2013/08/09

Gaál Viktor - Arche


Két fiatal, egyikük tini, a másikuk annyira már nem, egy nyomozó, egy varázskönyv, és a Város. A Város bárhol lehet a világon, lehet éppúgy Budapest, mint London vagy Sidney. A szereplők olyanok, hogy bárhol lakhatnak, bárkik lehetnek. Két magányos fiatal talál egymásra, akik bármelyikünk lehetnének. Amik történnek, azok viszont nem mindennapi dolgok.

Kai egy teljesítménykényszeres fiatal, aki sodródik, és próbál megfelelni mindenkinek. Az anyjának, aki neves ügyvéd, és nagy reményekkel tekint a fiára. Az iskolának, ahol kitűnő tanuló. A haveroknak, akikkel nagyon nincs is igazi kapcsolata, csak néha elmegy velük. Egy ilyen buliban ismerkedik meg Angithiával is. Az igazi nevüket nem tudjuk meg, ekkor nevezték el egymást. Kai, mert magas és nyúlánk, Angithia, mert Kai egyik novellájában ez egy boszorkány neve. Összejönnek, és elszabadulnak az indulatok. Angithia, a szabad szellemű, árva és öntörvényű lány igyekszik felszabadítani a Kai lelke mélyén szunnyadó, elnyomott érzéseket, indulatokat, szembe fordítja önmagával, addigi életével és családjával.
Wilkins, a nyomozó specialistája a fiatalkori terrorizmusnak. A két fiatal tombolása elég pusztító, de ő a szellemi defekteken és lelki elhajlásokon kívül valami mást sejt a háttérben, nem véletlenül. Mivel sok esettel volt már dolga, tisztában van vele, mik azok a történések, amik ilyen tettekre sarkallnak tizenévesen, tudja, hogy a hétköznapi történések miként csapódnak le, lappanganak, majd törnek a felszínre. Kai befolyásolható személyisége és Angithia boszorkányos képessége lesz az eszköze egy gonosz hatalomnak, ami egy olyan világból jön, aminek semmi köze a mi fizikai síkunkhoz. Angithia akkor fog gyanút, hogy valószínűleg kicsúszott a kezéből az irányítás, amikor ugyanazt álmodják, ő, meg Kai.

Sok boszorkányos, misztikus, ezoterikus utalás van a könyvben, kezdve már magával a könyvvel, a gonosz eszközével, ami Angithiánál szinte mindennapos használatban van. Címe Al Azif, az Ősök és az Öregek megidézésére szolgáló varázsigékkel, akárcsak a Necronomikon, amit egy Abdul Alhazred nevű őrült arab írt (valójában Lovecraft). Feltűnnek benne az alchimista praktikák, rúnajelek, mágikus ábrák, rózsakeresztes eszmék. Angithia különleges képességével mozgatja a szálakat, Kai pedig tiszta lelkével adja a szolgálat rítusát. Ő az, aki önkívületi állapotában tesz dolgokat, amikről később csak ködös sejtései vannak, de a végén már nem egészen világos, hogy amit tesz, azt mennyire akarja ő, és mennyire csak eszköze egy idegen akaratnak.

Sokat tudnék még beszélni a könyvből, a benne előforduló utalásokról, igézetekről, de mindez nem tükrözné azt a hangulatot, történeti felépítést, ami a mellékszereplőkkel együtt az egészet keretbe foglalja. Wilkins ugyanis a nyomozók között is különleges, nem utasítja el az okkult magyarázatot, hanem önmaga erejéből próbál utána járni. A szereplők jellemeinél, gondolkodásmódjánál és a történek esetében is igen fontos az, hogy véletlenek nincsenek. Aki ott van, az azért került oda, mert olyan amilyen, mert tud valamit, amit mások nem, szolgálja és eszköze valamelyik hatalomnak. A jó és a rossz, a lélek mélységeiből előtörő fény és sötétség örök küzdelme, azoké az erőké, amikről csak sejtésünk van, uralkodni pedig a legkevésbé sem tudunk rajtuk. Nagyon érdekes könyv, csillagos ötöst adnék neki, ha osztályoznék, mert rengeteget tudok rajta gondolkodni, a legváratlanabb helyekről kerülnek elő már általam is ismert dolgok, így látom, mennyire passzolnak a történethez, és mennyire logikus a felépítése.
Share:

0 komment:

Megjegyzés küldése