Micsoda drámai cím :D Na mindegy. Mindig nehezen ment a címadás. És akkor újra.
Nem tudom, kiadóéknál mi a helyzet a beszabályozott kedvezmények ideje óta, nem olyan régi még a dolog, hogy nagy tanulságokat lehessen levonni, de én azért a magam részéről meg tudok állapítani néhány dolgot.
Az első, és legfontosabb: ami kell, az kell.
Ennyi.
Nyilván itt a "kell" valluma beszűkült elég rendesen. A minimális kedvezmény mellett is vettem másfél hónap alatt négy könyvet, ezek mind előrendelések, meg rendeltem elő már jövőre megjelenőt is, nehogy elfelejtsem.
És itt a másik tanulság: semmi jelentősége az előrendelésnek. Még csak azt sem mondanám, hogy hamarabb jutok a könyvhöz, mert sokszor a boltban már rég lehet venni, amikorra megjön a csomag. Az egyedüli dolog, ami miatt érdemes, hogy több könyvet össze tudok szedni, ami nem egyszerre jelenik vagy jelent meg, és egyszerre el tudom hozni, nem kell folyton a boltba rohangálnom. (nem mintha nem szeretnék, de nem jó az, ha folyton kimászkálok melóból ilyenek miatt. meg egy könyv nem könyv, kettő minimum kell.)
Volt egy régi megrendelésem, amiben lett egy 10%-os könyv is, na, ahhoz egy picit macerás volt hozzájutni, mire a lírával leleveleztük, hogy igen, kell, még így is, és nagyon jófejek voltak, adtak kupont a kellemetlenségért. Szerintem ez egy nagyon kedves gesztus tőlük, hiszen nem ők tehetnek a törvényváltozásról, a könyv, annyi, amennyi, mondhatták volna, hogy kell vagy nem, és akkor le van zárva a dolog.
Ami nekem kicsit problémás, hogy csak régi könyvre lehet felhasználni, az új árkötöttekre nem. Szóval most ki kell néznem valami régi megjelenést, amire el tudom lőni a kedvezményt.
Hatalmas problémák. :D De tényleg, mert mint rendes és rendszeres könyvvásárló, már megvettem mindent aktuálisan.
Ami mellett viszont nem tudok elmenni, azok a könyvárak. Akkor is meggondolnám, hogy miket vegyek meg, ha még élne a nagyobb kedvezmény, úgyhogy most egy-egy könyvet lehet, hogy drágábban veszek meg, de közel sem fogok annyi könyvet venni, mint amit mondjuk idén az év első felében. Vagy akár egész évben. Ilyen árak kicsit visszafogják az új könyvek iránti rajongásom, és egyre többet jut eszembe az otthoni rengeteg olvasatlan.
Igazából értékelem, hogy rám kényszerítenek egy sokkal átgondoltabb és spórolósabb mindennapokat, és megkímélnek a fékezhetetlen pazarlástól és pénzkidobástól.
3 Megjegyzések
Na, igen, az összes előrendelt közül csak kettőt tartottam meg, és azóta egy könyvet sem rendeltem elő, és nem is vettem. Még hálás is lehetek, hogy nem vásárolok össze mindent. :D
VálaszTörlésna igen. :D az idei év még nem is annyira mérvadó, a jövő évre leszek majd kíváncsi, hogy mennyire marad meg a megfontoltság. főleg, hogy olcsóbbak biztosan nem lesznek a könyvek.
TörlésOlcsóbbak sajna nem lesznek, nem úgy néz ki. :( De attól tartok, ez majd egy ördögi körhöz vezet, hogy csökken az eladások száma, és ez megnöveli az árat. De valóban inkább jövőre fog jobban meglátszani, a karácsony idén talán még megmenti a könyvpiacot, nem tudom.
TörlésA megfontoltságot, legalábbis az enyémet, erősen befolyásolja a könyvek ára... Majd mikor letelik az egy év, és megvehetem olcsóbban azokat, amiket idén nem tudtam, az lesz a vízválasztó, azt hiszem. :D Hát nem leszek naprakész olvasó, de sebaj. :)