Home » , , » Dennis Lehane három krimije

Dennis Lehane három krimije

Written By Tara Nima on 2013/08/31 | 12 megjegyzés

Viharsziget

A történet 1954-ben játszódik, a Vihar-szigeten található Ashecliffe Elmegyógyintézetben, ahol a legveszélyesebb elmebetegeket kezelik és tartják fogva. Teddy Daniels és Chuck Aule szövetségi rendőrbírókat vezénylik a szigetre, hogy megtaláljanak egy bezárt szobából megszökött, veszélyes ápoltat, aki mellesleg egy gyönyörű nő, és nem mellesleg megölte a gyermekeit és a férjét. Kérdéses, hogy mennyire mondanak igazat az ápolók, valóban be volt-e zárva az ajtó, és valóban nem hagyta el senki a helyét az ellenőrző pontokon. De ha minden igaz, amit mondanak, valami akkor sem stimmel. No de mi?
A könyv Dr. Sheehan naplóbejegyzésével kezdődik, aki visszatér 1954-be, arra a napra, amikor a két rendőrbíró a szigetre érkezett. A két alak roppant szimpatikus, és szerethető karakter. Chuck egy kicsit szétszórt, kevésbé tapasztalt detektív, míg Teddy egy összeszedett, ravasz zsaru, aki nem hagyja magát befolyásolni, és nem ugrik be az ócsak trükköknek. Mert bizony, ha az ember pszichiáterek közé kerül, ott számítani elhet kellemetlen kérdésekre, kéretlem elemzésekre. Bevállalós párost alkotnak, még a szigeten tomboló viharból hurrikánná lett természeti csapás sem riasztja vissza őket a kódorgástól, kutakodástól. Minél több idő telik el a szigeten (ami valójában nem több pár napnál), annál több kérdés vetődik fel, annál kevésbé áll össze a kép, és amint egy kérdésre valászt vélnek találni, ott lesz egy tucat másik. Ennek ellenére mégsem tucatproblémákkal kell foglalkozniuk. És akkor Chuck eltűnik...és értelmet nyernek az őrültek figyelmeztetései, elejtett megjegyzései, a kétértelmű mondatok, kódolt sorok.
Bár kriminek indul, igazából pszichothriller, olvasás közben az ember idegei pattanásig feszülnek. Számomra elég hitelesen ábrázolta egy pszichiátria mindennapjait, a betegekkel való bánásmódot, az elveket, amiknek nevében ezek az intézmények látványműködnek, míg a mélyben egészen más célok rejtőznek. Nem csak a történetnek, magának az előadásmódnak is köszönhetően az ember próbál kitérni az érzések és gondolatok elől, amik olvasás közben ellepik, én legalábbis így voltam vele. Kivesézi a skizofrénia formáit úgy, hogy nem tol az ember orra elé többoldalas elemzéseket betegekről, oly módon kifordítva láttatja a világot, ahogyan egy elmebeteg láthatja csak. Hiteles, izgalmas, és döbbenetes könyv. Döbbenetes a vége miatt, ami elég váratlanul éri az embert. Nagyjából a felénél megfogalmazodótt bennem egy lehetséges befejezés...és hát nem úgy történt semmi sem. Hátborzongató volt, és szuggesztív.

Egy pohárral a háború előtt

A történet dióhéjban: Kenziet felbéreli egy nagyhatalmú politikus, hogy keresse meg a takarítónőjét, aki állítólag meglépett pár igen fontos papírral. Mindenféle attrocitásokkal övezve végül eljutnak a takarítónőhöz, akinél aztán kiderül, hogy mégsem egészen olyan papírokról van szó. Kenzie-t is csőbe húzták, bizony, dehát ilyenek ezek a politikusok. Van bunyó, sötétben ablakban lógva utcalesés, a visszapillantó gyakori használata, bandaháború, kocsmahangulat, és megint bunyó, valamint megválaszolásra váró kérdések hosszú sora.
Azt hiszem, spoiler nélkül magáról a történetről nem is nagyon lehet többet mondani. A Hideg nyomon c. film után (a könyv még nem jött ki), vártam valamiféle mélyebb tanulságot a könyvtől. Van többféle szál is, amit követhetünk: a feketék helyzete, a politikusok álszentsége, hatalmi játszmák, egyszóval ebben a világban tiszta nem maradhat senki. De ez még nem olyan nagy ügy, mindenki tudja, hogy a hatalom és a korrupció kéz a kézben jár, hogy vannak kisebbségek, akiknek a vélt vagy valós jogai folyamatosan sérülnek. Rengeteg könyv szólt már eddig is erről, és még fog ezután is. Van, aki születése jogán, van, aki a gépezetben betöltött szerepe miatt jogosult elnyomónak vagy elnyomottnak lenni. A nyomor, a kilátástalanság, a rasszizmus lépten-nyomon nekünk jön. A faji kérdés az, amivel a regény szembesíteni igyekszik, az ok-okozati összefüggésekből is villant párat, legalábbis ezt véltem felfedezni amolyan burkolt témaként.. Tudjuk azt is, nem egyszerű, a megoldás sem az, ebben egyetértettünk az íróval, azt hiszem. Annyiban különbözik a többi hasonló témájú könyvtől, hogy nincs egyértelmű állásfoglalás, nem rágja szájba, hogyan is kell ezt nekünk gondolni. Csak úgy mellékzöngeként van jelen, és a konklúzió levonása is az olvasóra van bízva. Nem kínál tuti megoldást arra, amire nem lehet tuti megoldást találni.
De miközben a négerek helyzetét próbáljuk meg átlátni, ne feledkezzünk meg róla, hogy ez mégiscsak egy ízig-vérig krimi, méghozzá a jobb fajtából (de lehet, hogy csak az elfogultság beszél belőlem.) Izgalmas, fordulatos, teli van rosszfiúkkal, és van benne jócskán bűn is, szóval olyan, amilyennek egy kriminek lennie kell.

Ezzel a kötettel kezdődik a híres Kenzie-Gennaro páros nyomozásainak története. Jellegzetes karakter mindkettő, Gennaro nő létére is elég érdekes személyiség, nekem legalábbis nagyon szimpatikus. Külön tetszett, hogy a szereplőknek volt múltjuk. Kenzie a mesélő, az ő szemén keresztül láthajtuk a világot, és ő mond el menet közben mindenfélét a városról, a negyedekről, emberekről, eseményekről, önmagáról.
Nem olyan, mint a Vihar-sziget , jóval kevesebb feszültség, semmi thriller-vonulat, semmi mélyebb lélekelemzés. Egyszerűen csak izgalmas és szórakoztató története egy nyomozópárosnak, akiknek nemcsak a munkája, de az élete is érdekes, és megvan a világról alkotott magánvéleményük. Tökéletes közvetítői Lehane világszemléletének, és sokatlátottságának.

Sötétség, fogd meg a kezem

Egy pszichiátert megfenyegetnek fia elrablásával, aki Kenzie-ék segítségét kéri. Képbe kerül a maffia is, akik ellen a fiút meg kell, hogy védjék. A bostoni ír maffia alakjai a szokásos bűnözők: pszichopaták, érzelem nélküli gyilkológépek, beteg elmék, akiknek kisujjában van a megfélemlítés, a kínzás, a rettegésben tartás minden módozata, és az alkalomhoz illően használják is, csak hogy céljukat elérjék. Brutális módon meggyilkolnak egy fiatal lányt is, Kenzie egy nagyon régi ismerősét. Első látásra nem sok összefüggés van a két eset között, de mindig van valaki, aki elkezd emlékezni. Ha az ember egy krimiről próbál írni, ennél többet semmiképpen nem szabad mondania, úgyhogy ennyit a történetről.

Az emberi lélek olyan mélységét és olyan sötétségét mutatja meg Lehane, amire eddig nem sokan vállalkoztak. A társadalomban megjelenő kollektív embertelenség visszataszító, megjelenési formájában is gyomorforgató, és valamilyen formában mindenkiben benne van. Aztán persze nem tör elő, csak töredék embertársunkból. Az elmebeteg bűnözők világában kis ideig tartó tartózkodás is felkavarja a legátlagosabb ember lelkének sötét bugyrait, mint ahogyan Kenzie is kénytelen szembesülni saját sötétebb oldalával. A hatalom szele, amit az erőszak, a gyilkolás, a másik ember felett való korlátlan uralom ad, bárkit megérinthet, aki egyszer is a közelébe került. Amikor fegyvert szegez a másik fejéhez, még ha az illető bűnöző is, átélheti azt a mámorító érzést, hogy bármit megtehet. És az érzést, a motivációt nem befolyásolja, hogy a fegyver végén tisztességes ember, vagy gengszter áll. Miközben a megbízatásuknak próbálnak eleget tenni, Kenzie-t szembesítik az erkölcsi dilemmával: van-e joga bárkinek is gyilkolni, van-e bármiféle alapja annak az elvnek, hogy egyesek megérdemlik a halált, míg mások jobb sorsra lettek volna érdemesek? Aztán persze ki-ki eldöntheti, mit gondoljon erről. Láthatunk érveket, ellenérveket az ellenzők és a helyeslők oldalán egyaránt.

Itt már felbukkan az a Lehane, aki a lélekelemzés során nem riad vissza a torz, beteges lelkek realisztikus megjelenítésétől, ami igen mélyen árnyalja az egyébként sem szimpla kriminális történetet, és ki is emeli ezt a regényt az egyszerű krimi kategóriájából. Nem csak a nyomozás folyamatait mutatja meg, hanem mindent, ami az emberrel, bűnözővel és áldozattal kapcsolatos; a lelki vívódásokat, a beteges hajlamokat, hogyan kerül a felszínre a deviancia, a kegyetlenség bárkiben. A társadalom kitermeli magának a pszichopatákat, nem lehet csak úgy azzá válni, igazi pszichopata bűnözőnek születni kell.

Ez a regény klasszisokkal jobban sikerült az előzőnél (itt, eggyel alant). Már nem viseltettem ellenérzéssel Kenzie-vel szemben, egy sokkal kedvelhetőbb, férfiasabb, markánsabb karakterré vált * , míg Angie egy picit eltörpült a történetben, de jobb is volt így. Ebben a világban nincs helye a nőknek, hacsak nem áldozatként. A történet is sokkal többet felvállal az élet árnyasabb területeiből, a bőrszín mellékessé válik, előtérbe kerül a Gonosz, ami bárhol, bárkiből előbukkanhat, a legocsmányabb pusztítást hagyva maga után.
Szeretem Lehane könyveit, mert elgondolkodtatnak. A bűnről, az életről, emberekről, mindenféle szándékokkal és hajlamokkal, és a világról, ami kihozza belőlünk mindezeket. Az a bűn, ami bandába tömörül, ami a pénzért létezik, tartja fenn magát, és gerjeszti a további bűnöket, azt hiszem, eltörpül az egyéni deviancia mellett. Az önálló, két lábon járó pusztítás, ahol a cél nem a pénz, hanem a kéj, és a perverziók kiélésének különféle formái, jóval veszélyesebb és kontrollálhatatlanabb, és sokkal arctalanabb, mint bármelyik maffia, vagy utcai banda. És hogy van-e jogunk elpusztítani, kiirtani társadalmunkból az ilyeneket? Szerintem mindenki el tudja dönteni magában, melyik táborhoz tartozik.

* talán a fordító nemének köszönhető. ebben a könyvben nem lehetett felfedezni azt a gagyi könnyedséget, ami az előzőben a hangulatot uralta. itt mindegyik pasi férfihangon szólt a fejemben, előzőleg ezt nem lehetett elmondani.
SHARE

About Tara Nima

12 komment :

  1. "Gennaro nő létére is elég érdekes személyiség, nekem legalábbis nagyon szimpatikus." Nő létére... :D Ez jó. Úgy látom nem csak én vagyok úgy, hogy alig-alig tudnak szimpatikus, nem sablonos női karaktert írni nekem. Én a Sötétséget olvastam eddig csak. Érdemes visszatérni az első részhez, vagy haladjak tovább? Ha az emlékeim nem hazudnak, az Agave idénre ígérte az 5. kötetet. Amúgy meg mennyivel szebb ez a Viharsziget borító, mint a filmes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, vannak bizonyos témák, amiket akármilyen karakterek nem tudnak hitelessé tenni, és amig egy pasi a női fűzőn kívül bármibe könnyedén beilleszthető, egy nővel ezt nehéz megcsinálni.
      talán a történet miatt érdemes elolvasni az első részt is, de én a fordítástól nem voltam kinyúlva. teljesen csajos lett a pasi karakter, olyan magas hangú nyávogósnak tűnt. ez a másodiktól már nincs, úgyhogy csak a fordítóra tudom fogni.:D
      nekem is jobban szoktak tetszeni a nemfilmesek, kifejezőbbek időnként.
      láttad a filmet is?

      Törlés
  2. Láttam és kifejezetten tetszett. Leo az egyik kedvenc színészem a Titanicos handicap ellenére. :D Amikor néztem tájékozatlanul ültem be a moziba, és nem is tudtam, hogy ez egy feldolgozás.
    Don Winslow-nak van a Barbár állatok című könyve, amit Vadállatok címmel vittek moziba, majd adott ki az Agave újra, filmes borítóval. Addig az összes Winslow könyvnek volt egy hasonló stílusa, és ez az új egyáltalán nem illett bele. Idegesítő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amúgy lehet valahogy válaszolni a válaszra? :D

      Törlés
    2. aha, lehet, persze, ez eredeti kommentnél kell kattintani a válaszra, és akkor egymásra válaszolgatunk.:D
      valamiért azt hiszik, hogy a filmes borítók menők, de sztem ritka az, amelyik mutat valahogy.
      dicaprio nagyon jó színész sztem, kezdettől nagyon jól játszott. a titanic arra jó volt, hogy mindenki megismerte a nevét.:)) az egy kosaras naplóját láttad? abban egy drogos fiút alakít, mellesleg nagyon jól, és a vasálarcosban is jól nyomja. hát volt pár nyálas szerepe, de legalább nem hülyült bele a népszerűségbe.:)

      Törlés
    3. ja, az előbb lemaradt, hogy én az aviátor óta imádom dicapriót. iszonyat jó volt benne.

      Törlés
    4. Ellenpélda: http://moly.hu/system/covers/big/covers_145582.jpg?1373761857 Szerintem ez szuper. :)
      Ismerős a cím, de nem emlékszem rá, valószínűleg nem láttam. Nekem a Kapj el, ha tudsz tetszett nagyon aztán A tégla tette fel a pontot az i-re. Te láttad a Viharszigetet?

      Törlés
    5. Cover Nem okos a blogmotor, megpróbálok kattintós linket csinálni, hogy ne kelljen másolgatni.

      Törlés
    6. nem láttam még, először majd el akarom olvasni. oylan filmet nem nézek meg, amit először könyvben akarok.:))
      aha, láttam a viharszigetet, de azt is először olvastam. de jó volt így a sorrend, nekem a filmben túlságosan adta magát a megoldás, és tudom, hogy nem azért, mert már tudtam a végét. nagyon szájbarágták annak is, hogy megértse, akinek egyébként nem sikerült volna, bár mindezt úgy csinálták meg, hogy közben végig izgalmas tudott maradni. azért ez már valami.

      Törlés
    7. szerintem nem fogsz tudni kattintósat csinálni.:D alapból nem engedélyezett.

      Törlés
    8. De sikerült kattintósat csinálni, a "Cover" felirat egy link, csak nem színezte be kékre. Fejbe kólintanám, aki ezt a motort írta a honlaphoz... Még egy szerkesztés gomb sincs, olyan ciki, hogy itt telefloodolom neked a blogot duplákkal.
      Én az Éhezők viadalával és a Felhőatlasszal vagyok úgy, hogy nem nézem meg őket, mert előbb elolvasom. (Majd egyszer.)
      Van olyan élményed, hogy egy könyvből készült film jobb, mint az alapmű? Fordítva ugye sokszor előfordul, de így nem nagyon. Nekem a Csillagpor.

      Törlés
    9. ja, tényleg, link lett.:D
      aha, a csillagpor egyértelműen sokkal rosszabb könyvben, mint filmen. talán ilyen még a szikraváros is, de azt úgy néztem meg, hogy nem tudtam, hogy van belőle könyv, és a könyvet csak elkezdtem, de nem jött be.
      aztán a vámpírnaplók, bár igaz, hogy az sorozat, de ott a könyvek rémgyöngék. nem is értem, mi fantáziát láttak a könyvekben a forgatókönyvírók.
      aztán ezzel lehet, hogy sokan nem értenének egyet, de nekem az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény filmen nagyon élvezhető, könyvben viszont nem bírtam elolvasni. ugyanez igaz a gyűrűk urára is.:D nekem az is jó filmben, és nemjó könyvben.

      Törlés