akik már régebb óta nézik a blogokat, a legkevesebb esetben kezdik újraolvasni, akik meg mostanában kezdtek látogatni, nem feltétlen fognak visszanézni az ősidőkre, úgyhogy ez mindenképpen hasznos lesz.
Ezt szolgálja a slide is a blog fejlécében, de kevés lenne a hely minden könyvet oda felnyomni.

Hamarosan sorra kerül John Banville Végtelenek c. regénye, de addig is legyen az első a sorban az előző könyve, a Tenger. Banville szerintem az egyik legszebben író ember, akit valaha olvastam, de hogy ebben részesülhettem, az elsősorban a fordító, Pordán Ferenc munkájának köszönhető.



Akik szeretik az amerikai irodalmat, azt a fajta látásmódot, és életérzést, amit csakis az amerikai írók tudnak közvetíteni a tengerentúli életről, azoknak nem fognak csalódni Russo Sóhajok hídjában.



Amíg Banville csodás nyelvezetét csak fordításban élvezhetjük, addig Kodolányi ugyanazt nyújtja, csak a saját anyanyelvünkön. Aki olvasott már tőle, az tudja, miről beszélek, aki viszont még nem, ne habozzon, mert ha a legkisebb vonzódása is van a szépirodalom és a kiművelt nyelvezet iránt, annak biztos, hogy maradandó élményt fog nyújtani.



Feuchtwanger Goyája az egyik legjobb múltbéli olvasmányom. Nem szerettem meg miatta az életrajzokat, de ennek valami különös, maradandó atmoszférája van, így ha életrajz és művészet, akkor az nekem csak A Goya.



Anno, mikor a blogolást kezdtem, valahogy ráakadtam Anita Diamantra. Hogy hogyan, azt már nem tudom, de emlékszem, jó volt látni, hogy páran elolvasták még, viszont sajnos a könyvei kiadása leállt.


Share:

2 megjegyzés:

  1. oohhh, köszönöm :)
    találtam is kettőt ami eddig elkerülte a figyelmemet (Banville és a Goya-életrajz). Nima, ebből akár lehetne egy sorozatposzt is. Vagy akár a bloggerek is ajánlhatnák egymás régi posztjait, felhívva így a figyelmet az értékes, de picit elfeledett/háttérbe szorult könyvekre.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. jaja, pont ezt terveztem.:D (azért is van beszámozva, még két másik is elkészült már.)
      néha a sajátomat, néha meg más posztjait ajánlgatnám, amik valamiért megmaradtak bennem, lényeg, hogy jó régiek legyenek, amikhez már nem feltétlen jut el egy érdeklődő a visszalapozgatással.

      Törlés