Jo Nesbø - Nemeszisz, Boszorkányszög és a kis megváltó

 "Harry hitt a lélek létezésében. Nem mintha különösebben vallásos lett volna, inkább mert minden alkalommal, amikor megpillantott egy holttestet, az az érzése támadt, hogy ezek a testek elveszítettek valamit."

 

Három könyvét sikerült elolvasnom Nesbonak, és most egy picit be is sokalltam belőlük, mert akármilyen jó író is, és akármennyire jófej is Hole, egy időre most elég volt. Ami legjobban tetszett, az Hole személyisége, az esetekhez és a kollégáihoz való hozzáállása, és úgy alapvetően az elvei. Ami nem tetszett, és amit viszont elvártam volna ennyi köteten keresztül, hogy Holénak nem volt személyiségfejlődése, megrekedt valahol a magányos farkas és az alkoholista farkas között, akinek lenne igénye egy társra, normális családra, de nem tud, és nem is akar kibújni a bőréből. Természetesen valamilyen nőügy mindegyik kötetre jut, igazi macsó módjára gázol át a nőstények között, de szerencsére egyik sem veszi el az eszét annyira, hogy megfeledkezzen arról, mi is a dolga.

A Nemeszisz a történet szempontjából nálam a felejthető kategória, nem igazán a kedvencem a bankrablósdi, és ezt Nesbo sem tudta számomra érdekessé tenni. Viszont a tudomány, amit Beate ad át az olvasónak, az miatt megérte elolvasni. Beate ugyanis egy különös "betegséggel" él, az agyának az arcfelismerő memóriája különösen aktív, így már egy körvonalból is meg tudja állapítani, hogy kinek az arcához tartozik, arról nem is szólva, hogy akit egy pillanatra is látott, évekkel ezelőtt, annak az arcképe rögzül az agyában, és bármikor elő tudja hívni.

A Boszorkányszögben mélyülünk el először igazán a pszichológiában, Aune Stale személyén keresztül. Olyan beszólásai vannak ennek a pasinak, hogy sokszor dőltem a röhögéstől. Önirónikus, okos, olykor cinikus, de minden helyzetben megőrzi a hidegvérét és a humorát, ráadásul olyan madártávlatból képes nézni a munkájára, hogy kénytelen vagyok azt gondolni, nem is valós személy alapján formázta meg Nesbo.:) Kár, hogy túl sok szerepet nem kap a könyvekben, szívesen olvastam volna még az okosságait.

A megváltóban is elég sok pszichológiai elem volt, és a szerb háborús szál nem volt a kedvencem, attól függetlenül a kis megváltó alakja elég érdekes volt, már ha egy szociopatát lehet így jellemezni. Sajnáltam, hogy az ő fejébe nem mászott bele Nesbo, szívesen megnéztem volna a világot a szemén keresztül. Mindegyik könyvben van valami, ami megfogott, amit eszembe juttatnak a borítók, de ami nekem igazán pozitív csalódás volt, az a Megváltóban a férfimosdós jelent a végén. Imádtam ezért a döntésért Holét.

Mindegyik könyv több szálon fut egyszerre, nem az van, hogy egyetlen bűnesetet nyomoznak végig, hanem több is előkerül, de valamilyen kapcsolat azért a végére mindig lesz közöttük. Lehet össze-vissza is olvasni, nekem is kimaradt a Vörösbegy, és egyáltalán nem éreztem hiányát, mert ami infó kell az adott helyzethez, azt mindig megadja Nesbo, anélkül, hogy túlságosan belemerülne a részletek újbóli ismételgetésébe, és ennyi bőven elég is.

A társadalmi tükör is állandó kellék, a cigányok helyzete, a narkósok világa, a korrupció a rendőrségi berkeken belül, a menekültek kiszolgáltatottsága az Üdvhadseregnek, átszőve a képmutatással - remek korrajzok is mindennapjainkról.

Nekem Hole egy az egyben Nesbo.