Home » » Témázunk - Ki írta? vagy akkor mi a címe?

Témázunk - Ki írta? vagy akkor mi a címe?

Written By Tara Nima on 2015/04/19 | 9 megjegyzés

Nem szoktuk tudni, hogy miről írnak a többiek, de Pupi a címadással egy picit elszólta magát, és bár velem ilyen nem történt, szerintem amelyik családban volt egy dédi, vagy nagyi, kinek mi, ott volt egy zsoltároskönyv is. Az én dédanyámnak is volt egy (de lehet, hogy az Biblia volt, nem tudom már), és csak azért emlékszem rá, Pupi kis célzásával rásegítve, mert én abba nem nézhettem bele. Messziről felmutatták - kicsi volt, sötét színű, fekete vagy szürke borítóval, de ennyi az, amit láthattam belőle. A másik érdekesség, amit szintén nem piszkálhattam, az a rózsafüzére volt, apró csontszínű gyöngyökkel. Üldögélt az ágya szélén, morzsolgatta a láncot, én meg a szobája másik feléből nézegettem, míg meg nem untam. Nem hallottam, mit mond, csak csendben motyogott.


A szülőket valószínűleg megőrjíti a saját szüleikkel való hosszasabb együttlét, netán együttélés, de azt kell mondjam, ez az unokáknak, ha ebbe születnek bele, nagy élmény. Főleg, ha ingerdús a környezet, mert nekem volt alkalmam a két véglettel megismerkedni. Ha azt nézzük, a könyvek hiánya is könyves téma, az egyik nagyszüleimnél ugyanis nem volt egy szál könyv se. Ez egész addig elviselhető, amíg az ember nem tud, netán nem is akar olvasni, onnantól viszont, hogy a betűkbe menekül a világ elől, kínszenvedés heteket eltölteni egy olyan házban, ami még az alapvető létszükségletnek is híján van, vagyis nincs könyv. Sehol. Szerintem még a szomszédban sem volt, de erre már nem emlékszem. Egy szomszédra emlékszem, a Józsira, akiről nagy sokára megtudtam, hogy igazából Rózsi, de mindegy is volt, mert az alkohol teljesen megszüntette a nemi különbségeket, a lényeg, hogy ő elég jól elszórakoztatott, már amikor olyan állapotban volt. Bár könyvet valószínűleg ő sem látott, de meg kellett elégedni azzal, ami volt, ugye.
A másik nagyszüleimnél viszont voltak könyvek, igaz elég visszafogottan, és csak korlátozottan tudta kiszolgálni a gyermeki érdeklődésem. De a nagyi vitrinjei mindig csodákat rejtettek, a legfurcsább helyről kerültek elő cukorkák, meg a legfurcsább cukorkák (azt mondták, ha sok dianás cukrot eszek, berúgok, de nem hittem el, ahhoz túl furcsa volt). És nem csak könyvek voltak az üveg mögött, meg képek, hanem régi bizonyítványok is, és apám ellenőrzői remekül társultak Karinthy Tanár úr kéremje mellé.:D Egy-egy nehezebb iskolai év után igazi felüdülés volt olvasni mindkettőt, pedig soha nem voltam rossz tanuló.
Ugyanitt a polcon láttam a Puskin Anyegint. Elfogadtam hogy nincs írója. Vagy nincs címe. Attól függött, mije nincs, hogy épp milyen kedvem volt. Nem túl ritmusos cím, vagy név, de ha sokat mondogattam magamban, kapott egyfajta dallamot, ami mögött ott volt a cím, vagy az író, az a nagy titok, amit akkor sem tudtam meg, amikor kinyitottam.
A nagyik polcai teli vannak titkokkal. Mondom én.
Meg ott volt az a nagyon jóképű, és nagyon kedvesnek tűnő fiatalember egy régi, megsárgult fényképen, akit örökbe fogadtak valami távoli rokonok, pedig ő is rokon volt, de valami cím továbbadományozása miatt szükség volt erre, na, őrá bármelyik család büszke lett volna. Ezt csak úgy mondom, hogy van nekem egy ilyen felmenőfélém is.
Aztán még mindig a nagy-ősök. Másik, könyvtelen nagyszüleimnél egy nyári szünetemben keresztanyámék életmentő látogatással hoztak nekem egy életmentő Jane Eyre-t. Abban a hónapban azt hiszem, háromszor olvastam el egymás után. És nem utáltam meg, viszont tény, hogy utána nagyon sokáig nem vettem kézbe, el kellett telnie pár évnek, hogy újra vágyjak Mr. Rochester morgására.
Az én példányomnak A lowoodi árva volt a címe (az egyetlen pöttyös-csíkos könyv, amit valaha is olvastam), és fogalmam sem volt róla, hogy ez majdnem ugyanaz, mint amit otthon rendszeresen leveszek a polcról, és érdeklődés hiányában vissza is teszek, mert milyen értelmetlen cím az már, hogy Jane Eyre. (A szereplők neveinek azonossága nem tűnt fel, szelektív névmemóriám van.) És még a borítója is béna. Olyan szerencsétlenül dől meg az a nő. Valami nagy tragédia érte, nem voltam én erre még felkészülve. Azóta a csíkos könyv mellé került az összeeső nőből is, sőt, kisnimának is vettem egyet, de ő még nem került olyan szerencsétlen helyzetbe, hogy a Jane Eyre-rel akarjon életet menteni.
Volt egy emlékezetes buszlekésésem is, pedig ott ültem a váróban, szemben a megállóval, csak hogy lássam, hogy mikor kell felszállni. Ja, láttam volna, ha felnézek, csak azt elfelejtettem, pedig a könyv még kötelező is volt. De annyira magával ragadott a Bűn és bűnhődés, hogy ott maradtam még egy körre (olyan másfél órára rá jött a következő, úgyhogy jól megszívtam). Hogy otthon mit szóltak, nem tudom már, mert este is volt, meg tél is, így sötét is, fiatal lányok ne kóricáljanak ilyenkor már az utcán, de ha egyszer Dosztojevszkijjel ennyire jó volt.

Volt felsülésem is, azt a magyartanáromnak, és az arab irodalomnak köszönhetem. Babits Gólyakalifája teljesen beszippantott, és olyan szépen tudtam elemezgetni mindenféle szempontból, hogy a tanárom úgy gondolta, lök rajtam még egyet, és ha már, akkor élvezzem ki a témát, és olvassam el mellé az Ezeregyéjszaka meséit is. Hát mondanom se kell, nem jött össze. Én meg a mesék, napersze. Utáltam, hogy csalódást okozok, de hát ez van.
Szintén egy kudarc: a blogolásom hajnalán elolvastam Amadea posztját az Odüsszeiáról, és annyira jól megragadta a lényeget, olyan kis mesélősen célzott a történetekre, hogy mikor olvassam el, ha nem most? felkiáltással neki is ültem, aztán nagyon gyorsan szembesültem is vele, ami miatt iskolásként félretettem. Csodás, hogy mi is tudunk hexameteresen verselni, de biztos vagyok benne, hogy azok a népek, akik erre képtelenek, ezért prózában kapták a kalandokat, sokkal jobban jártak.

Terhes voltam, és mit vehetnék egy kisembernek, aki erre a büdös, koszos, agresszióval teli világra érkezik? Hát egy tündéres mesekönyvet. Első látásra szerelem volt, bár azt kell mondjam, a képeket nézegettük benne egyedül. Biztos jó a történet is, de kisnimát nem érdekelte, engem meg végképp nem, úgyhogy időnként levettük, átlapoztuk, és mindhárman tudjuk (mmint emberemmel), hogy ez  A mesekönyv, még akkor is, ha nem olvassuk el soha.
És tényleg, van nekem egy Grimm mesés élményem is, meg Szutyejev, de azt már a másik témázásnál elmeséltem.
Nem tudom, ti hogy voltatok vele, de én kicsinek azt hittem, a mesék csak úgy lesznek. Nincs írójuk, hanem maguktól teremtődnek a lapokra. Mikor felnőttként kellett szembesülnöm vele, hogy kedvenc lisztes-kormos macskáimat Szutyejev alkotta ... hát na. A meséket is csak meg kell írnia, meg le kell rajzolnia valakinek, még ha kiskorból az is maradt az emberben, hogy ez a mesekönyv csak úgy lett.

Más hülyesége is legalább olyan szórakoztató, mint a sajátom. Egyszer a Libriben karácsonyi könyvdömpingnél szépen állt a sor a pénztárnál, van, aki csak kérdezne, van, aki fizetne, kivártuk egymást. A lány előttem Mika Waltarit szeretett volna. Az eladónak viszont gőze nem volt róla, kit keres. Azt sem tudta, hogy írják, meg is kérdezte párszor pontosan, meg még pontosabban, de valszeg nem hallotta jól. Volt egy kis alapzaj a boltban. Eltelt egy kis idő a billentyűzettel való barátkozással, aztán közölte, hogy bocsi, nem tartunk. Lehet, ha jól írja be, tartottak volna, de ezt már sose tudjuk meg.

A tinik olvasási szokásai is fura egy élmény. Kisnima egyik osztálytársa pl. totál megörült, amikor megtudta, hogy nekünk megvan pár Wardkönyv. El is kérte kölcsön, hogy ne kelljen neki mindig kivennie a könyvtárból. Pedig csak az első három rész van meg. :D Dehát ez a rajongás. Az egyik kötetét annyira szétolvasták (és akkor most jóindulatú vagyok, és nem azt mondom, hogy már eleve szarul rakták össze), hogy az apukájának kellet megragasztania.

Most azt gondolom, más különösebb élményem nem volt, de a többiek történetei biztosan eszembe fognak még juttatni pár dolgot.

És a többiek:
Pupilla
Ilweran
Bill
Titti
Miamona 
***
tigi 
zakkant
Nita 
Andi 
Bookwormgirl 
Anaria
SHARE

About Tara Nima

9 komment :

  1. Puskin Anyeginnel én is pont így voltam, sokáig nem esett le... :D És én is a lowoodi árvát olvastam, sokáig azt hittem a Jane Eyre a folytatása. És én is megtaláltam apám bizijeit és bizony büszke voltam magamra, hogy hozzá képest Hermione voltam... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. annyira szerettem ezen a puskinos könyvön merengeni. totál értelmetlennek tűnt. nem is tudom, miért nem kezdtem el olvasni. sztem már akkor éreztem, hogy nem leszünk jóban.:D
      a bizikkel én is így voltam. nahát, mondom, mit hajtanak itt engem, mikor mennyivel jobb vagyok. :D

      Törlés
  2. Nekem a zsoltáros könyes történet tetszett a legjobban. Amikor kutakodtunk a nagyszüleim hagyatékában, én is találtam egy ilyet, és mindig úgy érzem, benne van az őseim minden reménye és könnye. :). Tapintható emléke ez a múltnak. A régi fényképek között őrizzük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nálunk az annyira tabu volt, hogy el is temették a dédivel együtt.
      a fényképek azok üvegvitrin mögött vannak, meg a könyvek is, de azt mondta nagyanyám, ez a dédihez tartozik, megy vele. valószínűleg ragaszkodott hozzá.

      Törlés
  3. Nana, nem árultam én el semmit az alcímmel kérem, és hogy tisztázzuk, Titti adta ezt az alcímet, megmarketingelve a sima könyves anekdotás témát :D Szóval nekem se pisálta le a macska nagyanyám zsoltároskönyvét ;)

    Ez a Puskin-Anyegin jó, régen sok mindennek volt valami titkos ritmusa, és nem értettük mi az. :D Nekem a Nők Lapja maradt meg nagyon: Nő Klapja. :D és nem igazán raktam össze értelmileg, pedig nem nehéz szavak :D

    Úh, a könyvek nélküli ház olyan... sivár... :( Nem szeretem én se, ha nincs könyv, olyan fura, amikor a polcokon - ha vannak egyáltalán - csak nippek vannak, meg pia, meg váza, meg ilyen hülyeségek.

    Jane Eyre nekem azért volt fura, hogy miért nem írják Air-nek, ha egyszer "er" :D Hiába, mindig vérbeli angolos lehettem :D :D

    A könyvesboltba én cetlivel megyek, ha tényleg kerestetni kell, mert őszintén szólva általában fingjuk nincs a könyvekről. :D (kivétel erősíti) Na de leginkább én találnám meg helyettük, szóval erről ennyit. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nekem az kimaradt, én simán azt hittem, a tied pisálta le. :D de mindegy is, sose jutott volna eszembe, ha nem emlegetitek a zsoltáros könyvet.
      nő klapja kinyerma, meg társaik. a tévétorna szövege nekem külön rejtély volt mindig is, meg a mézgagézáé is.
      igazából amikor könyvesbolti értetlenkedéssel találkozom, nem értem, hogy aki oda megy kérdezni, miért nem nézi meg előtte a neten? oké, az időseknek nem egyértelmű, de fiatalabbak csak tudják, hogy neten is lehet rendelni, meg lehet nézni, melyik áruháznak van pl Waltarija. de legalább röhögtem egy jót, csak furcsa.

      Törlés
    2. Így terjednek a pletykák kérem :D :D
      Kinyermaaaa, tényleg, az volt a másik ilyen értelmetlen ritmusszó :)))

      Szerintem nem mindenki annyira netbuzi mint mi :D szóval tényleg csak bemegy a boltba, és megveszi, ahelyett, hogy megrendelné -15%kal :)

      Törlés
  4. Puskin Anyegin, Dosztojevszkij, Szutyejev... ma (ill. vasárnap) tényleg mindenki engem kényeztet.
    Én is a prózára tenném le a voksom. :)
    Nékem mindenkik tetszett, de legjobban a "mesék maguktól lesznek, maguktól teremtődnek a lapokra" rész egészen megfogott, meghatott (valahogy visszafiatalodtam tőle:)).

    VálaszTörlés
  5. A Jane Eyre nekem is lowoodi árva címen volt meg. Csak később jöttem rá hogy ez Bronte klasszikus és megegyezik a Jane Eyre-al és hogy én olvastam is. Úgy látszik nekem is szelektív a memóriám :)
    Én egyszer azt hittem hogy lekéstem a vonatot. Álltam Kelenföldön és oké én a telefonomon olvastam valami cikket/blogot nem tudom már és egyszer csak azt látom hogy üres a kijelző. Mondom jézus csak nem lehetek olyan hülye hogy itt az orrom előtt megállt az IC felszállt mindenki én meg nem??? Aztán szerencsére hátra néztem és ott volt a vonat, valamiért a másik vágáynra jött :D

    VálaszTörlés