Tökéletes napirinya

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem kiakaszt, amikor azt olvasom, hogy valami tökéletes.
Tökéletes mosoly, tökéletes fogsor, tökéletes csokitorta, tökéletes nyaralás. Tökéletes család. (Tökéletes mindig csak ÉN lehetek, TE sohasem, gondolom, megtapasztalta ezt már mindenki, ha épp olyan beszélgetőpartnere akadt.)
A világon semmi sem tökéletes, aztán mégis milyen jól elvagyunk, bár gondolom, sokak inkább csak amiatt alszanak nagyon jól, mert úgy vélik, hogy valami az életükben tökéletes.

Az van, hogy diétán vagyok. (Nem, nem emiatt a poszt. Nem vagyok éhes, megettem a világ legtökéletesebb, libazsírral megkent kalácsszeletét.:D) Mára inkább már csak azt mondanám, hogy nagyon enyhén vigyázok rá, hogy mit eszek, igyekszem a tökéletesség látszatát is elkerülni, de azért még okés legyen a napi adag. Utálom az ízetlen ételeket, és szeretem, ha a teám teli van cukorral és citromlével, mert úgy van jó íze, imádom a fűszerek illatát és ízét, és biztos vagyok benne, hogy nem attól van elhízva a népesség 80%-a, mert befűszerezi a sülthúst.

Felállítottam magamnak egy tökéletes napirendet, csak hogy tudjam, mihez nem fogom tudni tartani magam soha. (Úgyse olvastok könyves posztot, szóval miért ne.)
A tökéletes ébredés: a nap nem süt a szemembe, és nem arra kelek, hogy a macskák bakzanak az ablak alatt. Vagy hogy ugat a kutya. Vagy hogy nyírják a lucernát egy olyan izével, ami minimum halláskárosodást okoz. (nem képzelem ide a városi forgalmat, meg csatazajt, épp elég sokkoló, hogy max csak viharos reggeleken kapok némi tökéletességet az ébredésemhez.)
Aztán mire kimászom az ágyból, valaki tökéletesen rendbe tette a lakást: elmosogatott, felporszívózott, megfőzött, leszedte a pókhálókat, amivel napi harcot vívok. (Komoly, hétfőn leporszívózom, keddre ugyanott, ugyanúgy, ugyanakkora. Ha pókostól porszívózom, akkor is. fene se érti.) Nekem csak annyi a dolgom, hogy konstatáljam, nincs dolgom.
Az ebéd kedvemre való, mire este lesz, a ruhák megszáradtak, és bevándoroltak a szekrénybe szépen összehajtogatva, a gyerekem megtanult főzni, elsőre tökéletesen, a fű is lenyíródott, a virágaim is élnek.
Mindeközben én csak ülök, és épp teszem a semmit: netezek, olvasok. (Tudom, hamar beleunnék. A tökéletes dolgok egy pillanat alatt unalmassá válnak.)
Aztán este szobabiciklire pattanok (ezt soha nem árt hangsúlyozni, mert néztek már rám nagyon hülyén, hogy hogy tudok én biciklizés közben sorozatokat nézni. Roppant egyszerű. Átfordítom a laptopom, és lenyomom a play gombot, aztán ráülök a vele szemben levő cangára, és kezdem a programot.)
Aztán szex, és alvás.

Na, ebből csak töredéke szokott megvalósulni, és az is inkább a délutáni/esti programokra jellemző.
A tökéletes biciklizést pl nagyon csípem. Csurom izzadtság vagyok, és ha jó a sorozat, úgy elröppen az a háromnegyed óra, hogy észre se veszem. Ja és persze az edzés közbeni zsírégetés is legyen már tökéletes, különben szart sem ér a sok kínlódás.
Nemrég olvastam a flowról, de ez ritkán jön össze, ahhoz nem vagyok elég tökéletes.

A nagy tökéletesedés közben persze teli vagyok ötletekkel.
Például van pár könyv, amit nagyon ajánlanék Titti párjának, aztán kigondoltam egy új blogot, ami attól pikáns, mert tökéletesen titkos, aztán eldöntöttem, hogy lesz egy konyhakertem, amire majd megpróbálok nagyon odafigyelni, hogy ne verje fel a gaz, meg eldöntöttem, hogy olyat sütök, amire mindenki azt mondja, hogy fúj, neki ez nem kell. Meg is sütöttem, a kellő fújolás közepette, már nincs is sok belőle. (répatorta. mondanom se kell, eszméletlen finom.)
A nagy tervekről lemondtam, a mának élek.

A posztot egyébként az alábbi recept inspirálta: csokis süti
Azt mondja, hogy ha nem tökéletes, attól is finom. De hogy lehet egy ilyen maszatolós süti tökéletes? Nem maszatol, meg nem ragad? Akkor az nyilván egy másik süti.
Szóval ilyen hatással van rám a net kora reggel.
Meg mert már rég írtam posztot, hiányzott.