2013/09/09

Kezdet

Szeretnénk megköszönni minden kedves barátunknak, hogy az elmúlt napokban együttérzéssel gondoltak ránk, támogattak bennünket, írtak, üzentek, érdeklődtek, kérdeztek... 
Akiknek a vállukra borulhattunk, akikkel együtt dühönghettünk az igazságtalan vádakon, akikkel néma döbbenettel ültünk egymás mellett... Virtuálisan és a való életben is. 

Ti tudjátok, hogy kik vagytok, nekünk meg nem kell felsorolni a neveiteket, és nem a megtorlás miatt, hanem mert semmit nem kell bizonyítanunk másoknak a létezésetekről. 

Szeretnénk elnézést kérni, ha ezekben a vészterhes napokban valakit akaratunkon kívül megbántottunk, pedig nem szolgált rá, és azoktól is, akiket miattunk indokolatlanul bántottak mások. 

És szeretnénk azért is bocsánatot kérni, amiért a jövőben nem kívánjuk szellemi ”termékeinket” egy üzleti vállalkozás számára tovább elérhetővé tenni, bárminemű ellenszolgáltatás nélkül. Értjük ezalatt az értékeléseinket, polcainkat, karcainkat... azaz TELJES tartalmunkat a Moly.hu oldalán. 

Legőszintébb elnézésünket kérjük az érintett íróktól és kiadóktól, de legfőképpen e tartalmak egykori és leendő olvasóitól mindezért, de remélem megértitek, hogy a továbbiakban nem kívánjuk olyan helyen tárolni értékeinket, ahol az íróikat nem látják szívesen. 

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden kárba vész. Szavaink továbbra is emléket állítanak majd olvasmányainknak blogjainkon, és ott is, ahová ezek után megyünk.

Elhagyjuk a süllyedő hajót! Ugyanis ez a hajó süllyed, mint ami jéghegynek futott. Elhagyjuk, ahogy a patkányok teszik. Mint tudjuk, sok mindennek neveztek bennünket az elmúlt napokban, így talán még találó is a hasonlat. Hiszen távol áll tőlünk, hogy azt higgyük magunkról, mi vagyunk a jéghegy. Legfeljebb csak a csúcsa, ami látszik, de mind tudjuk, mit rejt ilyenkor még a mélység. 

Ez a hajó süllyed. Talán nem oly látványosan, mint most hisszük, hanem lassan, csendesen, de nagyon biztosan. S talán nem egy hét, hónap vagy év kell neki, hanem több, de idővel mások is megérzik majd, hogy hideg vízben áll már a lábuk. Aztán még magasabban, s végül ők is elkezdenek menekülni. 

Mi már akkor nem leszünk ott, nem fogjuk ezt látni, de biztosan hallunk majd róla! Az emberi tévedhetetlenség megdőléséről ugyanis mindig emléket állít az utókor, remélve, hogy legközelebb nem esik az önteltség csapdájába. 

Mi most elmegyünk, és a keserűek mellett rengeteg szép emléket viszünk magunkkal. S bár most elmegyünk, ez mégsem búcsú, hanem egy új kezdet, új horizontok felé hajózás. Hiszünk abban, hogy az ember változik, és a változás jó, és mi most épp ezen jó részeivé válunk. Sőt, mi magunk is változunk. 

De bármi változzon is, egy dolog azért megmarad: Mi elmondjuk a véleményünket! Könyvekről, élményekről, az életről… Mindenről! 

Gretty, Szee, Titti, Zenka és Nima


3 megjegyzés: