"Minden édeni kisváros mélyén lappang valami gusztustalan titok."
Ethan Burke különleges ügynök világos küldetéssel érkezik az idahói Wayward Pines-ba: meg kell találnia és haza kell juttatnia két társát, akik egy hónappal korábban tűntek el az idilli kisvárosban. Mielőtt azonban felvehetné a kapcsolatot a helyi erőkkel, baleset áldozata lesz. Kórházban tér magához, igazolvány, mobiltelefon és aktatáska nélkül. S bár a személyzet nagyon kedves vele, őt mégis nyugtalanítja valami.
Ahogy telnek a napok, Ethan nyomozása egyre több kérdést vet fel. Miért nem tudja felhívni a feleségét és a fiát? Miért nem hiszik el a helyiek, hogy ő különleges ügynök? S mi célt szolgál a várost körülvevő elektromos kerítés? A lakosokat akarják bent tartani vele? Vagy valami mást odakint? Nyomozásának végére Ethan szörnyű dolgokra döbben rá: talán soha nem jut ki élve Wayward Pines-ból, mert ő már nem ugyanaz az ember, aki egykoron volt.
Amikor eljutottam az első rész negyedéig, lett bennem egy hatalmas kérdőjel, hogy akkor ez most olyan lesz, mint a Viharsziget? ugyenem?? Nagyon csalódott lettem volna, de aztán nem kellett sok oldalnak eltelnie, hogy valami egészen másfelé vegye az irányt a történet, mint valami pszichológiai kísérlet. És szerencsére nagyon nem olyan.
Szóval. Ethannek meg kell találnia két ügynököt, de közben elbombázza egy kamion, amibe a társa belehal, ő pedig egy patakparton tér magához, fejfájással, sebekkel, némi amnéziával. Aztán a regény során kiderül, hogy még jópáran szenvedtek így balesetet, de minden látszat ellenére ennek semmi jelentősége. Egyszerűen csak ez van. Fekszenek az erdőben, aztán magukhoz térnek, és próbálják átlátni, mi is van.
Nem tudom, feltűnt-e, de most terelek, mert nem lehet a cselekményről írni anélkül, hogy le ne lőném a miérteket. (meg kell dicsérnem a fülszövegírót, elég jól megkerülte a témát.)
Akkor inkább beszélek a karakterekről.
És akkor ha most elkezdem sorolni a többieket, az megintcsak sugallna valamit, szóval akkor ezt sem kéne erőltetnem. A lényeg, csak így közhelyesen és önismétlőn: nagyon jól kidolgozott, hiteles karakterek, valódi drámákkal megspékelve.
A történet is egyedi, nemigen olvastam még hasonlóról. Összefüggésbe hoztak pár sikeres és ismert sorozatot a könyvvel, pl. Twin Peaks-t meg a Lostot olvastam, de egyik sem hasonlít rá. A Lost túlságosan zavaros és értelmetlen, a Twin Peaks meg inkább horroros-thrilleres krimi, a Wayward meg nem az, viszont hangulatában talán tényleg van valami belőle.
Ami engem a Waywardban megragadott, az először is a történet. Ötletes, érdekes, és a kidolgozás is teljesen rendben van. A másik a hangulat, ami kicsit Twin Peaks-es, kicsit Walking Dead-es volt, persze zombik nélkül. annyira addiktív a könyv, hogy túl korán kezdtem olvasni, csak az első két részt hozták még ki e-ben, úgyhogy a harmadikat lenyomtam angolul. (így veszítettek egy vásárlót e-fronton, én viszont nagyon élveztem, remek hangulata van eredetiben is. meg is lepődtem volna, ha nem így lett volna.)
Várom a sorozatot is, kíváncsi vagyok, mit hoztak ki belőle, és hogy mennyire találták meg a karaktereket. Nekem Ethan egészen más volt, mint Matt Dillon, de majd kiderül, mennyire tudja hozni a szerepet.
Vannak helyzetek, amikbe ha belegondolok, azon jár az eszem, hogy miért érdemes élni? Mi az, amiért érdemes folytatni, tenni valamit, küzdeni az életben maradásért? Itt például mi lenne az, ami életben tartana?
0 Megjegyzések