James S.A. Corey - Leviatán ébredése

Az emberiség már meghódította a naprendszert – eljutott a Marsra, a Holdra, a Kisbolygóövbe és még távolabbra –, a csillagok viszont továbbra is elérhetetlenek. Ám a kolóniák közötti kapcsolat cseppet sem feszültségmentes.
Jim Holden a Szaturnusz és az Öv között ingázó egyik jégbányász hajó tisztje. Amikor véletlenül rábukkannak egy elhagyott űrhajóra, a Scopulira, olyan titok birtokába kerülnek, amiért egyesek gyilkolni is hajlandóak – méghozzá Jim és a legénységre számára felfoghatatlan méretekben. Olyan események láncreakciója indul el, amely az egész Naprendszert háborúval fenyegeti.
Eközben Miller nyomozó egy lány után kutat. Egyetlen lány után a több milliárd lakosú rendszerben, a szülei azonban dúsgazdagok, és mindig a gazdagok diktálnak. Amikor a nyomok a Scopulihoz és a lázadókkal szövetkező Holdenhez vezetnek, a szálak összefutnak…
Holdennek és Millernek a Föld és a Mars kormányzata, a Külső Bolygók forradalmárai és a nagyvállalatok titkos érdekkörei között húzódó vékony határmezsgyén kell egyensúlyozniuk – és nem túl jók az esélyeik. Ám odakint, az Övben mások a szabályok, és egyetlen kis űrhajó a világmindenség sorsát döntheti el.
2011-ben üstökösként robbant be a James S. A. Corey álnevű szerzőpáros az angol nyelvű piacra bemutatkozó regényével, amelyet az elsöprő siker mellett, több díjra is jelöltek, és nem csak a sci-fi rajongóknak vált kedvencévé.

A könyv indítása olyan, mintha Lara Croftot ráeresztették volna az alienekre. Nem mondom, hogy nem tetszett, sőt, és szerencsére nem sok időnek lapnak kellett eltelnie, míg ugyanezt az izgalmat érezhettem.

Kiküldenek egy kis hajót az űrbe, hogy mentsen meg egy másik hajót, ami ott lebeg egy hatalmas űrszikla mellett, tök üresen, oldalán egy lyukkal, és izgulok, hogy Holdennek (akit valamiért már az első pillanattól szimpatikusnak találok) nehogy valami baja essen. Mert ki tuja, mi van az űrhajóban egy ilyen kezdet után - cuppogó, nyálkás életforma, vagy valami drabális, ami az ember nyakába esik, ha rosszkor van rossz helyen, esetleg valami, ami láthatatlanul felzabálja, aki  a hajóra téved. Valami mikroszkopikus. Mert én szoktam ilyeneken agyalni olvasás közben.
Naná, hogy csapda. Jönnek is valakik, akik úgy szétlövik a mentőhajót, mint annak a rendje. A túlélők kapitánya (Holden) összeesküvést sejt a háttérben egy hátramaradt alkatrészre alapozva, ami persze az egyébként is folyamatosan egymásnak feszülő bolygóközi hatalmakat azonnal egymásnak ugrasztja. Kitör a háború.

Eközben Miller nyomozó a Ceresen magánfeladatot kap (mintha ki akarnák vonni a forgalomból, hogy ne nyomozzon a maffiatevékenység visszaszorulásának különleges körülményei után), meg kell találnia egy önszántából távozott milliomoscsemetét, és effektíve visszalopnia a szüleihez. De közben bekavar Holden üzenete, amiben érintőlegesen ugyan, de a marsi flottát hibáztatja a támadásért, emiatt a Ceres világa felfordul: mivel a jégtömböt szállító hajót szétlőtték, ezzel megfosztották őket egy nagy adag víztől, energiától és levegőtől, lázadások törnek ki, amit meg kell fékezni, és a nagyobb lázadás fellobbanásának elejét venni. A nyomozások háttérbe szorulnak, de Miller mégis egyre jobban beleássa magát az ügybe, és halványan ugyan, de lát valami összefüggést az események között.
És jól gondolta, mindent, ami történik, Julie köt össze.

Így váltakozik a nézet, hol Holdennel vagyok az űrben, hol Millerrel valahol a nemtudomhol (tényleg, fogalmam sincs, hogy ezek a bolygók? csillagövek? hol helyezkednek el a Földhöz képest. Biztosan valahol a közelben, mert a Föld még mindig számottevő erő, beleszólása van dolgokba, és bár elég rasszista módon viszonyulnak a nehéz gravitáció alatt felnövőkhöz (logikus módon azonnal szembetűnik a testalkatról. akkoriban nem a bőrszín miatt fogják majd elvágni senki torkát, hanem mert sűrűbb, mint kellene.), attól még a földlakók megtalálhatóak itt-ott ezeken a meghódított helyeken.

De mindez közjátéknak tűnik csupán a folytatáshoz képest.
Többmillió fényévvel és nagyjából kétmillió évvel távolabb valakik, egy idegen életforma, útjára indított egy programozott bombát, hogy kipusztítsa, vagy átformálja a földi létformát. A célja és a működése egyelőre ismeretlen. Minden emiatt az apró, majd végül hatalmas méretűvé növő vírus miatt történik, ami úgy tűnik, megállíthatatlan, mert rossz kezekbe került.

Az egész regény nagyon mozgalmas lesz a váltakozó nézőponttól, egy percet nem unatkoztam, és lassan, de biztosan megkedveltem Millert is. Pedig elég klisés figura a nagyon depis lelkivilágával, a kalapjával, meg a volt asszonya árnyékával a háta mögött. Piás is, szóval hozza a tipikus lepukkant zsarut, akinek megkopott a hírneve, de még  mindig van elég esze ahhoz, hogy összerakja a darabkákat, másokkal ellentétben.
Holden meg ugye első pillanattól szimpi: okos, teli van kételyekkel, de próbál jó vezető lenni (vagyis hallgat a beosztottaira), egyenes, és igen nagy a morális érzékenysége.
A harcleírások plasztikusak, lényegre törőek, akárcsak a karakterek; az egyetlen, amit sajnálok, hogy az űr leírása elmaradt. Hiányérzetem volt, mert az volt az érzésem, hogy egy töküres, légüres térben ténferegnek a hajók, ahol semmi nincs az égadta világon, míg az érzékelők ellátnak, kivéve egy-két nagyobb kavicsot, meg az ellenséges hajót. Nem volt térugrás, de lehet, hogy azért, mert olyan kicsi távolságokra nem érdemes, de nem tudom. A hajók belsejéről is csak nagyon vázlatos képet kaptam, bár az tény, hogy a Donnager, a maga felborult felhőkarcolós alakjával érdekesre sikerült, konkrétan nem tudom elképzelni, hogy érdemes lenne ilyen formát építeni űrutazás céljából. Az állomások helyzetéről vagy kinézetéről pedig végképp semmi leírás, folyosók, kabinok mindenfelé, hogy ez most a Tychón van, vagy az Eroson, az igazából elkülöníthetetlen, csupán a nevük változik a leírások során.
Miller és Holden lépései valószínűleg választásra késztetik az olvasókat, hogy ők vajon mit tettek volna ebben vagy abban a helyzetben, melyikük döntött helyesen olyan helyzetekben, ahol minden döntésnek következménye van, és nem lehet jól dönteni. Örülök, hogy a csaták és az új létforma mellé még ezek is belefértek. A regény hosszú, pont ezért, de nincs benne egyetlen felesleges sor sem.

Két dolog, ami a kiadással kapcsolatos.
Előfordultak benne magyartalan mondatok, főleg az elején. Sok esetben egy névelő vagy más szórend segített volna a dolgon.
Csak egy példa: 'A kabin hajókhoz mérten nagynak számított' - gondolom, hogy úgy általában véve a többi hajón található kabinokhoz képest számított nagynak, de lehet, hogy a hajón található többi kabinhoz képest, mert biztos vagyok benne, hogy egy hajó és egy kabin nagysága nem összemérhető adat, legalábbis nem olyan, aminek értelme lenne, hacsak nem egy hajó méretű kabinnal állunk szemben. Van benne jópár ilyen, és meg kell mondjam, zavartak.
A másik, ami szintén zavart, hogy a snittek nincsenek elválasztva. Megnéztem az eredetit, abban sem voltak, de én ahhoz szoktam, hogy ha Miller otthon ül, majd egy sorral alatta már a kocsmában keresi a társát, akkor azt ne az én lélegzetvételem jelezze, hanem legyen már közte legalább egy üres sor. Attól, mert külföldön nem nézik át a könyvet, nálunk még lehetne.
És ami szemet szúrt, hogy az összes 'mint' előtt hiányzott a vessző. Ciki.

Egyébként egy igazán remek regény, teli ötletekkel, remek karakterekkel, csatákkal és lelkiélettel. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.
És baromi jó a borító.

Kiadja a Fumax

Zad is írt róla egy tök jó posztot.