Caitlin Moran - Hogyan legyünk tökös csajok

Egy meghökkentő és merész könyv arról, mit jelent nőnek lenni, és miként érezhetjük jól magunkat a bőrünkben. A Hogyan legyünk tökös csajok egyszerre memoár és önsegítő mű. Igaz, nem a klasszikus fajtából. Pimasz, vállaltan szexista és arcpirítóan őszinte: Caitlin saját élményeiből építkezett, s - valljuk be - volt miből. Első menstruáció, önkielégítés, pornófogyasztás, egy duci lány plátói szerelme a menő fiú iránt, a szüzesség elvesztése, abortusz: minden nővel megtörténik vagy megtörténhet, de messze nem mindenki beszél róla. Moran kendőzetlenül ír minderről.
Kiadja az Alexandra.

Némi bevezetés után Moran szinte azonnal a közepébe vág. A kamaszkori menzesz kellemetlenségei együtt járnak a maszturbálás örömteli pillanataival (bár hogy abban a csöpp házban annyi emberrel körülvéve hogy tudott ennyit önkielégíteni, számomra rejtély), majd azonnal a lényeghez is ugrunk, a pornóhoz.

Amikor leírja, hogyan csócsálja a szoba közepén a kutyája a véres betétjét, picit elgondolkodtam, hogy biztosan szükségem van-e nekem erre a könyvre, mert oké, balesetek mindig történhetnek, csak nem biztos, hogy erről mindenkinek tudnia kell. Dehát nem lehetek ennyire elzárkózó mások fontos problémáival szemben, meg aztán hamar rájön, mi okoz neki örömet, az egy picit tovább lökdösött, és hát ez is fontos, úgyhogy nem adtam fel.

Aztán előkerült a pornó, mert pornó nélkül nincsenek mindennapok, ezt mindenki tudja, mintha a saját gondolataim olvastam volna, kezdett megváltozni a hozzáállásom.

"Képzeljük el, mi lenne, ha a vágyról szólna."

Egyetértek Morannal, hogy a feminista eszmék, amik eredetileg az egyenjogúságot szolgálták, és a hatvanas évek szexuális forradalma, ami valahol befejezte ezt a "felszabadítást", nem a koronát tette fel erre az egész cécóra. A lényeg valahol elveszett útközben, átalakult, és a rosszul, rosszkor használt "feminista" jelző eltorzult, és már nem azt értjük alatta, amit valójában jelent.

Ezt a könyvet minden nőnek el kellene olvasnia. Valószínűleg találhatunk olyan dolgot benne, ami ciki ugyan, de megtörtént (ha velünk mégsem, akkor kuncogunk egyet magunkban, hogy ajjdejó, hogy ez nekünk kimaradt), és jó tudni, hogy mással is történnek ciki dolgok, bár még mindig nem vagyok róla meggyőződve, hogy ezekről bárkinek is tudnia kell, de biztosan vannak olyanok, akiket megnyugtat a tény, hogy nincsenek egyedül. A kínos pillanatokon kívül persze eszünkbe juttathatja, hogy harisnyával a fejünkön játszottuk el, hogy hosszú a hajunk, ezzel együtt magunkévá is tettük a női hódítás első és legfontosabb szabályát: ha hosszú a hajad, nyerő vagy, mert ezzel lehet a leginkább manipulálni a férfiakat. Ha nem babáztál, és soha nem akartál királylány lenni, akkor is volt harisnya a fejeden, legalább egyszer, hogy kipróbáld, milyen.
Nekem a harisnya után a pingponglabda következett, betettem mellek gyanánt, hogy majd jó nagyot akarok. Szívesen leülnék egy picit magammal, hogy meggyőzzem azt a csöpp lányt, ne tegye be, elég lett volna akkora is, amekkorára a labda nélkül nőtt volna.
A szőrrel folytatott küzdelem a legtöbb nőnek ismerős. Amikor nagymamám megtudta, mit művelek (és meg sem tudott mindent), teljesen elképedt, és önmagát hozta fel példaként: hagyjam rá, nézzem meg, már neki sincs. Kösz, mami, nem akarnék 80 éves koromig dzsungelben élni. Moran erről mást gondol, de igazából az a jó a feminizmusban, hogy ő is gondolhat mást, meg én is, a pasik meg gondolhatnak egy harmadikat.
A pasiknak egyébként csak egy nagyon meghúzott és cenzúrázott példányt engednék elolvasni (lásd fent, nem kell mindenkinek mindenről tudnia), mert félek, olyan kiábrándító lenne a számukra a legtöbb, velünk kapcsolatos dolog, hogy hirtelen nagyon megugrana az melegek száma.
Van benne egy nagyon jó gondolatsor, amit biztosan alkalmazni fogok, ha egyébként olyan problémába botlok, amit másképpen nem tudok kezelni. Meg fogom magamtól kérdezni, hogy a "Férfiak is csinálják? Férfiak is aggódnak miatta? Férfiak idejét is rabolja? ..." - azt még nem tudom, milyen esetben oldja meg a kérdést egy 'nem' vagy egy 'igen' ezekre a kérdésekre, és még abban sem vagyok biztos, hogy melyik válasz mire utalhat, de ki kell próbálni, aztán majd megtudjuk. Mivel nekem nem jelent problémát az életemben a burka viselése ( a férfiaknak sem, de ők hozták a törvényt, amivel megvédik a nőket ... a férfiaktól), biztosan lesz más, amiben majd irányt mutat, hogy a férfiak gondja-e, vagy a nőké. Lekicsinyítve: az emberemé vagy az enyém. És ha visszapasszolom neki, most már meg is tudom indokolni. Remek.

Moran szerint (vagyis szerintem szerinte, amit leszűrtem a hozzáállásából), a világot két dolog mozgatja: a feminizmus és a pornó. Úgy vélem, igaza lehet, mert vagy valamelyiktől indul, vagy oda érkezik, de a másik végén ott van a kettő közül valamelyik.
A könyv maga Moran: ahogyan a világot látja, ahogyan az formálta és formálja őt, önmagához és a nőiséghez való hozzáállásának a tolmácsolása. Vannak dolgok, amikkel nem értek egyet: nem kell magam feministának vallani ahhoz, hogy önmagam lehessek (de mint rámutatott, ez a feminizmus nélkül nem lenne lehetséges, amiben igazat kell, hogy adjak neki), vagy nem kell szőrt növesztenem a muffomra, csak hogy természetesnek mondhassam magam.
Időnként konkrétan sírva röhögtem, de inkább mélyen elgondolkodtatott a könyv. Egy csomó helyzettel nem szembesülök, ami "feminista" gondolatokat válthatna ki belőlem, és egy csomó dolog nem is igazán érdekel, amitől feministának vallhatnám magam, mi több, azt sem értem, hogy bizonyos dolgok miért olyan nagy gond a világ egy részének, szóval teljesen passzívan viszonyulok hozzá, mint akinek semmi köze az egészhez, de ez a könyv elérte, hogy elgondolkodjam a nők bérezésén, a fazonra vagy simára borotvált puncin, a fehérneműk méretén vagy a harcos feminista öltözékén.

"... országunk hatalma a bugyijaink méretével egyetemben sorvadt el."

Vannak problémák viszont, az evési zavarok, a szexuális zaklatás, a munkahelyi megkülönböztetés, ami számomra sem idegen, és nem érzem, hogy megváltozna attól bármi is, mert Moran ezeket leírta. Inkább amiatt sokatmondó, hogy szinte az egész világon minden ugyanúgy történik. Például az esküvők marha drágák, és feleslegesen kidobott pénznek tűnik a rá költött összeg. Igaza van, inkább a végén kellene ünnepelni, amikor kiderül, tényleg kitart-e addig mindenki. Vagy a tűsarok és a gyerekszülés, ami szintén egységes képet fest; úgyhogy mi nők teljesen egyformák vagyunk, legyünk akárhol.
Az abortusszal kapcsolatos gondolatai talán sok embert fel fognak háborítani, de szerintem igaza van.

Egészen biztosan újraolvasós könyv. Ha kicsit változik az ember élete, elő kell venni, mert biztosan talál benne valamit, amit a megváltozott helyzetére alkalmazhat, vagy ha mást nem, legalább támogat, hogy igen, van ilyen, nem ismeretlen a világnak, történjen bármi is.
Most pedig ki kellene találni, hogyan kellene a férfiakat is felszabadítani, hogy visszakaphassák a tökeiket.