2014/07/23

Kelly Creagh - Nevermore



„Az író egy lépéssel mindig az olvasó előtt jár, amitől a Soha már egy olyan könyv lett, amiben könnyű elmerülni, rágódni rajta és ízlelgetni.”
–New York Journal of Books
Isobel Lanley, a pom-pom lány elborzadva veszi tudomásul, hogy Varen Nethers-szel kell megírnia az angol dolgozatát. A dolgozat leadási határideje hihetetlenül igazságtalan módon a rivális focicsapat elleni nagy mérkőzés napjára esik. A hűvös és tartózkodó, cinikus és éles nyelvű Varen már az elején tisztázza, hogy a dolgozaton kívül nem akar a lánytól semmit. Isobel azonban hamarosan kifogásokat kezd keresni, hogy Varen-nel találkozhasson, miközben egyre jobban elszakad barátaitól és az erőszakos és féltékeny barátjától. Isobel egyre mélyebbre merül Varen álomvilágába, ami a jegyzetfüzetébe írt sorokból kelt életre, egy világba, ahol Edgar Allan Poe félelmetes történetei válnak valóra.
Ahogy egyre jobban felfordul körülötte a virág, Isobel felfedezi, hogy az álmoknak és a szavaknak sokkal nagyobb az erejük, mint azt gondolta és, hogy a legijesztőbb valóság az, amit az elme annak hisz. Képes lesz megmenteni Varent az Őrülettől, ami fogva tartja őt vagy mindkettőjüket felemésztik Varen rémálmainak árnyai?
Könyvmolyképző 

Ha már elolvastam, akkor csak írok róla.
Varen fura fazon. Gót is, emós is, és van egy különleges képessége: a történetek, amiket leír, megelevenednek egy másik világban. Ez a másik világ aztán igyekszik betörni a mi világunkba, de hogy mi célból, azt nem egészen értettem. Poe a kapocs a létsíkok között: ezen a világon dolgozatot írnak  róla, a másikon meg Poe történetei játszódnak le a legvéresebb valóságukban.
Van egy Reynolds nevű fazon, aki nagyon titokzatos, és hogy pontosan kicsoda, arról fogalmam sincs, azon kívül, hogy Poe utolsó másodperceiben állítólag az ő nevét mondogatta, de úgy tűnik, ő irányítja a háttérből az eseményeket. Amolyan szellem-renegát, aki, ha már ott ragadt a síkok között, próbálja lefoglalni magát valamivel.
Azzal, hogy a kiközösített és fura Varen és Isobel együtt kénytelen írni a dolgozatukat, Varenben megváltoznak a dolgok, és ez hatást gyakorol mind a két világra.
Isobelt mindenféle hangok követik, szárnysuhogás, dobogó léptek, suttogások, sőt, még szellemek is, a másik világon pedig felforgatja  a dolgokat a jelenléte, és már semmi nem úgy megy, ahogy a királynő, Lilith szeretné. Mert ha már jönnek a démonok, akik egyébként porcelánként törnek össze (van nem kis Twilight-áthallás, nem?), akkor ki is lehetne más az anyjuk, mint Lilith, Isten egyik első és leggonoszabb teremtménye.

Az egyetlen remek ötlet ebben a könyvben az Poe és a megelevenedett történetei voltak. Az összes többi annyira klisés és bugyuta, hogy alapvetően szóra sem lenne érdemes. Isobel cheerleader, és jó amerikai módjára ekörül forog az élete. Kicsit uncsi volt a folyamatos ugrabugrás bizonyítási kényszere, jobban tetszett volna, ha Poe-ban merül el ekkora lelkesedéssel, de szinte menekül a betűk és az olvasás elől.
A nem evilági teremtmények megjelenítésén nagyon jól le lehet mérni, hogy egy író mennyire akarja komolyan venni a saját történetét, mennyire készül fel belőle. Creaghnek nem sikerült. Én visszaadtam volna neki a kéziratot, hogy fusson neki még egyszer. Ezek a démonszerű akármik, amik füstté válva tudnak eltűnni a földben, hogy aztán máshol materializálódjanak, egyszerre voltak démonok, hullarablók (? a ghoul a megfelelő szó erre egyébként, de ehhez meg a fordítónak is tudnia kellene valamennyit ezekről a lényekről) és vámpírok. Érzek kicsi zavart az erőben, mert vagy egyik, vagy másik, de hogy így mind a három egyszerre... Ráadásul összetörnek. Anyám. Ezen a porcelántesten már Meyernél is kiakadtam, de hát a hülyeség ragadós.
Lilith meg egy óriási klisé, amit meglepő módon még eddig senki nem tudott jól felhasználni. Emlegetik, de nem tudnak vele mit kezdeni. Ádám első felesége egy hatalmas fekete lyuk az írói fantázia számára.
Viszont a stílusa nagyon jó a könyvnek. Már amikor a fordító is úgy akarta. Vannak időnként benne döbbenetesen egyszerű egész bekezdések, amit mintha egy gyerek fordított volna: szóismétlések, egyszerűen és bután összerakott mondatok. Mivel alapvetően nagyon gördülékeny, és tényleg élvezhető az egész, ezeken a részeken mindig meglepődtem. Ha eddig ment, ez a pár a tök egyszerű mondat miért nem?Aztán megint ment. Aztán megint nem.

Szóval megint elégedetlen vagyok, mert lehetett volna ez egy közepesnél sokkal jobb könyv is, de mégsem lett. Vannak kérdéseim (kicsoda Varen, Reynolds, kihoz-e valamit Poe halálból, mi a célja Lilithnek, stb...), de eléggé kétséges, folytatom-e a sorozatot. Annyira nem feszít a tudatlanságom.
Share:
Olvass tovább... ->

2014/07/21

Témázunk - Műfaji kirándulás

Zenka kitalálta, hogy közösen, egyszerre posztoljunk témákat. Úgyhogy most témázunk.

Vonz a kiszámíthatatlanság, de mindig rájövök, hogy nincs új a nap alatt.
Amíg nem blogoltam, eszembe sem jutott romantikus könyveket olvasni, meg egy csomó minden mást se. Nem néztem utána például soha az új megjelenéseknek, egyszerűen csak bementem a boltba, és megvettem, ami szimpatikusnak tűnt. De aztán jöttek a kedvcsináló posztok, amik egyébként sokszor sokkal jobbak voltak, mint maguk a könyvek, úgyhogy elcsábultam.
http://rubycanoe.com/2013/07/13/diy-bed-skirt/Így történt, hogy kiléptem a megszokott fantasy-történelmi regény-krimi szentháromságomból, és aztán sokszor jól meg is bántam. Nehéz megtalálnom azokat, amik tényleg az eseteim, mert nincsenek ugyan nagy igényeim, de annak a kevésnek is elég nehéz megfelelni.
Volt viszont olyan kellemes meglepetésem, amit a mai napig nem értek, ez pedig Voinov. Többszörösen hátrányos helyzetből indul, és sosem gondoltam volna, hogy nekem egy ilyen könyv ennyire tetszhet. Megnyugtatóan sok oldala van, és amíg egyébként idegesíteni szokott, ha nem haladok elég ütemesen egy könyvvel, itt inkább szeretem, hogy még mennyi van előttem.
Nekem a romantikus könyvek egyébként ilyenek, mint ez a kép: csicsás, teátrális,túljátszott és giccses, de az ágy biztosan nagyon kényelmes lehet, azt elfogadnám.
Próbáltam kicsit izgalmasabb képeket hozni, és beírtam, hogy mocskos romantika, de folyamatosan a dirty dancinget hozta fel (mindig utáltam.) Szóval meg kell állapítanom, a romantikában semmi mocskos és izgalmas nincs, ezt képekkel tudom bizonyítani.:))

http://misimagenesparatublog.blogspot.hu/2013/08/tentacion_12.htmlValahol a romantikus könyvekhez kapcsolódnak a pornókönyvek (itt nincs hiány képekben, naná), amit én szeretek összemosni a romantikusokkal, mert valahol ott vannak a gyökerei, de tudom, hogy nem egy a kettő. A pornóval hadilábon állok.  Vannak közöttük ritka szar könyvek, ezek általában tényleg csak szimpla pornók, némi történettel körítve, de vannak azért egészen jók is. Mert ha már nem szól semmiről, legalább humora legyen.
Akárhogy is, nekem mindig olyan érzésem van, mintha kukkolnék, ami egyszer-egyszer akár még jól is eshet, de nagy mennyiségben nem tudnék ilyesmiket fogyasztani. Igazából nem kísérletezgetek vele. Ha a kezembe kerül, és elég jónak találom, mint Sylvia Dayt, akkor ugyanúgy elolvasom, mint bármi mást, de ez az a téma, amit szívfájdalom nélkül kukázok, ha színvonaltalannak tartom, és nem is járok utána, hogy melyik legyen a következő jó kefélős könyvem. Azon nem lehet vitatkozni, hogy ez most mitől jobb, a másik meg miért rosszabb, egyéni ízlés kérdése, ki mit képes befogadni.

A hard sci-fi nem az én világom, elveszek a tudományos magyarázatok tömkelegében, aminek kábé csak a felét értem, így meg azért nem olyan nagy élvezet.
Viszont az utóbbi pár évben sorra jelennek meg a kalandos, sokszor fantasyra hajazó sci-fik, amikbe teljesen bele lehet zúgni, mint Reynoldsba, vagy Corey-ba, de On Sait sem hagyhatom ki, aki nálam sok szempontból 'leg'. Oké, Reynoldshoz nem lehet hasonlítani, de magyar írók között az évszázad felfedezettje.
A tudományos részéhez egyébként elég érdektelen a hozzáállásom. Ámulva olvasom,  hogy valakinek feltűnik, hogy pl a dugattyúk úgy csinálnak-e, ahogy leírták (bocsi Z, de ez annyira bennem maradt :D), de őszintén szólva engem ez totál hidegen hagy. Nyilván szakmailag lényeges, hogy súrlódnak-e vagy nem, de a történet szempontjából nincs jelentősége; meg aztán nem vagyok műszaki ember, úgyhogy egy csomó baki nekem fel sem tűnik. A többi meg szimplán elmélet, vagy lehetséges, vagy nem, és ha nincs benne kirívó hülyeség, én simán elfogadok bármit. Majdhogynem könnyű a kedvemre tenni. Izgalmas legyen, mozgalmas, kevés tudományos blablával, és ne csak annyi legyen benne, hogy repülünk az űrben, és számoljuk a csillagokat. Bolygóközi harcok, politikai intrika, és néhány remek, kidolgozott karakter, az se baj, ha csak félig emberek, és én már elégedett vagyok. Ez a műfaj teljesen beépült az olvasmányaim közé.

Ami még nagy ugrás volt, az a YA, és újabban az NA.
Elég rendszeresen elolvasok egy-egy ya-t, de végül sosem vagyok teljesen elégedett. Hozzászoktam, hogy ha már egyszer valaki regényt ír, akkor jó esetben rendesen kibont mindent, de a YA-k esetében nekem mindig hiányérzetem van. Valami mindig kevés, és ezen nem tudok túllépni. Jó az, amíg olvasom, de ha belegondolok, mindig ott van egy ha... Egy csomó összecsapottan megírt remek ötletet látok, és ha most lennék tizenéves, kiugranék a bugyimból, hogy ilyen könyveket olvashatok, csak egy idő után kinövi az ember a bugyit.
Az NA meg mamipornó kicsiknek.
http://yayashin.cgsociety.org/art/urban-photoshop-fantasy-woman-elfes-khimaira-yayashin-wagner-bruno-france--elves-2d-629981Ez a kettő időnként összeolvad, kiegészítve némi fantasy, esetleg u-f elemekkel, és okoznak is nekem egy kis fejtörést, mert pl. egy 200 éves vámpírt nem tudok 'young'nak tekinteni, akármennyire is megrekedt a 17-8-9 éves kori szellemi szintjén (és őszintén szólva többet is várnék tőle, mint amit adni tud, de hát ez is egy nagy HA). És de, ennek a 200 éves vámpírnak annyi esze van, mint egy tizenéves fiúnak. És akkor jön a ha. Mondom én.

Teljesen természetes, hogy urban-fantasyt olvasok, de nem volt ez mindig így. Eleinte hülyeségnek tartottam, mert én még klasszikus fantasyn nevelkedtem, mára meg nagy szerelem lett. Nagyon bénának kell lennie egy uf-nek, hogy én abban semmi jót ne találjak. Ha jó a történet, felőlem lehetnek benne zombik (utálom őket), szex (minek egy fantasyba szex?!), egy kis romantika is (na az meg végképp minek), én egészen biztosan bele fogok zúgni. Van, amelyikbe nagyon, van, amibe kicsit kevésbé, de ez az a műfaj, ahol egy jó könyvnél muszáj a karaktereket rendesen megírni, hogy vigye a hátán a történetet, és nekem ez a gyengém.

Nem tudom, a többiek hogy lesznek vele, de én szeretek kirándulgatni időnként, még akkor is, ha nem pont telitalálat a választás. Ha nagyon nem az, legalább röhögök egy jót, hogy úristen, ilyen is van?, és érhetik az embert döbbenetes meglepetések is, de nekem pl. meg kellett tanulnom letenni a könyvet, ha nem tetszik, mert eleinte lelkiismeretesen végigszenvedtem mindent, ami az utamba került. Nem szabad.
Amire még jók ezek a kiruccanások, hogy megtanulom értékelni meg felfedezni az egyébként természetesként kezelt dolgokat, hiszen nincs abban semmi különös, ha egy jó ötlet jó kidolgozást kap, de  észrevenni a gyenge munkában is az isteni szikrát, jó móka néha. Néha meg persze nincs hozzá türelmem, és akkor becsukom, és felé se nézek többet.
És persze van egy olyan hozadéka is, hogy bátran benne ragadok a témában, ha megtetszik, és még több könyvet kutatok fel, de végiggondolva, nem ez a jellemző.

Akik még témáznak:
Zenka
Ilweran
szeee
reea
Andi
FFG
Miamona
Pupilla
Loki
tigi
Anaria 

és még:
Catriana
On Sai
Dóri
Nikkincs
katacita
Bea
Nita
Share:
Olvass tovább... ->

2014/07/09

Nima Könyvek és Apróságok

(a címért elnézést, nem bírtam ellenállni.:))
Üstökös írt egy nagyon jó posztot, van benne mindenféle, de a végén van a lényeg, a turnéról.
Van, aki nagyon unja ezeket a blogos dolgokról szóló posztokat (már kezdem én is), van, aki meg hiányolja, és még többet szeretne, még több embertől, mert minél többen írnak valamiről, annál többféle meglátás kerül elő.

Belegondoltam, hogy mennyi negatív kritikával illetem úgy egyébként az egész világot. Semmi nem tökéletes, és én mindenben meg tudom találni a lehető legtöbb kivetnivaló dolgot. Nincs ez másképp a blogokkal kapcsolatban sem, többek között a turnéról is több a negatív, mint a pozitív véleményem.
Nadeazért nem egészen van ez így, mert tudok én rajongani is, csak azt ugye ki kell érdemelni.

Kezdem ott, hogy miért is léteznek blogok, ezen belül is inkább csak azt tudom elmesélni, én hogyan látom a saját blogom ebben a nagy virtuális térben.
Nem mondom, hogy az olvasóért vagyok, mert ez azt feltételezné, hogy mindig szándékomban állna blogolni, és tájékoztatni az aktuális véleményemről a világot, és leginkább azokat, akik épp azt a könyvet szeretnék olvasni, mint amit én is. És már itt meg is bukott a dolog még önmagam előtt is: olyan mindegy, miről mit gondolok, nem? Ha akarod, elolvasod, a véleményem is, a könyvet is, és bár szeretném, ha tetszene, ami nekem is tetszik, az én véleményem semmire sem garancia. És amit lefikázok, sem biztos, hogy neked is dobnivaló könyv lesz.
Szóval vagyok én meg a véleményem, és vagy te, meg amit a könyv neked adott. Ez a normális.
Mióta blogolok, másképp nézem a könyveket. Összefüggéseket keresek, negatív és pozitív vonalakat, egyszóval tudatosabban olvasok. Ez az egyetlen olyan hozadéka van a blogolásnak, amiért megérte.
(a másik a kiterjedt blogger-barátságok, de ennek csupán érintőlegesen van köze a könyvekhez..)

Mióta a recik felütötték a fejüket a blogvilágban, árgus szemekkel boncolgatjuk a posztokat. Ha meg nem, akkor is fel fognak tűnni egy idő után, amit minden blogger takargatni szeretne: őszinte-e a vélemény, vagy nem.
Úgy tűnik, visszatekintve az elmúlt 5-10 évre, vannak mérföldkövek a bloggerek életében.
Először, amikor átlépte a 100-as nézettséget. Remek érzés, mondhatom. De tényleg. Úristen, hiszen ez már 3 számjegy! Rengeteg! Főleg, ha ez rohamos ütemben nő is, mert senki nem tudja velem megetetni, hogy őt nem érdekli a nézettség. Dehogynem.

Aztán jött az, amikor megkereste egy író vagy kiadó, hogy nem szeretne-e véleményezni.
Hát hogy a fenébe ne.

A következő mérföldkőnél meg szoktak torpanni, aztán ki-ki lelkiismerete szerint suhan tova: mennyire legyek őszinte? Nagyon? Kicsit? Rejtsem el a negatívumokat, vagy ne is említsem? Kérdezzem meg a kiadót, mennyire negatív véleményt képes benyelni? meg hasonló tipródás, aztán valamerre billen a mérleg.

Innentől szinte már nincs megállás, jönnek a recik, mennek a vélemények.
(ah, már megint a recik. már én is unom. tényleg.)

És akkor jött az ötlet, hogy néhány kiváltságos, meghívott blogger, sógor-koma-jóbarát, blogger-céhbe tömörül.
Savanyú a szőlő? fenéket. Rossz csapatjátékos vagyok, ellenben minden kis szar hülyeséget észreveszek.
Szóval létrejött a blogger-céh, 'blog turné klub' néven. Nem volt ezt olyan nagy cucc kiépíteni: a külföldi minta megvolt, jóbarátok mindig vannak, főleg ilyenkor, már csak a kiadókat kellett hozzászoktatni, hogy mindent egy helyre nyomjanak, a sok szétfelé spriccelt recik helyett. És ez ugye azt jelenti, hogy a sok mindenféle blogger helyett sógor-koma-jóbarát kapja a könyveket, amiknek még nyomdaillata sincs. (tisztára, mint a politika, csak kicsiben. röhej.)
Mert ez innentől teljesen világos: csakis turnés fog a könyvekhez hozzájutni. Épp a minap volt egy eléggé egyoldalú eszmecserém erről. Hogy ez most kommunikációs fennakadás miatt történt, vagy szándékosan... hadd ne találgassak. Ez egy olyan helyzet, hogy akárhány résztvevőt kérdez meg az ember, mindenki mást fog mondani, mert nem tudja, mit mondott a másik, és elég vicces így. Nehéz ezek után bárkit is komolyan vennem.
De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy egy csoport letarolta a bloggereket, és kipöckölt mindenkit a jól megszokott kis helyéből. Néhányukon látom, hogy nem tudnak mit kezdeni a helyzettel még mindig. Jobb híján csatlakozott, aki ingerenciát érzett rá, és épp lehetett.

És mielőtt mondaná nekem valaki, hogy savanyú a szőlő, újfent tiltakoznom kell: lehettem volna tag, amikor felvétel volt (kíváncsi lennék, milyen indokkal utasítottak volna vissza :D), de nem jelentkeztem.
Nem érdekel a turnézás. Nem elsődleges cél megjelenés előtt könyveket olvasnom. Több száz vár olvasásra, valaha mindegyik vadiúj volt, hogy fél év múlva vagy 5 év múlva olvasom, nekem hótmindegy. Meg aztán nem igazán mozgunk ugyanazokban a körökben, és mások az indíttatásaink. Volt ugyan, hogy számon kérték rajtam, hogy ugyan hogy merészelek én az ő turnéjuk előtt az adott könyvről posztolni, de aztán gyorsan vissza is szívták, mielőtt még nagyobb balhé nem lett belőle. Azért álljunk már meg... na.
Azóta is rendszeres a hiszti etéren, ha véletlenül valaki a csupor közelébe kerülvén hozzájut egy-egy könyvhöz kiadás előtt, és én ezeken nagyon jól szórakozom. Komolyan, mint a kövér óvodások a repeta körül. Nehogy írjál a turné előtt, meg ne próbáld, mert darabokra szaggatlak, te kis rüfke... mit keresel te itt egyébként is?... tényleg vicces a maga szánalmas módján.

Nem vesézem a posztjaikat sem, és azt sem, hogy semmi értelmét nem látom, hogy egy könyvről 12 ember posztoljon. Mi a fenének. A turnésok olvasóbázisa ugyanaz, nem fogja senki sem az összes posztot elolvasni. De a lényeg, a könyv, amihez a turnésok válogatás nélkül hozzájutnak, és tényleg csak néhányuk válogat valóban.
Kiadóként kényelmesebb a helyzet: egy emberrel leveleznek, és csakis pozitív véleményeket kapnak. Kell ennél több?
Hogy az olvasónak előbb-utóbb leesnek nagyon egyértelmű dolgok? Kell ez, hogy bárkit is érdekeljen? Jön egy céhes kisregény, ami mindent kimagyaráz. Már aki elhiszi.

Egyszóval a konklúzió: amennyi előnye van a kiadói oldalról ennek a céhes mifenének, annyi hátránya van a kívülálló bloggerek és a blogot olvasók oldaláról. A kívülállók elesnek a jól bejáratott kapcsolataiktól, a blogolvasók meg rendszeresen kapnak ömlengő posztokat az összes könyvről, kivétel nélkül. Van persze, aki nem ömleng olyan nagyon, csak kicsit visszafogottabb, nade akkor is a legelső kérdés, ami felmerül a harmincadik poszt után: hol maradnak az önálló vélemények? hova lettek az egyéniségek?
Vagy akkor most hirtelen összeszedték magukat a kiadók, és csakis zseniális könyveket adnak ki, mióta a turnécéh létezik...? Na, ugye. Lehet gondolkodni.
Én meg figyelek továbbra is innen a kispadról, ahonnan remek a rálátás mindenre.

Share:
Olvass tovább... ->

Valahol el kell kezdeni, de mér pont így...

Nagyjából huszadszorra írom át a poszt kezdő mondatát. Öregszem.
Inkább a tárgyra térek.
Szóval.

Ha nem tudsz beszélni, kérlek, ne vezess vlogot.
Ha fogalmad sincs arról, hogyan kell érdekesen képes bejegyzést csinálni, ami odaragasztja az embert a székhez, és áhítattal lesi a szavaid, mint Szirmai Gergőét, hagyd a picsába, mert csak nevetségessé teszed magad.

Én nem röhögtem, inkább sírtam azokon az újonnan felkapott srácokon, akik most a könyves vlogjukkal nyomulnak.
És kikérik maguknak, hogy szivárványok lennének. Hát felőlem... csak akkor nem értem, ha már férfiak, vagyis annak gondolják magukat, miért nem tudnak úgy viselkedni és úgy beszélni, mintha tényleg azok lennének? Szal nem kikérni kellene maguknak, hanem elgondolkodni, hogy vajon ugyan mér is gondolja róluk zsigerből mindenki.
Egyébként fene bánná, ha jók lennének.
De nem azok.

Könyörgöm, egy csupasz fal előtt kiselőadást tartani a gondolataimról?! Érdekel ez bárkit is az 5 barátomon kívül, akiknek természetesen kötelességük önkívületbe esni, amint meglátják az új vlogbejegyzést? Hát senkit.
Ami a bloggernek a sablon, az a vloggernek a környezete. Blabla, még sorolhatnám a párhuzamokat.

Erőt kellett vennem magamon, hogy belenézzek. Végig nem néztem egyiket se, az első percekből bőven leszűrtem mindent.
Külföldön vannak nagyon jó vloggerek. Ügyelnek arra, amire kell: a tartalomra, a kép és a hang minőségére, van mondanivalójuk, és tudják, hogyan kell azt elmondani.
És nem hiszem, hogy mentség lenne, hogy nálunk még eddig ilyen nem volt. Remek példák vannak, akiktől tanulni lehet, ellesni apróságokat.

Szóval egy újabb divat, ami lehetne nagyon ütős, ehelyett mindenki csak hülyén pislog a képernyő előtt, hogy ez mi a szar már megint.
Share:
Olvass tovább... ->

2014/07/05

Moning reload

Zenka majd megint rám szól, hogy minek posztolok annyit (:D), de hát ki lehetne hagyni egy nagy adag ömlengést Moningról? Persze, hogy nem.
Nem szeretek újraolvasni. Nincs is rá időm, meg nem is tudom, a legtöbb könyv egyszerolvasós, mert az ember már úgyis tudja, mi fog benne történni, kevesen tudnak úgy és olyat írni, hogy az sokadszorra is érdekes és lebilincselő legyen.
Úgy tűnik, nálam két író nagyon betalált: Chance és Moning.
Egyik reggel úgy keltem, hogy újra KELL olvasnom Moningot. Nincs mese, meg kell tennem. És annyira jó. És annyira örülök, hogy 6 kötet, és még nyünnyöghetek rajta, meg vele, meg neki, meg róla. Angolul akartam, de még azért mást is kell olvasnom, így maradt a magyar, hogy másra is legyen időm mellette. És azért az angol borító, mert imádom ezt a kiadást. Majd egyszer fogok olyat is csinálni, hogy angolul a könyv plusz a hangoskönyv, egyszerre. Remek lesz.

Amikor legelőször olvastam, annyira izgultam, hogy elfelejtettem megfigyelni az apró részleteket. Sőt, nem is tudtam, hogy oda kellene figyelnem bármire is, csak olvastam, és olvastam. És mivel már tudom, mi történt, meg minek van jelentősége, szépen kihalászom magamnak az apró kis információkat, amiket Moning már a legelejétől kezdve elrejtett a könyvekben. Van bennük utalás mindenre és mindenkire, de gyanítom, minden egyes újraolvasásnál fel fogok figyelni valamire, ami addig elkerülte a figyelmem.
És elkezdtem vezetni egy listát, egyelőre Barronsról, amit aztán ki fogok terjeszteni a kilencekre, mert nagyon piszkálja a fantáziám, ugyan minek szánta őket Moning. Mert nekem vannak ötleteim, de engem nem köt a vázlat, meg Moning fantáziája, szal lehet, hogy totál ökörségek is eszembe jutnak, és közben meg egészen mások a megoldások.
Machez, aki először irritált picit, most egészen másképp viszonyulok, mert már ismerem, és tudom, mi lesz belőle, és nagyon szórakoztat, ahogy megéli magában ezeket az apró változásokat.
Ja, és Zenka, ha majd újraolvasod, figyeld azt a mondatot, amikor Mac megállapítja magában, hogy Barrons hatására megváltozott, és ez jó neki.
Mert attól, hogy már szétkonteóztuk az agyunkat az elmúlt pár évben, mindig akad valami téma ezzel a sorozattal, és főleg a szereplőivel kapcsolatban, amin keresztül egy rakat probléma a felszínre kerül, és jól ki kell beszélni.

Egyébként van még olyan, aki Moning-szűz? Ne fosszátok már meg magatokat az élvezettől. ;)
Share:
Olvass tovább... ->

2014/07/01

Ezeket muszáj lesz

Mindig van valami újdonság, amire azt mondom, hogy na, ez most kell nekem. Amíg tömegesen volt ilyen, csak töredéke jött be igazán, így, hogy egyet-egyet kinézek, igyekszem biztosra menni.

A vének háborúja nem igazán jött be. Rosszkor olvastam, nem Reynolds után kellett volna, vagy különben sem tetszett volna annyira, nem tudom, de ez az új, amit majd most hoz az Agave, jónak tűnik. Olyannak, amiket szeretek. Nyomozópáros, cyberpunk, mi a jó, ha ez nem?



"jön John Scalzi új regénye, az amerikai megjelenéssel egy időben, augusztus 14-én. Bezárt elmék lesz a címe, vagyis nem Vének háborúja-kötetről van szó (abból jelenleg nincs több, amit kiadhatnánk), de reméljük, hogy a rajongók ezt is legalább olyan elszántsággal fogják a kezükbe venni. Mert ez is egy jó regény: a nem túl távoli jövőben játszódik Amerikában, egy megvalósult cyberpunk utópiában, és egy FBI nyomozópáros egyik ügyét meséli el. Nem tudjuk egyelőre, hogy Scalzi mit tervez ezzel a regénnyel, ugyanis ez egy kerek, teljesen lezárt történet, de a folytatás lehetősége benne van. Részben krimi, részben politikai akcióthriller, részben pedig cyberpunk, avagy minden adott hozzá, hogy az életmű egyik komoly elemévé váljon. Az amerikai borítót tervezzük átvenni hozzá."


Kicsit unom már, hogy minden sorozat, üdítő lenne, ha végre önálló regények is jönnének, úgyhogy ez több szempont miatt is felkeltette a figyelmem.

Ami ugyan már nem új, de nagyon akarós, az Galbraith-Rowling Kakukkszója. Egészen biztosan meg fogom venni, mert minden nap eszembe jut, hogy kell, ezt meg már azért mégsem hagyhatom.


Karácsonyra kaptam Tittitől a Makedónia oroszlánját, jön most a második része, ami kellős, még akkor is, ha az elsőt nem olvastam. Majd fogom. Idővel. :D



A heroikus fantasy brit királya, David Gemmell visszatér egy mítoszokban, mágiában és kalandokban gazdag világba – az ókori Hellászba.
Makedónia oroszlánja – Parmenión, a sztratégosz. A magányos hős, aki a megváltást keresi, és aki ehelyett a végzetet leli meg.
A Sötét Herceg – a gyermek, akiből Alexandrosz lesz, a legnagyobb birodalom megteremtője, amelyet a világ valaha ismert. Mindent leigáz majd – mindent, kivéve a Káoszszellemet, a lelkében lakozó halhatatlan gonoszt.
Együtt kényszerülnek más dimenziókba, túl az időn, csodákkal és boszorkánysággal teli varázslatos világokba.
Share:
Olvass tovább... ->