Mats Strandberg ~ Sara B. Elfgren - A kör (Engelsfors 1)

Olyan ritkán lehet igazán jó boszorkányos könyvet olvasni. Nem egyszerű egyszerre misztikusnak, komolynak, titokzatosnak, plusz még hitelesnek is lenni, sőt, eléggé üti is egymást ez a két szó egymás mellett, hogy misztika és hitelesség, de nekem ez mégis fontos.
Ahogy először elolvastam a fülszöveget, azonnal a The Secret Circle ugrott be, gondolom, nem vagyok egyedül, mert aki látta a sorozatot, és rápillant a könyv hátuljára, azonnal erre fog asszociálni. Aggódtam is kicsit, hogy ez most hogy is fog kinézni, mennyire lesz koppintás, de szerencsére néhány alapvető sablonelemen kívül semmi hasonlóság nincs közöttük.
Leginkább azért sincs, mert a Kört egy svéd páros írta, és ezek a svédek utolérhetetlenek, ha sötét és misztikus hangulatot kell teremteni. Nagyon messze van ez a könyv a hollywoodi hatásvadász történetektől, a hangulat igazi gótikus, a történet pedig ízig-vérig boszorkányos.

Az engelsforsi iskolában titokzatos haláleset történik, mindenki meg van róla győződve, hogy Elias öngyilkos lett, kivéve legjobb barátját, akinek kezdettől fogva gyanús valami. Néhány diák furcsa álmokkal küzd, és különleges képességek kibontakozását veszik észre magukon, aztán egyszer csak ők hatan ott találják magukat Mocsárbányánál, aminek a létezéséről senki nem tud. Hat lány, akik soha nem szerették különösebben egymást, sőt, némelyikük igencsak gonosz volt a többiekkel, másvalakit meg szinte örökké elnyomás és lelki terror alatt tartottak - nekik kellene összefogniuk, ha meg akarják óvni az életüket, ki akarják bontakoztatni a képességeiket, és rá akarnak jönni, hogy ki tör az életükre. Valaki ugyanis el akarja pusztítani őket, és már csak akkor döbbennek rá, hogy mennyire egymásra vannak utalva, amikor végzetes dolog történik.

Az első, és legfontosabb dolog, ami szemet szúrt a könyv olvasásakor, hogy ezek a tinik kemények, és okosak. Aki esetleg azért nem szeretné elolvasni, mert YA, annak csak azt mondhatom, hogy ez ne tartsa vissza, mert semmi gyerekes nincs benne. Nehezen csiszolódnak össze a lányok, mert olyan mély szakadék tátong közöttük, amit normális esetben (akár felnőttként) meg sem próbálnának áthidalni. Szépen elmennének egymás mellett, levegőnek nézve a másikat, vagy csak azért szólva egymáshoz, hogy hatalmat és népszerűséget demonstráljanak. Nagyon eltaláltak ezek a viszonyok, mert van, akit egész életében csak aláztak, és most, hogy hatalmat érez a kezében, megpróbálja kárpótolni önmagát az elmúlt évekért, és tökéletesen látható, hogy mennyire veszélyes az ilyesmi.
Mert melyikünk ne lett volna már olyan helyzetben, amikor azt kívántuk, bárcsak lenne valamilyen képességünk, és megtehetnénk, amit akarunk: mondjuk ha láthatatlanok lehetnénk, és belopózhatnánk emberek életébe, kihallgatnánk titkokat, vagy a mentális képességeinkkel irányításunk alá vonnánk mások akaratát. Nem csak egymást tudják nehezen kezelni, de a saját képességeik felett is meg kell tanulniuk uralkodni, mert ez a hatalom, amit ők kaptak, nagyon vonzó, de vannak szabályok, amikről nem szabad megfeledkezni.

Igazán remek volt, hogy nem csak a boszorkányos képességek álltak a középpontban, hanem mindegyik lánynak, megvolt a maga nyűgje az életben, otthon vagy az iskolában, esetleg az érzelmi életében, és az, hogy ezt nem mellőzték az írók, teljesen élővé tette a szereplőket. Mindent felvillant, ami ebben a korban teljesen természetes: a szülőkkel való ellentéteket (a másik anyja mindig jobb anya), a részegedésig tartó bulizásokat, a szexet, a drogot, a szerelmet, hogy azt hiszik, a most örökké tart, és amit most éreznek, az kitart életük végéig, és még nem tudják, hogy ha erre alapoznak döntéseket, azt később megbánhatják. Ettől lesznek teljesen hitelesek ezek a tinik.
És ugyanez igaz a misztikus szálra is. Nem vitték túlzásba a mágiát, nem csapott át hihetetlen és elképzelhetetlen, más világra valló fantasyba, megmaradt végig ködösnek és titokzatosnak. Nagy szerepe van ebben annak a sötét, északi életérzésnek, ami belengi a városkát, és rátelepszik az emberre: időnként kisüt a nap, de egyébként sötét van vagy félhomály, esik az eső vagy a hó, és még ha buzog is az életöröm valakiben, mint Vanessában, akkor is ott érezni mögötte valami csendes és puha depressziót, ami bármikor beboríthatja az embert.
Nekem kicsit rövid volt a könyv (de inkább csak telhetetlen vagyok), én írtam volna még egy kicsit az erejük működéséről, mert nem nagyon pillanthattunk bele, hogyan gyakorolnak, és hogyan lesznek egyre jobbak. A legjobban Anna-Karin erejét ismerhettük meg, az egész életében elnyomott lányét, aki most szabadjára engedte mentális hatalmát. Szomorú volt látni, hogy onnantól volt otthon normálisnak mondható a légkör, amikor az anyján is alkalmazni kezdte a képességét. Akit a legjobban megértettem, az Vanessa és Linnéa volt, Minoot kedveltem, Idát pedig érdeklődve figyeltem, Nicolaus pedig nagyon felpiszkálta a fantáziám, a fekete, félszemű macskájával, és a kieső emlékezetével.

Annyira döbbenetes, hogy nincs negatívuma a könyvnek. De tényleg. Hiába YA, ezek a tinik teljesen kortalanok, nemcsak a képességeik és az életmódjuk miatt, hanem a gondolkodásuk és a hozzáállásuk miatt is. Szerencsére egyre több olyan ifjúsági regény kerül a kezembe, amik tényleg egy nagyon széles réteghez tudnak szólni, mert hiába a 16 év és az iskola, ez csak kényszerű keret, ami egy helyre terel embereket, és szabályokat tud rájuk kényszeríteni úgy, hogy azokat nem lehet akármikor megszegni. Gondolok itt arra, hogy 16 évesen iskolába kell járni, otthon kell lakni, meg kell felelni a szülőknek, a tanároknak, teljesíteni kell, plusz még egy nem mindennapi terhet is cipelnek. Itt éppen saját mágiájukat. Egy idősebb szereplő megteheti, hogy meglép az addigi élete vagy a felbukkanó problémák elől, mondhatja, hogy köszöni, de őt nem érdeklik a többiek, látni se akarja őket és elköltözik a világ másik végére, ráadásul nem lehet olyan képlékenyen formálni a jellemét, mint egy tininek, és nehezebb rákényszeríteni a tekintélyelvűséget, amit itt a tanárok és az igazgató képvisel.
Nem tudtam egyben elolvasni, pedig ezeknél a könyveknél azt szeretem, viszont nagyon sokat elmond, hogy már alig vártam, hogy megint elé ülhessek, és egyetlen apró részlet sem esett ki időközben, úgy tudtam folytatni, mintha nem teltek volna el az olvasások között napok.
Abszolút kedvenc. Hibátlan kedvenc. Remélem, ez a következő kötetekre is igaz lesz.

Kiadja a Geopen.

A könyv facebook-oldala.
Megjelenés: 2012.10.25.

 

Mats Strandberg és Sara Elfgren, a könyv írói