A kisördög, a rukkolda meg az álompasi

Van az úgy, hogy az emberen erőt vesz egy érzés, hogy meg kell csinálnia azt, (mikor mit),  haladéktalanul, sőt, demárisazonnal.
Na ez volt velem nemrégiben. Bekapcsoltam a gépet, és tudtam, hogy ki kell menekítenem a régi helyről a posztokat. Fogalmam sincs, miért. Mert ezt súgta a kisördögöm. Nem gondolnám, hogy a freeblog egyszer csak bezárja kapuit, túl sok működő blog van rajta, de azt tudom, ha nem csinálom meg ilyenkor a dolgot, minden késztetés dacára, megszívom. Úgyhogy fogtam magam, és kimásolgattam ide a legtöbb könyves posztot. A töltelékek, meg a könyvbeszerzések, meg az ingyenreklámok, meg a hasonlók maradtak, azokkal nem bíbelődtem, sőt, volt néhány könyves is, amiből felesleges, hogy legyen másolatom (pl. a Fejős poszt, na, abból még egy is sok), de közel 200 poszt most itt figyel nálam vázlatban.
Fogalmam sincs, mi lesz a sorsuk, lehet, hogy alkalomadtán, ha a téma is úgy kívánja, majd kirakom őket egyenként, de lehet, hogy így maradnak, vészhelyzet esetére.
De az is lehet, hogy bezárom a másik helyet végleg, bár ha nem nyálazom át oldalanként, sose jut eszembe, hogy anno mi is csináltunk ám magunknak saját könyvcserét, igaz, jóval kisebb kaliberben, viszont 10000% biztonsággal. Itt aztán nem kellett azon gondolkodnia senkinek, hogy tényleg azt kapja-e, amit kért, és milyen állapotban, meg egyáltalán megkapja-e, meg hasonlók.

És ha már könyvcserélés.
Szóval nyílt ez az új oldal, a rukkola. Eleinte nem törődtem vele. Jött a mél, elolvastam, és be is csuktam, amikor kiderült, hogy facebook-os regisztráció lehetséges csak. Nem akartam a fb-ot használni, aztán mégiscsak beregeltem. Meg is találtam az egyik keresett könyvemet elvihető állapotban, úgyhogy kezdett felcsillanni a szemem. Amikor rövid időre rá a hölgy még reagált is a levelemre, és meg tudtuk beszélni a küldést, belevetettem magam. Összeszedtem, mire lenne szükségem, és vártam. Egyébként is sokat ülök gép előtt, de három napig hatványozottan szétültem a seggem.
Aztán kezdett lecsapódni bennem a dolog, hogy ott van már párezer forintom postaköltségben, mert ugye én is tettem fel könyveket, és meg is kapták, és így happolhattam is, de mindez csak virtuálisan létezett, merthogy én még egy szál könyvet nem kaptam meg. Ez annyira visszavett a lelkesedésemből, hogy minden addigi rukkolható könyvemet levettem. Bocsi mindenkitől, kedvelem én az idegen embereket, meg rettenetesen megértő is vagyok, de na, ez így nálam nem működik.
Szóval töröltem a könyveket, és vártam. Meg vártam. Meg még mindig vártam. És igazából az utolsó adag rukkomnál gondolkodtam is rajta, hogy addig nem adom postára, míg be nem jön néhány happolásom, de aztán rájöttem, hogy ennyire paraszt nem lehetek, nem azok tehetnek erről, akik tőlem happoltak könyvet.
Aztán egyszercsak hopp, jött az egyik happolásom, és kezdett visszatérni a hitem. Na, annyira azért nem rohamozott a bizalom, de jó érzés volt, hogy végre én is kaptam valamit.

Végül oda jutottam, hogy ugye leszedtem az összes könyvet, nem vagyok rukkolható, a happolásaimat elhasználtam, nem tartalékokok, mert felesleges. Úgyhogy hátradőlve figyelem a kínálatot. És amin csodálkozok, hogy nincsenek fenn kézzel írott iskolai jegyzetek spirál füzetben áruba bocsájtva, vagy a nagymama penészes szakácsfüzete, amit fiatal korától írt, mert ugye hátha jó lesz valakinek. Mert egyelőre úgy néz ki az oldal, hogy mindenki megpróbálja elpasszolni a (családi szemetet) komcsi rendszer unalmas, senkit nem érdeklő könyveit, újságjait, kiadványait, cserébe viszont mindenkinek az új könyvek kellenének, még azokat is happolnák, amik még meg sem jelentek. 

Első ránézésre a pontrendszer elég fairnek tűnik, de csak első ránézésre. Ha valaki pont Garfield kis könyves füzetére vágyik, amik újkorukban sem kerültek többe 300 forintnál, akkor az illetőnek, aki feltette, marha nagy szerencséje van, mert valószínűleg elvihet valamit cserébe azért, mert egy Garfieldot elhappoltak tőle. És ha szerencséje van, viheti bármelyik könyvet, még a most megjelent, egyébként 4000-be kerülő akármelyik könyvet is. Vagyis ezért is azt kapja, amit egy rendes emberért könyvért. Igazság szerint bármelyik könyv többet ér egy Garfield füzetnél, bár tény, hogy mindenkinek az az érték, amire éppen vágyik, és ha még hozzá is jut, akkor örül. Szóval ez elég relatív, de azért szerintem mindenki érzi, hogy egálban vannak-e az adott és a kapott dolgai. Asszem, itt nagyon nincsenek, határt ugyanis csak a kínálat szegényessége szab.
Lépnek majd az ügyben, hogy a tévéújságok meg hasonlók ne kerüljenek be a körforgásba,  de nem hiszem, hogy ettől több kedvem lesz megnyitni az oldalt.

Úgy tűnik, mintha mindig csak fanyalognék az ilyen újításokon meg újfajta lehetőségeken, de használat közben jönnek elő a buktatók. Eleinte azért aggódtam, hogy ha megérkezik a könyv ahhoz, aki happolt tőlem, mikor fog visszaigazolni, hogy megkapta? Mi van, ha amiatt, mert neki most nincs kedve, vagy egyebek, én elesek egy könyvtől, mert ugye nem jutok időben a happolópontomhoz? (Na, mi van, semmi. Túlélem.)
Aztán, ez nem nálam jött elő, de volt, aki pdf-et kapott könyv gyanánt. Az emberi találékonyság határtalan.
Aztán volt olyan, aki nem is azt kapta, amit kért. Kapott mást, de ez nem olyan, hogy két színes ceruza közül mindegy, hogy melyikkel rajzolok.
Aztán volt, hogy mielőtt feladta volna a könyvet, egyszerűen törölte magát.
Volt, hogy úgy törölte magát, hogy két megkeresésemre sem válaszolt. (Jaj, vajon én üldöztem el?? hehe.)
Aztán volt, aki egyszerűen nem reagált, se a mélre, se a fb-os megkeresésre, csak úgy, szimplán, törlés nélkül. Mintha levegő lennék. (ilyen egyébként a molyon is előfordult velem, egyszer, épp mostanában. időnként láthatatlan leszek ezek szerint.)
Aztán van olyan szerencsés is, akinek egy nagyon keresett könyvből, amin még alig száradt meg a nyomdafesték, több példánya is van, amiket rukkolt. Nyilván velem van a baj, de én az ilyesmitől óvakodok, itt valami nemoké.

Aztán végül kiderült, hogy semmi másért nem kell aggódnom, csak azért, hogy aki feltette rukkolásra, én meg happoltam, az vajon hajlandó-e a kapcsolatot felvenni velem, és teszem azt, elküldeni.
Abszurd módon egyesek nem akarnak postázni,amit nem igazán értek. Nyilván, ha meg lehet oldani, akkor legyen személyes, bár nekem volt egy emberem, aki miután happolt, elküldte a címét, és onnantól hozzám se szólt, pedig ráírtam vagy három üzenetet, hogy találkozhatnánk, ha már egy városban lakunk. És nem attól durrant el az agyam, hogy postáznom kellett volna (eggyel több vagy kevesebb már mindegy), hanem ez a leszarom magatartás, hogy még válaszra se méltatott. Minek happol az ilyen? Meg úgy egyáltalán, micsoda stílus ez?

De hogy mondjak egy kis pozitívat is:
Nekem mákom volt ezek szerint, mert még ha időbe is telt, de elértek hozzám a könyvek, amikért nagyon hálás is vagyok a kedves rukkolóknak. És még ha nem is a kívánságlistámról sikerült válogatnom, így is teljesen elégedett vagyok a könyvekkel, amiket happolhattam.
Kezdem a legboldogságosabbal, Saylor Rómájával. A lehető legjobbkor voltam a legjobb helyen, és szerintem ahogy feltette, már vittem is. Ha mást már nem is sikerül, ezzel már boldog vagyok. (na jó, annyira azért nem, de értékileg fedezi a postaköltségeket.)
Aztán sikerült még Papadaki A hold színe c. kisregényét is kiválasztani. Jól utána olvastam szinte az összes könyvnek, és azt hiszem, ezzel nem nyúltam mellé.
John Jakes Amerikai álmok - Enikővel személyesen találkoztam, egy nagyon szimpatikus lányt ismerhettem meg, és nála is pont az volt, hogy minden klappolt, mert épp nyaralás előtt volt, és épp jött Szegedre. És kaptam mellé ajándék kis jegyzettömböt is. Nagyon köszönöm.:)
Az első happolásom, ami megérkezett, Udvari Eszter Írországi napsugarak-ja volt. Egy vékonyka könyv írországi élményekről, és lehet, hogy túl nagy irodalmi értéke nincs, de nekem jólesik most olvasni. Aranyos kis történetek vannak benne, és ez pont az a kategória, amiért pénzt nem adnék, viszont szívesen olvasom, úgyhogy ennek is nagyon örülök.
Elvileg úton van még felém pár könyv, idővel, gondolom, befutnak azok is.

Érdekes tapasztalatok ezek, szó se róla, nem csak a harácsolásról, hanem úgy en block az emberi közösségek működéséről, meg az önállóan való kommunikációról, vagyis sok esetben annak a képtelenségéről. Mivel nagy tömegben a szél sok szemetet szokott összefújni, én ezeken simán át is léptem, ha nem reagál, magára vessen, nem fogok könyörögni neki azért a könyvért, ami nekem kerül és került pénzbe. És másnak sem esdeklek, ha nem akarja adni, vissza kell vonni, és keresni mást. (sose voltam a tökölés híve).
Nagyon örülök a pozitív tapasztalataimnak is, ami viszont szomorú, hogy arányaiban fele-fele a pozitív és negatív, és ez azért elég elgondolkodtató. Valamiért először arra számítottam, hogy még ha lesz is negatív élmény, a nagy számok törvénye alapján a pozitív túlsúlyba kerül. Hát nem.
Azért megnyugtató a tudat, hogy akárhogyan is éreztem közben, a végére pozitívra jött ki a mérleg, mármint ha a küldött és kapott könyvek arányát és értékét nézzük. Örülök a szerzeményeimnek, és ha teszek is még fel könyvet, az nem most lesz, és egyszerre max. csak egyet. Egyrészt mert olyan a kínálat, amilyen, másrészt mert olyan a hozzáállás, amilyen. Olyan gondolatok fordultak már meg a fejemben idáig, ami egyetlen blogos vagy molyos cserénél soha, szóval én jobb szeretem a már ismert emberkékkel felvenni a kapcsolatot. Viszont az is hozzátartozik, hogy a molyon például nem hiszem, hogy a Rómához valaha is hozzájutottam volna. (látszik, hogy ez viszi a pálmát az összes happolt könyveim közül.:)

Amióta mi kitaláltuk az egymás közötti könyvcserélést, azóta ez a második hely, ami nagyban alkalmazza, és még csak engedélyt sem kértek tőlünk, hogy használhatják-e az ötletünket.:D
Fogalmam sincs, mennyire lesz hosszútávon életképes az oldal így. Bíznak a saját szabályaikban, hogy attól majd egy idő után kikopik a sallang, és marad az érték. Végül is, fő az optimizmus.

Ja, és csak hogy mindenki tudja, az álomférfi Barrons, még ha sokan másképp is gondolják. Mert ugye férfiról van szó, nem kisfiúról. (csak úgy mondom.:))