Amanda Stevens - Örök kísértés

A Sírkertek Királynője trilógia első darabja. A fiatal és titokzatos Amelia Gray sírkő-restaurátor, aki látja a halottak szellemét. Az élősködő kísértetek azonban soha nem tudhatják meg, hogy látja őket, hiszen akkor élete veszélybe kerülhet. A lány ezért elkerüli azokat az élőket, akiknek nyomában szeretteik nyughatatlan szellemei járnak. John Devlin detektívnek brutális gyilkosságok felderítésekor lesz szüksége Amelia segítségére, ám a férfit árnyékként követi elhunyt felesége és kislánya. A lány hiába küzd a férfi iránt érzett vonzalmával, miközben látja azt is, ahogy a kísértetek parazitaként szívják el a férfi életerejét. Azonban hiába igyekszik tartani a távolságot, a kettejük közti vonzalom elmossa a határokat e világ s a másvilág között.

Ameliát örökbe fogadták, de valami titok ott is lappang, mert van egy furcsa egybeesés a nevelőapja és közötte: mindketten látják a szellemeket. Az apja rutinosnak tűnik, ellátja egy csomó jótanáccsal Ameliát már kicsi gyermekként: ne nézzen a szellemekre, tudomást se vegyen róluk, és messzire kerülje azokat is, akiket kísértenek. Persze, semmi konkrétum, vagy tárgyi tudás, hogy esetleg felvértezhesse magát Amelia valamivel, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy az apja elképzelte. Sose értettem, miért nem árulnak el életmentő információkat arra az esetre, ha esetleg szegény megbotlik.

Ezt egészen addig tudja is tartani, amíg találkozik Devlinnel, a nyomozóval. Előkerül egy csomó hulla, az elmúlt évtizedekben meggyilkoltak tetemei, akiket pont abban a temetőben rejtett el a gyilkos, amit Amelia restaurálni készül. Emiatt találkozik Devlinnel, aki nagy hatást gyakorol rá, és nem sokáig tudja magát tartani apja intelmeihez. Beengedi a férfit a házába, és onnantól oda a nyugalma.

Félreértés ne essék, nincs szex, ez ugyanis kicsit másképp működik ezekben a körökben. Devlinen ott lóg a lánya és a volt asszonya szelleme, szívják az életerejét, a ház viszont valamiért védett, és itt a szellemei nélkül képes létezni. Erről persze Devlin mit sem tud, ő csak egyszerűen úgy érzi, hogy a családja még mindig mellette van, és tényleg; Amelia mellett viszont megnyugszik, és úgy érzi, felszabadult  a múlt terheitől. 

Devlin egy nagyon jól sikerült férfialak. Jójó, nagyon tudok rajongani, ha már egy kicsit férfias valaki, de ő annyira jól eltalált szereplő, hogy nehéz lenne bárkinek a nyomába érnie. Érezhetően magányos alak, teli fájdalommal, de hatalmas akarattal és erővel rendelkezik, karizmatikus és átütően férfias. Oké, befejeztem az ömlengést. Szóval jó pasi.

Nade mint ezt már a facebookon is tárgyaltuk, jópasival teli a padlás, lassan minden író ráérez, hogyan kell seggreültetős férfikaraktereket összehozni, szinte ez már nem is újdonság. 

Ami viszont az, hogy itt egy olyan fasza történetet és háttérvilágot dolgozott ki Stevens, hogy attól mindenki megnyalja a 10 ujját, aki szereti a szellemeket, a misztikát, és a temetőket. Mert a temetők fontos szerepet játszanak a könyvben, és nagyon sajnálom, hogy semmit nem konyítok a  témához, mert így el kell hinnem a tudományos magyarázatokat szimbólumokról, tájolásokról meg építészeti stílusokról anélkül, hogy tudnám, igazak-e. Remélem, azok, és akkor mire elolvasom mind az összes részt, kiművelődök a sírkertekből, és megyek én is restaurálni. Izgalmas meló.

Jó, friss hullákat nem kérek a sírokba, anélkül is nagyon fogom élvezni.

Ami nekem furcsa volt, hogy Amelia egyedül dolgozik. Bóklásztam már mindenféle temetőben, de egyik sem volt olyan kicsi, hogy egyedül elboldoguljon az ember. 

Ja, és Amelia. Nagyon megkedveltem a lányt. 27 éves, halál magányos, mert a szellemek mellett nem futja többre, viszont nem szűz, és nem is csak egyszer szexelt életében, és bár Devlin nagyon is hatással van rá, nem nyafog a kielégületlenségtől, és nincsenek pajzán gondolatai. Vagyis csak egy kevés, de annyi meg kell. Drukkolok nekik.

Nade amit mondani akartam: ez egy nagyon jól összerakott könyv. Ritkán látni, hogy ennyire egyensúlyban legyen a karakter-történet páros. A szereplők nem nyomják el a történetet, és az események is hagyják érvényesülni a szereplőket. A szellemeknek is megvan a maguk feladata, és ők is legalább annyira kontúrosak, mint élő kollégáik. A misztikus részek pedig tényleg nagyon borzongatóak. Nem mondom, félni nem féltem, de teljesen filmszerűen megjelent előttem a ködből kilépő szellemalakok képe, éreztem a velük járó síri hidegséget és azt a nyomasztó, hidegrázós érzést, ami Ameliát elkapta a közelükben, főleg, amikor megjelent az a sötétképű árnyalak, aki fog még kavarodást okozni, biztos vagyok benne. A nyomozás egy picit hiányos, ami végülis érthető, hiszen Amelián keresztül értesülünk mindenről, ő meg csak annyit tud, amennyit megosztanak vele, és az nem túl sok, úgyhogy bár egy picit rálátunk a gyilkosságokra, nem igazán mélyedünk el benne. Mondjuk nem is hiányzott, én totál jól elvoltam a szellemekkel meg Ameliával. Meg néha Devlinnel. Mert jó a fazon. Érdekes, titokzatos, és bár mondták, hogy veszélyes, én cseppet sem láttam annak. Inkább csak nagyon vad.

Ja, és a lényeg. A pasik mindig elterelik a figyelmem. Szóval nem csak a szellemjárás érdekes, hanem ez a temető-tudomány is. Megtudtam egy csomó dolgot a temetkezési szokásokról, és emiatt a könyv valahogy kiemelkedik a szokásos paranormális könyvek közül számomra. Van benne sok okosság, és akit érdekel a téma, az semmiképp ne hagyja ki, mert nemcsak a történet remek, de egy kis tudást is fel lehet szedni.

Kiadja az Athenaeum.
az írónő honlapja