Home » » Témázunk - Pasik és csajok, avagy a könyvek sztereotípiái

Témázunk - Pasik és csajok, avagy a könyvek sztereotípiái

Written By Tara Nima on 2015/06/08 | 13 megjegyzés

Mindig annyi gondolatom van erről a témáról, aztán mikor posztolni kéne, csak ülök, és nézek ki a fejemből, hol kéne kezdeni. Szólok, hogy kicsit hosszú lett, csak hogy még mindenki időben le tudja csukni az ablakot.

Kezdem a romantikus regényeknél, bár ezt már egyszer nagyon kiveséztem, új tapasztalatokra azóta sem tettem szert. Ezekben a könyvekben lehet a legerősebb klisékkel találkozni: a pasi mindig jóképű, szinte kivétel nélkül gazdag, csodás teste van (naná), kastélya van, vagy minimum egy felhőkarcolója, autóparkja, és vállalata, esetleg földjei és szolgái. Szóval az átlagos fickótól nagyon-nagyon messzire esik.
Ezzel szemben a nőstények hozzák a butaszőke átlagnőt: ostobaságokon agyalnak (igen, az 5 deka feleslegük nagyobb probléma, mint a klímaváltozás, ezt tudomásul kell venni), hülyeségeket kérdeznek, és fogalmuk sincs, mit is kellene csinálniuk. Sokszor azt se tudják kivel is csinálják azt a valamit, mert az írók szeretik megcsavarni a történetet, összezavarják a butaszőkét, és egy hím helyett kettőt állítanak elé. Vagy hármat. Ha szerencsénk van, a csaj legalább vicces, mert nagy sajnálatomra férfiszemszögből nem lehet ilyen könyveket olvasni, vagy ha mégis, az is a női író gondolkodásmentes világlátását tükrözi.(Kivéve Moning és Chance. De ez már tudvalevő. Főleg, hogy nem is romantikus regényeket írnak, de már rég beszéltem róluk, meg kellett őket említenem.)

A jelenkori romantikusoknál a pasi gyíkagya van előtérben, és előkerül a korbács, a bilincs, meg mindenféle ismeretlen szerszám, amivel a nő feletti uralmat gyakorolja.(Meg kell jegyeznem, sokan ezt zokon is veszik, holott ez egy külön szubkultúra.) Ez a történelmi romantikusoknál nem szükséges, ott a nő már eleve kínzóeszközben járkál (fűző), a pasinak elég, ha csak mindehhez szépen mosolyog, a ruha mindent elintéz helyette. Itt inkább udvariasak, mint uralkodni vágyók (de szerintem csak alattomosan takargatják a valódi szándékaikat), mert a társadalmi helyzetük már eleve betonbiztos felsőbbrendűséggel áldotta meg őket, és a nők igen készségesen szolgálják uraikat. Érdekes módon ebben a korszakban (legyen az bármikor, ami nem a jelen) mindenféle női egyenjogúságra vagy önállóságra való törekvés nevetséges és hiteltelen számomra. A nőnek nincs más eszköze, csak a saját vonzereje és ármányos természete, amit az írók okosságként tüntetnek fel. (Be kell vallanom, számomra ámulatba ejtőek azok a nők, akik képesek kihasználni a lehető legkisebb helyzetet is az intrikára, ha az az előnyükre szolgál. Eligazodni pl. egy királyi udvar szociális útvesztőiben, a megfelelő pillanatban a megfelelő emberbe döfni egy nagykést vagy egy hajszálvékony tűt - csodálatraméltó. Kell egyfajta tehetség ehhez is.) A nőnek semmi szerepe nincs, azon kívül, hogy szépnek kell lennie, és meg kell őt hódítani, a férfi viszont ... hát, nagyobb szerepe neki sincs, minthogy a legjobban hódítson, a legszebb mosolyát villogtassa, a legjobb kocsit vagy lovat tegye a lába közé, az övé legyen a legjobb bor, és a legnagyobb kastély, egyszóval különb legyen a többi hímnél maga körül. Ezeknek a nőknek meg kell adniuk nekünk azt az illúziót, hogy szeretnénk a helyükben lenni, és el kell hogy érjék, hogy nagyon irigyeljük őket társadalmi helyzetük, vagy a pasijuk miatt. Ehhez mérten minden mindig happy end, de a felszíni csillogás az egyedüli érdeme, egyébként tartalmatlan és üres.

A szépirodalom már sokkal komolyabb sztereotípiákat mutat fel: a nő és a férfi évődésén túl valósnak tűnő problémák állnak a középpontban, sőt olykor az a probléma, hogy már évődés sincs. A szereplők halandóak és esendők, átlagemberek, átlagos problémákkal, semmivel sem nagyobb vagy kisebb klisék, mint mi magunk. Drámákat élnek át, amiket nem a pár deka plusz súly okoz, és a női és férfi szerepek sem válnak el olyan élesen, mint a romantikus regényekben. Itt a férfi is éppúgy tud szenvedni, mint a nő, lehet pont olyan ostoba is, hiszen nem kell lenyűgöznie az olvasót a sármos férfiasságával, neki itt egészen más szerep jut. A nők is, és a férfiak is legtöbbször egyformán szürke kisemberek, akikkel a hasonlóságunk azonnal szembeötlő, és cseppet sem kellemes.
Itt a szereplőket már komolyan lehet venni, bár én mindig azt mondom, egyik karakter sem lesz soha okosabb, mint az írója.

És ha már így eszembe jutott Moning, meg Ryodan, meg Mac, meg... (oké, befejeztem), nem mehetek el az urban fantasy mellett sem szó nélkül, itt ugyanis a nemek harcának egy egészen sajátságos kifejeződése jelenik meg, ami nekem, mint teljesen antifeminista szemléletű embernek, igencsak tetszik.
Első és legfontosabb: a férfikarakter egyértelműen alfahím: ő irányít (vagy legalábbis próbálkozik), ő ismeri a dörgést, ő tudja a miként és hogyant, ő ismer embereket, látja a problémákra a megoldást, és a fizikai ereje, intelligenciája felülmúlja a környezetéét. Mivel ezek az ipsék vámpírok, vérfarkasok, vagy démonok, varázslók, netán félistenek, mindezek az előnyös tulajdonságok megsokszorozódnak, így átlag halandó férfiembernek esélye nincs, hogy akárcsak a negyedét hozza annak, amit ezek a pasik nyújtanak. (Azt itt most nem akarom megemlíteni, hogy az ágybeli teljesítményükre ez ugyanúgy igaz, mert szerencsére ezeknek a könyveknek nem ez a lényege, ez csak egy kellemes plusz, hogy elfeledtessék az olvasóval, hogy már szétülte a seggét olvasás közben.)
A csajszereplők mindegyikének van valami előnye az átlagnőhöz képest: okosak, erősek, agyafúrtak, jó alapanyagok a továbbfejlesztéshez. A hozzáállásuk viszont ambivalens. Egyrészről tudják, hogy a fickó mindent jobban tud, másrészről nem adják olyan könnyen az önállóságukat, és képesek életveszélyes akciókba kezdeni, ahonnan aztán a férfiembernek kell kimentenie, ezzel is ráerősítve az alfahím szerepre. Ami nagyon bájos, hogy a pasik hagyják a nőket érvényesülni, nem törik le a szárnypróbálgatásaikat, és csak a végső esetben vágják a falhoz a zongorát. (Cat és Bones, ha valaki nem emlékezne.) Amíg a romantikus regényekben a kapcsolatnak alapvetően nincs tétje, csak az a kérdés, mikor jutnak el a dugásig, az uf-ek szereplőit félteni kell, mert a történetet mindig úgy kanyarítják, hogy valaki életveszélybe kerül. Általában felváltva, ezzel is erősítve a két karakter egymás iránti elköteleződését, és jelezve, hogy a nők is pont ugyanúgy megállják a helyüket ebben a kemény világban, mint a férfiak.
Amiért nekem ez a fajta sztereotípia bejön, az, hogy mindkét nemben meg tud mutatkozni az a pluszt, amit a szereplők képesek előhozni magukból és egymásból olyan helyzetekben, amikor a legkevésbé sem érdekes, mennyire gazdagok, szépek vagy jóképűek. Ezek a fickók képesek úgy férfiak lenni, hogy hagyják a nőket is kibontakozni, és a nők is meg tudnak maradni nőnek még a kardozós jelenetekben is. (de persze az is lehet, hogy csak elfogult vagyok.)

A sci-fikben abszolút megszűnni látszik az az elvárás, hogy egy nő legyen szép, tudjon főzni, meg hasonlók, de meg ne szólaljon, mert abból csak a baj lesz. A nők már nem a ház és az ágy díszei, hanem hasznos szereplői a történet alakulásának, a világ formálásnak, és az esetleg végkifejlet is múlhat rajtuk is elég keményen. Nem szeretem, amikor egy nő minden pasit le- és elnyom maga körül, mert egyrészt hiteltelen, másrészt nem is túl szimpatikus, aki mindenkinél okosabb, pasikat megszégyenítő fizikai erővel rendelkezik, és majd ő megmutatja. Ne mutassa, de mint tudós vagy katona teljesen hasznos tagja lehet egy csapatnak.
Feltűnt, hogy milyen sokszor használom a nőkre a 'hasznos' jelzőt... Számomra ez lényeges, hogy legyen értelme a regényekben a női jelenlétnek (meg a pasikénak is persze), vagy ha nincs, akkor ne is legyen nagyobb jelentősége a szerepének annál, amit néhány mondatba bele lehet sűríteni.

És van még valami, ami mellett nem mehetek el szó nélkül.
A Trónok harca filmsorozattal kapcsolatban most egy picit felzúdult a világ, hogy ott erőszak éri a nőket, és ójaj, ők ezt nem akarják tovább nézni. Hát ne tegyék. (egyébként ehhez tényleg 5 évad kellett, hogy feltűnjön?)
Személy szerint felháborít ez az álszent kettős mérce, mert soha egyetlen felháborodott tiltakozást sem hallani, amíg a férfiakkal történik ugyanez. Tudnék még írni olyan szavakat, amik leugranának a képernyőről, de összefoglalva nekem annyi a véleményem erről a  jelenségről, hogy teljesen komolytalan a dolog, és a tiltakozók elmehetnek a picsába. Nekem senki ne háborodjon fel az egyiken, amíg eltűri, észre sem veszi, netán szórakoztatónak tartja a másikat.
A könyvekben, amiket olvasok, sok az erőszak. Időnként nőket is erőszakolnak, de ez nem jellemző, szerintem erről nem szívesen ír senki, de egyéb, testet-lelket ért atrocitás gyakran szerepel, és a célpontok az esetek nagyon nagy részében férfiak. Általában azért, mert megköveteli a történet, a karakterek, és aki nem bírja ezeket, maradjon a szimpla romantikus cuccoknál. Hogy ezt most vászonra vitték, nyilván olyan emberekhez is eljutott, akik mondjuk a könyvet kézbe sem vették, sőt, lehet, hogy alapvetően nem vesznek könyvet a kezükbe, és valószínűleg csak azért kezdték nézni, mert a csapból is ez folyik, és menő dolog Trónok harcát nézni. Tudom, hogy akik a filmet imádják, úgy érzik, mindent megkapnak a képkockáktól, de ez csak részben van így. A történéseket remekül közvetíti, szinte tökéletesen eltalált a szereplőgárda is, de a motivációk, a jellemek, a karakterfejlődés általában csúszással csapódik le. A könyvben ez egy precízen kidolgozott, fegyelmezett vonal mentén halad, semmit nem bíz az olvasó képzeletére, így esély sincs rá, hogy ne legyünk tisztában a karakterek lelki és szellemi állapotával. Az olvasót nem fogja meglepni egy-egy szereplő durvább, erőszakos megmozdulása, mert tudja, kitől mire lehet számítani. A filmben ez esetleg elsikkadhat, elég, ha egy résznél kimennek a konyhába, és akkor még jóindulatú vagyok, mert esetleg lesznek olyanok is a nézők között, akik csak néznek, de továbbgondolni már semmit nem tudnak.
És azt se felejtsük el, hogy a legtöbb néző a happy endet szereti, a habos-babos meséket, amik messzire állnak a valóságtól. Ezt a valóságot a Trónok harca most betolta az arcukba rendesen, még ha képletesen és túlzóan is tette.
De nem kellene úgy tenni, mintha az erőszak csakis a nőket érintené, és csakis azzal lenne probléma, amikor a nőket érinti.

Ehhez a témához tartozik még egy előző posztom, a tárgyiasításról, sőt, hogy azonnal cáfoljak is mindent, amit ott leírtam, van egy másik posztom is, szintén ehhez kapcsolódóan. Na, most akkor mi az igaz?
Őszintén szólva, én soha nem keresem a regényekben, hogy a nők helyzete milyen a férfiakéhoz viszonyítva, vajon mennyire szexista egy regény (pláne az írója), vagy tiszteletben tartja-e a nőiséget. Az életben sem igazán találkozom azzal, hogy elnyomnának, mert nő vagyok. Persze, én is ismerek olyan fickókat, akik szerint vicces azzal poénkodni, hogy a nő fején vagy a hátán célszerűbb-e a sörösüveget tárolni, meg hasonlók, de szvsz tirpákok a nők között is vannak, igaz, mi mással szoktunk poénkodni. Ez az adok-kapok számomra nem tudja kisebbíteni a saját (vélt vagy valós) nőiességemet, de van egy határ, amin túl nekem már nem férfi, hiába van farka. És mivel az életben is másra koncentrálok az ellenkező nemnél, a könyvekben sem tűnnek fel, amit vérmes feministák azonnal kiszúrnak. Ha én kiszúrom, akkor az tuti nagyon gáz regény, egyébként meg harcoljunk, lovagoljunk meg (:D) sárkányokat, meg meneküljünk egyik bolygóról a másikra, az aprólékos megfigyeléseket meghagyom inkább annak, aki ebben jobban benne van, meg érdekli.

Nem is tudom, van-e még másfajta sztereotípia. Nem túl változatos a felhozatal (mégis sokat lehet róla beszélni, mert rengeteg az árnyalat), sokkal érdekesebb az olvasók rájuk adott reakciója. Van, aki ott is elnyomást lát, ahol nincs, van, aki meg simán átsiklik a másokat megütközésre késztető vagy ellenérzést kiváltó történések, karakterek felett. Az viszont biztos, hogy a műfaj nagyon behatárolja a sztereotípiákat, ami végső soron egyáltalán nem baj, ettől lehetünk biztosak benne, hogy mit várhatunk a könyvtől.

(és mindenkit megdicsérek, aki eljutott a végéig.;)

képek: pinterest

Genderes többiek:
Ilweran
Pupilla
szee 
(akivel baromira nem értek egyet,
de ezzel nincs is gond. :D)

csatlakozók
Bubu

SHARE

About Tara Nima

13 komment :

  1. nagyon tetszett, szépen összeszedted a nők "mikéntjeit" a Trónok harcánál pedig teljesen egyetértek veled :) egyébként nem tudsz valamit a következő Moning könyv fordításáról? mert a Corleonis mostanában picit eltűnt...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszi. :)
      szerintem nem lesz következő magyarul, úgyhogy hajrá angolul. én a felénél járok, és nagyon jó.

      Törlés
  2. hát jó, akkor kénytelen leszek én is nekiesni angolul :D

    VálaszTörlés
  3. Én is a végére értem már, csak nem volt időm írni. :) (ennek örömére viszont már harmadjára nyitom meg a posztod :D )
    Remek lett, én szeretem ha röviden írsz, meg azt is, ha hosszan taglalsz valamit, sőt, ugye a képes posztjaidat is :D

    Mit is emelnék ki? Á, igen, köszönöm, köszönöm, köszönöm, hogy megemlíted te is a háromszögezést... "Sokszor azt se tudják kivel is csinálják azt a valamit, mert az írók szeretik megcsavarni a történetet, összezavarják a butaszőkét, és egy hím helyett kettőt állítanak elé. " Borzalom ez a nem tudok dönteni két ember közt téma, annyira nem tudok vele azonosulni, hogy ihajja.
    én is arra luykadtam ki, hogy az egyetlen felmentő eszköz a humor, és azt valóban a nőknél tudják kijátszani igazán, az ostoba libából esetlenke szerencsétlenkét kreálva. persze ennek is vannak határai, és vannak rá elcseszett példák is, meg van olyan is, akinek még így se csúszik az adott hősnőről való olvasás.
    vicces, mennyire egy követ fújunk a trónokkal kapcsolatban - pedig ennyire nem beszéltük meg előtte - sőt, csak felemlegetve lett, hogy ez is jó alap a témához, mégis sikerült mindannyiunknak hasonló pontokat leírni erről. :) (kivéve szee-t :D )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nemrég olvastam el a Ne engedj el!-t, amiben a háromszögben a pasi nem tud dönteni. De az ilyen jellegű háromszögek máshogy is szoktak lenni. Az egyikkel a megszokás, a szex tartja össze, és a másik a lelki társ. De üdítő volt, hogy nem a buta szőke kellett válasszon a két állati jó pasi közt.

      Törlés
    2. harmadjára? ennyire hosszú lett? :D

      ez a hármasozás engem is idegesít, mert sokszor nem múlik máson (az életben sem), hogy szexelni akar a csaj mindegyikkel. hát tegye, de ne ideologizáljuk már meg.
      azt hiszem egyébként, hogy én azokat a könyveket nem bírom, amikben tipikus nők vannak. nekem kell, hogy tökösebb legyen az átlagnál. vagy valami eszméletlen jó humora legyen, mint az eprescsokis könyvnél.

      a trónok harca reakció meg külön posztot érdemelt volna, de Timi olyan jól leírt helyettem mindent, nekem már nem kell. :D
      komolyan, mit olvasnak ezek az emberek?

      Törlés
    3. Jó, hát persze, nem azt mondom, hogy nincsenek viszonyok az életben, és szeretői kapcsolatok, nem vagyok álszent ezzel kapcsolatban, csak azt nem értem az ilyesfajta szerelmi regényekben, amikor tényleg kvázi azt nem tudja eldönteni a csaj, hogy kivel járjon, és hogy melyiket is szereti, vagy melyiket jobban? ... o.O hát ez nekem magas, és kerülöm az ilyen témát. Szóval, ahogy Nima mondja, ne ideologizálják meg. :)

      Nima, az eprescsokist nem olvastam, de nagyon ajánlgatjátok :)
      Ja, Timi posztja überel mindenkit a trónok témában :)))
      én sem szeretem a tipikus nőket - élőben is a hajamat tépem tőlük és a manipulatív picsaságuktól :S

      Törlés
    4. nem is tudom, sztem az valahol sokkal szánalmasabb, amikor egy pasit kényszerít az író választásra. sztem (de csak sztem), egy pasi vagy kefél bárkivel, vagy nagyon is tudja, kit akar. legalábbis aki tényleg férfi.
      a lelki társ meg dugótárs elválása inkább csak később jön elő, mikor az otthoni unalmas, de kényelmes, viszont mégiscsak kellene valaki, akitől újra férfinak érezheti magát.
      igazából ez az egész párkapcsolatosdi a valóságban sokkal érdekesebb, a romantikus könyvek túl sok rózsaszín cukormázzal vonják be. :)

      Törlés
    5. igen, a való élet sokkal érdekesebb szitukat szül ebben a témában :)

      Törlés
  4. Nagyon tetszett az írásod, főleg a női intrikáról és a kettős mércéről szóló gondolatokkal tudok egyetérteni.

    VálaszTörlés
  5. Három érvem van azért a "hiteltelen és nem is túl szimpatikus férfisegg-szétrúgó" amazonok mellett: Ellen Ripley hadnagy, Sarah Connor (természetesen a klasszikus szereposztásban) és Imperator Furiosa (a legfrissebb:)) amúgy minden szavaddal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nem értek veled egyet, mert mindegyikük nő maradt. vagy hogy mondjam. nem volt kigyúrt állat egyik se, nem hajigáltak mázsás fémdarabokat (oké, Ripley-nél csak az emberi létet tekintsük, mikor már félig alien volt, az már nem ér), szkanderban valszeg alul is maradtak volna a legtöbb férfival szemben. ilyesmire gondoltam.
      hogy szellemileg és lelkierőben simán lenyomták a pasikat... hát ilyen azért előfordul. :D

      ki az Imperator Furiosa?

      Törlés