On Sai - Calderon 2

avagy felségáruláshoz bricsesz dukál

Calderon kapitány élete pokol: a sajtó árulónak hiszi, a nemesi körök megvetik, ráadásul még az űrhajón is próbára teszi türelmét a nőkből álló legénység. Calderon el akar jutni a hadgyakorlatra, nehogy merényletet kövessenek el a császár ellen, de áldásos tevékenységének hála a Ferrero Ház a bukás szélén táncol.
Ami a legbosszantóbb, Taina körül is felbukkan egy jóképű, szőke szamuráj.
Calderon kénytelen cselekedni, bár nem épp úgy, ahogy mások várják…
Taina élete is kemény. A nagyapja férjjelölteket válogat, ám a lány megsejti, hogy a szamurájokat nem a keze érdekli, hanem egy érthetetlen politikai játszma.
Kicsoda ő? Miért irtották ki a család Tivesgei-ágát?
Barátja vagy gyilkosa a szamuráj, aki a nyomában jár?
Taina csak két dolgot szeretne: nyugalmat és Calderont.
A fiatal főnemes és a makacs japán lány összefog a Birodalom megmentéséért. Azonban most Sexert báró az ellenség, aki mindenkinél ügyesebben űzi a Játékot.
Vajon sikerül megvédeni a császárt a merénylőktől? És önmagukat a császártól?
De legfőképpen, ki kerül ki győztesen abból a harcból, ahol a szerelmi ötszög tagjai rajtuk kívül egy nemes hölgy, egy szamuráj és egy élő kard?
A Calderon, avagy hullajelölt kerestetik várva várt folytatása.
Kiadja a Könyvmolyképző.

Tavaly a hirtelen felindulásból elkövetett vásárlásom az egyik legkellemesebb emlékemmé vált, hála Calderon kapitánynak, aki mellett remekül szórakoztam, sajnos csak néhány órát. Eléggé zokon vettem, hogy olyan rövidke a könyv, ezt szerencsére most kiküszöbölte On Sai, és a második részből sokestés olvasmányt csinált, amire még rá is segítettem, hogy direkt lassan olvastam.

Az első résznél alapvetően elégedett voltam: humoros, kalandos, inkább, mint sci-fis. Oké, az űrben játszódik cirkálókon, meg hajókon, de nem volt különösebben lényeges tényező, hogy a galaxist gyarmatosítottuk, és a Házak uralkodnak. Volt egy kard, ami érdekesnek tűnt, és volt a nemesi világ, amit éppen hogy csak érintettünk, de igazából az első kötet anélkül is elszórakoztatja az embert, hogy komolyabban a mélyére akarnánk ásni a dolgoknak.

De azért mégiscsak piszkált pár momentum, főleg a kard és a japán Ház, és amikor On Sai írta a blogján, hogy kérésre efelé kanyarodott a történet, számomra teljesen meglepő volt, hogy miért nem alapból? Ez egy olyan érdekes részlet, és annyi minden szőhető köré, amit köré is szőtt, hogy nekem ez teljesen természetes volt, hogy hát persze, hogy a kardról és a japánokról fog szólni a második rész.

De persze nem csak róluk.

Igazából az első rész a második mellett apró kis epizódnak tűnik. Egy felvillanás, ami bevezet a világba, megismertet pár jópofa alakkal, ad egy kis ízelítőt a Játékból, és felírható depresszió ellen, annyira remek kikapcsolódás.

De itt már komolyodik a dolog.

Először is kemény politikai csatározások folynak, most már nem is a függöny mögött, hanem premier plánban, és ez maga a gyönyörűség. Megismertem a házakat, a módszereiket, a kegyvesztett japán Házba is bebocsátást nyertem, és nem csak úgy, futtában, hanem rendesen, részletesen.

A másik gyönyörűség a kard volt. A lények szimbiózisa a viselőjükkel, a kommunikációjuk egymással és az emberekkel. Fogalmam sincs, honnan jött az ötlet, mondjuk ez már az első részben is volt, de remek volt, hogy ennyire a mélyére mentünk a kardok lelkének is.

Az első résznél azt gondoltam, hogy oké, ez egy vicceske sorozat lesz, amolyan űrbe kilőtt pasi-Plum, akin majd időnkét jól szórakozok, de semmi komoly.

Aha, hát nagyobbat nem is tévedhettem volna.,

Azzal, hogy ebben a második részben kapott egy ilyen jól összerakott és ennyire egyedi háttérvilágot, nagyon is komolyan kell vennem, és bár szerettem én az első részt is nagyon, az igazán nagy kedvencem ez a második lett. (meg majd a többi is, ha az is ilyen lesz.)

Egyrészt akciódús, és mivel több oldal, több akció fér bele, és a több oldal több információval is jár. És nem utolsó sorban jól el lehet nyújtani az olvasás élményét, igazán élveztem, hogy napokon át Calderonnal fekhettem. Rengeteg apróságból tevődik össze a háttér, és minden megjelenik a maga helyén és idejében. Először például nem is gondoltam volna, hogy Matteo gróf hologramos körömlakkja bármilyen jelentőséget hordozna, pedig de. Nem mindegy a minta, a szín, a több szín, az árnyalat, meg hogy hol viseli. 

Calderon családja is felvonul, Ferrero gróf zsenialitásával együtt. Egyszerűen bámulatra méltó a diplomáciai érzékük ezeknek a nemeseknek. Mindegyiknek, kivétel nélkül. A virágnyelvük számomra rejtély, viszont szórakoztató.

Taina az egyik kedvenc női szereplőm. Az a nőiesen kifinomult hozzáállás, ahogyan Calderont és az allűrjeit viseli, meg ahogyan a társadalmi különbségeket és a politikai erők rájuk gyakorolt hatását tűri, emlékezetes szereplővé teszik. És nagyon szimpatikussá.

Calderon is nagyot nőtt a szememben. Az első részben annyira lökött volt, és olyan nemesi, hogy úgy tűnt, minden sikere csak a véletlen műve, ő csak úgy épp ott volt, amikor összejött valami. Viszont itt már azért nagyon is látszik, hogy nem csak vicces, hanem elég veszélyes, és erős, nem csak testben. Ami külön tetszett, hogy a lelkierejét nagyon finoman ábrázolta On Sai, a kardon keresztül (amit én is annak láttam, mint Calderon, tőle teljesen függetlenül, úgyhogy azt is sikerült átadni :D), szinte csak éreztette, és ettől sokkal hangsúlyosabb lett, mint ha tudatában lett volna az erejének. Calderon igazi Vezér, nem csak a katonáké, de a Házáé is.

A másik szívemcsücske Aguri lett, de kedves On Sai, miért tetted ezt vele?! :D Na mindegy, ettől ő még az, aki, és nagyon bírom, meg aztán nagyon kellett egy másik alfahím Calderon mellé.
Oregon meg egyszerűen egy hatalmas arc.
Igazából minden szereplő az, nagyon jól eltalált jellemekkel van teli a hajó, és mindenki annyira kontúros, hogy véletlenül sem lehet összetéveszteni valaki mással.

On Sait és Calderont a végtelenségig tudnám olvasni. Olvassátok ti is, mert ritkán, nagyon-nagyon ritkán lehet magyar írótól ennyire színvonalas alkotást olvasni, ami kiállja az ízekre szedést is.

És remélem, lesz harmadik rész.